Ma reggel arra ébredtem, hogy egy viszonylag egyszerű modell kavarog a fejemben.
Kinyitottam a KülTüKör blogot ahol leközöltük az előző összefoglaló cikket.
Éppen az a visszajelzés jött Kériszépen barátunktól, hogy ezek az egyszerű olvasónak túlságosan bonyolult, olvashatatlan, tudományoskodó megfogalmazások.
Ez a kép éppen azért tetszik, mert egyszerű.
A fenntartható fejlődés irodalom egyik kiemelkedő könyvében Daniel Qiunn Ismaeljében kér arra bennünket a szerő, hogy szemléljük a világot egy kicsit más lények szemével.
Maga a könyv is egy ilyen keretben készült, nem egy ember alkot véleményt, a narratíva egy gorillától származik. A gorilla megtanul angolul, végig olvas egy könyvtárnyi könyvet, majd a kapott kép alapján elkezd beszélgetni a gazdájával arról, hogy milyennek látja ő az embereket, az emberiséget.
Rettenetesen önteltnek és felfuvalkodottnak tartja az embert, aki nehezen tud kimozdulni az embercentrikus világképéből.
Fel is hozza azt a példát, hogy gondoljunk csak bele, hogy milyen lenne medúzaként ugyan olyan felfuvalkodott világképpel élni. A medúzák a teremtés koronái... Isten azért teremtette a tengereket, hogy a medúzák boldogan lebeghessenek benne. A szárazföld arra való, hogy az onnan származó ízek, illatok érdekes élményekhez jutassák a medúzákat. Igaz mostanában mosóporszagú meg szenyvíz ízű folyók jönnek a tengerekbe, de isten előbb utóbb rendet tesz majd. A téveszmében élő emberek nem fogják tudni fenntartani ezt az életmódot. Az egy nem repülő repülő.
A KülTüKör blogon több olyan cikket írtunk mostanában, amely arra próbáljuk meg rávenni az olvasóinkat, hogy tekintsenek kritikusan a nacionalista tradícióra.
A fenntartható fejlődés irodalom tovább megy egy lépéssel.
Az Avatar története, vagy Danile Quinn trilógiája is arra kér, ezzel az elvevő - meghagyó fogalommal, hogy általában az emberi kultúra korlátaira próbáljunk meg egy pillantást vetni.
Mindkettő szimpla önismereti munka.
Nem igazán az újságok vagy televíziós műsorok az önismereti munka fő terepei.
Ahhoz mély emberi bizalom kell, hogy mondjuk egy tréning csoport keretei között feldolgozzak olyan dolgokat, ami arról szól, hogy esetleg másképp kellene szemlélnem a dolgokat, vagy váloztatnom kellene a viselkedésemen.
Makroszinten is elmondható, hogy halad e felé a világ. Sokkal több az ilyen önreflexió. Sokkal nyitottabb a korunk közbeszéde a rendszerkritikákkal kapcsolatosan.
Ma szabdabban kritizálhatjuk a kultúra korlátait mint 50 - 100 vagy 150 éve.
Nagyjából annyit tudunk a fenntartható fejlődésről, hogy nem tudunk róla semmit.
De ha nem gondolkodunk rajta, akkor ez így is marad.
Kommentek