RDH Blog - RSS 2.0"A közérdek nevében uralkodó erős állam, amely az állampolgárt feltétlen alávetettségben tartja. A vezér jelzésszerű, többnyire virtuális közvetlen kapcsolata a néppel. A polgári parlamentáris berendezkedés közvetítőrendszereinek, mint zavaró, lassú és az ellentéteket felszító, fölösleges intézményeknek a kiiktatása. Mindenekelőtt pedig kapitalizmusellenesség, amennyiben nyíltan vagy burkoltabban tagadja a magántulajdont mint a szabad piacgazdaság alapját.
A közérdek nevében uralkodó erős állam, amely az állampolgárt feltétlen alávetettségben tartja. A vezér jelzésszerű, többnyire virtuális közvetlen kapcsolata a néppel. A polgári parlamentáris berendezkedés közvetítőrendszereinek, mint zavaró, lassú és az ellentéteket felszító, fölösleges intézményeknek a kiiktatása. Mindenekelőtt pedig kapitalizmusellenesség, amennyiben nyíltan vagy burkoltabban tagadja a magántulajdont mint a szabad piacgazdaság alapját.'
A sztálinizmus és a nácizmus is újfajta, a kapitalizmus elleni forradalmi rendszer volt, amely a vezető mesterségesen létrehozott kultuszán alapult – a „nagy vezér” „hősi mítoszán”, aki nem király vagy császár volt immár, hanem a „nép embere”. Központosított döntéshozataluk helyi hatalmi központokat is létrehozott, amelyeket számtalan kis diktátor irányított. Egy sor tisztviselőnek nemcsak a pályafutása, hanem az élete is tőlük függött. ...
...Mondani könnyű, mi is mondjuk Francis Fukuyamával: amíg a globális kapitalizmus élteti a világot, addig a liberális demokrácia a legfőbb – sőt valójában az egyetlen – rendszer, amelynek elvei szerint a modern társadalmak politikailag és gazdaságilag megszervezhetőek. Amelynek sikeréhez azonban elkerülhetetlen, hogy az individualizmustmérsékelje a közügyek iránti érdeklődés, a társulási készség. A tömegdemokráciákkal – a nyugati kultúrákban legalábbis – lejárt a nagy, véres emancipációs forradalmak ideje. Bár azt gondoljuk: a társadalomátalakítás újabb nagy kora – példa rá az Európai Unió létrejöttének békés racionalizmusa – még csak most virrad fel.
A hajdani forradalmakhoz képest ez lassú, „vitatkozó” folyamat lesz. A szavazati jog általánossá válásával ugyanis túl nagygyá dagadt az a bázis, amelynek legalábbis négyévente közvetlen beleszólása van a társadalom alakításába. Ez a mindenki beleszólhat és bele is szól mindenbe „testes demokráciája” az emancipáció vívmánya, egyben látszólagos érv a demagóg autokraták kezében, akik jobban bíznak a saját jövőbe látó akaratukban, az erőszakos boldogításban, mint a valóban nehézkes kompromisszumokban, a tömegek hosszú távon megmutatkozó józan ítéletében. A lassú, de szerves fejlődésben.
De: tudnak-e az európai országok kapitalizmusai európai kapitalizmussá egyesülni, vannak-e olyan közös európai értékek, amelyek egységbe tudják foglalni ezeket az eltérő kultúrájú nemzeti kapitalizmusokat? És megtalálják-e ennek az egységnek megfelelő politikai intézményrendszert, amely a liberális parlamentarizmus nyomába léphet? Ami bebizonyíthatná: a populista, autoriter berendezkedés nem kiút, hanem a történelem ismét feltalált – csak átmenetileg virágzó – zsákutcája.
Ez csak akkor sikerülhet, ha Európa lakói globálisan gondolkodnak önmagukról. Ha a politikai nemzetállamok újra tudják osztani az eddig szuverén törvényhozói és végrehajtói hatalmuk jogait az uniós intézmények és a kulturális nemzetállamokká lett országuk között. Ha ugyanezt megteszik saját törvényhozásuk és végrehajtó hatalmuk, valamint a helyi közösségek között.
Amikor azt mondjuk: az ipari szervezet optimális formája nem a nagy és nem is a kis vállalat, hanem a hálózat, amely egyesíti a kettő előnyeit, akkor azt is mondjuk: e gazdasági hálózatnak megfelelő politikai hálózatot is kell építenie. Ez éppen ellentétes a központosított állam mindenhatóságával, a zárt, kirekesztő autoriter berendezkedéssel. Szabadon társult polgárokat feltételez, nem vezéreknek bólogató mamelukokat.
Nagy ívű részvételi demokrácia cikk!
Kommentek