RDH Blog - RSS 2.0Solymosi Frigyes írt egy cikket arról, hogy mennyire siralmas a tudományművelők fizetése, milyen sok hazai ifjú tehetség landol nyugati tudományos műhelyekben emiatt.
Két dolgot körbe kellene járni ezügyben.
Egyrészt nem ez az egyetlen tünete annak, hogy a hazai pártokrácia modernizációs vakságban szenved. Semmit nem képes stratégiai pontként érzékelni, ami a tudás alapú innováció vagy fenntartható fejlődés körüli ügy.
Másrészt a rendszerváltás utáni nagy átalakulások például a piaci termelésben például a munkaerőpiaci folyamatokban kifejezetten ipari termelés mégpedig fapados ipari temelés mániás "fejlesztéspolitika" amit ha már tudóskodunk, nyugodtan nevezhetnénk inkább a nevén...
Hogyan is tudnám leírni valamilyen találó, leíró jellegű szóval?
Megvan!
Nevezzük romboláspolitikának. Visszafejelsztéspolitikának.
A fejlődés érzékelhető trendjeivel való "bátor" szembehelyezkedésnek.
Valójában a "bátor" itt utalás arra a régi -régi kabarétréfára, ami szerint a lóvásárban gyanút fog a paraszt, hogy esetleg vak lovat szeretnének rásózni. Rácsap a ló fenekére, a ló elindul és nekimegy a falnak. Mit mond erre a lókereskedő?
"Nem vák ez a lú, csák bátor!"
A HR-es szakmában jó indikátora ennek a folyamatnak, hogy nem találni stratégiai emberi erőforrás menedzsment szemléletű viszonyulást a HR-hez. Csupa lebutított embergép tipusú szervezet a mienk. Alig van egy-két első fecske az szervezetfejelsztés 15 évvel ezelőtti "Tanuló szervezet" koncepció követőiből.
Ez a fajta gazdaság ugyan miféle tudásra éhes? Milyen tudásnak lesz ő a megrendelője?
A rendszerváltás után cunami szerű átrendeződés következett be mind a mezőgazdaságban mind pedig az iparban.
A rendszerváltás előtt volt például komoly biotechnológiai kutatás, képesek voltunk akár csúcstechnológiák előállítására is, például Széles Gábor mérnökként belekotyogott egy-két űrhajó építésébe.
Én szervezetfejlesztéssel foglalkozom, beiratkoztam HR szakra 3 éve. Kíváncsi voltam, hogy mi van ebben a szakmában, mert az én tudásom törzse 20 éves már.
Az osztálytársaim fele multiknál dolgozott HR-esként.
Szakadék van a nemzetközi trendek és a hazai tendenciák között. Az USA vagy Japán képes a gyakorlatba átültetni innovációkat és képes részvételre mozgósítani a terepen, a gazdaságban, az életvilágban dolgozókat.
Ebben a cikkben pl. fel sem merül a részvételi szempont. Gondolom arról akar szólni ez a cikk, csak túl szemérmes ahhoz, hogy ezt kimondja, hogy az egyetemi elefántcsont torony ifjú kutatói bizony 80.000 - 150.000 Ft nettót visznek haza, amiből nem lehet családalapításra gondolni. Éppen olyan helyzeteben vannak mint bármelyik kortársuk.
Mindhárom ponton vesztésre állunk:
1. A tudósaink nem kutatnak, mert nincsen mibül. Vakon vezetjük az országot, mert előbb utóbb fogalmunk se lesz, hogy mi van a végeken.
2. Mind a gazdaságban mind pedig a társadalom formálásában dolgozó szereplők körében a pártokrácia tevőlegesen számolta fel a tudásintenzív módon reagáló szereplőket. Kiirtottuk azt a nemzeti erőforrást, ami versenyelőny az USA vagy Japán számára.
3. Nagy bajunk van az átültetéssel, a gyakorlatba való bevezetéssel, a helyi és szakmai szintű részvétel kérdésével. Óriási kulturális gátak vannak a mi országunk esetében olyan pontokon, ami miatt pl. a Japán vagy az USA gazdaságilag kiemelkedett. Nekik megy a tudásmegosztás, az innováció és az erre alapozott termelés.
Semmi nem tudás-intenzív, ami nem volt kommunikáció igényes.
Ez a tudományos elefántcsont toronyról szóló cikk nemigen érinti ezeket a lényeges kérdéseket.
A gazdasági versenyhátrányon kívül ez jelentős munkaerőpiaci étrendeződést is jelent.
Semmi nem érték nálunk ami az emberrel való szakmai foglaltosság. Nemcsak a tudományos műhelyek pusztultak ki, nemcsak a családsegítőkből veszett ki az emberrel való foglalkozás napi gyakorlata, hanem ezen maguknál a vállalatoknál virágzik az "ember = eszköz" megközelítés.
A nonprofit szektorunk is nagyságrendekkel alulfejlettebb, mint a jóléti társadalmakban szokákos.
Nem is értjük, hogy ugyan miféle funkciója lenne ezeknek.
Ebben bizony a hazai tudomány művelők óriási harakirit követtek el.
Annyira agyonhallgatták az elmúlt 20 évben, hogy mik a nemzetközi fejlődési trendek, hogy a társadalom szöveteit veszélyeztető módon egy komoly visszafejlődés állt be.
Rugalmatlanabbak, versenyképtelenebbek lettünk.
Távolodunk és nem közeledünk a kor kihívásait hellyel - közel kezelő élvonalhoz képest.
Kommentek