RDH Blog - RSS 2.0A nol.on találkoztam egy cikkel, amely arról szól, hogy a Norvág Alap támogatásával a kovács céh videóra vette a szekérgyártó mesterség fogásait, mint az egyik leg veszélyeztetebb tudásbázist.
Mostanában sokat árándoztam arról, hogy egyszer szivesen megtanulnám a szekérgyártó mesterséget.
Amikor hazavittek engem a kórházból, akkor egy nádfedeles ház fogadott. Élt még a dédapám, az ő házának tiszta szobája volt az első otthonom.
Dédapa hosszú életet megélt. Már az apám gyerekkorában is öreg ember volt, csőlátás típusú vakságban szenvedett. Mesélték a nagybátyámék, hogy amikor apámmal játszottak gyerekként a szerszámokkal, akkor az öreg vak létére egyből észrevette, ha egy kalapács nincsen a helyére visszarakva. Kb egy 5 forintosnyi területet látott a világból, de ezt mindig azonnal fontosnak tartotta megvizsgálni. Odahívta a gyerekeket és 1-2 centiméterrel arrébb, azaz a helyére rakatta a szerszámot.
Élete végéig hitt abban, hogy az első szülött fiú, vagy ha ő nem akkor esetleg a nagyapám átveszi majd a műhelyt és folytatja a családi hagyományt.
Nem érdekelte, hogy már teherautók járnak aszfalt úton.
Az életem során szeretném egyszer megtanulni ezt. Soha nem kovácsoltam, de tisztelni akarom az ő hitét. Ezért hálás vagyok, hogy videóra vettek egy kipusztulóban lévő tudásbázist.
Logikus, hogy az 1400 fokos izzó vasat csak limitált idő alatt lehet rá kovácsolni a fára. Megéghet ha nem végzünk a szabott idő alatt.
A csapat tagjainak azért kellett rituálisan egy kötött mozdulatsort eljárni, azért kellett vakon nyúlni a szerszámért, mert ezt nagy kihívás lehet megcsinálni minden egyes alkalommal.
Van egy amerikai pszichológus professzor, aki a japán csoda gyökerét lefordította az érzelmi inteligencia kutatásaival. Úgy hívják, hogy Csíkszentmihályi Mihály. Csúcsteljesítményhez kötődő érzelmi hátteret vizsgált, és arra jött rá, hogy azok a személyiségek, akik oda tudnak koncentrálni annyira, hogy emberfelettinek tűnő teljesítményekre képesek, azok gyakorolnak olyan tevékenységet, amit kihívás csinálni a feladat nehézsége miatt és gyakran szükség van arra, hogy fejlesszék a képességeiket. Lépésről lépésre jobbítanak, tanulnak, korrigálnak. Egy orvos, aki egy 48 órás fizikai munkával vissza tud varrni egy levágott kezet, mert tudja az összes fontos részt és meg is tudja csinálni, egy szaki, aki minden gépet helyre tud hozni az üzemben, egy futóbajnok, aki akkor is tovább szalad, ha levágják a lábát, mint például egy gyerek kori edzőmmel Orosi Jánossal ez történt, de sorolhatnám a példákat... Ez a flow.
Sok régi kultúra mester embere élte ezt. Megértem dédapát, hogy nem akarta úgy itt hagyni ezt a világot, hogy valaki nem örökli és nem gyakorolja ezt a tudást. Mert ez érték. Más sík flowval élni. Más élet.
Az elmúlt hónapban álmodoztam arról, hogy ha lenne időm, akkor nekierednék a gyerekek generációjával annak, hogy belekóstoljunk ebbe. Annak is lenne értelme,hogy ennek kapcsán barátkozzunk a tudásmegosztás körüli kulturális gyökereinkkel vagy azzal, hogy a mai korban miként használjuk az ilyen tudásokat.
Én két diplomával a hátam mögött most szakácskodni kezdtem Angliában, sőt most KFC-ben dolgozom, én rakom össze a burgert. Vakon nyúlok az alapanyagokért, mert a dédapám emléke meg a flow tapasztalataim, az erről szóló elméleti ismeretek, amik nem csak könyvekből, hanem sok otthoni sport élményből adódnak (például fegyveres harcművészet), jól megalapozták azt, hogy az egyik legforgalmasabb londoni helyen megálljam a helyem gyorsaság tekintetében.
Egyszer talán előveszem ezt a videót, vagy felkeresek egy mestert, akiben él még ez a tudás. Egészen boldog volnék ha az unokafivéreim vagy a lányaim szívesen bekapcsolódnának.
Köszönet azoknak, akik felismerték, hogy ez érték!
Kommentek