RDH Blog - RSS 2.0Az egyetemen a gender témát feldolgozó órán egy egri esetet dolgoztunk fel, ahol ápolónők panaszt tettek orvos kolléga ellen szexuális zaklatás vádjával.
Az eset első fejezete azzal záródott le, hogy a főigazgató elképesztő fantazmagóriának titulálta az esetet.
Miután a sajtó megszellőztette a témát, egy vizsgáló bizottság alakult, de állítólag a vádlott egyik legjobb barátja lett a vizsgálat lefojtatásáért felelős személy, így szintén semmi eredmény nem lett.
Az eset megoldása az lett, hogy az ápolónők többen felmondtak.
A hetvenes években a Pál Tamás -féle kutatócsoport éppen egy kórház személyzetén végzett olyan kísérletet, hogy a dolgozók bármilyen kérdést intézhettek bárkihez.
A felmerülő kérdések között top téma volt, hogy a köpenyeken nincsen gomb, azaz a mosodából gomb nélkül érkeznek vissza a ruhák, és a munkaidőbe nem fér bele az állandó gombvarrogatás.
Az eset első fejezete azzal záródott le, hogy a főigazgató elképesztő fantazmagóriának titulálta az esetet.
Miután a sajtó megszellőztette a témát, egy vizsgáló bizottság alakult, de állítólag a vádlott egyik legjobb barátja lett a vizsgálat lefojtatásáért felelős személy, így szintén semmi eredmény nem lett.
Az eset megoldása az lett, hogy az ápolónők többen felmondtak.
A hetvenes években a Pál Tamás -féle kutatócsoport éppen egy kórház személyzetén végzett olyan kísérletet, hogy a dolgozók bármilyen kérdést intézhettek bárkihez.
A felmerülő kérdések között top téma volt, hogy a köpenyeken nincsen gomb, azaz a mosodából gomb nélkül érkeznek vissza a ruhák, és a munkaidőbe nem fér bele az állandó gombvarrogatás.
Mivel alaposan hierarchizált szervezettel van dolgunk, nem csoda, hogy nem alakultak ki a probléma feltárás módozatai, de a nemzeti karakterünkről is sokat elárulnak ezek az esetek.
A gombtémánál is kiderült, hogy a magyar hozzáállás mindig szisztematikusan fölé lő, azaz nem a valódi címzetthez fordul, hanem annak x lépcsővel feljebb lévő feletteséhez.
Az is megdöbbentő tapasztalat volt, hogy a szervezetek rutinból szankcionálják a problémák kimondását, bár a nemzeti depresszió előállításához már az is elegendő lenne, ha folyton azt tapasztalnánk, hogy mindig minden ügyet elkennek, azaz a problémák kimondása nyomán soha sem közeledünk a megoldásokhoz!
Pál Tamás ebből az esetből kiindulva dolgozta ki az Igazlátó Nap módszert, amely lényege, hogy védett körülmények között interpellációkat lehet intézni a címzettekhez.
450 iskolában csinálták végig ezt a kb. 50 napos fórum procedúrát. Közel 4-5000 önkéntes dolgozott azon, hogy korrektül fel lehessen vetni helyi ügyeket, egy-egy közösség véghezvigyen egy értékelő - probléma megoldó folyamatot. Közel 13.000 interpelláció hangozhatott el ilyen módon főként középiskolások részéről, bár az Igazlátó Napok 20%-a általános iskolában volt. Közel 36.000 probléma jelent meg az iskolák problémalistáin.
Volt ilyen fórum 5-6 egyetemen, Budaörs megrendezte közmeghallgatásként. A volt sulimban, és ott ahol gyermekvédelmisként dolgoztam később 3-4 Igazlátó Nap is volt. A legtöbb iskola azonban nem folytatta a probléma kanalizáló módszer működtetését.
Mivel soha nem kaptunk érdemi támogatást, így az Iskolapolgár Közéleti Alapítvány közel 20 év kitartó munka után felszámolta tevékenységét. A körülötte kialakult módszergazda szervezetek is sorra megszűntek (EDÖK, ODU, Mikroműhely, stb.).
Így ma már nem dolgozik évi 3-4000 önkéntes azon, hogy ne legyünk már annyira kudarcfélő nemzet, mutassuk meg a helyi közösségi térben, hogy képesek vagyunk nekiállni a problémáink felvetésének.
Ma már nem dolgozik 20-30 tréner azon, hogy legyen az iskoláknak csoportmunka kultúra tapasztalata, ne a jól bevált Dzsingisz Kán metódussal "aki rossz hírt hoz, karóba huzatik" közelítsenek a problémafelvetésekhez.
Nincs túl nagy ára annak, ha szisztematikusan szankcionáljuk a problémák kimondását, vagy egyszerűen csak nem történik semmi... Legfeljebb az emberek nem vetik fel a problémákat. Azt gondolják, hogy abból csak baj lehet! Így a szervezetek vezetősége is és a társadalom vezetői is önzőzhetnek a hierarchiák tetején, cserébe az alul lévőknek nem kell gondolkodni, és ami ennél is kényelmesebb, nem kell részt venniük!
Cserébe az ország csupa embergép típusú gazdasági szervezetet telepít meg, az állami szervezetek és a kisvállalkozások sem látnak más mintákat. Így egyre távolodunk a nyugati bérszínvonaltól és egyre közeledünk a 19.000 Ft-os kínai életszínvonalhoz. Tanuló szervezetekről még hírből sem hallunk, a tudásintenzív fejlesztéseket kereső iparágak messze elkerülnek bennünket! A HR adminisztratív funkciót jelenthet a szervezeteknél, de emberi viszonyok fejlesztését nem.
Ez az a kultúrális blokk, ami a posztmodern szellemi áramlatokat és szervezeti kultúrákat távolt tartja a tőlünk! polgári önvédelem szemszögéből ez katasztrófa, mert konfliktusok esetén mindig mindenki a kívülálló pozícióját választja. Senkinek nincs köze ahhoz, hogy ha valaki valakivel a konfliktusát éppen intézi. Ez nem közösségi ügy, hanem magán ügy. Ez azzal jár, hogy nálunk a szolidaritás ismeretlen. Nincs olyan, hogy kiállunk valamiért, valakiért.
Amikor 45-ben 3 hét alatt deportáltuk a vidéki zsidókat, annyiban kimerült a szolidaritás, hogy pár hét múlva feléledt a társadalmi érzékenység az elhagyott házak kóbor macskái és kutyuskái iránt. Valószínűleg mi vagyunk az egyetlen nép, aki még nem nézett szembe ezzel a múlttal, pedig ha fejlődni akarunk ezen a kollektivizmus - individualizmus területen, akkor jó alap lenne, ha feldolgoznánk ezt a kérdést. A napi politika sem teljesen mentes a szociális demagógiától, a "mi falkánk szent", a "másik falka nem is emberekből van" gesztusoktól, nem beszélve arról, hogy nincs szabad sajtó és nincs civil kontroll.
Az sem tűnt fel a hazai civil szervezeteknek 10 évvel ezelőtt, hogy az új típusú társadalmi mozgalmakat kilóra kicsinálja a pártokrácia. A mai napig, a civilektől sem jött semmilyen szolidaritási vagy rehabilitációs gesztus. Azok a civilek, akik a társadalmi tervezéshez közeli tevékenységet végeznek (jószolgálati érdekképviseleti munka, vagy közösség szervezés), inkább külföldről importálják a társadalmi tervezés gyakorlatokat, minthogy a hazánkban kialakult módszertanok körül szétnézzenek.
Két dolgon azért el kellene gondolkodnunk! Az egyik, hogy Kína, Románia, Bulgária, Szolvákai szembe jön. Ott a tudásintenzív ügyek is fejlődnek! Nemzetközi konferenciákon élvezet kínai szakemberekkel beszélgetni, mert felkészültek! A másik, hogy a tudástársadalom innovációtól stratégiai hiba ennyire távolra helyezni a gazdaságunkat és a kultúránkat.
Engem ez érintett meg ebben az egri kórház esetpéldában. A 70-es évek óta vélhetően teljesen kicserélődtek már az emberek! De a szervezeti kultúra megőrizte a "magyar hagyományokat"! Amikor tavaly előtt ősszel elkezdődtek az utcai demonstrációk, azt hittem, hogy ez a fordulat szele! Ráébredtünk, hogy nincs tovább létjogosultsága az alattvalói pocsolyának. Részt kell vennünk a sorsunk alakításában! Vége van a manipulatív pártokrácia uralmának!
Aztán szép csendesen a pártokrácia kifogta a szelet ebből a vitorlából. Sorral alakultak az utcai hőzöngő szélsőjobbos cégek, és nulla darab ütőképes társaság keletkezett azon az oldalon, ahol nem a struktúrák átszabásában gondolkodnak, hanem az életvilág reformjában.
Marad a mezítlábas állampolgár teljes kiszolgáltatottsága! Újra divat szankcionálni a problémák kimondását. A pedagógus szakszervezetek kirohanást intéznek a diákjogok léte ellen...
Meghalt Mátyás! Oda az IGAZSÁG!
A gombtémánál is kiderült, hogy a magyar hozzáállás mindig szisztematikusan fölé lő, azaz nem a valódi címzetthez fordul, hanem annak x lépcsővel feljebb lévő feletteséhez.
Az is megdöbbentő tapasztalat volt, hogy a szervezetek rutinból szankcionálják a problémák kimondását, bár a nemzeti depresszió előállításához már az is elegendő lenne, ha folyton azt tapasztalnánk, hogy mindig minden ügyet elkennek, azaz a problémák kimondása nyomán soha sem közeledünk a megoldásokhoz!
Pál Tamás ebből az esetből kiindulva dolgozta ki az Igazlátó Nap módszert, amely lényege, hogy védett körülmények között interpellációkat lehet intézni a címzettekhez.
450 iskolában csinálták végig ezt a kb. 50 napos fórum procedúrát. Közel 4-5000 önkéntes dolgozott azon, hogy korrektül fel lehessen vetni helyi ügyeket, egy-egy közösség véghezvigyen egy értékelő - probléma megoldó folyamatot. Közel 13.000 interpelláció hangozhatott el ilyen módon főként középiskolások részéről, bár az Igazlátó Napok 20%-a általános iskolában volt. Közel 36.000 probléma jelent meg az iskolák problémalistáin.
Volt ilyen fórum 5-6 egyetemen, Budaörs megrendezte közmeghallgatásként. A volt sulimban, és ott ahol gyermekvédelmisként dolgoztam később 3-4 Igazlátó Nap is volt. A legtöbb iskola azonban nem folytatta a probléma kanalizáló módszer működtetését.
Mivel soha nem kaptunk érdemi támogatást, így az Iskolapolgár Közéleti Alapítvány közel 20 év kitartó munka után felszámolta tevékenységét. A körülötte kialakult módszergazda szervezetek is sorra megszűntek (EDÖK, ODU, Mikroműhely, stb.).
Így ma már nem dolgozik évi 3-4000 önkéntes azon, hogy ne legyünk már annyira kudarcfélő nemzet, mutassuk meg a helyi közösségi térben, hogy képesek vagyunk nekiállni a problémáink felvetésének.
Ma már nem dolgozik 20-30 tréner azon, hogy legyen az iskoláknak csoportmunka kultúra tapasztalata, ne a jól bevált Dzsingisz Kán metódussal "aki rossz hírt hoz, karóba huzatik" közelítsenek a problémafelvetésekhez.
Nincs túl nagy ára annak, ha szisztematikusan szankcionáljuk a problémák kimondását, vagy egyszerűen csak nem történik semmi... Legfeljebb az emberek nem vetik fel a problémákat. Azt gondolják, hogy abból csak baj lehet! Így a szervezetek vezetősége is és a társadalom vezetői is önzőzhetnek a hierarchiák tetején, cserébe az alul lévőknek nem kell gondolkodni, és ami ennél is kényelmesebb, nem kell részt venniük!
Cserébe az ország csupa embergép típusú gazdasági szervezetet telepít meg, az állami szervezetek és a kisvállalkozások sem látnak más mintákat. Így egyre távolodunk a nyugati bérszínvonaltól és egyre közeledünk a 19.000 Ft-os kínai életszínvonalhoz. Tanuló szervezetekről még hírből sem hallunk, a tudásintenzív fejlesztéseket kereső iparágak messze elkerülnek bennünket! A HR adminisztratív funkciót jelenthet a szervezeteknél, de emberi viszonyok fejlesztését nem.
Ez az a kultúrális blokk, ami a posztmodern szellemi áramlatokat és szervezeti kultúrákat távolt tartja a tőlünk! polgári önvédelem szemszögéből ez katasztrófa, mert konfliktusok esetén mindig mindenki a kívülálló pozícióját választja. Senkinek nincs köze ahhoz, hogy ha valaki valakivel a konfliktusát éppen intézi. Ez nem közösségi ügy, hanem magán ügy. Ez azzal jár, hogy nálunk a szolidaritás ismeretlen. Nincs olyan, hogy kiállunk valamiért, valakiért.
Amikor 45-ben 3 hét alatt deportáltuk a vidéki zsidókat, annyiban kimerült a szolidaritás, hogy pár hét múlva feléledt a társadalmi érzékenység az elhagyott házak kóbor macskái és kutyuskái iránt. Valószínűleg mi vagyunk az egyetlen nép, aki még nem nézett szembe ezzel a múlttal, pedig ha fejlődni akarunk ezen a kollektivizmus - individualizmus területen, akkor jó alap lenne, ha feldolgoznánk ezt a kérdést. A napi politika sem teljesen mentes a szociális demagógiától, a "mi falkánk szent", a "másik falka nem is emberekből van" gesztusoktól, nem beszélve arról, hogy nincs szabad sajtó és nincs civil kontroll.
Az sem tűnt fel a hazai civil szervezeteknek 10 évvel ezelőtt, hogy az új típusú társadalmi mozgalmakat kilóra kicsinálja a pártokrácia. A mai napig, a civilektől sem jött semmilyen szolidaritási vagy rehabilitációs gesztus. Azok a civilek, akik a társadalmi tervezéshez közeli tevékenységet végeznek (jószolgálati érdekképviseleti munka, vagy közösség szervezés), inkább külföldről importálják a társadalmi tervezés gyakorlatokat, minthogy a hazánkban kialakult módszertanok körül szétnézzenek.
Két dolgon azért el kellene gondolkodnunk! Az egyik, hogy Kína, Románia, Bulgária, Szolvákai szembe jön. Ott a tudásintenzív ügyek is fejlődnek! Nemzetközi konferenciákon élvezet kínai szakemberekkel beszélgetni, mert felkészültek! A másik, hogy a tudástársadalom innovációtól stratégiai hiba ennyire távolra helyezni a gazdaságunkat és a kultúránkat.
Engem ez érintett meg ebben az egri kórház esetpéldában. A 70-es évek óta vélhetően teljesen kicserélődtek már az emberek! De a szervezeti kultúra megőrizte a "magyar hagyományokat"! Amikor tavaly előtt ősszel elkezdődtek az utcai demonstrációk, azt hittem, hogy ez a fordulat szele! Ráébredtünk, hogy nincs tovább létjogosultsága az alattvalói pocsolyának. Részt kell vennünk a sorsunk alakításában! Vége van a manipulatív pártokrácia uralmának!
Aztán szép csendesen a pártokrácia kifogta a szelet ebből a vitorlából. Sorral alakultak az utcai hőzöngő szélsőjobbos cégek, és nulla darab ütőképes társaság keletkezett azon az oldalon, ahol nem a struktúrák átszabásában gondolkodnak, hanem az életvilág reformjában.
Marad a mezítlábas állampolgár teljes kiszolgáltatottsága! Újra divat szankcionálni a problémák kimondását. A pedagógus szakszervezetek kirohanást intéznek a diákjogok léte ellen...
Meghalt Mátyás! Oda az IGAZSÁG!
Persze a privatizációs "polgáripolgári engedetlenségben" azért kiálltak magukért! Örömmel olvasom, hogy a szekrények kikutatása ügyében komoly sajtókampány folyik, sőt azzal, hogy nem írták alá a szerződéseket a kommunistakapitalistákkal, ezzel marad a kórház az önkormányzati tulajdonban! Hiába, a passzív hatalom!
Kommentek