20 éve, amikor középiskolás koromban először érintkeztem hazai közösségfejlesztő szakemberekkel, Pál Tamás egy 10 éves kutatás tapasztalatairól beszélt nekünk. A kutatásban résztvevő tudósok: Kéri László, Lengyel László, Stumpf István, Csepeli György, Solt Otília.

Arra a következtetésre jutottak, hogy a mi kultúránk alapvetően alattvalóvá nevel. Ott, ahol szankcionálják a problémák kimondását, kialakul annak a kultúrája, hogy a hatalom előtt bármikor hajlandóak vagyunk hajbókolni, de az, hogy kiálljunk az érdekeinkért, az igen ritka pillanat. A dolog az iskolában kezdődik, ahol egy poroszos, tekintély elvű rendszer neveli belénk, hogy nem igen kellene pattognunk, mert ahhoz nincsen jogunk. Középiskolásként éreztük is a bőrünkön, hogy a tanáraink egy része tényleg úgy gondolja, hogy aki nem csillagos hatos tanuló, annak nincsenek jogai. Akkor vezették be a 85-ös törvénnyel a diákjogokat, amikor én középiskolába kezdtem járni, aztán jöttek a közösség fejlesztők, akiktől néhány diáknál leesett a tantusz: az oktatási törvényt, a tanárok sem ismerik! Bennünk élő reflexek működtetik a szervezeteket, és időnként helyre lehet rakni egy-egy konfliktusban akár a tanárokat is. Aki be van iratkozva, azok az iskola diákjai és a csillagos hatos kérdésről pedig, semmit nem ír a törvény. Meglehet, hogy az nincs is!

Egy kis történelmi kitérő:

Pál Tamás nekiállt egy megoldás elterjesztésének. Probléma listákat készített a diákokkal, és kidolgozott egy fórum eljárást, amely lehetővé teszi, hogy az iskolában felvessék a diákok a problémáikat kérdés vagy javaslat formájában.

Kéri László úgy fogalmazott, hogy interpelláció készítésre tanította a gyerekeket. Ennél rövidebb és egyértelműbb megfogalmazással sosem találkoztam. (Mellesleg amikor Kéri, Stumpf, Lengyel megalakították az MTA politikai szocializációs csoportját, akkor első dolguk volt, hogy tiszteletbeli taggá válasszák Pál Tamást, mégiscsak többet tett az ügyért mint ők együttvéve. Összesen kb. 400 iskolában csináltunk Igazlátó Napot a következő 10 évben. Elnézést a történelmi kitérőért, de mivel azt látom a mostani közösségfejlesztő szakmában, hogy nem érzékelték, hogy a Pál Tamás féle mozgalmak 15.000 pedagógust és diákvezetőt vérteztek fel annak idején társadalmi tervezés módszerekkel, kb. 10 módszer gazda szervezet tanított demokrácia technikákat, csoportmunka módszereket, vagy erőszakmentes kommunikációt kénytelen vagyok rámutatni erre a pótolható hiányosságra. Tavaly októbertől külföldi részvételi demokrácia szervezetek tapasztalataiból kezdik kóstolgatni, hogy mi is az a fajta közösségfejlesztés, ami kereteket teremt a helyi közbeszéd generálásához. A társadalmi tervezés módszerei segítenek bennünket ahhoz, hogy az emberek maguk megoldják a problémáikat. (Mellesleg ez az Igazlátó Nap internetre vagy a televízió világára adaptálható, érdemes lenne megrendezni az EU-s forráselosztás körüli kérdések fórumát! Sajtóközleményünkben erre keresünk partnert.)

Korábbi blogbejegyzésekben igyekeztem dokumentálni, hogy az oktatásban (és a civil társadalom fejlesztő munkában is) miként pazaroljuk el az akkor befektetett energiákat, de most leginkább arról írok, hogy milyen gyűrűző hatása van annak, hogy nem fejlődünk ezen a területen, hanem stagnálunk, vagy visszafejlődünk.

Eddig ott tartottunk, hogy a problémák kimondását szankcionáló kultúra, hogyan nevel le bennünket arról, hogy asszertíven kifejezzük az igényeinket. Nehéz rávenni magunkat, hogy adott esetben ütközzünk valakivel, aki inkább hatalma van - kiszolgáltatott helyzetet teremtene közöttünk. Igen is számít, hogy milyen minták vannak előttünk, magunk próbálkoztunk-e már valaha ilyesmivel, vagy az látjuk már a szüleinktől is, hogy a hivatalokban inkább a szőnyeg alatt kell becsúszni, és csakis a csúszópénz, vagy az ismerősökre alapozott probléma megoldás működik.

A Zuschlag- és a Weiszenbergerügy felszínre hozta, hogy bizony a kapcsolatok a fejlesztéspolitikában, és az ifjúság politikában is igen sokat számítanak. Szépen lassan természetessé vált, a kapcsolatok világa. Szinte teljesen teret nyer a mutyi, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy (ahogy a Kádár- rendszerben kialakult össznemzeti mutyi-megállapodás szerint) mindenki hazahordta amit tudott, erre a mintára egyfajta balkáni piaca lett a különböző állami szolgáltatásoknak.

Meg lehet venni, hogy az ellátatlan munkanélküliség elől leszázalékoljanak, meg lehet venni, hogy a rendőr mégse tegyen feljelentést, csak úgy egy kis adomány a forgalmiban, és el van boronálva. Költői kérdés, hogy az igazságszolgáltatás egyformán jár-e el a fehér galléros bűnözőkkel és a köznéppel.

Meg lehet venni, hogy az orvos mégiscsak megnézze, hogy tényleg perforált-e a vakbelem, meg lehet venni, hogy támogatást kapjunk beruházásokra, vállalkozás fejlesztésekre.

Csakhogy ennek ára van. Mindenkinek elismerjük a kiskapukhoz való jogát. Mindenki érvényesüljön, ahogy tud! Ha lépten-nyomon belemegyünk az állami alkalmazottakkal a mutyizásba, akkor az életünk hétköznapi részévé válik ez a rendszer, és korlátlanul áramlik ki a közpénz minden csatornán. Vannak, akikre vonatkozik egy szabály, vannak, akikre nem vonatkozik. Hol igen, hol nem. Az attól függ! Minél magasabb ügyről van szó, minél nagyobb tételben érintett a közpénz, annál nagyobb eséllyel tusolódnak el ügyek. Még az előzetes vagy a letöltendő vagy a diliház szolgáltatások is másképpen járnak a tekintetes és a méltóságos uraknak.

A problémamegoldó intézményekre nem tekintünk segítő támaszként, rájuk vetül a korrupció, és az élősködés árnyéka. Honnan tudhatnám megkülönböztetni azt az orvost, aki nettó 90.000 Ft-ot visz haza, és ugyan úgy nem vesz BKV bérletet mint én, ugyan úgy esélye nincs, hogy valaha lakása legyen, attól az orvostól, aki naponta tesz zsebre 90.000-et feketén. Soroljuk ezt más közhivatalnokok esetén?

Közben egyre nő a kilátástalanságba süppedt népesség aránya, amivel párhuzamosan erősödnek a leegyszerűsítő előítéletek, és a populista politikusok népvezéri hajlamaikat kiélve elkezdenek olyan légvárakat építeni, ami egyszer már megbukott, mint a válságból kivezető eszmerendszer. Ugyanazok a politikusok szónokolnak az egymillió éhező országáról, akik ide vezették az országot. Káoszt idéztek elő a politikában, majd előlépnek, mint nagy rendcsinálók.

A jobb oldali politikusok, az elmúlt pár hónapban, napi szinten festették fel azt a képet elénk, hogy a világ legtermészetesebb dolga volna a baloldali politikusok deportálása. Azzal, hogy „hazaáruló”, „nemzetgyilkos”, „népirtó”, „a magyarságot kipusztítani akaró”, és ehhez hasonló jelzőkkel címkézték meg a politikai ellenfeleiket, azzal a normális politikai versengés síkjáról áttértek a közbeszéd egy másik dimenziójába. A pártok közötti választás versenye, egy siker-kudarc játszma, ahol az ügyesebb megkapja a kormányzás lehetőségét. A meg akarnak ölni bennünket, ami valójában így hangzik:„Öljétek meg a politikai ellenfeleimet!” Ez az üzenetcsokor, egy élet – halál harc komplementer kommunikációs helyzet. Amikor a másikba beleolvasom, projektálom azt a szándékot, hogy ki akarja irtani a magunkfajtát. Fogjunk össze, és ezt akadályozzuk meg! Ilyenkor azaz egyértelmű üzenet, hogy tessék menni Molotov koktélokat dobálni, hátha lemond a kormány!

Az ország elérte a GDP növekedési ütem mélypontját! Ennek az országnak az egyetlen toronymagasan kiemelkedő húzóágazata a turizmus. Az idén a turizmus a rendszerváltás utáni történelemben először annyira kevés külföldi turistát tudott felmutatni, hogy a belföldi vendégek száma meghaladta a külföldiekét! Nosza ennyire megszaladt nekünk? Tőlem biztosan nem, mert a rokonaimhoz sem sikerült hazavinnem a gyerekeimet a nyáron, hogy lássák, mennyit nőttek! A külföldi turisták maradtak távol!

Ettől aztán még nagyobb slamasztikában ülünk, még inkább várhatjuk, hogy mikor jön már egy nagy megmentő, aki nyakon veri a melegeket, megtisztítja az országot az idegenektől, kiszabadít bennünket a globális karvalytőke szorításából, mert az orosz veszély újra fenyeget bennünket, és még sorolhatnám a szélsőjobbos lózungokat.

A szlovák kormány szégyenletes cselekedetéből és nyilatkozataiból ítélve arra gondolok, hogy a politikusaink itt Keleten nagyságrendekkel fasisztábbak mint az átlagember. Kívánom a szlovákiai magyaroknak, hogy kisebb legyen a hatóereje szlovák kormányzó pártoknak, mint nálunk az OVI társaságnak, bár Malina Hedviget valószínűleg ez nem vigasztalja! A baj csak az, hogy nem volt ez másképpen 38-tól sem. Sokan egyszerűen nem értették, néhányan nem hitték el, és a nyugati kultúrákhoz képest nálunk szinte mindenki eltűrte. Most is ez van! „Kicsit fura, hogy ezzel a fasizmus izével bohóckodnak a Parlamentben, de hát ilyenek ezek!” Az utcán, a skinheadjeik halomra verik a Pridefelvonulókat, az orvos kamara honlapja a „nemzetgyilkos-e az egészségügyi miniszter” eszmefuttatásában le genetikai hulladékozza a melegeket, évente 5 Molotov koktélpartit rendeznek belvárosban, és közben hallgat az egész értelmiség, már régen nincs civil társadalom, nincs vita ezekről a napi történésekről sem.

Félelmetes számomra, hogy a sajtóban szereplő személyek mennyire légből kapottnak ítélik meg a „van-e itt fasizmus” kérdését.

Fasizmus-e, hogy a pártokrácia úgy tud politikai tisztogatásokat végezni a civil szervezetek között, hogy sem a többi civil szervezet, sem a szabad sajtó egyetlen könnyet sem hullat az elhalt szervezetekért?

Fasizmus-e, hogy a „szabad” sajtó a most tavaszi munkahelyteremtés témában lefolytatott kampányunkról egyetlen cikket sem jelentetett meg? Talán a téma kapcsolódik az EU pénzek elosztási logikájához? Vagy félnek attól, hogy lesznek helyi beszélgetések arról, hogy mit kellene csinálni?

Fasizmus-e, hogy úgy alakul meg egy több település vállalkozóit, civil szervezeteit és önkormányzatait tömörítő LEADER csoport, hogy mindenkinek billogot kell sütni az arcába, de csak két féle billog van: MSZP és FIDESZ! Mellesleg, ez az arcátlan javaslat az MSZP oldalról érkezett! Ha arra járok javasolni fogom a legújabb EU-s közösségfejlesztési módszert: mindenki varrjon a ruhájára egy narancsot vagy egy szegfűt! A narancsosoké a jobb oldali járda, a szegfűsöké a bal járda! Az EU-s pénzekből építünk másik iskolát, hogy a narancsos gyerekeknek, ne kelljen a szegfűs gyerekekkel érintkezniük! A vonaton közlekedhetnek a narancsosok, a buszon pedig a szegfűsök, másnap meg fordítva! Mégiscsak undorító, hogy egy iskolába zárjuk őket vagy egy buszon utaznak! Ha valaki nem lenne képben, a zsidótörvények betiltották, hogy egy közlekedési eszközt használjunk, hogy egy munkahelyen tartózkodhassunk stb. 1000 évig jól elvolt ez az ország egy etnikailag és kulturálisan vegyes helyzetben, de száz – százötven éve, ez elkezdett eszkalálódó konfliktusokat előidézni.

Fasizmus-e, hogy a bal és jobb oldali pártvezéreink naponta mondják ki a szájukon, hogy most következik a nagy társadalmi vita, mert most aztán konszenzusra kell jutnunk, mert ez fontos kérdés, majd marad minden a bolsevista 20 fős hatalmi centrumaik döntési kompetenciája! Soha egyetlen érintett szervezetet meg nem hívnak (egy adott társadalmi kérdésben) a televíziós viták szerkesztői, az emberek nevében nyilatkoznak a szociológusok meg a pártkatonák, de ez mind a jószolgálati szereplők köre, a saját érdekképviseletek nem mondhatják el a véleményüket! A gyógyszer- egészségügyi vitához hozzászólhattak a gyógyszergyárak, hozzászólhattak a patikusok, de az adófizetőknek és a betegek szervezeteinek kuss!

 

Nagyjából minden 10. pályázatunkat támogatja egy-egy alap, miközben a csapból is a társadalmi részvétel, helyi közösségfejlesztés témák folynak!

Fasizmus-e, hogy a több-biztosítós modell szentesíti az ország kettészakadását, nekem, pesti lakosnak, lesz piaci egészségbiztosítós modell, a vidékiek meg költözzenek melegebb égtájakra, ha piacot szeretnének látni az egészségügyben! Mit szólunk ahhoz, hogy úgy döntöttek erről a fejünk fölött, hogy ennek a társadalmi elfogadottsága mínusz tartományokban mérhető!

Elnézést, ha indulatosra sikeredett, de nagyon elegem van abból, hogy ezek miatt a számomra nyilvánvaló összefüggések miatt, nap mint nap megkapom a naiv hülyegyerek bájvigyorokat.

Föl kellene ébrednünk! Ha nem lesz itt élő civil társadalom, ha nem tanulunk meg összefogni, szerveződni, tevékenykedni, civil és szakmai érdekképviseleteket működtetni, akkor marad ez a csodavárás, hogy hátha majd valamelyik nagyvezír megoldja!

Nem képes megoldani! Kedves magyar alattvaló! Ha csak fele annyi egyesületi aktivitást bevállalnál, mint egy 500 – 1500 km-rel nyugatabbra lakó polgár, ha csak feleannyi lenne a felnőttképzési hajlandóságunk, ha csak feleannyiszor néznéd el a korrupciót, hacsak feleannyiszor védenéd meg az olyan kisebbségeket, amelyeket létükben fenyeget egy másik civil kisebbség, ha nem néznénk el, hogy a politikusaink zsidóznak, cigányoznak, fasisztáznak, kommunistáznak, népirtóznak, nemzetárulóznak, akkor talán megfordulna az ország süllyedése!

Attól, hogy vezér üti parasztot, ló üti futót, és a kiskirályt leváltja csodatévő szent Orbán, aki adócsökkentésből megfinanszírozza a 14 havi nyugdíjat, meg az ingyen gyógyszert, attól nem fogunk előre haladni! Az egyik tolvaj bandát felváltja a másik! Eztán a más párt, - más párt kapja a kisebbségi részesedéseket, az MSZP és SZDSZ bárók helyett a FIDESZ bárók kapják zsíros falatokat.

Az ügyben kellene tárgyalásos úton előre haladni, hogy a civil érdekképviseleteket megerősítsük! Az interneten szájalók, meg az utcán randalírozók is lépjenek be egyesületekbe, és érjünk el politikai tiltakozási sikereket abban a dimenzióban, amikor civilként képesek vagyunk kontrolálni egy-egy szakmapolitikai részt. Annak is örülnék, ha a civilek pártot alapítanának, de ahhoz előbb erős bázis tevékenységre van szükség! Addig, amíg menetelni sem tudunk, őrültség csatára vezényelni egy 20 fős sereget egy 20.000 fős ellen, mint ahogy az Élőláncosok tették.

Én, aki 10 évig voltam elnöke az Egyesület a Diákönkormányzatokért nevű szervezetnek, elnöke voltam az Országos Diák Uniónak, vezetőségi tagja voltam a Patronáló Óvó Közösségi Hálónak, a VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetségnek, a Debreceni Diák Mendzser Klubnak, meg akarom állítani a 10 éve tartó, új típusú társadalmi mozgalmak elleni politikai tisztogató hadjáratot! Esélyem sincs, ha 50 civil szervezet ezt nem gondolja ugyanúgy kötelességének!

Az alacsony foglalkoztatottság, a humánszolgáltató szolgáltatások alul fejlettsége, a civil kontroll teljes hiánya és a politikusok korrupt hozzáállása szoros összefüggésben vannak egymással. Lássuk be, a fasizmus tankönyvízű képzelete ez: hosszú gazdasági vállság, tömeges szegénység, politikai populizmus, négyzetre emelve egy velejéig korrupt garnitúrával, aki fél, nem működő demokratikus kontroll mechanizmusok, és az önkény eszkalálódása, a politikai ellenlábasok, jelen esetben a civil életvilág kiiktatása, kisebbségek elleni uszítás, leöntve nacionalista és keresztény szósszal. Ezek közül mi nincs meg a mai Magyarországon?

Ezek közül nekünk, mezítlábas polgároknak a civil önszerveződés terepe az egyetlen belátható terep! Az utcai hőbörgések helyett inkább gondolkodnunk kellene azon, hogy miként építünk ki olyan civil kontroll mechanizmusokat, amelyek megfosztják a politikusoktól a korrupció technikai lehetőségét is. Ez az a közérdek, ami ellen a pártokrácia és a zsebében lévő média birodalom mindent megtesz, de ez az, amire rá megy az ország! Olymértékben túlgyőzték magukat, hogy semmi sem korlátozhatja a legkisebb pondró pártag önkényeskedését sem! Ébresztő civil társadalom! Ideje lenne kinyitni a szemünket!