RDH Blog - RSS 2.0Az idei civil központok pályázat nyertes listája igazi korona a Halász- Zuschlág paktum óta tartó civilgyilkos korszakra.
Gyakorlatilag ez a civil központ lista totálisan eltörli az autonóm szektor hálózati integrátor részét és a helyébe ültet egy olyan QANGO kört, amelynek semmi köze a civil integrációs tevékenységhez, nincsen múltja, nincsen kivívott elfogadottsága, nincsen ismertsége a civil körökben.
Főként a NIOK eltávolítása a struktúra tetejéről gesztus értékű a FIDESZ kormány részéről. A civil szektor intézményesültsége, tudása, integrációs ereje eleddig is halovány árnyéka volt annak, aminek lennie kellene, ha a III. szektor társadalomban betöltött szerepét komolyan vennénk.
Pusztán, ha a szektor tetején lévő szervezetek intézményesültségét nézzük, akkor is látszik, hogy mennyire vicces egy ilyen humán infrastruktúrától elvárni azt, hogy a maguk területén képessé váljanak a saját érdekek hatékony képviseletére.
Egy példával had világítsam meg azt, hogy mi a szerepe a civil önszerveződéseknek. Az egyik monitori munkám során találkoztam egy megyeszékhelyen működő szervezettel, amelyet az autista gyerekek szülei alapítottak.
A szolgáltató központjuk arról szólt, hogy adott esetben képesek voltak megszervezni, hogy a gyerekre egy segítő vigyázzon. A család számára ez lehetővé tette, hogy ügyintézés miatt, rokon vagy barát látogatás céljából pár órára vagy akár egy napra, ne a gyerekfelügyelet strukturálja a napot.
Az orvosi rendelők váróiban jöttek rá, hogy nincsen a megyében olyan orvos, pszichológus se és gyógypedagógus se, aki érti az autizmust.
Látták, hogy mint sok más család, amelynek fogyatékkal élő tagja van, totálisan bezárkóznak, elveszítik a kapcsolati háló nagy részét. Elveszíti a rokonokat, barátokat és inkább kevesebb szomszédi - családi segítség áll rendelkezésükre, mint egy átlagos családnál.
Gyakorlatilag az autista gyerekek családjainál állandósul az a fizikai megpróbáltatás, amelyet talán akkor tudunk megtapasztalni, ha egy csecsemő megjelenése rendezi újra az életmódunkat. Mindkét szülőtől extra energia befektetést igényel egy bébi ellátása, de ilyenkor sok segítséget kapunk a távolabbi rokoni - baráti köröktől is. Ez esetben, hasonló helyzetben marad benne a család tartósan. Nem lesz annyira önálló a gyerek később sem annyira, hogy magára lehessen hagyni, sőt segítőnek is csak olyan embert lehetne megkérni, aki érti, hogy miben más az autista gyerek és konkrétan ebből az esetből is felkészült.
Tipikus feszültség ebben a képben, hogy az államigazgatási szakemberek, a kapacitások tervezésekor azért nem terveznek professzionális segítséget az autista polgártársainknak, mert azt látják, hogy a család mindent megold professzionális segítség nélkül is.
A magyar rendszerekben elképesztően nehéz azt elérni, hogy az érintettek esetleg az érintettek társadalmi önszerveződése megértesse kapacitások tervezőivel, hogy egy-egy szakszerű segítségre szükség van.
Az érintettek élik meg nap mint nap, hogy mi a baj, mi fáj, mire lenne égető szükség. Az egy érdek artikulációs szint, amikor az intézményes térben látható, hogy ki emelkedik szólásra egy-egy hasonló élethelyzetben lévő csoport nevében.
Ez esetben az autista szülők hosszú évek alatt komoly érdek-képviseleti eredményeket értek el. Elérték, hogy az államigazgatás alkalmazzon speciálisan az autizmushoz értő szakembereket. Saját tagjaikból megszervezték azt a gyerekfelügyeleti programot, amely lehetővé teszi, hogy értő segítő vigyázzon néha a gyerekre, amíg a család többi tagjának dolga van. A segítő általában az egyesület önkéntese, aki ismeri a gyereket, érti a személy szerint neki szóló speciális törődés részleteit.
Mind a hiánypótló szociális szolgáltatás fronton mind pedig az érdek-képviseleti fronton egy sikertörténet ez.
Nehéz ilyen eseteket találni, mert a mi kultúránk intézményességtagadó. Nem gondoljuk azt, hogy valakinek az "érintettség" jogán szólásra kellene emelkednie és olyankor neki figyelmet kellene szentelnünk.
Pál Tamás életművének fő üzenete az, hogy vigyázzunk a magyar kultúránkkal, mert mi egy ilyen esetben inkább a "panaszkodó lefenyítését" várjuk el a hatalomtól, vagy ha mi magunk vagyunk a döntéshozók, akár csak a szavazó polgár szintjén, rögtön elkezdjük elvitatni az illető "szóláshoz való jogát". Ez még egészen artikulált probléma felvetéseknél, egészen világosan megmért súlyú mandátum esetében is kulturális betegségünk. Lehet teljesen világos, hogy miért probléma neki és az általa képviselt körnek a felvetés, hajlandóak vagyunk totálisan ignorálni a probléma felvetést, kérdést, kérést, javaslatot. Az már csak hab a tortán, hogy a szolidaritásunkat szinte sosem adjuk oda a probléma felvetőnek!
A szektor integrátor hálózatának szétverése koronát tesz a civilgyilkos korszak tetteire.
A Századvég Alapítvány a NIOK helyett??? Ez mi?
Hogy kerül a FIDESZ maga a budapesti civil élet összefogója, tudással kiszolgáló tanácsadója szerepbe?
Hogy kerülnek olyan szervezetek megyei integrátor szerepbe, amelyeknek nincsen honlapjuk, alig ismeri őket a helyi közélet?
Az is élesen kirajzolódik, hogy a zsákmányszerző érdekek mozgatják a politikusok döntéseit.
Az semennyire nem érdekel senkit, hogy a szektor valaha felépült intézményességei romba dőlnek - bármennyire is apró kapacitásokról legyen is szó - , az meg a FIDESZ törzsiségén belül érték, hogy a Századvég ismét felvehet polgármester 5 unokatesót a stábjába.
4 évvel ezelőtt még a közösségfejlesztő kollégák is bolondosnak tartottak ezzel a "civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia" fókusszal.
Most, hogy már törvények garmadája garantálja, hogy a FIDESZ ott tapos a társadalmi tervezés intézményekre ahol csak akar, egy kicsit másként néznek erre a nagy puzle kirakóra, ami itt a blogon összeállt.
Kommentek