RDH Blog - RSS 2.0A héten elolvastam Daniel Quinn fenntartható fejlődés könyvtrilógiájának második részét.
Az első könyvben az Ismael-ben egy olyan kultúrantropológiai modellt vázol fel a szerző, amely szerint a dehumanizációs forradalom - mezőgazdasági forradalom utáni társadalmak elvevők, míg a nomád és a vadászó - gyűjtögető kultúrák meghagyók. Az elvevő kultúrát egy evolúciós zsákutcának tartja Quin, aminek bármekkora fejlettséget produkáljon is, törvényszerűen bele kell dőlnie a saját kardjába.
A második kötetben tovább elemzi a meghagyó és az elvevő kultúra közötti alapvető különbséget. Hasonló módon egyszerű modellekkel operál, melleseleg mindkét kötet egy olvasmányos regény, senki ne számítson száraz antropológiai szövegre.
Alapvető törvénynek tartja, hogy a meghagyó kultúrák az állati agresszihóz hasonlóan a következő törvény tiszteletben tartásával intézik a konfliktusaikat:
"Vetélkedhedsz a képességeid legjava szerint, de nem üldözheted a vetélytársadat, nem semmisítheted meg a táplálékukat, nem tagadhatod meg, hogy táplálékhoz jussanak. Más szóval vetélkedni szabad, de a hadviselés tilos."
Az elvevő kultúrák véleménye szerint egy evolúciós zsákutcát képzenek, annak ellenére, hogy totálisan elterjednek, már alig van egy-két meghagyó törzsi kultúra, előbb vagy utóbb ez az öngyilkos kultúra elhal majd.
Az elvevő kultúrák ősbűne, hogy egy sajátos totalitárius mezőgazdaságban hisznek és megengedik maguknak hogy a saját kultúrális és termelési monokultúráikat folyton ráerőszakolják másokra. Nemcsak a kultúrális diverzitás tűnik így el, hanem ez már a biológiai diverzitás létét veszélyezteti.
Logikus építkezés, hogy a szélsőjobb előretörése éppen ennek az elvevő szólamnak a markentingje: legyen etnikailag és kultúrálisan homogén az ország! Legyen domináns a mi népünk! Vegük el, azt ami a mienk! Szaporodjunk, mert túl kevesen vagyunk!
A különböző népek egymással szembeni nacionalizmusa erre a strófára jár. A világ jelenleg úgy van könyvelésileg berendezve, hogy az egyes országok egymáshoz képest mért versenyképességét méri. Mindenki a saját dominanciáját igyekszik építgetni, a nemzeti keretek között megválasztott politikai erők eszerint jutnak kormányrúdhoz, vagy esnek el az irányítás lehetőségétől. Ezért reménytelen EU vagy világkormányban gondolkodni ezen a kultúrális alapon.
Az idézett alaptörvényt 5 szempontból ki kellene elemezni
1. A nemzeten belüli politikai versengés törekszik-e arra, hogy etnikai alapon különbséget tegyen. A fasiszta ideológia meghatározza hogy kiknek van joga élelemhez jutni és kiknek nincsen. Azokban a korokban, ahol felmerül a lecsúszás, az egzisztenciális ellehetetlenülés veszélye széles tömegekben, olyankor előjön ez a "bevált" politikai recept.
2. Van ennek egy gyarmatosítás kora beli centrum - periféria vonatkozása, a jelenlegi gazdasági rendszer szintén kirekesztő mechanizmusokat működtet a félperiféria és a periféria számára, ám ez a renszer több sebből vérzik. Nem biztosítja többé az USA mint szuperhatalom egyeduralmát és az EU is csak pár évre tudott sikereket elérni a keleti bővítéssel. Az EU-n belüli szerepünk teljesen beleillik Quin modelljébe. Az EU tíltja, hogy mi élelemhez jussunk, mint "rendes elvevő" mechanizmus. Két okból érdekes ez. Egyrészt mert mi is EU tagjai vagyunk, másrészt mert nálunk elképesztően jók az adottságok a mezőgazdasági termeléshez. Ehhez képest a qvóták és a mesterségesen alacsonyan tartott élelmiszer árak a kelet európai mezőgazdaság ellehetetlenítését idézték elő.
3. A könyvben felvázolt archaikus háborúzási modell abból a szempontból is felkeltette az érdeklődésemet, hogy ha az utcai akciózó mozgalmak, kisebbségeket fenyegető tevékenységét nézem, akkor teljes mértékben megegyezik ezzel a modellel. Törzsi kultúrákban fellehető gyökerei vannak a jelenlegi etnikai és egyéb kisebbségi torzsalkodásoknak! A törzsi háborúzást egyfajta erődemonstrációnak tartja a szerző, amely a kultúrák közötti határok fenntartásáról szólnak. A Gárda contra roma erődemonstrációk, ha jól belegondolok komoly néphagyományra épülnek. Az is jellemző a mostani politikai közállapotokra, az tematizálja a hazai közéletet, hogy kik elől kellene az "élelmet" felégetni. Ez a pártokrácia - állampolgári önszerveződések dimenzióban ugyan úgy igaz, mint az elszegényedő rétegek között a cigányság megélhetési lehetőségeit szeretnék tovább szűkíteni, és ez a hazai politika egyik kulcsfontosságú témájává vált.
4. A blog egyik gerince, hogy a hazai pártokácia felégette a túlélési - fejlődési erőforrásokat az állampolgári önszerveződések elől. Ez viszont nem a törzsi villongás, hanem a "hadviselés", azaz a fenntartható fejlődés szempontjából kifogásolt viselkeldés a maga mezítelen valójában.
5. Össze kellene vetni a Daniel Quin és a Domschitz féle fenntartható fejlődésen alapuló társadalom víziót. Esetleg Gyulai Iván tanait is belevenni az összehasonlításba.
Kommentek