Kedves bbjnick, Admirális és Baku!

Szerintem az első lépés az, hogy a saját házunk táján szóba kellene állnunk egymással.

Rutint kellene szereznünk abban, hogy ha kell önvédelemből harcba tudjuk szólítani egymást, és képesek legyünk elragadni egy párt kivívott elfogadottságát.

Ha ezt nem tudjuk, nem fognak félni tőlünk!

Nagyon nehéz ezt a természeti törvényt – követelményt teljesítenünk. A zsákmányszerző pártokrácia maga alá gyűrte a tudományos discurzust, a média a pincsikutyájuk és még sorolhatnám!

Még ebben a helyzetben is, mikor teljesen köztudott és közbeszéd tárgyát képező, hogy a politikusaink gátlástalanul zsákmányszerzőként értelmezik a szerepüket, nincsen olyan civil kezdeményezés, amely megfelelő ponton oda tudna sózni a pártokráciának! Ezen a ponton már magunkat / akár magamat okolom a kudarcunkért! Ennyi a politikai szocializációs teljeítményünk!

A „Tartsd a sort!” képessége nincsen meg a szellemileg rokon mozgalmak között sem. Nemhogy begyakorolni nem tudjuk, hogy együtt menetelünk, vagy gerillaharcos marketing stratégiákkal erről – arról leosszunk egy-két fülest a demagógiától fröcsögő pártszónokok szellemi teljesítményének, de számomra az derült ki, az összefogásokról, hogy magunk között sem tudunk érdemi integrációs megbeszélést kezdeményezni.

Mostanában kezdek végleg kiábrándulni attól, hogy a civileket nem tudom meggyőzni arról, hogy ne tűrjük el, hogy a 6 milliárdos NCA-ra támaszkodó civil szektort évi 50 milliárdos likviditási krízissel sanyargassa a kormány! Ne tűrjük el, hogy ha az EU források minimum 30%-át kell humán befektetésekre elkölteni az EU szabályok és a természeti törvények tanulsága szerint, akkor az ne 3% legyen! Ne tűrjük el, hogy a LEADER-ben a pártokrácia lenyúlja a helyi fejlesztésekre szánt pénzeket! Ami jár azt követeljük meg! Aminek meg jól belátható értelme van, azt kérjük!

Az általam ismert civil integrátorokat teljesen hidegen hagyja ez a kérdés. Van olyan is, aki viszketegséget kap a „munkahelyteremtés” vagy a „közösségfejlesztés” vagy a „társadalmi tervezés” szótól, miközben ezek meglehetősen kulcspontjai a zöld nézőpontnak, már amennyiben nem ortodox környezetvédő keretekben gondolkodunk.

A részvételi demokrácia szerepel ugyan sokak szóhasználatában, de például Orbán Viktor azt érti ezalatt, hogy tovább nő azon zombik tábora, akik vakon benyelik minden demagóg ökörségét, az MSZP valamifajta gyarmatosított korrupt rendszert ért alatta, a civileknek meg semmi esélyük a saját demokrácia deficitük ledolgozására sem, nemhogy hálózatépítő, esetleg uram bocsá altruista tudásmegosztó tevékenységet folytathatnának ezen a területen.

A részvételi demokrácia jó eséllyel elhal a politikusok és a jószolgálati érdekképviseleti szereplők apparátusi érdekcsoportjainak szorításában. A bázisdemokratikus elveken épülő mozgalmak körül már 10 éve elfogyott a legelő! És a mai civilek sem ezek feltámasztására, sem hasonló mozgalmak elindítására nem vállalkoznak. Ettől persze elfogy minden esély! Nem csak a 89-es álom feléledésére: "eljött a kor, amikor részt tudsz venni a saját sorsod alakításában!", hanem a gazdasági felemelkedés is ellehetetlenült!

Szánalmas, hogy a társadalmi tervezést a piacon kínálgató közösségfejlesztők külföldi példákat mutogatnak a képzéseiken, és úgy csinálnak, mintha nem lenne gazdag hazai módszertani hagyomány!

Látom, hogy a tudástársadalommal összefüggő tudásbázis teljesen kultúraidegen ebben a közegben. Mivel a lányaim ide kötnek, nem igazán gondolkodtam abban, hogy elmenjek vele külföldre, de miután az ex feleségem a 6 diplomájával szintén hasonló okok miatt nem látja itt élhetőnek a jövőt, ezért meglehet, hogy itt hagyom ezt a barbár országot!

A nyáron még megírom ebbe az internetes e-bookba, azt amit 10-20 éve a Kultúrkör szellemi műhelyei demokrácia fejlesztés ügyben tudtak, és aztán keresek egy olyan helyet, ahol nem „borjú az új kapura” reakciót váltja ki ez a tudásbázis. Az életem fontos része, hogy érintkeztem a Honti Laci, a Korom Pali, a Szabó András, Almási Pisti vagy könyvileg az Ichak Adizes fogalomrendszerével (ez utóbbi Fehér Árpit közvetítésével). Ezeket a nézőpontokat még megírom.

Egyszerre el tudom képzelni, hogy végre megszületik a felismerés: íme itt egy helyes helyzetértkelés! Íme itt egy helyes terápia! Meg azt is, hogy íme itt a zagyvaság, az elméleti sík!

Biztos vannak olyan kultúrák, ahol legalább hasonló szakmai körök, vagy az érdekeik mentén egymás mellé sodródó civil körök megértik egymást! Megint lesz egy paradigma, egy kitűnően működő gyakorlat, ami idehaza néger. Pedig itt született!