Hungarian Participation Democracy's Ghost.

Írtam egy kommentet a Bíró Endre Népszabadságban megjelent cikkéhez:

A hazai közélet, különösen a pártokrácia sohasem tekintette partnernek az állampolgári önszerveződéseket.

Számtalanszor hallottam politikusokat, államigazgatási szakembereket becsmérlően nyilatkozni a civilekről. A nyilatkozatoknál már csak napi működés a lehangolóbb. Nemigen tudok olyan területet mondani, ahol rendben mennek a dolgok a civil szektor és az állam kapcsolatában. A hazai nonprofit szektor nélkülözhetetlen a gazdasági - kultúrális - társadalmi felzárkózáshoz, de a pártokrácia és az államigazgatás bármikor kész ignorálni a szektor szereplőit. Akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a civilek tudnák hatékonyan, átláthatóan kezelni a terület integrációs kihívásait.

Samu véleményét ezért nem tudom tipikus államigazgatási szemléletnek minősíteni. A hazai államigazgatási kultúra lényege, hogy ignorálja a III. szektort. Sem az érdekegyeztetésekben, sem a forráselosztásban lényeges szerepe nincs. Beszédes, hogy az NCA a szektor árbevételének 1%-a alatti forrás, de az általunk ismert civil szektor lényegében erre a forrásra támaszkodik.

A valódi állampolgári önszerveződések között tömeges a tartós forráshiány. Az EU fejlesztési források hatékony elköltéséhez óriási szükség lett volna az elhivatott helyi közösségek munkájára. A humánfejlesztések kudarcai éppen a szektor kiéheztetéséből, pártokrácia általi megszállásából következnek.

Szépek ezek a számok, amelyek a laikus olvasóban azt az érzetet keltik, hogy a hazai III. szektor erős és jelentős. De a valóság más. A reszvetelidemokracia.blog.hu oldalon számos cikkben kifejtettem, hogy mimindent tett a pártokrácia a civil szektor ellehetetlenítése érdekében. Nemigen hiszem el a Bíró Endrének, hogy a pártokráciában valós szándék jelent volna meg atekintetben, hogy rendezze végre az érdekegyeztetés ügyét, és valós társadalmi kontrollként hagyja kibontakozni a civileket.

A Bíró Endre cikk:

A civil szektor minden olyan erőt, forrást, érdeket magában foglal, amit nem az üzlet és nem a politikai, állami hatalom mozgat. Ilyen civil szervezőerő a közösségiség, a szolidaritás, a rászorultak segítése, a sorsazonosság, az altruizmus, a karitativitás, a hobbi, a szórakozás, a sport, a kultúra, az egészségmegőrzés, a hagyományápolás, a környezetgondozás, az érdekvédelem, az önsegítés, hitek és világnézetek terjesztése, az ismeretterjesztés, az önfejlesztés stb.

Hatvanezer társadalmi szervezet és alapítvány szerepel a bírósági nyilvántartásban. (Nagyságrendileg annyi, amennyi vállalkozás található a cégjegyzékben.) A KSH adatai szerint a nonprofit szektor 2007-ben nagyságrendileg ezermilliárd forint bevételt produkált. (Figyelemmel a teljes állami költségvetés nyolcezermilliárd forintos bevételi főösszegére, ez nem kevés. Persze árnyalja a képet, hogy ennek fele az állam és az önkormányzatok által alapított, lényegét tekintve költségvetési jellegű intézményekbe kerül. Így is marad ötszázmilliárd, ami éppen annyi, amennyi a cégek társaságiadó-befizetéseiből származó állami bevétel egy évben!)

A civil nonprofit szektorban közel harmincezer főállású alkalmazott dolgozik. Az önkéntesek száma megközelíti a félmilliót, s az általuk teljesített évi ötvenmillió (!) munkaóra negyvennégymilliárd forintnyi munkabérnek felel meg. Ezek a számok világosan mutatják, hogy a civil szektor már felnőtt, megnőtt, kiteljesedett! A Közfeladat-ellátásban (való) Civil Részvétel (a továbbiakban: KCR) mutatója 2007-ben 80 milliárd forint volt.

A civil szektor mégsem intézményesült a társadalmi szintű érdekartikulációban. Szemben az üzleti szektorral (szakmai, érdekvédelmi, hivatásrendi szervezetekkel), nincs intézményesült befolyása, ráhatása az egyesületekkel, alapítványokkal kapcsolatos hatósági, nyilvántartási, regisztrációs és elosztási gyakorlatra stb. Az állam és a civil szervezetek együttműködése ma jórészt az ismeretségek, a személyes jó- vagy rosszindulatok, érzelmek, esetlegességek függvénye. Az informális megoldások az uralkodók (néhány kivételtől eltekintve, mint amilyen a Nemzeti Civil Alapprogram választási rendszere vagy a civil egyeztető fórumok ilyen-olyan, de mégiscsak normatív alapokon történő létrehozása).

A civil nonprofit szektor nagykorú. Saját maga is dönteni tud saját ügyeiben. Készült egy szakértői javaslat a civil nonprofit köztestület (kamara) létrehozásáról. Cikkem e javaslat promóciója kíván lenni. A civil kamara (a kistérségektől az országos szintig alulról felfelé építkezve, az egyesületeknek és alapítványoknak egyenlő tagsági jogokat biztosítva) választásokon létrehozott köztestületi szervekből állna. Funkciói: 1. az állami és önkormányzati közfeladatok ellátásában történő civil közreműködés feltételeinek, kereteinek, eljárásainak, fórumainak kialakítása és biztosítása. 2. a civil szervezetekre irányuló állami, hatósági, támogatási és információs tevékenység egy részének köztestületként történő ellátása. A társadalmi szervezetek és alapítványok bírósági nyilvántartása megmarad, de erre alapozva például a közhasznú minősítéshez és nyilvántartáshoz, a közérdekű önkéntesek foglalkoztatásához, az 1 százalékos szja-felajánlásokhoz kapcsolódó adminisztrációs eladatok a civil köztestülethez kerülhetnek. A költségvetési támogatások elosztásában és ellenőrzésében való civil részvétel biztosítása szintén. 3. szektorszintű érdekképviselet. Természetesen nem a szakmai-ágazati kérdésekről van itt szó - hiszen a vadászok és az állatvédők érdekkonfliktusait nem lehet a kamarában feloldani -, hanem a civil szervezeteket általánosan érintő ügyekről. Olyanokról, mint például a nonprofit jog, az adózás, a támogatáspolitika, a pályázati rendszer, az eljárásjogok, az EU-s kapcsolatok és források stb. A civil kamara nem veszi át a létező ágazati civil ernyőszervezetek szakmai és érdek-képviseleti funkcióit. (A gazdasági kamara számára is tilos például a szakmai, munkáltatói és munkavállalói érdekképviselet.)

Egy aktuális példa: a kamara dolga lenne felmutatni a közcélú adományok adókedvezményét eltörölni készülő kormányzat számára, hogy ebből alig keletkezik adóbevétel, viszont az adományok elmaradása tetemes kárt okoz, például az állami közfeladatok ellátásában is, az állam végül is sokkal többet veszít, mint amennyit nyer.

A szerző jogász