A héten nagy álmom vált valóra. Amióta kint vagyok, folyamatosan benne volt a pakliban, hogy el kellene mennem nyelvtanfolyamra, de valahogy halogattam a dolgot.

Újra iskolapadba ültem és iskolás félszegséggel botladozom ismeretlen terepen. Döbbenetesen sok új dolgot vettünk át az első két órán. Igazi "nyelvtanfolyam érzésem volt", azaz izgatott voltam, hogy nem teljesen vágom, hogy miről van szó, és azt se tudom, hogy megpróbáljam magyarul is leírni, hogy otthon átnézzem a kérdést, vagy haladjak az árral és csak figyeljek, amivel azt kockáztatom, hogy akár 10 perc múlva elfelejtem. Izgalmas volt és sokszor frusztráló, amolyan "elvesztem a dzsungelben" érzés. Ugyan akkor kalkulálnom kell azzal, hogy ha ismeretlen terepre visznek, akkor normális az a szorongás, hogy "na én ezt úgy se fogom megjegyezni, megérteni ... stb." Az eddigi nyelvi szintem is ilyen nyelvtanfolyamokról alapozódott meg. Ismerem már magam. Ezt szokta játszani a "szoronghatnékom", de aztán valahogy csak csak beépülnek ezek a nyelvi készségek.

Nem fáj, ha elesek, ha botladozok, azért mentem oda, hogy ingoványos terepre vigyék a figyelmemet. Olyan horizontjait lássam meg a nyelvnek, amit magamtól nem járnék be.

Elképesztő, hogy mennyi angol nyelvi készség rám ragadt a nyelvi közegben, de az autodidakta módszereimmel azért még mindig nem jutottam el arra a szintre, hogy értsem az újságcikkeket, a TV-ben elhangzó beszédet, vagy akár csak a gyerekkönyvek nyelvét. Ez a szakasz inkább arra volt elég, hogy az otthon megtanult dolgokat merjem használni. Amelyik igeidőt átlátom és felismerem, arról jön elég impulzus, így előbb-utóbb merem használni. Lassan, lassan így kiépül a beszélt nyelv a fejemben.

Az a célom, hogy az 5 éves itt tartózkodásom "újjászületésnapjára" legyen meg az a nyelvvizsgám, ami egy masters szintű diploma megszerzéséhez hivatalosan belépőként kell.

Amikor felvételiztem erre a tanfolyamra, akkor nem nagyon akartak betenni ebbe a nyelviskolai rendszerbe, mert szerintük túl jó ehhez az angolom, de nagyon piszkálta az "iskolabróker" fantáziáját, hogy olyan dolgokkal foglalkoztam odahaza, ami az itteni viszonyokban is értékes tudás, így szerinte az akadémiai előkészítő programban lenne a helyem. Az viszont csak az év másik felében kezdődik, így jobb híján betettek ebbe a csoportba.

Örülök, hogy végre elkezdtem, mert messze vagyok még szókincsben is és a nyelvtani alapokban is attól, hogy magabiztos legyek az angolomban. Az első heti tananyagban kb. 8-féle nyelvtani ügyet tárgyaltunk ki és vagy 15 fogalomnál tettük hozzá azt az információt, hogy mennyire mást jelent adott szerkezetben, mint ahogy a legegyszerűbb szótári alakokból következne. 

Érdekes belegondolni, hogy honnan indultam ebben a kérdésben. Amikor kijöttem Angliába, akkor volt annyi nyelvi hátterem, hogy meg merjek szólalni, pár hét alatt már folyékonyan beszéltem a kollegáimmal, de ha bennszülöttek beszéltek hozzám, akkor az első fél évben gyakran egy árva mukkot se, még egy kulcsszót se értettem abból, hogy mit mondanak. Tök jól elvoltam a bevándorlókkal nyelvileg, vélhetően az alapszókincs és a teljes nyelv között ekkora a szakadék.

Ez elég félelmetes egyébként! Az egyik itteni ismerősöm felesége odahaza angoltanár. Magas szinten beszéli a nyelvet és neki is majdhogynem ez volt az élménye. Úgy tűnik, hogy a szövegértéshez kell egy aklimatizációs szakasz, még azoknak is, akik jó alapokkal jönnek ki. Én kb. egy fél évi itt tartózkodás után érhettem el a középfokú szintet.

Az angliai életem első két évében csak a hiteleimet fizetgettem vissza, ha volt néha egy kis tartalékom, akkor azt elvitte egy-egy nyaralás, vagy a Londonba felköltözés, munkahelyváltás.

Ez az év már úgy telt el, hogy nyeregben voltam anyagilag. Lassan felépült az a szint, amit fizetésben reméltem a londoni munkaerőpiactól. Cirka egy év alatt 15000 Fontot küldtem haza, amiben benne volt egy banki 10.000 Fontos kölcsön is. Ez kb. öt és félmillió Ft.

Mind anyagilag, mind pedig a biztonságérzetem szempontjából stabilabb talajon állok. Odahaza fuldokló érzésem volt, kezdtem lassan-lassan elfogadni azt, hogy nem koncentrálhatok tovább arra a projekt fejlesztői piacra, mert az maximum egy alacsony életszínvonalú stagnálást tesz lehetővé számomra, néha beláthatatlan hullámvölgyekkel. Nagyon kemény lelki iszapbirkózás volt elengedni az odahaza felépített önmagamat és beugrani ebbe az új életembe, ahol melósként élem a hétköznapjaimat. Odahaza abban a kegyelmi állapotban volt részem, hogy egy tudás társadalom szintű szakmai élet vett körül 16 éves korom óta, a civil mozgalmakban. 36 évesen viszont úgy láttam, hogy a tudás társadalom című nap lebukott a látóhatáron. Sötét jön és hideg. 

Akiknek segítettem eddig a kitelepülését, azoknak is azt tanácsoltam, hogy nyugodtan kezdjék valami könnyen elérhető egyszerű kétkezi munkával és később lépjenek a munkaerőpiac erősebb sodrású részeibe.

Jóformán nem tudok olyan esetről, hogy valaki megfelelő anyagi háttérrel, biztonságot nyújtó tartalékokkal indult volna neki az itteni munkavállalásnak. Majd mindenki az általam ismert esetekből, elképesztő kockázatokat vállalt. Olyan eseteket is ismerek, ahol voltak jelentős tartalékok, amelyeket szélsőséges mértékben sikerült felélni. Az egyik esetben négy és fél millió Ft-ot az első munkába lépésig, a másik esetben másfél milliót.

Úgy tűnik, hogy odahaza hiába vár az ember arra, hogy akár csak a belépési küszöbhöz szükséges tőkét össze lehessen kuporgatni. A legtöbb esetben ezt nem lehet kivárni.

Én sem tudtam.

Újra a startvonalhoz álltam, magam mögött hagytam az addigi önmagamat és elkezdtem felépíteni magam a nulláról.

Mivel odahaza is többször szakmát váltottam már, többször újra álmodtam, hogy mik is a terveim, így biztos voltam benne, hogy elég erős vagyok egy ilyen lépéshez.

Annyi féle olyan önismereti tréningen voltam, ami a célkitűzéssel kapcsolatos, hogy komoly módszertani arzenál áll a rendelkezésemre és az érzelem világomban is komoly mérföldkövek jöttek ki ezeken a tréningeken.

Az egyik itteni barátom az egyik mesterem lánya. Úgy szoktam bemutatni az itteni ismerőseimnek, hogy két éves korában lovagolt a hátamon. Neki például egy adott ponton előrántottam a "hogyan készítsünk cash flow-t az excelben" - típusú módszert, ami eszköz arra, hogy könnyen láthatóvá váljék, hogy mikor milyen kölcsönre van szükségünk, vagy mikor halmozódik fel félretehető pénz. Az első reakciója az volt, hogy "ezt apa ismeri?!". Azt mondtam rá, hogy ezt tuti tőle tanultam. Annyi ilyesmit tanultam tőle. Később rájöttem, hogy pont ezt egy NIOK-os tréningen tanultam. Mindegy.

Asszem a bennem élő "Kelj fel Jancsi" attitűd, az hogy képes vagyok időről időre újraálmodni, sőt megtervezni önmagamat, tőle származik. Jó mentorom volt és sokszor felismerem magamban, hogy az attitűd szintig ül néhány dolga.

Fantasztikus volt látni, hogy a lányában hogyan kel életre ugyan az az "útravaló". Olvassunk bele egy kicsit a Londonról szóló blogjába:

"A konklúzió innentől egyszerű. Akár ideiglenesen, akár véglegesen, London tökéletes hely arra, hogy az ember összeszedje magát, felépítse az életét, végigjárja a karrierjét, normális körülmények között felnevelje a gyerekeit, és egyáltalán, emberhez méltó körülmények között töltse az idejét. Persze fel kell készülni a legrosszabbra is, de biztosan lehet tudni, hogy itt az ember, akárhonnan indul, előbb-utóbb jó helyen köt ki. Biztos van valami szociológiai fogalom arra, amikor egy generáció megszületik, és semmi, de semmi kitörési lehetősége nincs a nyomorúságos körülményei közül, és újratermeli saját magát, és egy egész nemzet válik az ördögi kör rabszolgájává. Na ha van ilyen fogalom, akkor London az ellenkezője. Itt az ember éhen hal, vagy jó élete lesz. Idővel. Nem mondom, hogy azonnal. Nem mondom, hogy könnyű. Azt se mondom, hogy ez csak Londonra igaz. Ilyesmi hely lehetett anno Amerika, a lehetőségek országa.

Én persze nem fogok annyi időt itt tölteni, hogy végig-lépegessem ezeket a szinteket – most legalábbis. Később meglátjuk. Végzett pszichológusként teljesen más helyzetben leszek, és mint már írtam, senki se tudja, mit hoz a jövő. De azt tudom, hogy a kétségeimet azzal kapcsolatban, hogy valaha saját kertes házam, vállalkozásom és befektetéseim lesznek, örökre elfújta a londoni szél."