RDH Blog - RSS 2.0Miért égető az oktatás átfogó reformja?
Az ország lelki szempontból katasztrofális helyzetben van.
A politikusok akadályozzák a társadalmi párbeszédeket, igyekeznek bekebelezni, megsemmisíteni az érdekképviseleti kultúra fejlesztéssel, a párbeszédre alapulóközélet fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket, civil hálózatokat és az altruista tudásmegosztással foglalkozó főként oktatás fejlesztéshez kötődő mozgalmakat.
Az élethosszig tartó tanulás megalapozására irányuló HEFOP-os fejlesztési pályázatot úgy írták ki, hogy arra csak a Horn Gábor és a Horn György iskolája pályázhatott, az NFT II. időszaka alatt pedig csak a régi nyertesek pályázhatnak.
Az oktatásfejlesztés és a nemzeti lelkület - az általános mentálhigiénés állapot olyan területek, ahol helyi tréningeken - műhelymunkákon kell átesni ahhoz, hogy kedvező változásokat könyvelhessünk el. A televíziós vagy pártértekezleti szónoklatok nem adekvált módszerei az ilyen irányú fejlesztéseknek!
Jenei Zsolt a következőket írta erről az oktatas.blog.fn.hu - n.
"A fejlődés egyik gátja, hogy az oktatási rendszer általában nem tartozik a tudásintenzív ágazatokhoz. Maga a rendszer kevés új tudást hoz létre, és csak elenyésző mértékben alkalmazza azt saját működésének javítására.
Ennek alapvetően két oka van. Az egyik a kutatási-fejlesztési ráfordítások rendkívül alacsony aránya. A közoktatási rendszer a legtöbb felsőfokon képzett szakembert foglalkoztató ágazat, működtetése óriási összegeket igényel, ugyanakkor kutatási ráfordításai jelentéktelenek (OECD, 1995).
A másik a rendszert működtető szakemberek tudásának nem megfelelő karbantartása, a tanárok alap- és továbbképzésének elhanyagolt állapota. Az oktatás a közvetlen tapasztalatból merített megfigyelések alapján már nem képes megújulni. A tudományos eszköztár alkalmazása nélkül nem várható, hogy olyan léptékű változások következzenek be, mint amilyeneknek az elmúlt évszázadban a gyógyítás vagy az ipar terén tanúi lehettünk. Az pontos értékelő eljárások alkalmazása nélkül nincs mód az alternatív technológiák összemérésére, és így a jobbak kiválasztására.
A pedagógusképzés túlzottan elméleti. Nemcsak elméleti tárgyak uralják, hanem elméleti szemléletű maga a képzés is. Ennek a problémának a meghaladása lehet, amikor a hallgatókban tudatosítja a képzés kezdetén a saját nézeteiket, értékelő rendszereiket és ezekre építve haladhatnak tovább. A pedagógusképzés túlzott elméleti volta a szakembereket világszerte ösztönözte a készségek egyértelmű megfogalmazására, érvényre juttatására és mérése felé. A képzés végén az amerikai Inter State New Teacher Support and Assessment Consortium szerint a pedagógusnak az alábbi sztenderdekkel kell rendelkeznie.
1. A tantárgy ismerete
2. Az emberi fejlődés és tanulás ismerete
3. Az oktatás adaptálása az egyéni szükségletekhez
4. Többféle oktatási stratégia alkalmazása
5. Motivációs és tanulásszervezési készségek
6. Kommunikációs képességek
7. Tervezési készségek
8. A tanulás értékelése
9. Szakmai elkötelezettség és felelősség
10. Együttműködés
Ennek magyar adaptációja 8 kompetenciaterületet fogalmaz meg. (Nem tudom miért kellett átdolgozni, homályossá tenni).
1. A tanuló személyiségfejlesztése
2. Tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése
3. Szaktudomány, szaktárgyi és tantervi tudás integrálása
4. Pedagógiai folyamat tervezése
5. Tanulási folyamat szervezése és irányítása
6. Pedagógiai folyamatok és tanulók fejlődésének folyamatos értékelése
7. Szakmai együttműködés és kommunikáció
8. Elkötelezettség és felelősségvállalás a szakmai fejlődésért
A világ nyugati felén jelenleg három ország van, ahol az oktatás része a nemzeti stratégiának és lépést tartanak a világ eseményeivel.
Az Egyesült Államok 2001-es közoktatási törvénye az oktatás fejlesztésére szánt milliárdokat csak a tudományosan megalapozott változtatások finanszírozására teszi hozzáférhetővé. Ezt követte 2002-ben a neveléstudományi kutatásokat keretbe foglaló törvény.
Az Egyesült Királyságban az oktatási szervezetek nevében - pl.:Department for Education and Skills - néhány éve már szerepel a "készség" kifejezés. Nemcsak a név jelezi, hogy a készségek és képességek fejlesztését egyik alapvető prioritásként kezeli, hanem az oktatáselméleti alapkutatások infrastruktúrájának kiépítése is.
A Finn Tudományos Akadémia 2001-ben indította el Az élet mint tanulás című kutatási pályázati programját. Az európai országok közül valószínűleg Finnország jutott legközelebb ahhoz, amit a tudásalapú társadalomról gondolunk."
A 2004-es PISA vizsgálat eredményének megjelenése után fellobbant egy társadalmi vita, amely témája az oktatási rendszer átfogó reformja, amentén a kihívás mentén, hogy miként tehetnénk a hazai közoktatást készségfejlesztésből hatékonyabbá.
A jelenség gyökerei mélyen húzzák ezt a történetet a változatlanság irányába, szó sincs arról, hogy a nagypapától egészen a kisegérig mindenki felsorakozna a feladathoz és egyirányba próbálnánk mozdítani a dolgot. Ennek ellenére egyre több minden adott ahhoz, hogy végre leszámoljunk a katonás - poroszos alapokra épülő oktatás kommunikációs nehézségeivel és kialakuljon helyette az, ami megfelel a kor követelményeinek. Persze a téma igen sok szinten tartalmaz parancsoló kényszereket, a minisztériumban mire elég egy ciklus, az iskolafenntartóknál mire elég a pénz, az igazgatóknál, mire jó – mire képes az iskolát megvalósító csapat és a tanároknál, mire elég az óra…?
Hiszek benne, hogy a szereplőkben tudatosítható, hogy milyen sorba kell beállni ahhoz hogy a kívánt változást elérjük, de ez a változás helyi, azaz a pedagógusok kommunikációjának a megváltozását jelenti, ezért el tudom képzelni azt a lehetőséget is, hogy a zenekar tagjai beleértve a karmestert is konokul szólóznak és mindenki úgy éli meg a helyzetet, hogy káosz van, mindenki mond mindent - kitudja ebből a javaslattömegből - lehetetlen kiválasztani, hogy melyik rendezőelvnek engedelmeskedjünk, vagy az a baj, hogy mindenki a neki tetszőnek engedelmeskedik.
A 2004-es törvénykoncepció megjelenése után az egyik TV híradó megszólaltatta a Halász Gábort, aki azt nyilatkozta, hogy a magyar pedagógus egyszerűen nincsen felkészülve arra, hogy készségfejlesztő szemléletben oktasson hiányoznak ehhez módszertani ismeretek, készségek. Ha az a kihívás, hogy mások viselkedését egy más működésre állítsuk át, akkor egészen biztosan szükség van arra, hogy pontosan tudjuk, hogy mi az a más kommunikáció, amit folytatni kellene.Hogyan tanulható ez meg?
Ez az új forma egyértelműen jobb, hatékonyabb, kényelmesebb vagy valami miatt megéri ezt az új formát használni és ezzel együtt háttérbe szorítani a régit?
A világ meglehetősen átalakult körülöttünk, az információ technológiai robbanás következtében megváltozott az ismeretekhez és információkhoz való viszonyunk, az munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodás miatt ma már teljesen természetes, hogy igen sokáig nyögjük az iskolapadot, a korábbiaknak többszöröse szerez érettségit és diplomát. Az a rendszer ami arra épül, hogy a felvételire kell felkészítenünk a diákot, - mert ezzel mérik a teljesítményünket - több sebből vérzik, a diákok jelentős része ma már fizetős helyeken szerez diplomát, tehát nem izgul a felvételi miatt. Jól keresni azokban a munkakörökben lehet, ahol önállóan innovatív - produktív munkát kell végezni.
Az oktatásban egyszer csak kulcsproblémává válik, hogy a megszerzett tudás túl információ centrikus, készségfejlesztésből nem sokat tettünk a diákokért, ha megmérik, hogy mit tudnak alkalmazni a tanultakból, kiderül, hogy siralmas a helyzet.
A tudás önálló alkalmazásával kapcsolatban ugyan az a helyzet, mint a pedagógiai munka átalakításával kapcsolatosan. Két szereplőssé válik a történet. Nem működik az a hierarchikus viszony, hogy valaki mond valamit a másiknak, előírja neki, hogy hogy viselkedjen, majd az engedelmes szolgaként végrehajtja ezt, visszabiflázza a feladott leckét.
Egészen más viszony az, ahol a pedagógus segítői szerepbe kerül, a folyamatot segíti, amelynek eredménye, hogy a diák készségeket sajátít el, rendszerezi saját tapasztalatait, élményeket szerez önmagáról, tudatosítja a fejlődéséhez szükséges feladatokat. Ehhez a viszonyhoz egyrészt sokkal bizalom telibb légkörre van szükség, nagyobb motivációra, másrészt a pedagógiai eszköztáron belül sokkal nagyobb teret kell hogy kapjon a facilitatív andragógiai módszertan.
Az oktatásirányításban ugyanúgy kérdés, hogy képes-e facilitatív eszközökkel változást elérni az oktatás életvilágában ez a reformenergia, ami most megfogalmazódott. Ez talán képzavarnak tűnik, hisz valójában a kormányzatnak kellene az autoriter stílusú kommunikáció helyett (itt a koncepcióm – ötletgyűjteményem, tessék lenyelni, megemészteni és meggyógyulni tőle) átértelmezni a dolgot és liberális módon inkább erősíteni azokat a folyamatokat, amelyek a kívánt cél felé terelik az oktatási rendszert.
Az új paradigma jelen van, számtalan nonprofit vagy nem nonprofit szervezet, tréner irányzat kínálgatja a szolgáltatásait ezen a területen, a pedagógusok nem kis része szerzett már tapasztalatokat ebből a paradigmából. Lehetne megrendelést adni nekik, vagy pénzt az iskoláknak, hogy integrálják ezek szolgáltatásait a saját szolgáltatásaik közé. Lehetne teret engedni azoknak a pedagógiai innovációknak, akik már átálltak egy más típusú szélesebb módszertani alapokon nyugvó oktatásra, ösztönözhetnék a drámapedagógia szélesebb integrációját, erőforrást jelenthetne az iskoláknak ha mindenütt lenne szabadidőszervező aki esetleg művelődésszervező diplomával rendelkezik, mindenütt van gyermekvédelmi felelős aki a törvényi előírásnak megfelelően valóban szociális munkás vagy pszichológus diplomával rendelkezik és a pedagógussal ellentétben nem csak ráérő szabadidejében tud időt szánni a tanórán kívüli tevékenység szervezésére, hanem azért van ott hogy ezzel foglalkozzon.
Ezek az apró kis lépések - erőforrások viszonylag kis energia befektetéssel mozgósíthatók, és ahhoz, hogy az iskola megteljen olyan tanórákkal és olyan alternatív szabadidős lehetőségekkel ahol a gyerek játszva tanul, öntevékeny, önmaga fedezi fel a világot, szervezkedik, elemez, alkot, szövetkezik, konfliktusokat kezel…- és tanulja mindezt.
Kommentek