RDH Blog - RSS 2.0Két nagy civil integráció is elindult a tavasz folyamán, amiről a blogban is beszámoltam. Nagy várakozással fordultam ezek felé, hisz 2006 októbere óta azt gondolom, hogy a politikusok teljesen elveszítették az ország vezetéséhez szükséges maradék bizalmi tőkéjüket. Szabad a pálya a polgárok előtt, parancsoló kényszer, hogy vívjuk ki a részvétel lehetőségeit. Azt gonodltam, hogy könnyebb lesz integrálni a közélet formálásba az egyszerű embereket, a kis egyesületeket! Áttörik a védekező jellegű közöny, és végre polgárként tömegesen részt fogunk venni a saját sorsunk alakításában!
A civil érdek képviseleteknek valahogy újra kellene éledniük, mert ha nem következik be ilyesmi, akkor továbbra is ezek az alkalmatlan emberek töltik az időt karizmatikus rögtönzésekkel és a zsákmányszerző politizálás eszkalálódó kiterjesztésével.
Pál Tamás egyik legfontosabb különbségnek tartotta az érdekképviseleti folyamatok szervezésben, hogy váljon el a koordinátor és a képviselői szerep. Lehessen megkülönböztetni a folyamatok szervezéséért felelősséget vállaló (általában önjelölt) koordinátorokat és a mandátummal felruházott (általában választott) képviselőket. A koordinátorok dolgozzanak azért, hogy technikailag szerveződjön meg a mandátumképzés folyamata. Az Igazlátó Nap, amely során közel 10.000 gyerek fogalmazott meg interpellációt élő címzetthez, teljesen tisztán elválasztja ezt.
Az általam ismert civil ernyő-kezdeményezésekben nem látom a mandátum képzésre való törekvést. Sokszor nincs idő a mandátumképzésre, a társadalmi vitára, a rendszerváltás utáni kormányok soha nem hagytak időt a civileknek arra, hogy érdemi társadalmi vitát folytassunk le egy adott kérdésben. Arra szoktatták a civileket, hogy napok – órák maximum 1-2 hét távlatában azonnal reflektáljanak egy-egy intézkedés vagy törvény javaslatra. Ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi a demokratikus működést, a körültekintő együtt gondolkodást. Így aztán karizmatikus rögtönző pártvezérek önzőznek az ország vezetésében, a civilek meg hiteltelenné vállnak a tagságuk és a kívülállók szemében az érdekképviseleti szerepüket illetően. Éppen olyan felkészületlen ideológus érdekcsoportokká válnak, mint a pártok műhelyei.
Szomorú látni, hogy a civilek amikor önmaguk struktúrálják az időt, ugyan ezt a mintát követik! Egy-egy karizma megír valamit. Az lenne a normális, ha az értelmiségi hozzászólások a sajtóban jelennének meg dolgozatként. Ehhez képest azzal az elvárással élnek az egyesületek – alapítványok sőt az ernyőszervezetek felé, hogy legyenek szívesek pajzsra emelni az adott javaslatot, kiáltsák ki képviselhető közvéleménnyé érdemi egyeztetés nélkül.
Az idén több deffenzív civil akció is volt, ami bizonyította, hogy tiltakozásként sikereket tudunk elkérni, de vajon tudunk-e építkezni olyan összefogás irányába, amely kanalizálja a megszerveződött civil csoportok érdekeit, javaslatokat fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy mi vihetné előre az országot?
A Szociális Parlamentben a javaslatomra megalakult egy bizottság, amely a „Civil érdekérvényesítés – demokrácia deficit” témát tűzte napirendre. Az ősz folyamán meghirdetünk egy műhelymunka sorozatot, amelyben a területtel foglalkozó szakembereket kértem fel arra, hogy vesézzük ki a témát.
Június 21-re tervezett a Szociális Parlament egy konferenciát, amelyre a szociális, az oktatási, a vidék és területfejlesztési, foglalkoztatási, egészségügyi, környezetvédelmi, esélyegyenlőségi bizottságok készültek beszámolóval.
Én magam is jeleztem 4 bizottságban a részvételi szándékomat, majd amikor azt láttam, hogy egyetlen bizottság sem tart műhelymunkákat – összejöveteleket. Összesen az egyik bizottság koordinátora próbált a levelező listán javaslatokat megfogalmazni, írtam a levlistára, hogy a munkát nem végző bizottságok ugye nem fognak azzal kiállni a konferencián, hogy mi lett a széles körben egyeztetett nagy civil javaslat.
Ha az egyetlen koordinátor, aki a belső nyilvánosság számára egy levél erejéig nyilvánosságra hozta javaslatait kiáll a bizottsága nevében, nyilván ő is a saját értelmiségiként megfogalmazott javaslataiként fogja elmondani, hogy mit kellene tenni, és nem bizottsági álláspontként.
Konkrétan azt kértem, azok a bizottságok amelyek egyszer sem ültek össze és nem egyeztettek közös álláspontokat, azok a koordinátorok előterjesztését hallgassák meg a konferencián és semmiről ne beszéljünk úgy, mintha artikulált közérdeknek tekintenénk. Természetesen jött a válasz: "ráérünk mi erre?"
Idézet a levelemből:
„Már a legutóbbi összejövetelünkön is az volt az érzésem magunkról, hogy nem fogjuk elhagyni azt az érdekartikulációs kultúrát, amelyről úgy beszélünk, mintha a kormány erőltetett volna ránk.
Az a kérdés, számomra, hogy a Szociális Parlament valóban áttörést hoz-e a hazai döntés előkészítési kultúrában azzal, hogy bevezeti a mandátum képzést mint olyat. Azt nem tekintem mandátum képzésnek, hogy 3-vagy 8 ember megírja, hogy mi a közérdek!
Megteremtjük annak a lehetőségét, hogy civil kontroll alakuljon ki, többé ne lehessen az érintettek teljes ignorálásával meghozni a rólunk szóló döntéseket?
Mi magunk a saját működésünkkel hitelesen képviseljük majd a demokráciát?
A Civil Jogász Bizottság szokta "őrült Néró" eposzi jelzővel illetni a Miniszter elnököt. Gondolom ezzel arra utalnak, hogy karizmatikus rögtönzéseknek vagyunk kiszolgáltatva, sem szakmai kontroll, sem civil kontroll, sőt valószínűleg a pártok belső demokratikus mechanizmusai sem képesek meggátolni azt, hogy a főkarizmák az ötleteiket megvalósítsák.
Mi tudunk mást? Meg tudjuk szervezni, hogy a legfontosabb kérdésekben ne a karizmatikus rögtönzéseknek legyünk kiszolgáltatva?
Vagy működtessük tovább az egy ember megírta - egy "indul a buszom" érdekektől vezérelt konferenciatömeg meg "közérdekké szentelte" modelleket?”
Nem gondolom, hogy a levelem hatására, inkább egy másik hasonló ernyőszervezet majdnem egyidőben összehívott konferenciája miatt, ahol tudósok beszélnek majd arról, hogy milyen problémákat látnak, a saját konferenciánkat lefújtuk.
Ettől még össze kellene rakni azt a munkatervet, sőt szervezeti stratégiát, ami válaszol arra a kérdésre, hogy miként fogjuk kiszolgálni azt a folyamatot, amelynek nyomán legalább az érintett civil szervezetek szóba állnak egymással és meghatározzák a legfontosabb célokat, feladatokat, javaslatokat.
Már a gyógyszervásárlás - gyógyszerkassza átalakításánál lehetett látni, hogy a sajtó és a kormány a gyógyszergyárakat és a gyógyszerész apparátusi érdekcsoportokat tartja érintettnek a kérdésben.
A betegek és az adófizetők kimaradnak.
Az lenne óriási hozadéka a civil érdekartikulációs helyzeteknek, hogy mi nem hagyjuk ki az érintetteket. Magunk között sem kényelemből, sem feledékenységből, sem időhiány miatt, sem a koordinátorok magánérdekei miatt nem tekintjük késznek a társadalmi vitát ha az érintetteket nem vontuk be.
Ezügyben fontos vonalat sőt vonalakat húzni az el sem kezdtük és a készen vagyunk közé.
Törekednünk kell arra, hogy a lehetséges maximális civil részvételt tudjuk felmutatni!
Ha kevesen vagyunk, akkor ott a koordinátorok csoportját kell bővítenünk és felejtsük el, hogy képviselői szerepben tetszelegjünk!
A civil érdek képviseleteknek valahogy újra kellene éledniük, mert ha nem következik be ilyesmi, akkor továbbra is ezek az alkalmatlan emberek töltik az időt karizmatikus rögtönzésekkel és a zsákmányszerző politizálás eszkalálódó kiterjesztésével.
Pál Tamás egyik legfontosabb különbségnek tartotta az érdekképviseleti folyamatok szervezésben, hogy váljon el a koordinátor és a képviselői szerep. Lehessen megkülönböztetni a folyamatok szervezéséért felelősséget vállaló (általában önjelölt) koordinátorokat és a mandátummal felruházott (általában választott) képviselőket. A koordinátorok dolgozzanak azért, hogy technikailag szerveződjön meg a mandátumképzés folyamata. Az Igazlátó Nap, amely során közel 10.000 gyerek fogalmazott meg interpellációt élő címzetthez, teljesen tisztán elválasztja ezt.
Az általam ismert civil ernyő-kezdeményezésekben nem látom a mandátum képzésre való törekvést. Sokszor nincs idő a mandátumképzésre, a társadalmi vitára, a rendszerváltás utáni kormányok soha nem hagytak időt a civileknek arra, hogy érdemi társadalmi vitát folytassunk le egy adott kérdésben. Arra szoktatták a civileket, hogy napok – órák maximum 1-2 hét távlatában azonnal reflektáljanak egy-egy intézkedés vagy törvény javaslatra. Ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi a demokratikus működést, a körültekintő együtt gondolkodást. Így aztán karizmatikus rögtönző pártvezérek önzőznek az ország vezetésében, a civilek meg hiteltelenné vállnak a tagságuk és a kívülállók szemében az érdekképviseleti szerepüket illetően. Éppen olyan felkészületlen ideológus érdekcsoportokká válnak, mint a pártok műhelyei.
Szomorú látni, hogy a civilek amikor önmaguk struktúrálják az időt, ugyan ezt a mintát követik! Egy-egy karizma megír valamit. Az lenne a normális, ha az értelmiségi hozzászólások a sajtóban jelennének meg dolgozatként. Ehhez képest azzal az elvárással élnek az egyesületek – alapítványok sőt az ernyőszervezetek felé, hogy legyenek szívesek pajzsra emelni az adott javaslatot, kiáltsák ki képviselhető közvéleménnyé érdemi egyeztetés nélkül.
Az idén több deffenzív civil akció is volt, ami bizonyította, hogy tiltakozásként sikereket tudunk elkérni, de vajon tudunk-e építkezni olyan összefogás irányába, amely kanalizálja a megszerveződött civil csoportok érdekeit, javaslatokat fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy mi vihetné előre az országot?
A Szociális Parlamentben a javaslatomra megalakult egy bizottság, amely a „Civil érdekérvényesítés – demokrácia deficit” témát tűzte napirendre. Az ősz folyamán meghirdetünk egy műhelymunka sorozatot, amelyben a területtel foglalkozó szakembereket kértem fel arra, hogy vesézzük ki a témát.
Június 21-re tervezett a Szociális Parlament egy konferenciát, amelyre a szociális, az oktatási, a vidék és területfejlesztési, foglalkoztatási, egészségügyi, környezetvédelmi, esélyegyenlőségi bizottságok készültek beszámolóval.
Én magam is jeleztem 4 bizottságban a részvételi szándékomat, majd amikor azt láttam, hogy egyetlen bizottság sem tart műhelymunkákat – összejöveteleket. Összesen az egyik bizottság koordinátora próbált a levelező listán javaslatokat megfogalmazni, írtam a levlistára, hogy a munkát nem végző bizottságok ugye nem fognak azzal kiállni a konferencián, hogy mi lett a széles körben egyeztetett nagy civil javaslat.
Ha az egyetlen koordinátor, aki a belső nyilvánosság számára egy levél erejéig nyilvánosságra hozta javaslatait kiáll a bizottsága nevében, nyilván ő is a saját értelmiségiként megfogalmazott javaslataiként fogja elmondani, hogy mit kellene tenni, és nem bizottsági álláspontként.
Konkrétan azt kértem, azok a bizottságok amelyek egyszer sem ültek össze és nem egyeztettek közös álláspontokat, azok a koordinátorok előterjesztését hallgassák meg a konferencián és semmiről ne beszéljünk úgy, mintha artikulált közérdeknek tekintenénk. Természetesen jött a válasz: "ráérünk mi erre?"
Idézet a levelemből:
„Már a legutóbbi összejövetelünkön is az volt az érzésem magunkról, hogy nem fogjuk elhagyni azt az érdekartikulációs kultúrát, amelyről úgy beszélünk, mintha a kormány erőltetett volna ránk.
Az a kérdés, számomra, hogy a Szociális Parlament valóban áttörést hoz-e a hazai döntés előkészítési kultúrában azzal, hogy bevezeti a mandátum képzést mint olyat. Azt nem tekintem mandátum képzésnek, hogy 3-vagy 8 ember megírja, hogy mi a közérdek!
Megteremtjük annak a lehetőségét, hogy civil kontroll alakuljon ki, többé ne lehessen az érintettek teljes ignorálásával meghozni a rólunk szóló döntéseket?
Mi magunk a saját működésünkkel hitelesen képviseljük majd a demokráciát?
A Civil Jogász Bizottság szokta "őrült Néró" eposzi jelzővel illetni a Miniszter elnököt. Gondolom ezzel arra utalnak, hogy karizmatikus rögtönzéseknek vagyunk kiszolgáltatva, sem szakmai kontroll, sem civil kontroll, sőt valószínűleg a pártok belső demokratikus mechanizmusai sem képesek meggátolni azt, hogy a főkarizmák az ötleteiket megvalósítsák.
Mi tudunk mást? Meg tudjuk szervezni, hogy a legfontosabb kérdésekben ne a karizmatikus rögtönzéseknek legyünk kiszolgáltatva?
Vagy működtessük tovább az egy ember megírta - egy "indul a buszom" érdekektől vezérelt konferenciatömeg meg "közérdekké szentelte" modelleket?”
Nem gondolom, hogy a levelem hatására, inkább egy másik hasonló ernyőszervezet majdnem egyidőben összehívott konferenciája miatt, ahol tudósok beszélnek majd arról, hogy milyen problémákat látnak, a saját konferenciánkat lefújtuk.
Ettől még össze kellene rakni azt a munkatervet, sőt szervezeti stratégiát, ami válaszol arra a kérdésre, hogy miként fogjuk kiszolgálni azt a folyamatot, amelynek nyomán legalább az érintett civil szervezetek szóba állnak egymással és meghatározzák a legfontosabb célokat, feladatokat, javaslatokat.
Már a gyógyszervásárlás - gyógyszerkassza átalakításánál lehetett látni, hogy a sajtó és a kormány a gyógyszergyárakat és a gyógyszerész apparátusi érdekcsoportokat tartja érintettnek a kérdésben.
A betegek és az adófizetők kimaradnak.
Az lenne óriási hozadéka a civil érdekartikulációs helyzeteknek, hogy mi nem hagyjuk ki az érintetteket. Magunk között sem kényelemből, sem feledékenységből, sem időhiány miatt, sem a koordinátorok magánérdekei miatt nem tekintjük késznek a társadalmi vitát ha az érintetteket nem vontuk be.
Ezügyben fontos vonalat sőt vonalakat húzni az el sem kezdtük és a készen vagyunk közé.
Törekednünk kell arra, hogy a lehetséges maximális civil részvételt tudjuk felmutatni!
Ha kevesen vagyunk, akkor ott a koordinátorok csoportját kell bővítenünk és felejtsük el, hogy képviselői szerepben tetszelegjünk!
Kommentek