RDH Blog - RSS 2.0Annak idején lánglelkű középiskolás koromban mesterem előadta a Nyíregyházi Diák Menedzser Klub , második tréningjén a szakdolgozatát.
Arra a kérdésre kereste a választ, hogy a rendszerváltó Magyarország előtt milyen alternatívák vannak.
Alapvetően egy modellről van szó, amely megfogalmazza, hogy mi okoz gyökeres változásokat egy-egy nagy társadalmi átalakulásnál. Bizony vannak olyan helyzetek a történelemben, ahol a kultúrában paradigmaváltások mennek végbe, átalakul a gazdasági együttműködés kultúrája megváltozik az állam szerepe – működése.
A modell az emberek felét – kétharmadát hidegen hagyja. Egyesek meg belezúgnak. Mint én is. Egy hihetetlen jó összefoglaló műnek tartom. Amit történelemből – társadalomismeretből – szociológiából hosszú – hosszú évek alatt felépítenek bennünk tanáraink, azt elkezdi egy gondolati rendszerbe fűzni.
Arra is szoktam használni, hogy hétköznapi kihívásokhoz, azaz nem közéleti vagy társadalom elméleti ügyekhez, hanem a munkanélküli csoport pályaorientációs munkájához, vagy a gimnáziumi 16 évesek pályaválasztási munkájához használjuk műhelymunka kereteknek ezt a fogalomrendszert.
Ha sikerül beazonosítani, hogy időnként miért is vesz gyökeres fordulatot a társadalom fejlődés, akkor abból a perspektívából feltehetünk magunknak olyan gyakorlatias kérdéseket, hogy az előttünk lévő közeljövőben érdemes abban gondolkodni, hogy én ügyvéd karriert fogok befutni, vagy ez egy nagy kockázatú döntés, érdemes cipőboltot nyitni, vagy ez egy nagy kockázatú döntés.
A modell ismertetése után szoktam kártyákat húzatni a csoport tagokkal, amikre a hétköznapi életünk szokásai, esetleg tárgyak, társadalom szervezési kérdések vannak felírva.
Az ember húz egy ilyet, hogy: tisztálkodás, esküvő, halál, információ áramlás, hadviselés, kanál, iskola - tanulás… és el kell gondolkodnia azon, hogy a történelem során vannak-e határozott fordulatok az adott jelenség körül. Nagyon heurisztikus játék! Kiderül, hogy valóban valóban beazonosítható, hogy mitől változnak meg a temetkezési szokásaink, vagy a pelenkázás történelme hogyan alakul.
Az információs társadalom embere az első „embereszmény”, aki nagyon is szeretne „előre látni” ilyen piaci folyamatokat. Ha el kell döntenem, hogy a milyen részvényeket adjak el, és melyekbe tegyek pénzt, valamilyen módon a kevesebb kockázatvállalásra törekvés jegyében feltételeznem kell folyamatokat. Honnan, hová?
Ez az, amit ez a modell használhatóvá tesz számomra.
Mellesleg ez a blog is ennek a modellnek köszönheti a létrejöttét. A Domschitz Mátyás modellje szemszögéből értékelni szoktam a foglalkoztatáspolitika folyamatait, vagy ami ennél is érdekesebb az egyes intézkedéseket, az általam megtapasztalt szolgáltatásokat. Nagy kihívásnak tartom, hogy azon a ponton használjuk ezt a modellt, ami a kultúra gyakorlati készségekké transzformálódásának a terepe.
Az előbb már egy kicsit bele is vágtam egy kicsit, mikor azt állítottam, hogy az információs társadalomnak van emberképe. Vannak figurák körülöttünk, aki csúcstechnológiát használnak a számítástechnikában, jó a mobiljuk, figyelnek arra, hogy az általában használatos szoftvereket ismerjék – használják, no és nem ijednek meg attól sem, hogy például tőzsdézzenek. Extrém esetben azzal is találkozni lehet, hogy az információs társadalom embere adathalmaznak tekinti a többieket. Gondoljunk csak az internetes társkeresők világára, de ha bemegyünk egy Munkaügyi Központba, pillanatok alatt kiderül, hogy nem valami terápiás helyzetben találtuk magunkat, egyszerűen az állam be akar rakni a saját jogilag megfabrikált skatulyájába.
A jövő héten tartok egy LEADER felkészítő tréninget civileknek. Kétségbeesetten hívott a tréning szervezője, hogy nincs mire felkészítsük a civileket, mert kiderült, hogy 2-3 kistérségenként 4-6 milliárd Ft-ot szétosztó folyamat nem fogja kérdezni, hogy ki mit akar csinálni. Van egy számítógépes űrlap, ami megkérdezi, hogy hol lakunk, hány alkalmazottunk van, mennyi lesz jövőre, ha támogatást kapunk, és azután, bla, bla, bla. Az űrlapon olyan kérdés nincs, hogy mit akarunk, így tehát nem is kell tervezni.
A szervezeti kultúrák is képesek alkalmazkodni a nagy kultúra folyamataihoz. Van úgy, hogy az ember adat, van úgy, hogy a termelés adat centrikussá válik. Egy tisztességes európai gazda ma már nem a koca hátát vakargatja szabadidejében, hanem pályázati űrlapokat töltöget, hitel után koslat, gazdaköröket szervez, beszáll a LEADER pénzosztó bizottságaiba stb.!
Persze van olyan is, hogy akár az egyén, akár a szervezet ellenáll ezeknek a kulturális fordulatoknak. Ha valaki úgy tervezte, hogy számára a gazda lét a koca hátának a vakargatását jelenti, úgy érzi, hogy ez a fránya információs társadalom eltéríti őt, elvonja az idejét, olyasmire kényszeríti, amit ő eleve utált. „Gyerekkori álmaimban ez nem így volt!”.
Harcolni egy fölöttünk zajló hatalmas jelenséggel, trenddel, nem kifizetődő dolog. Az ember akár lemaradva, akár előreszaladva éli az életét, az bizony sok-sok frusztrációval és sok egzisztenciális lemondással jár!
Ha egy félmondatban kellene összefoglalni, hogy mit is csinálok tulajdonképpen, akkor az valahogy így hangzana: egy ipari társadalom mániás országban arra szeretnék rávenni munkanélkülieket, pályaválasztás előtt állókat, szociális munkásokat és foglalkoztatási szakembereket, hogy tudják megkülönböztetni az információs társadalom társadalomhoz illeszkedő és a tudás alapú gazdasághoz illeszkedő szolgáltatásokat.
Leginkább az szokott frusztrálni, ha egy tudás intenzív helyzetben semmiféle alkotó – elemző – elgondolkodó munka nem folyik. Egyszerűen összeraknak egy csokor információt, és az ügyfél ki van fizetve!
Dolgoztam egy mentor csapatban, ahol az volt a deklarált célkitűzés, hogy segítsük elő a civil szervezetek pénzügyi fenntarthatóságát. Először azt hittem, hogy havonta minimum egy tanácsadási alkalom az elvárás, (ezt én nem tartom elegendőnek ehhez a munkához) majd kiderült, hogy az év során egyszer kell találkozni az ügyféllel. Elvégre van e-mail…
Azóta külön figyelem az olyan helyzeteket, amikor azzal a mítosszal találkozom, hogy együtt gondolkodás nélkül létezik-e tudás intenzív fejlesztés. Sokan szeretnének eredményeket, de ha munkával – egyeztetéssel jár, akkor inkább nem. Macerás!
A tojásbefőtt kifejezést a buszon hallottam a kamaszoktól! Húsvét környékén amikor mindenféle különlegesség készül az ünnepre, egy pillanatra el lehet hitetni az óvatlan szemlélővel, hogy esetleg létezhet ilyen, pedig nem létezhet!
Ha megpróbálná valaki, szembetalálkozna a fehérjebomlás megállíthatatlanságával!
Azért adtam a tojásbefőtt címet a következő 10 cikkből álló cikksorozatnak, mert valahogy jellemzőnek tartom erre a korra, hogy régi-régi dolgokat megpróbálunk fenntartani, sőt nálunk még az új dolgok is sokszor bűzlenek az elavultságtól. Ezért kaptam bele abba a példálózásba, hogy az információs társadalom bróker mentalitása is lehet idejét múlt, vagy inadekvált.
Végig fogunk haladni tehát történelmi korokon, mindig szem előtt tartva, hogy az adott kornak mi a markáns kultúra által közvetített emberképe. Egy lineáris fejlődésmodellt használunk, amely követi a valós történelmi korokat. Azt is vizsgálni fogjuk, hogy az a kultúra, a problémák meg- vagy feloldására kialakult megoldás gyűjtemény fellehető-e napjainkban. Mi a mai relevanciája annak a szkenáriónak most? Van, olyan, hogy egy letűnt kor kultúrája átöröklődött napjainkba. Vegyük természetesnek, hogy ma is élnek busmanok a kalahári sivatag peremén, ha valaki tanulmányozni akarja, nézze meg az "Istenek a fejükre estek" filmet. A modell kapcsán viszont el fogunk játszani azzal a gondolattal, hogy vannak-e nálunk archaikus kulturális gyökerekkel rendelkező népek. Konkrétan busmanok persze nem élnek hazánkban, de ki fog derülni, hogy nagyon is nagy jelentőssége van az oktatás, a szociálpolitika, a társadalompolitika, a foglalkoztatás fejlesztés számára ennek a cikksorozatnak.
A következő cikkek jelennek majd meg:
Arra a kérdésre kereste a választ, hogy a rendszerváltó Magyarország előtt milyen alternatívák vannak.
Alapvetően egy modellről van szó, amely megfogalmazza, hogy mi okoz gyökeres változásokat egy-egy nagy társadalmi átalakulásnál. Bizony vannak olyan helyzetek a történelemben, ahol a kultúrában paradigmaváltások mennek végbe, átalakul a gazdasági együttműködés kultúrája megváltozik az állam szerepe – működése.
A modell az emberek felét – kétharmadát hidegen hagyja. Egyesek meg belezúgnak. Mint én is. Egy hihetetlen jó összefoglaló műnek tartom. Amit történelemből – társadalomismeretből – szociológiából hosszú – hosszú évek alatt felépítenek bennünk tanáraink, azt elkezdi egy gondolati rendszerbe fűzni.
Arra is szoktam használni, hogy hétköznapi kihívásokhoz, azaz nem közéleti vagy társadalom elméleti ügyekhez, hanem a munkanélküli csoport pályaorientációs munkájához, vagy a gimnáziumi 16 évesek pályaválasztási munkájához használjuk műhelymunka kereteknek ezt a fogalomrendszert.
Ha sikerül beazonosítani, hogy időnként miért is vesz gyökeres fordulatot a társadalom fejlődés, akkor abból a perspektívából feltehetünk magunknak olyan gyakorlatias kérdéseket, hogy az előttünk lévő közeljövőben érdemes abban gondolkodni, hogy én ügyvéd karriert fogok befutni, vagy ez egy nagy kockázatú döntés, érdemes cipőboltot nyitni, vagy ez egy nagy kockázatú döntés.
A modell ismertetése után szoktam kártyákat húzatni a csoport tagokkal, amikre a hétköznapi életünk szokásai, esetleg tárgyak, társadalom szervezési kérdések vannak felírva.
Az ember húz egy ilyet, hogy: tisztálkodás, esküvő, halál, információ áramlás, hadviselés, kanál, iskola - tanulás… és el kell gondolkodnia azon, hogy a történelem során vannak-e határozott fordulatok az adott jelenség körül. Nagyon heurisztikus játék! Kiderül, hogy valóban valóban beazonosítható, hogy mitől változnak meg a temetkezési szokásaink, vagy a pelenkázás történelme hogyan alakul.
Az információs társadalom embere az első „embereszmény”, aki nagyon is szeretne „előre látni” ilyen piaci folyamatokat. Ha el kell döntenem, hogy a milyen részvényeket adjak el, és melyekbe tegyek pénzt, valamilyen módon a kevesebb kockázatvállalásra törekvés jegyében feltételeznem kell folyamatokat. Honnan, hová?
Ez az, amit ez a modell használhatóvá tesz számomra.
Mellesleg ez a blog is ennek a modellnek köszönheti a létrejöttét. A Domschitz Mátyás modellje szemszögéből értékelni szoktam a foglalkoztatáspolitika folyamatait, vagy ami ennél is érdekesebb az egyes intézkedéseket, az általam megtapasztalt szolgáltatásokat. Nagy kihívásnak tartom, hogy azon a ponton használjuk ezt a modellt, ami a kultúra gyakorlati készségekké transzformálódásának a terepe.
Az előbb már egy kicsit bele is vágtam egy kicsit, mikor azt állítottam, hogy az információs társadalomnak van emberképe. Vannak figurák körülöttünk, aki csúcstechnológiát használnak a számítástechnikában, jó a mobiljuk, figyelnek arra, hogy az általában használatos szoftvereket ismerjék – használják, no és nem ijednek meg attól sem, hogy például tőzsdézzenek. Extrém esetben azzal is találkozni lehet, hogy az információs társadalom embere adathalmaznak tekinti a többieket. Gondoljunk csak az internetes társkeresők világára, de ha bemegyünk egy Munkaügyi Központba, pillanatok alatt kiderül, hogy nem valami terápiás helyzetben találtuk magunkat, egyszerűen az állam be akar rakni a saját jogilag megfabrikált skatulyájába.
A jövő héten tartok egy LEADER felkészítő tréninget civileknek. Kétségbeesetten hívott a tréning szervezője, hogy nincs mire felkészítsük a civileket, mert kiderült, hogy 2-3 kistérségenként 4-6 milliárd Ft-ot szétosztó folyamat nem fogja kérdezni, hogy ki mit akar csinálni. Van egy számítógépes űrlap, ami megkérdezi, hogy hol lakunk, hány alkalmazottunk van, mennyi lesz jövőre, ha támogatást kapunk, és azután, bla, bla, bla. Az űrlapon olyan kérdés nincs, hogy mit akarunk, így tehát nem is kell tervezni.
A szervezeti kultúrák is képesek alkalmazkodni a nagy kultúra folyamataihoz. Van úgy, hogy az ember adat, van úgy, hogy a termelés adat centrikussá válik. Egy tisztességes európai gazda ma már nem a koca hátát vakargatja szabadidejében, hanem pályázati űrlapokat töltöget, hitel után koslat, gazdaköröket szervez, beszáll a LEADER pénzosztó bizottságaiba stb.!
Persze van olyan is, hogy akár az egyén, akár a szervezet ellenáll ezeknek a kulturális fordulatoknak. Ha valaki úgy tervezte, hogy számára a gazda lét a koca hátának a vakargatását jelenti, úgy érzi, hogy ez a fránya információs társadalom eltéríti őt, elvonja az idejét, olyasmire kényszeríti, amit ő eleve utált. „Gyerekkori álmaimban ez nem így volt!”.
Harcolni egy fölöttünk zajló hatalmas jelenséggel, trenddel, nem kifizetődő dolog. Az ember akár lemaradva, akár előreszaladva éli az életét, az bizony sok-sok frusztrációval és sok egzisztenciális lemondással jár!
Ha egy félmondatban kellene összefoglalni, hogy mit is csinálok tulajdonképpen, akkor az valahogy így hangzana: egy ipari társadalom mániás országban arra szeretnék rávenni munkanélkülieket, pályaválasztás előtt állókat, szociális munkásokat és foglalkoztatási szakembereket, hogy tudják megkülönböztetni az információs társadalom társadalomhoz illeszkedő és a tudás alapú gazdasághoz illeszkedő szolgáltatásokat.
Leginkább az szokott frusztrálni, ha egy tudás intenzív helyzetben semmiféle alkotó – elemző – elgondolkodó munka nem folyik. Egyszerűen összeraknak egy csokor információt, és az ügyfél ki van fizetve!
Dolgoztam egy mentor csapatban, ahol az volt a deklarált célkitűzés, hogy segítsük elő a civil szervezetek pénzügyi fenntarthatóságát. Először azt hittem, hogy havonta minimum egy tanácsadási alkalom az elvárás, (ezt én nem tartom elegendőnek ehhez a munkához) majd kiderült, hogy az év során egyszer kell találkozni az ügyféllel. Elvégre van e-mail…
Azóta külön figyelem az olyan helyzeteket, amikor azzal a mítosszal találkozom, hogy együtt gondolkodás nélkül létezik-e tudás intenzív fejlesztés. Sokan szeretnének eredményeket, de ha munkával – egyeztetéssel jár, akkor inkább nem. Macerás!
A tojásbefőtt kifejezést a buszon hallottam a kamaszoktól! Húsvét környékén amikor mindenféle különlegesség készül az ünnepre, egy pillanatra el lehet hitetni az óvatlan szemlélővel, hogy esetleg létezhet ilyen, pedig nem létezhet!
Ha megpróbálná valaki, szembetalálkozna a fehérjebomlás megállíthatatlanságával!
Azért adtam a tojásbefőtt címet a következő 10 cikkből álló cikksorozatnak, mert valahogy jellemzőnek tartom erre a korra, hogy régi-régi dolgokat megpróbálunk fenntartani, sőt nálunk még az új dolgok is sokszor bűzlenek az elavultságtól. Ezért kaptam bele abba a példálózásba, hogy az információs társadalom bróker mentalitása is lehet idejét múlt, vagy inadekvált.
Végig fogunk haladni tehát történelmi korokon, mindig szem előtt tartva, hogy az adott kornak mi a markáns kultúra által közvetített emberképe. Egy lineáris fejlődésmodellt használunk, amely követi a valós történelmi korokat. Azt is vizsgálni fogjuk, hogy az a kultúra, a problémák meg- vagy feloldására kialakult megoldás gyűjtemény fellehető-e napjainkban. Mi a mai relevanciája annak a szkenáriónak most? Van, olyan, hogy egy letűnt kor kultúrája átöröklődött napjainkba. Vegyük természetesnek, hogy ma is élnek busmanok a kalahári sivatag peremén, ha valaki tanulmányozni akarja, nézze meg az "Istenek a fejükre estek" filmet. A modell kapcsán viszont el fogunk játszani azzal a gondolattal, hogy vannak-e nálunk archaikus kulturális gyökerekkel rendelkező népek. Konkrétan busmanok persze nem élnek hazánkban, de ki fog derülni, hogy nagyon is nagy jelentőssége van az oktatás, a szociálpolitika, a társadalompolitika, a foglalkoztatás fejlesztés számára ennek a cikksorozatnak.
A következő cikkek jelennek majd meg:
- Archaikus kultúra - szegénységi kultúra
- Premodern kultúra - önellátó ember
- Vállalkozás világa - korai kapitalizmus
- Eszményképeket kergetve - szocializmus és társai
- Ipari jóléti társadalom - a nyugat, ami előtt hasra estünk anno
- Információs társadalom - a brókerek kora
- Tudás alapú társadalom - részvétel az életedben
- GAIA jövőkép - részvétel föld egészségének megteremtésében
Kommentek