RDH Blog - RSS 2.0A harcművészetekben egy érdekes időszak, amikor az alap technikák elsajátítása után elkezdjük életközelibb szituációkba helyezve megmutatni, hogy az egyes mozdulat mire való a gyakorlatban.
Amikor élő ellenfél van velünk szemben, esteleg mozog és viszont rekaciói vannak, egyre inkább van arra lehetőség, hogy a "terepasztalon" megtervezett technika (értsd kognitív síkon végiggondolt) kibontakozzon. Minél közelebb megyünk a valós életszerű szituációhoz, annál nagyobb az intuíció, a rögtönzés szerepe.
A Zen egy olyan tudat állapot, ahol a tudatos kontroll erősen jelen van, de nem szorítja ki a ráérzésre, ösztönökre építő bal agyféltekét a döntésekből. Buddha az egyensúly megtalálásában látja a kulcsot: "ha túlfeszíted a húrt elpattan, ha nem pendíted meg eléggé, nem szólal meg."
Egy harci helyzetben a pillant tört része alatt tudni kell változtatni, módosítani, új megoldást kitalálni és végrehajtani. Ha túl közel megyek az ellenfélhez, sebezhető vagyok, ha folyamatosan távol tartom magamtól, egyikünk sem tud igazán támadást kezdeményezni. A küzdőtávolság (maiai) megfelelő ponton alakul csak ki a küzdelem során. Nehéz megtanulni, hogy szinte soha se kockáztassunk, azaz úgy lépjünk be a sebezhetőségi távolság tartományba, hogy ott már csak mi irányítsuk az eseményeket.
Vannak, akik a jól bevált trükkjeiket vetik be rendre, mert számítani lehet arra, hogy a másik egy-egy támadásra ugyan azt a kézenfekvő megoldást fogja előhúzni, mint amit oly sokan már.
A Japán tudástörténelem egyik kiemelkedő alakja elkápráztatta az utókort élete legnagyobb küzdelmével, amely a amai-al való játékra épült.
Előre megtervezte - megszervezte, hogy a küzdelem egyetlen vágásból álljon! Olyan helyzetbe vitte be az ellenfelét, amiről azt hitte, hogy ő irányít, de valójában vesztett, abban a pillanatban, hogy ezt a szokásos megoldást választotta.
A kardokkal ha előröl csapnak egymásra a felek, az egyiknek lehetősége van arra, hogy menet közben felhagyjon a támadással és védje a csapást. Ha jól számolták ki a küzdőtávolságot, bízhatnak abban, hogy kardjuk eléri a másik homlokát és ezzel megvan a győzelem. A milliméter pontosságú küzdőtávolság érzékelése lehetővé teszi, hogy az elérési távolság határán megvárjuk, hogy az ellenfél lesújtson, kardja a levegőben elsuhanjon a testünk előtt, és amint ennek vége, beljebb menjünk. Pontosan annyira, hogy az ellenfelet elérjük.
Myiamoto Mushasi élete legnagyobb küzdelme előtt egy kendőből csomót kötött a homlokára. A küzdelemben ellenfele levágta ezt a csomót, míg ő holtan rogyott össze.
Ma is ki vannak állítva a kardok. Egy szabályos katana. Fölötte a japánban teljesen megengedhetetlen csalás, egy 3 cm-rel hosszabb kard, és fölötte Mushasi evezőlapátból kifaragott rögtönzött alkotása, amely 6 cm-rel hosszabb a szabályos katanánál.
Ebből a 600 évvel ezelőtti tárgyi emlékből látszik, hogy Myiamoto Mushasi rátromfolt a szabálytalanságot bevető ellenfelére. De ahhoz, hogy a trükköt ne vegye észre, rengeteg kiegészítő fegyvert bevetett!
- Késett a párbajról több mint fél napot!
- Nem vitt párbajsegédeket!
- Nem öltözött be tisztességes ruhába!
- Nem kötötte fel a haját!
- Nem vitt kardot!
Az ellenfele így lerohanta, amint kiszállt a csónakból, összecsaptak, és a stratégia bevégezte a dolgát.
Látszik ebben a rákészülésben, hogy ebbe a küzdelembe a technika, az ellenfél habitusa, kedvenc harcmodorának a beható ismerete belekalkuláltatott. Mert ez a helyes felkészülés!
Egy kicsit gondoljunk bele, hogy hazai politikai elitnek milyen stratégiái vannak arra, hogy bennem mint egyszerű állampolgárban olyan késztetést alakítson ki, hogy ezerrel nekirugaszkodjak valami gazdasági aktivitásnak. Azért mert ez nekem nagyon is érdekem, azért mert ez közérdek!
Nekem például ott van meghúzva a határvonal, hogy képes vagyok-e tudástársadalom-konform munkabért előállítani a piacról.
Ha ez alatt vagyok, akkor még tanulnom kell, fejlődnöm kell, össze kell raknom magam.
Ha azt látom a környezetemben, hogy valaki feladja ez előtt a vonal előtt, akkor vesztesnek tartom. Belenyugszik, hogy ne bontakozzon ki. Lemond magáról! Ezzel veszít ő is és a köz is!
Luxus egy társadalomtól, ha nem mozgósítja az emberekben lévő értékeket!
A valóság azonban nálunk így néz ki:
A 160.000 bruttó fölötti tartományban összesen 500.000 ember van, ezek fele állami alkalmazott! Ha 300 nettót akarok fizetni egy alkalmazottnak, az állam 500.000 adót vesz el a cégtől, és még 50.000-et ÁFA formájában beszed a pénz elköltése közben!
A tudástársadalom-konform bér tartományban így a társadalom 5%-a tartózkodik mindössze!
Milyen módszerekkel próbálkoznak a politikusaink?
Orbán Viktor fogott egy hatalmas lepedőt és a társadalomból az udvartartásába összegyűjtött reprezentánsokkal aláírt egy nagy gigamega szerződést. Aztán pedig a feneketlen korrupció és a félelmetes ígéretdömping következtében 2 szer bukott a választásokon.
Gyurcsány meg a bot-csoki kérdésben a Ficó féle sokkterápia szelídített változatát próbálta bevezetni. Azzal ijesztgette a társadalmat, hogy a zingyenélők nem kapnak orvosi ellátást, a zadócsalókat meg ááááááááááááá!
Nesze inkább kék könyv!
A bérszínvonal elinflálása megint olyan helyzetet idézett elő, hogy ha szociális munkásként elérem, hogy a segély helyett válassza inkább a munkaerőpiac által kínált bért az ügyfelem, akkor belevittem abba, hogy 20-30.000 Ft-tal kevesebből gazdálkodhat!
Az alacsony jövedelmű 1-2 millió embernél ez akadályozza a munkaerőpiaci reintegrációt, a magasabb jövedelem tartományban elképesztően kicsi a felkínált állások aránya és óriási az ilyen állást kereső kulturálisan középosztályi síkra beállt, ilyen álmokat kergető munkavállalók száma, a magas jövedelmi tartományban pedig annyira érdekes ez a 300 netto / 500 adóvonzat arány, hogy valahogy nem annyira népszerű ez a verzió!
Ficónál ugyan ez a következőképpen nézett ki:
Egyszer csak a postás, nem visz ki roppantnyugdíjat, meg a segélyt. Két hét múlva elfogy a speizból a száraztészta, és megyünk beverni a kormány fejét! De a kormány meg ott van egy kommandós hadsereggel és nem kérdez, hanem üt! Szaladjunk!
- Na nálunk van itt sikerorientáltságos Viktóriuszpropaganda, meg egy velejéig kudarcfélő nép!
- A menjen a középosztály és Jedi erővel emelje ki az éhezés határán lévő 3 milcsi szegényt a kilátástalan helyzetéből, ... és egy eltiport, szétvert, meghurcolt civil szektor!
- Majd a kék könyv beszünteti a feketemunkát és egy olyan neokádári kultúra, ahol belepusztulsz, ha nem szerzel kiegészítő jövedelmet a fizetésed mellé, mert abból csak éhen halni lehet! Ez aztán legitimálja az adóelkerülő piaci alkut a fogyasztói helyzetben is! Lépjek fel Gyurcsán hívő feketegazdaságellenes harcosként, miközben ezek a tetvek 2-3 millió munkahellyel lógnak nekünk? nem beszélve a szánalmas bérszínvonalról!...
- Ehhez kellene a politikusok feltétlen tisztelete. Kellene, hogy úgy tekintsünk rájuk, hogy ők a mestereink! Úgy kell csinálni, ahogy ők mutatják! Kövessük őket, legyünk olyan tisztességesek! Legyünk olyan munkamániások! Vállaljuk a nehéz helyzeteket éppen úgy, ahogy ők! Ezzel az a probléma, hogy a mi vezetőink: velejéig korrupt szervezeti mechanizmusokat teremtenek, milliárdszámra lapátolják át a közvagyont a saját zsebükbe, mivel monoplohelyzetben vannak, semmi félnivalójuk nincs atekintetben, hogy valaki kiüti őket a számadó helyzetükből! Annyira belehabardotak a politikai váltógazdaságukba, hogy semmi nem tartja őket vissza semmilyen ballépéstől, semmilyen rablástól, semmilyen társadalmi kérdés elodázásától!
- Ezért képesek arcátlan módon látszattevékenységekkel el mojolni a vezetői székükben, és semmilyen fejlesztést fel nem vállalni!
Az emberi - pszichikai részét piszkálva ennek "az adózás - munkahelyteremtés - menjünk előre, még ha nehéz is... kérdéskörnek" az elemzésénél kiderül, hogy nagyon nincsenek meg a szubjektív feltételei az előrelépésnek.
Kardunk méterekkel a küzdőtávolságon kívül a levegőbe suhan! Egy gyerek vágja, hogy kamu az egész! Gyávák vagyunk ahhoz, hogy felvállaljuk a helyes távolságot! Se a vezetők, se a vezetettek nem mennek közel a valódi kihívásokhoz! Ha meg akarjuk ismerni, hogy mi baj van velünk, mit kellene tennünk, hogyan kellene begyakorolnunk a helyes együttműködést, akkor pontosan milyen tudásbázisra támaszkodhatunk?
Valahogy lekéstünk arról, hogy a rendszerváltás elhozza nekünk az ipar-jóléti társadalmakból ismert életmódot és kultúrát.
Valahogy lekéstük, hogy demokrácia elhozza nekünk azt a közéleti kommunikációs rendszert, amelyben van esélyünk a saját sorsunk irányítására. Jelenleg a polgároknak és a polgárok önszerveződéseinek semmi esélye részt venni a közélet formálásban.
Valahogy lekéstük, hogy a rendszerváltás vegyes összetételű számos innovatív műhelyt előállító és működni hagyó szervezeti kulturális sokszínűség után, nem a tudás intenzív szervezeti kultúrák térnyerése irányítja a gazdasági fejlődést, hanem mono kulturálisan csak a Taylor Ford-i és neo Fordi kultúrák terjedtek el. A tudás intenzív kultúrák kipusztultak. Míg mások arra a területre terelik át a munkavállalók zömét! Még akkor is, ha ahhoz tanulni kell! Még akkor is, ha ahhoz gondolkodni kell!
Gyurcsány az adócsomagjával arra kényszerítené az országot, hogy lépjünk mi előbb. Mutassunk fel olyan gazdasági többlet teljesítményt, amelynek a többlet bevételeiből le lehet csökkenteni az adókat, az államháztartási kiadások fenntartásával.
Gyurcsány alkuja jól mutatja, hogy gyáva vezető. Azt amit kér, neki kellett volna teljesítenie! Erről beszélt, amikor azt mondta, hogy 4 évig nem csináltak semmit. Azóta sem csinálnak semmit!
Az a különbség Myiamoto Mushasi és Gyurcsány között, hogy Mushasi kb. 8 szorosan bebiztosította magát. Olyan előkészületeket tett, amitől kiszámíthatóvá vált számára az ellenfele mozgása. Elérte, hogy ő üssön előbb!
A hazai politikai elit milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy 1.000.000 vagy uram bocsá 2.000.000 ember állást találhasson végre?
A hazai politikai elit mit tesz annak érdekében, hogy a bérszinvonalunk közeledjen a tudás alapú társadalom napi működtetéséhez szükséges mértékhez?
Az egyik magyar Kobudo mesternő írta ezt a haikut:
"Eltévedt kard az, amely
madár szárnyát szeli ketté!"
Kommentek