RDH Blog - RSS 2.0Azon kezdtem gondolkodni, hogy külön-külön írok a pártokról belső részvétel és részvételi demokrácia ügyben.
Egyrészt kulcsfontosságúnak tartom azt a civil emancipációt, amely során a civilek tükröt tartanak a pártoknak. Ezt általában a pártokráciával szemben, vagy a nagy pártokkal szemben ebben a blogban számtalan cikkben megpróbáltam, de most feltűntek a térképen kisebb pártok is, amelyekről ugyan úgy beszélni kell.
Az első és legfontosabb kérdés, hogy válasszuk szét a pártok belső HR-jét és a részvételi demokrácia ügyét. Az, hogy a szervezet részvételre ösztönzi a mellesleg leginkább önkéntesekből álló tagjait, az számomra nem a részvételi demokrácia kérdéskörébe tartozó kérdés, hanem a HR dolga. Sajnos a Horthy rendszerből és a Kádár rendszerből örökölt érdekkijáró és atyáskodó probléma megoldási kultúránk nem ezt diktálja, de ennek ellenére nem szabad összemosnunk ezeket a dolgokat. A pártok simán keverik ezeket a szférákat, félnek a valódi demokratikus tértől. Félnek a megmérettetéstől, mert tehetségtelen emberekből állnak.
Az is egy érdekes téma és a publicisztika kedvenc rágógumija, hogy a pártok miket vízionálnak. Ezügyben én nemigen tudok mit kezdeni a pártok szövegeivel, mert azok általában köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Minden párt a közösségek barátja és a közösségek részvételének feltétlen híve, sőt ebben látja a forradalmi megújuláshoz szükséges erőforrásokat, de valójában ez azt jelenti, hogy mennél nagyobb a hatalmuk, annál inkább tevőlegesen irtják a helyi állampolgári önszerveződések létfeltételeit, annak érdekében, hogy a saját szekértáborukat hizlalják.
A társadalomban nagyjából akkora károkat okozott a közösség ellenes kormányzási gyakorlat, mint a Rákosi éra gyilkos diktatúrája. Ezért írok most a pártoknak arról, hogy milyennek látom a részvételi demokrácia gyakorlatukat és szerintem ehhez képest mi lenne az egészséges - hiteles HR gyakorlat.
Különös gonddal figyelem a határvonalat, azaz képes-e az adott párt szétválasztani a saját HR kérdéseit és a részvételi demokrácia kérdést?
Megtiszteli-e a civil társadalmat civil társadalomnak, vagy a saját holdudvarán kívül nem létezik számára világ?
Átlép-e a hazai kultúra intézményességtagadó korlátain és elkezd-e európai módon gondolkodni a körülötte lévő politikai szereplőkkel? Párbeszéd képes-e? Vagy ezzel szemben csak a saját szólamait fogjuk hallani tőle egy atomjaira hullott politikai erőtérben?
Ebben a blogban a részvételi demokrácia szubjektív történelmét igyekszem rögzíteni a saját közösségfejlesztő tapasztalataimra építve.
Számomra a rendszerváltás két szakaszra osztódik, az első 10 évben hellyel közel a rendszerváltáskor kitűzött célok felé haladtunk, de 1998 után a FIDESZ bevezette azt a támogatáspolitikai gyakorlatot, hogy a közpénzekhez FIDESZ vagy MSZP-SZDSZ párttagkönyv kell. Ezt a gyakorlatot az MSZP kormányok is folytatják, így a pártokráciától független életvilág leszakadt a fejlesztésektől és kitiltatott a közbeszéd jelentős fórumairól. Emiatt a közpénzeket verseny korlátozott helyzetben osztják újra javarészt politikai lojalitás alapján. Ezzel az állampolgári önszerveződések korának vége lett, a második 10 évben megtört a III szektor fejlődése.
A FIDESZ azzal vádolta politikai riválisait, hogy láthatatlan szálak kötik össze a civilek nagy részével, ezért vezette be ezt a támogatási gyakorlatot. Ennek mellékhatása, hogy sorra pusztultak el a politika független szervezetek. Az MSZP - SZDSZ egy az egyben folytatta ezt a gyakorlatot, a Medgyesi - Gyurcsány kormányok idején még inkább ez vált az EU forrásokkal megnövekedett fejlesztéspolitika meghatározó paradigmája. A folyamat technikai vezetője az ország jelenlegi miniszter elnöke Bajnai Gordon.
A jóléti társadalom és a tudás alapú társadalom is erőteljesen támaszkodik az állampolgári önszerveződések munkájára és a nyilt közbeszédre ezért kulcsfontosságúnak tartom, hogy visszatér-e a hazai fejlesztéspolitika erről a barbár útról az európai útra.
Meggyőződésem, hogy a pártok nem engedhetik meg maguknak, hogy a saját holdudvarukba tartozó civil fogantatású szervezeteket előnybe részesítsék más szervezetekkel szemben. Ez különösen nem válhat egy politikai korszak meghatározó irányvonalává, mert ebben az esetben a demokráciát az eszkalálódó korrupció rendszere váltja fel. Ez történt az elmúlt 10 évben!
A pártok befolyásolhatják hogy a programjukból következő célokra menjen több közpénz. De a konkrét forráselosztás nem folyhat társadalmi kontroll nélkül! Annak, hogy a két párt kizárólag egymásban lát társadalmi kontrollt, semmi köze a társadalmi kontrollhoz, nem tölt be ilyen jellegű funkciót. Ma az internet korában , 30-40 évvel az elektronikus média megszületése után, rendelkezünk azzal a technikai háttérrel, ami normális mértékű átláthatóságot tesz lehetővé. Kulcsfontosságú, hogy kialakul-e az az e-demokrácia háttér, amely akár közvetlen demokratikus kontrollt tesz a legfontosabb közügyek köré. Kulcsfontosságú az is, hogy lesz-e független újságírás hazánkban újra!
A társadalom vezető erői, a politikai döntéshozók hisznek-e abban, hogy a közérdek a nép közbeszédében keletkezik? Például civil csoportosulások a saját területükön képben vannak, és képesek beszélni az érdeksérelmeikről, vagy jövőképeikről.
Ezzel szemben áll egy patriarcha politikuskép, amely úgy gondolja, hogy a közérdek az ő íróasztalánál születik, a népnek csak az a dolga hogy megértse és rá szavazzon.
Az állampolgári önszerveződések és a független újságírók zavarják a patriarhátus politizálásban hívő pártokat, mert kínos kérdéseket fogalmaznak meg a nyilvánosság előtt.
Ezért rohanta le a pártokrácia az elmúlt 10 évben a társadalmi kontroll minden intézményét és tette bohóckodássá a demokrácia kommunikációs színtereit.
Nagyon remélem, hogy ennek a kornak vége lesz ezzel a választással, ahogy Publius Hungaricus is írja, és elkezdődik egy olyan korszak, amely egyértelműen az átlátható és hatékony demokrácia felé vezet.
Kommentek