Részvételi demokrácia a rendszerváltás után

Az előző bejegyzésben valójában arról akartam írni, hogy a főként angolszász szervezetfejlesztési vagy egyáltalán üzleti kultúra terjesztési azaz frenchise modellek kapcsán, hogy ott azért van egy masszív kulturális háttere annak, hogy változás esetén mihez nyúljanak a bázisok.

 Ha az amerikaiaknak elegük van a saját rasszizmusukból, akkor képesek végrehajtani a „hurcoljuk buszokkal a gyerekeket” programot. És működik. Képesek a szegregáció elleni országos programjukkal integrációs teljesítményeket felmutatni. Képesek megfékezni a rasszista indulatok terjedését.

 Várható-e nálunk, hogy a tudástársadalom innovációhoz való felzárkózás kapcsán vagy akár szegregáció ügyben össznépileg valami hasonló változásba vágjuk a fejszénket. Várható-e nagy nemzeti közmegegyezés ezügyben és partner lenne-e az állam bármilyen ilyen „megrendelés” vagy mandátum végrehajtásában? Mondhatjuk-e mi polgárok, hogy mi a fontos közügy és mik volnának a megoldási javaslatok?

 Ennek az esélye a rendszerváltáskor megvolt.

 Egy irányba, ebbe az irányba mutatott az oktatásban a 85-ös Gazsó-féle oktatási törvény és a később 88-tól komollyá vált rendszerváltás, és az a kulturális kibontakozás, ami miatt elismerően tekintettek ránk a centrum országok. Úgy tűnt, hogy ha valakinek könnyű lesz felzárkózni a nyugathoz, akkor az mi leszünk. A civil megmozdulásokon is átjött ez az érzelemvilág.

 A demokrácia fejlesztés területén sok angolszász vagy holland partnerünk volt, mint ahogy a szervezetfejlesztés módszertana körül is leginkább innen jött tudás – módszertani anyag.

 A mi kultúránk bizonyult a leg nyitottabbnak például a demokrácia ügyek, a társadalmi tervezés technikák iránt. Ha belegondolok, hogy még ezeknél a népeknél is nagyobb individualizmus jellemzi a magyarokat, akkor nem csodálkozom azon, hogy  volt aki megértette az amerikai demokrácia ügyben közösségfejlesztéssel foglalkozó szervezetek üzeneteit.

 Nálunk talán még inkább igaz Joe Julian megközelítése, a demokráciát azért kell tanulni – gyakorolni már iskolás korban akár, mert akik nem szereznek pozitív tapasztalatokat a demokrácia hétköznapi arcáról, akik számára távoli elérhetetlen marad a politika, azok kiszolgáltatottak lehetnek a demagógiával szemben. Éppen ezért a Syracuse University „Részvétel a kormányzásban” című iskolai tantárgyat dolgozott ki, és civil fórumtechnikák terjesztésével támogatták a társadalmi tervezést.

 Az angolszász rendszerek a végeken tehát az oktatásban vagy a civil vezetőképzésben, párt politika független közegekben kompenzálják politikai szocializációs eszközökkel a pártokrácia túlhatalmát. Az egyén, de az állampolgári önszerveződés méginkább fontos terepe annak, hogy közügyekben szóba álljanak egymással polgárok és mint fontos része a közéletnek ezt a szélesebb nyilvánosság számára is elérhetővé tegyék. Fontos fókusz az ezirányú széles körű készségfejlesztés. A részvétel a véleményformálásban, a közbeszédben. A csoport véleményének becsatornázása a döntéshozatali folyamatokba.

 Érdekes különbség, hogy az angolszász rendszerben e képviselő individuum és az állampolgári önszerveződés kisközössége egészen maroknyi összefogás esetén is eséllyel  nekiláthat a helyi nyilvánosság küzdőterében erodálni a képviselő, azaz a visszahívható képviselő kivívott elfogadottságát. Nálunk egy bebetonozott rendszer áll szemben a mezítlábas állampolgárral. A merev – versenyellenes pártok nem biztosítanak érdemi elitrekruitációs teret a közéletben, kifejezetten kontraszelektív a hazai párt HR.

 A hazai rendszerben az a kérdés, hogy én Sámán, aki kb. 4 halott mozgalom még pofázó utolsó mohikánja, meg tudom e dönteni a FIDESZ 8000 fős főállású alkalmazottal és 30.000 taggal rendelkező szervezet hülyeségeit.

 Jövő hét szerdára készen lesz!

 Nálunk a mezítlábas állampolgár áll szemben egy pártállamnyi hadsereggel. Meglehetősen agresszív fajtával ráadásul. A civil vezetőképzéseken rendre hallgatom az utolsó talpon maradt civil szolgáltató szervezetektől, vagy képviselő testületekben ülő lokálpatrióta szervezetek képviselőitől, hogy a FIDESZ – MSZP pártkultúrák hogyan ölik nap mint nap őket.

 Nem csoda, ha a hazai politikusok ennyire elkurvultak. Semmi esély nincs semmilyen állampolgári önszerveződésnek az érdemi érdekképviseleti munkára, sőt az érdekképviseleti tevékenységre felkészítő mozgalmak is teljesen kipusztultak. Maga a struktúra kizárja a demokrácia érvényesülésének lehetőségét. A lojalitás feltétele az életben maradásnak. A Kultúrkör szervezeti azért váltak a Zuschlag – Halász – Hegyi paktum áldozatává, mert nem álltak be párt szekértáborokba.

 Nálunk olyan fajta direkt politikai szocializáció nincsen, ami megvédené az egyént a demagóg pártokrácia manipulációival szemben.

  Nincsen szabad sajtó se, aki folyamatosan azzal fenyegetné a hazug pártokráciát, hogy el erodálja a leleplező munkájával a kivívott legitimációjukat.

 Nincsen civil önszerveződési terep se!

 A Pál Tamás féle 4 szempontot ki kell egészíteni egy ötödikkel. A demokráciához kellenek polgárok! Pontosabban az, hogy a kultúra elismerje a polgárintézményességet. Van olyan, hogy a polgárok belebeszélnek a közügyekbe.

 Vélhetően a mesterünk azért nem vette ezt bele, mert magától értetődőnek tartotta.

 Ameddig nem ismerjük el közbeszédbe való belebeszélés jogát, amíg ehhez nem kötődnek olyan intézményességek, amelyek versenyeztetik a különböző platformokat, addig nem haladtuk meg a Kádári diktatúrát. Kiszolgáltatottan és tehetetlenül állunk a pártokráciával szemben.

 Az elvi lehetőség nem elegendő. Nincsen tapasztalatunk arról, hogy hatása lenne a probléma felvetéseinknek, ezért nem lépünk a közélet porondjára. Egyedül hagyjuk a politikusainkat, akik cserébe nagy magányukban és hatalmas közutálatnak kitéve elfecsérlik a jövőt, kirabolják a közkasszát.

 Ez a rendszerváltás valódi szerződése.

 A Kádári „ne kritizáld a rendszert, cserébe békén hagyunk a kispolgári egzisztenciáddal” újjászületett. A nép nem tehet mást, mint magába zúgolódik – morog. Az már nem igaz, hogy a pártokrácia békén hagyná az életvilágot, ezért borult össze most ez a világ ezen a választásokon.

 Az még nem látszik, hogy építkezni is elkezdünk-e. Egyenlőre ott tartunk, hogy ugyan kivel lehetne elkezdeni az újjáépítést?