RDH Blog - RSS 2.0Az Imre kommentje mentén elgondolkodtam azon, hogy a mi kultúránk serkenti-e az elmélyültebb szemlélődést- gondolkodást, életszemléletet.
Szerintem igen. Amikor a FLOW-ról írt cikkben összeszámoltam, hogy a gyerekkoromban mennyi olyan közösségben vettem részt, ahol az alapítók által felépített kultúra csúcsteljesítmény előállítását tette lehetővé az új belépőkben is, akkor lényegében bele se nagyon számoltam azokat a közösségiségeket, amelyek kifejezetten az elmélyült gondolkodás vagy az erre való nevelés területén tevékenykedtek.
Vélhetően ez is része a hazai kultúrának. Nálunk könnyebben összejön olyan társaság, amely vizsgálódik – kutat – vitatkozik a fennálló világgal, vagy formálni akarja azt.
A FLOW cikkben inkább a sport teljesítmények kerültek fel a listára, mert a többi közösségiség kultúrájáról úgyis más cikkek beszámolnak. A szellemi térben eredményeket felmutató közösségek nagyon fontosak a blog témái számára. A tudás intenzív szervezeti viselkedés, vagy a tudás alapú társadalom megalapozása, a munkahelyteremtés, a közösségfejlesztés, a politikai szocializáció mind-mind igénylik a gondolkodásra, elmélyült rálátásra és probléma megoldásra képes szellemi műhelyeket.
Számtalanszor felvetettem azt a kérést, hogy miért pusztultak ki 98-után azok a szervezetek, amelyek szellemi alkotási technikák, fórumtechnikák, erőszakmenetes kommunikáció terültére koncentráló tréningek terjesztésével foglalkoztak. Miért nem alakultak ki új szervezetek.
Az idő igazolta ezeknek az erős módszertani hátérrel rendelkező, bázisdemokratikus módon építkező mozgalmaknak a társadalmi hasznosságát.
Látszik a politika krízisén, a társadalom elszegényedésén, a gazdaság dezintegrálódásán, a civil társadalom integrálódás képtelenségén, hogy szükség lenne a helyi gondolkodás, rálátás képességére. Szükség lenne a helyi közösségiségek erejére. Enélkül a demokrácia nem működik. Az atomizált polgár és a nagypolitika olyan rendszert eredményez, amilyet látunk magunk körül.
A rendszerváltáskor úgy tűnt, hogy Kádári diktatúra miatt nem tud fejlődni a kultúra a döntően szerep szintű viszonyokból a játszma szintű vagy a humanisztikus szintű viszonyok világába.
A szocializmus 40 éve után következett egy olyan 20 év, amely meglehet, hogy ezeknél fejletlenebb azaz káosz szintű kommunikációs rendszerek tömeges felbukkanását eredményezte.
Soha sem azzal volt a probléma, hogy a rálátás képességét elő tudjuk állítani, nem is azzal volt a gond, hogy ne lett volna produktum, ami demokráciában látható és választható.
Mind a szocialista diktatúra mind pedig a rendszerváltás 98-óta tartó periódusa, azaz a második 10 év, egyértelműen ellenséges a szabadon gondolkodókkal.
A hazai pártokrácia talán 100 éve (de 60 éve biztosan) abban gondolkodik, hogy a saját szellemi műhelyem teljesítményét az fogja igazolni, ha egyedül marad, amit technikailag úgy a legkönnyebb megszervezni, ha egyszerűen kiirtom a többit.
Az a szekértáborosdi, amely előállt és mindkét oldalnál mércéje annak, hogy kiknek adnak szót és kiknek nem a hazai sajtóban, ennek a folyamatnak az újratermelése - kiteljesedése.
A normális az volna, ha lenne pártokráciától független sajtó is, amely nem cenzúrázza, kifejezetten beemeli a közbeszédbe a függetlenek nézőpontjait.
Az is elképzelhető, hogy a független szellemi műhelyek és a pártokrácia között éppen olyan zsákmány – áldozat modell él a függetlenek fejében, mint mondjuk a Rákosi éra alatt.
Akkor azért nem lehetett beszélni, mert akkor a rendszer esetleg megöl. Most a kisközösségek számára meglehet, hogy kommunikációs korlát, hogy „ha nem integrálódok valamelyik szekértáborba” az automatikusan az ellehetetlenüléshez vezet. Ebben a tekintetben tilos nálunk gondolkodni, azaz nem gondolkodni tilos, hanem beszélni erről.
Éppen a fejlesztéspolitika elosztási kultúrája az a közeg, amely kristálytisztán ezt a modellt követi.
Érdekes egy ország, hogy az nálunk a miniszter elnök, aki mindezt technikailag megszervezte 2004-től kezdve.
Kommentek