Az EchoTV – HírTV igen gyakran hangot ad Bogár László azon elméleteinek, hogy a nemzetközi nagytőke és annak kollaboráns helytartója az SZDSZ és a többi párt tudatos stratégiával rendelkezik arra, hogy hazánk elnéptelenítésére, ebből a logikából érthetők a törvényeink.

Találkoztam már a fenntartható fejlődés konferenciákon és EU konferenciákon is a Bogár – féle megközelítéssel.

Ebben a blogban írtam már ennek az elméletnek a népi változatáról, az egyik kisváros szociális rendszerének vezetőjénél találkoztam ezzel az logikával, mint nyíltan antiszemita modellel.

Én magam nem hiszek ebben a faji alapú háborúskodásban, bár kétségtelen, hogy a háborús szembenállásra ilyen ideológiák alkalmasak. Hazánkban a belpolitikai megosztottság szerves része ez az ideológia, mi egymással szeretnénk háborút vívni, és ehhez alkalmas eszköz az antiszemita kártya. A két világháborút előidéző puskaporos hordó ismét létezik a Kárpát medencében.

Érdekes, hogy a jobboldalon 6-8 hónappal ezelőtt fordulat következett be ezügyben, letett a FIDESZ a nyílt antiszemitizmus felvállalásáról, mégis folyamatosan fönntartják a jobboldali televíziók a témát.

Abból a szempontból kellene megvizsgálni ezt a felvetést, hogy vajon ezekben az alkufolyamatokban nem-e a hazai mandátum hiánya illetve a tárgyaló delegációk alkalmatlansága a hatás specifikus tényező. Nálunk nincs aki védje a hazai piacokat. Amikor egy nyugati országba amerikai énekes koncertezik, akkor az USA köteles fogadni egy ottani sztárt. A mi országunk nem alkalmazza ezt a gyakorlatot. A hazai könnyűzene piaca nyitott a külföldi bandák előtt, ők meg védik tőlünk a piacaikat.

A hazai történelemben különösen a közelmúlt történelmében meg kellene vizsgálni a nagy alkufolyamatokat. A Bogár-féle nézőpontból is, meg más nézőpontokból is. Szerintem mi egy fejletlenebb kultúra vagyunk és azért vagyunk gyarmatszerűen elfoglalhatók sok-sok piaci szegmensben. Olyan ez mint a reciprocitás világában élő afrikai törzsek üveggyöngyért országot „kereskedelme”. Mivel a hazai elit fejében max az ipari társadalom világa van benne, így nem értik, hogy miként működik az információ alapú vagy a tudás alapú gazdaság. Ahogy a törzsi társadalom nem érti, hogy a föld érték, úgy mi nem vagyunk hajlandók belátni, hogy az országban rendelkezésre álló ügyféltőke azokban a piaci szegmensekben, amelyek alapvetően információból vannak (bank, mobiltelefon, internet, tudásmegosztás) nem érzékeljük, hogy ingyen odaadtunk értékeket. Azok akik a nevünkben tárgyalni mennek a mi érdekeinkkel ellentétes érdekeket képesek képviselni, vagy ami még rosszabb, nem ismerik fel, ha a tárgyaló fél ilyet képvisel.

A legnagyobb volumenű brókerkrízis, a Trianoni béke diktátum volt, ahol nyelveket nem beszélő tárgyaló delegáció nézte tátott szájjal, hogy miként darabolják szét az országot körülöttünk.

Hasonló alkuképtelenséget mutat a hazai fejlesztéspolitika. Mind az NFT I., mind pedig az NFT II. olyan mértékben rombolja az ország modernizációs verseny feltételeit, hogy utólag úgy tűnik, a hazai kormányok képesek az ellenkező irányba vezényelni a fejlesztéseket.

Az EU költségvetése 80%-át költötte olyan agrártámogatásokra, amely elpusztította a kelet európai mezőgazdaságot. Technológiai versengésben már régen lemaradtunk, a szolgáltatások tekintetében lehetett volna alakítani valamit. A szlovének például, az első 8 évben nem engedték be külföldi bankokat, a gazdaság és a jövedelem szint piaci viszonyokhoz szervesen illeszkedő fejlődése hamar lezajlott, a bennszülöttek tulajdonosi pozícióban vannak, pár éven belül megteremtették a 450.000 Ft-os minimálbért, ami a nyugati kultúrához szervesen illeszkedő életmódot teremt.

Nálunk a bankok, épp az első 8 évben nem adtak hitelt a kisvállalkozásoknak, és a közepes vállalkozásoknak. Sorra adtuk el a kereskedelmi csatornákat, a mezőgazdasághoz kötődő feldolgozóipart, az állami szolgáltatókat, legutóbb a MÁV Cargo privatizációjával ennek talán utolsó darabja került értékesítésére.

Az NFT II nagy tragédiája, hogy ignorálja a humán szolgáltató szektor kiépülését. A mezőgazdaság és az ipar eltartó képessége drasztikusan csökkent, más országokban a szolgáltató szektor szívta fel a szabaddá vált munkaerőt. Nálunk a kormány inkább ellenséges a tudásintenzív szervezetekkel.

A két nagypártnak inkább arra van stratégiája, hogy miként pusztítsa az amúgy is csökevényes nonprofit szektort.

A jobboldal ugyan szájal arról, hogy ha ő lenne kormányon, akkor megvédené a nemzeti érdekeket, de az Orbán kormány alatt is csak a szakmai alkalmatlanságot láttuk a legfontosabb kérdésekben (munkahelyteremtés, nonprofit szektorhoz való viszony, média és a tudományos discurzus felszámolása).

Az előcsatlakozási tárgyalásokon, a mezőgazdasági támogatások fogadására irányuló felkészülés vezetésénél ugyan azt a tárgyalási infantilizmust láthattuk, mint korábban. Most sincs olyan felkészülés egyik politikai oldalon sem, amely a saját munkájukat az információs társadalomhoz vagy a tudás alapú társadalomhoz szervesen illeszkedő szintre fejlesztené a stratégia alkotás, a fejlesztés politika területeken. Ebben a tudományos discurzusnak nagy a felelőssége. Könnyű a nagytőkére rákenni azt, ami valójában a köztünk élő politikusok felelőssége. Könnyű a pártfinanszírozás felemlegetésével felmenteni a politikusokat a köztörvényes rablás bűne alól. A jövőt élték fel! 1000 milliárdos kamatterhe van az adósság állománynak és az 1000 milliárdos EU-s forrásokat nem fektetjük be olyan módon, hogy abból fellendülés legyen.

A kilentúra építésen és a sajtócsatornák kontrollálásán kívül semmire nincs a politikusainknak stratégiája. Ezt pedig nem lehet úgy alkalmazni például a fejlesztéspolitikai tárgyalásokon, hogy ebből gazdasági fellendülést lehessen elérni.

Szerintem a nemzetpusztító alkuszok képe sokkal inkább értelmezhető az autokratikus politikusainkra, akik folyton csak rögtönöznek, és mindegy nekik, hogy milyen a bankszektorunk, elpusztul e a hazai ipar, mezőgazdaság, szolgáltató szektor, túrizmus.

Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a köznépi sorból kikerülő politikusaink olyan közlegelőnek tekintik a pozícióikat, ahol a magánérdeküket bármikor a közérdek elé helyezhetik. Ebben vastagon benne van a hallgatag tudományos discurzus és a harmat gyenge civil társadalom.

Állítólag van egy New Yorki közmondás, amely szerint, ha van egy magyar barátod, nincs is szükséged ellenségekre.