Ma amikor megláttam a vadlibákat, nagyon megörültem, hogy kikeltek az utolsó fészekaljak is. Újabb két kisliba csapattal nőtt a populáció. Érdekes volt, hogy ez a két fészekalj egyből óvodát "alapított". 8 kisliba van ebben a csoportban. Az első két fészekalj babe goos-ai is együtt vannak, de ők csak 5-6 napos korban keveredtek össze. Sokkal könnyebb úgy a libáknak a kicsikre vigyázni, ha 4 felnőtt vigyáz rájuk.

A nagyok elhessegetik a fajtársakat és az idegen fajok betolakodóit is. A szarkáktól és varjaktól folyamatosan óvni kell a kicsiket. Ha a kicsik táplálékot találnak, a szülők védik az érdekeiket és nem engedik elvenni a táplálékot.

Amikor a liba csapat a parton legel, feltűnő, hogy a tóhoz közelebbi  pozíciókat foglalják el a kislibás családok, és a csapat felnőtt szinglijei merészkednek távolabb. Amikor kutya jön, végül is ők repülni is tudnak, de a kislibák csak futva tudják elérni a tavat.

A vadlibák megfigyeléséből sokat tanult az emberiség. Lorenz kutatásai nyomán sokat megtudtunk az agresszió mozgató rugóiról.

A II. világháborút megélt generációt joggal érdeklete ez a téma, hiszen a végén nem értették, hogy hogyan lovallhatta bele oly sok nép magát a háborúba torkoló nacionalizmusba.

Vélhetően a világban szinte mindenütt tapasztalható fokozódó idegenellenesség egy új jelenség. Ezek belpolitikai folyamatok, nem a szomszédok és hagyományos ellenségek készülnek újabb háborúba keveredni egymással.

A belpolitikai küzdőtéren jelenik meg a ma nacionalizmusa és nem újgyarmatosítás a célja, hanem a politikai küzdőtér egy szeletének a körbevizelése. Egy-egy párt magához akarja kötni a szavazópolgárait, aktivistáit.

Ennek érdekében a politikai szocializációs üzeneteit úgy állítja össze, hogy domináns pozícióba helyezze önmagát a pártok versenyében.

A dominanciáról sokat megtudhatunk Lorenztől. A libákkal és a kutyákkal végzett résztvevő megfigyelései is koncentráltak erre a területre. A falkaállatok közötti élénk kommunikáció a rangsor érzékelése, a közös védelem - táplálkozás miatt igen fontos, ezért általában a falkaállatok sokkal intenzívebb kommunikációs repertoárral rendelkeznek.

Érdekes ezeket a modelleket a politikai szocilaizációs síkra is értelmezni?

Sikeresebb-e az a politikai párt, amely a dominancia látszatát kelti?

Sikeresebb-e az a politikai marketnig üzenetcsomag, amely a sikeresség és felsőbbrendűség érzelmeit kínálja a választóinak?

Anno Adolf Hitler kifejezetten arra építette pártja sikerét, hogy a munkaerőpiacról kiszorult német munkásoknak eladta a fajelméletet. Azzal állt elő, hogy egy alacsonyabb rendű faj, manipuláció árán megfosztja a német élettértől annak jogos örököseit. Ismerjük, hogy hogyan növekedett hosszú listává az alacsonyabb rendű fajok és belső ellenségek sora.

A mai jobb oldali populizmus pont ezzel a konstellációval nem operál, de a nyugati országokban fellángoló bevándorló ellenesség, vagy a hazai zsidóellenesség és cigánygyűlölet számos elemében ugyan ennek a dmoninanciának a felépítésére vállalkozik.

A vadlibák megfigyelése vezetett ahhoz a felsimeréshez is, hogy pusztán a kommunikációs viszonyok megváltozása egy populáció elkülönüléséhez vezethet.

Azt figyelték meg etológusok, hogy egy kanadai lúd populációban megváltozott a násztánc eleje. Csak az a populáció érzékeli násztáncként azt a mozdulat sort, illetve a régi módon násztáncot járó ludak nem érzékelik sexuális közeledésnek ezt az új mozdulatsort.

Annak ellenére, hogy genetikailag semmi különbség nincs, mégis a megváltozott násztánc miatt az adott populáció elkülönül. Nem alkot szaporodási közösséget a régi fajjal. Létrejött egy alfaj.

Az emberi kultúrák között is hasonló dolgok zajlanak le.

Elkülönülnek a rítusaink, azt a kommunikációs rendszert értjük és tudjuk elfogadni, amiben felnőttünk és van bennünk természetes idegenkedés az idegen kultúrákkal szemben.

Ha egy idegen kultúra tagja leértékeli a mienket, akkor könnyen kiváltja bennünk azt a csoportképző hatást, hogy védeni kezdjük a saját rítusaink dominanciáját.

A nacionalizmusnak voltak olyan törekvései, amelyek homogenizálni akarták az eredetileg sokszinű kultúrát.

A magyarságtudat felépítése is egy érdekes konstrukció ebből a szempontból. Ráadásul a mai korban a nacionalista - konzervatív politikai szocializációs felépímény összetolja a modernizációs síkok közötti torzsalkodás világát és a különböző etnikai kultúrák közötti konfliktus síkjait. Az erőszakos magyarosításnak több hulláma volt a XIX. század végén és a  XX. században. Elfelejtettük, hogy Szent István óta és vélhetően előtte is ez egy tolráns és etnikailag sőt vallásilag vegyes ha úgy tetszik a világ egyik leg nyitottabb kultúrája volt.

A hagyományok tisztelete sokszor pusztán a változatlanság dominanciáját próbálja felépíteni. Könnyebb a demokratikus többséget felépíteni a most ismert rossz rendszer mellett egy ismeretlen "talán jó" rendszerhez képest.

A politikusoknak persze dolga az értékközösségüket összekötő kulcsüzenetek megfogalmazása.

Az is nyilvánvalóan a dolguk, hogy jól elkülöníthető alternatívaként jelenjenek meg. Ezért dolguk cimkézni egymást és önmagukat. A mai magyar valóságban a baloldal nemigen jelent semmit, hisz a FIDESZ kormány jobban baloldali volt mint az MSZP kormányok, de a többi cimke hellyel közel működik.

Az is dolguk, hogy felértékeljék a saját ideológiájukat és javaslataiakat és leértékeljék a másokét.

Ugyan akkor ebben a dominancia torzsalkodásban nem mehetnek el odáig, hogy a másikat nemzeten kívül helyezik, vagy polgárháborús uszításba kezdenek, vagy vadászni kezdenek áldozatnak tekintett társadalmi csoportokra.

Az végképp érthetetlen, hogy miként lett a rendszerváltás utáni rendszer egy megveszekedetten modernizációtagadó és közéletiségtagadó rendszer.

Ennek a csúcspontján, a mostani választásokon már egy választási program nélküli pártot választottunk  meg 2/3-os többséggel, aki egyfolytában azt a ritusrendszert erősítette, hogy a politikai szóljon arról, hogy ne beszélünk meg semmit senkivel.