RDH Blog - RSS 2.0A Népszabin egy újságíró egymásnak egy eresztett egy Augusztus 29-i Origó cikkben megfogalmazott Bokros világképet és egy Augusztus 29-én az indexben megjelent statisztikát arról, hogy a magyarok az egyik legtöbbet güriző munkásnépség az európai kultúrkörben.
Ez eléggé telibe trafálta azt a focust, ami itt a blogon megjelenik...
Egy olyan flash /bevillanás/ kezd motoszkálni bennem, hogy a hagyományos közgazdaságtan arra neveli a vállalkozópalántákat, hogy miként határozzák meg a dolgok árát, ők maguk. Okos management = jól futó bussines.
Most megtorpantam. Már majdnem leírtam olyan szamárságot, hogy ez a paradigma kínálat orientált, de a valóság az, hogy az közgazdaságtan már az első leckénél azt tanítja, hogy a kereslet határozza meg azt, hogy mennyire eladható X áron egy termék.
Ez a fajta megközelítés azt a kockázatelemzést kéri a vállalkozóktól, hogy mérjék fel: van olyan szegmens, aki ezen az áron ezt a terméket megfizetné, vagy nincsen.
Néha ez a pont mozog. Ha az infláció vagy gazdasági/társadalmi összeomlás azt vélelmezi, hogy ennyi vevő ezen az áron nem fizetné meg ezt a szolgáltatást, akkor attól kell rettegnem, hogy nem lesz árbevételem ahhoz, hogy kifizessem a számlákat, a munkásokat, profitot képezzek, stb.
A lányom szülinapján egy barátom elvitt bennünket egy otthoni aquaparkba. Nagyon élvezték a gyerekek és a felnőttek is. A 3 gyerek 3 felnőtt 11.000 forintért vízi csúszdázott. Egy ilyen drága dolognál nagy rizikó, hogy bejön-e a Matolcsy- féle paradigma, azaz a tehetősebbek is költenek-e itthon?...
Itt érnek össze az egyes alrendszerek kérdései. A politika és a gazdaság vagy a politika és a családi béke nem függetlenek egymástól.
Azt tudtam Bokrosról, hogy magyar /tehát következésképpen intézményesség tagadó,/ de azt, hogy ennyire orbánhívő azt még nem tudtam róla.
"A „mesterségesen felpumpált észak-atlanti jólétnek” vége kell hogy legyen, állítja Bokros,"
A hagyományos közgazdaságtan nem akar rákukkantani arra a jelenségre, ami az 1973-as oljavállság után kialakult.
Akkor anno az ipari társadalomnak befellegzett. Ugyan úgy kiáramlott a munkaerő az ipari termelésből, mint előtte az ipari társadalom kialakulásakor rövid idő alatt tömegesen hagyták el az emberek a mezőgazdasági termelést.
Az információs társadalom és a tudás alapú társadalom egy 4-7%-os mezőgazdasági termeléshez kötődő munkaerőpiacot bír el és egy picit nagyobb ipari termelést, a többi azaz a nagyobbik rész a szolgáltató szektorokban dolgozik.
Íme egy korábbi nol cikk egy amerikai /reménykedőnemintézményességtagadó/ tollából:
A közgadaságtan azt mondja, hogy az információ nem viselkedik áru szerűen, mert ha megosztom másokkal, akkor már nem az enyém többé.
Nem tudok vele olyan hiányként kereskedni, mint ha lenne nálam egy zsemle vagy egy cipő.
Ebből a tudományos modellből tényleg ez következik, amit Bokros intézényességtagadó Lajos mond.
De akkor mi volt a centrum országokban 1973 és 2011 között?
Mihez zárkóznak fel hatékonyabban nálunk a szlovákok, a csehek, a lengyelek, a litvánok, a szlovénok stb. stb.
A magyar civilgyilkos zsákmányszerző percepció egy elképesztő nagy átverés.
Árképzésünkben olyan trendeket érvényesítünk, ahol a munkaerő kárára visszük le a dolgoknak az árát.
Az adópolitikánkban ugyan ez a játszma.
Egy esetpélda: egy angliai vendéglátó és egy magyar vendéglátó összehasonlítása:
A magyar politikai kaszt által pátyolgatott HR egy óriási katasztrófa.
A rendszerváltás óta kizárólag ilyen dilettáns urak voltak vezető pozícióban, nem is csodálom, hogy ez a legutóbbi kurzus már szöges korbáccsal kergeti a fehérgalléros kaszt tagjait, mert rettenetesen fél attól, hogy valamelyik elsős közgazdász, elsős jogász, elsős szocilológus, elsős politológus, elsős kommunikációs szakos....etc.etc.etc.
huncut kérdéseket kezd megfogalmazni "áldásos" tevékenységükkel kapcsolatban.
Bokros intézményességtagadó Lajos anno a választási kampányban nem állt ki vitára az LMP beszélnisetud gazdasági fenegyerekével vitára. Pedig kihívták.
Bokros most már csak EU parlamenti képviselőnk, a pártja ugye megszűnt mögötte, így a mandátumképzés eléggé nehézségekbe ütközik.
Rettenetesen érdekes a kollektív tudatalattink üdvtörténetében, hogy Bokrosnak most egy újságírón keresztül jut eszébe framework kérdésekről megnyilatkozni. /pedig kormánypárti miniszter is volt a szentem/
Orbán ugye ott tart, pontosabban rendszeresen visszatér arra a "Nem tért vissza!" álláspontra, hogy márpedig framework kérdések nem léteznek.
Olyan sámánkirályok gyakorolják nálunk "jövőképkeresési" funkciót a közbeszédben, akik be merészelik tiltani a keretekről szóló közbeszédet. Leginkább kormányon szeretik ezt csinálni.
Ez akkor tűnt fel nekem, amikor a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Stratégia előkészítő vitasorozata volt az MTA-ban és felállt egy tudósember és ékesszóló hangon kiátkozta a Liszaboni Szerződést a látótérből.
Ezek az emberek kaján kéjjel az arcukon enyelegnek arról, hogy márpedig információs társadalmat vagy tudás alapú társadalmat vizionálni eretnekség.
Éppen ezért az EU munkaerőpiaci fejlesztéseinek módszertani hátterét /EQUAL, LEADER, TÉSZ, foglalkoztatási paktum etc. etc./ értelmezhetetlennek tartják, az erre megcímkézett 1000 milliárdot miden évben elfújja a szél.
Nem bírják dekódolni, hogy ez mire való? Honnan jött? Hogy működik?
Summa summárum. A civilgyilkos zsákmányszerző párttitkárkaszt akkor sem átkozhatja ki a framework kérdéseket a közbeszéd küzdőteréből, ha esetleg kétharmada van, mint anno a Horn kormánynak, vagy a mostani dilettáns kormánynak.
Még a családi "hogyan éljünk túl" vagy az egyéni "álmaim a saját önmegvalósításomról" című politikai szocializációs térbe is betüremkedik a "milyen rendszer van a fejem felett és milyen lesz 20 év múlva" mitikus kérdés, de a politikai marketing logikának biztosan nincsen joga ignorálni framework kérdéseket. Azok ugyan messze vannak az életvilágtól, de egymáshoz viszont közelebb. Egy mezítlábas /a történelmünk során x-szer a politika által framework ügyben gyomorszájon taposott/ állampolgár, megteheti, hogy hányingert kapjon a framework kérdésektől vagy általában a politikusoktól.
Ugyan ezt a politikus NEM TEHETI MEG!
A hazai közbeszédben órási erővel jelenik meg annak a propagandája, hogy a dolgok, maradjanak olyanok mint régen. Alapvetően a premodern világképek épülnek erre az alapra. A modernizáció erre az attitűdre "építkező" verziója nem építkezik semmilyen irányba. Ez paradox.
Időnként megvádolják az orbánizmus főpapját orbánviktort azzal, hogy Kádári nosztalgiára épít antikommunista retorikával fűszerezve. Ezért zsákutca az orbánizus. Ez egy olyan izmus, aminek "nincsen ideológiája". Nem hajlandó framework ügyekről gondolkodni, mert ezzel demonstrálni akarja, hogy ő velejéig magyar.
Politikai szocializációs szempontból nézve azonban ez leginkább patológiásnak tűnik. Már az állampolgár "nem politizálok" attitűdje is gáz, ha mondjuk ez azt jelenti, hogy a pályaválasztáshoz kötődő framework kérdéseket ignorálni akarjuk... de a politikus nem mondhatja erre, hogy "nem politizálok".
Orbán fő ideológiája, hogy nincs ideológiánk!
Visszatérve a címben megadott szempontokhoz: Bokros nyilatkozata felvet egy olyan témát, ami nagyon viktoros. A nyugat alkonya. Mit kezd azzal a nyugat, hogy autonóm India és autonóm Kína van a világpiacon a maga termékeivel?
Az intézményességtagadó nézőpont eléggé világvége hangulatot hoz a lelkembe. Összeomlik a világ és nekünk feltétlenül a "nyertes összeomlasztó" oldalára kell állnunk!
Le kell másolni a kínai bérszínvonalat! Ki kell találni, hogy miként dolgozhatunk havi 32.000 Ft-os bérért. Tanárok, orvosok, postások, kukások, ügyvédek, agykutatók, újságírók, etológusok, közössségfejlesztők, lovon hátrafelé nyilazók, könyvelők, bolti eladók....
Én ezt 4 éve nem bírtam bevenni.
Eljöttem félmillió forintért mosogatni, szakácskodni, csirkeburgert összerakni és csaposkodni.
Ezekben a munkakörökben látható számomra, hogy mit ér az intézményességtagadó megközelítés, meg mit ér a modernizáció "probléma megoldó felkészültsége".
A humanisztikusok úgy tartják, hogy a játszmában az diktál, akinél a hiány van.
A közgazdaság ambivalens abban, hogy a hiány annál van, akinél a termék.... vagy annál, akinél a pénz.
Normálisan annál, akinél a pénz. A fogyasztó az isten. Ő dönt, nála van a "részvételi" hatalom.
Amikor viszont tovább lépünk az 1973 óta tartó síkokra, ott már megfordul a kocka?
Nem! Itt sem vált át!
Itt is a dolgok nem annyiba kerülnek, mint amennyibe a zsákmányszerző szándékok azt nyomják!
Ezt az elmúlt szabadságom inflációs tapasztalatai is alátámasztják!
Én már angolul gondolkodom, fontban. Az elmúlt szabadságomon azt tapasztaltam, hogy az otthoni dolgok annyiba kerülnek megint, amennyibe régen.
Kommentek