RDH Blog - RSS 2.0Olvasgatom Kis János meg Hack Péter cikkeit arról, hogy az utcai zavargásokat teljesen a jelenlegi törvényekből következően egyszerűen szankcionálni lehetne, sőt nyilvánvalóan nem kellett volna engedélyezni például a meleg felvonulás elleni tüntetéseket.
Hack Péter cikkében arról ír, hogy a büntetésnek célja, hogy visszatartson a bűnelkövetéstől, csakhogy azok a büntetések, amelyeket nem szabnak ki időben, elveszítik az ilyen céljukat.
Kifogásolja, hogy a 2002-es hídfoglalás ügyében 6 év alatt született első fokú ítélet.
Egy ismerősöm küldött egy amatőr felvételt arról, hogy milyen egy német nyelvterületen zajló hasonló helyzetben a rendőri intézkedés.
Jól látszik a felvételen, hogy milyen egy határtartó kultúra válasza. Nálunk senki sem tud semmit, mindenki maszatol, másokra mutogat, senki sem tudja, hogy mi a dolga, mi a szerepe, mi köze van ehhez, mit lehet és mit kell tennie! Mindenki bizonytalan és még inkább bizonytalan másokban!
Ott meg lezárja a kérdést 4 rendőr. Az utcai randalírozók meg értik! Minden eldől abban a pillanatban, amikor a probléma keletkezett! Azért, mert felkészültek az emberek!
Nálunk valahogy minden állami szervezeti kultúra húzza nyúzza az időt, és ezzel ignorálja az emberi oldalát a jogkövetéssel kapcsolatos szocializációs kérdéseknek:
- A kormány bármikor zokszó nélkül átváltozik törvényszegővé (brahiból visszatartja a cégek ÁFÁ-ját, meghamisítja a mérlegadatokat, 10 hónapos fizetési késedelemmel fizeti ki az EU pénzeket stb.) A pártokrácia elkártyázta a becsületét a jogállamiság szubjektív feltételeinek aláaknázásával!
- A bíróság más országokhoz képest tutyi-mutyi azaz háromszoros idő alatt hoz döntést, ez különösen a fontos ügyekre igaz, azaz a hatalmas milliárdos sikkasztásokra. Ha csak pár "hű de megúszta" eset lenne, talán valóban legyinthetnénk. De ha tömegessé válik "a bármit megúszhatsz!" vagy az "attól függ melyik kasztból származol", akkor mi értelme van ennek az intézménynek?
- A rendőrség fél nemet mondani, betartatni a törvényes rendet az olyan esetekben is, amikor nyilvánvaló, hogy a „szabadságomat semmi nem korlátozhatja, kivéve mások ugyanolyan szabadsághoz való joga” - tétel iskolapéldájával állunk szemben. Utólag kiderül, hogy tele vagyunk olyan jogszabályokkal, amelyek alapján fel lehet, pontosabban fel kell lépi az utcai erőszak ilyen formáival szemben.
- Felelősség terheli a civil és politikai erőket is abban, hogy képesek egy alapjaiban közösségi célú, minél szélesebb társadalmi konszenzust életre hívni hivatott rendezvényt úgy megszervezni, hogy közben elpártol tőlük a saját közösségeik nagy része. Épp a minél szélesebb mozgósítás és a minél több támogató közösség integrálása lenne a logikus „erő demonstráció” stratégia!
- Az intézményes szféra válságának jelei ott vannak a napi gyakorlatban, mert a hétköznapi kultúra részével van dolgunk. Mindannyian napi szinten megéljük, hogy már-már a szabályszegést, a keretek áthágását vagy tevőleges szétverését tartjuk a normálisnak, és balek, aki rendesen önszántából adót fizet, betartatja a sebesség határokat, társadalmi kontrollt szeretne olyan szervek fölött, amelyekben a közérdek kristálytisztán számon kérhető kellene legyen!
Hogy lesz ebből így nemzet? Napi biztonság? Kiszámítható emberi viszonyok? Élhető életmód? Közmegegyezés?
Úgy tűnik a mai módi az, hogy minden szinten hagyjuk elfajulni a dolgokat! Van egy holland mondás: "Jobb ma egy körömnyit, mint holnap egy újjnyit!". Ha az elején bevarrunk egy lukat, az nem szakad tovább! Nálunk már lefeslett rólunk az intézményesség minden rétege. Se az igazságszolgáltatás szerveitől, se a politikusainktól, se a civilektől nem várható, hogy fellépjenek a rend védelmében!
Kommentek