Hungarian Participation Democracy's Ghost.

 

Pontosabban csak nálunk van, itt Kelet Európában. Korábban mellesleg így nézett ki az a mumus-kapitalizmus, ami a marxista agitátorok által terjesztett kapitalizmus kép. A vasfüggönnyel megpróbálták eltakarni a valóságot, és ez hellyel közel sikerült is. Anno el lehetett adni a népnek, hogy a kapitalizmus ilyen meg olyan, amíg csak kevesen jártak nyugaton, amíg nem engedtek be kultúrát, filmeket, zenét, addig ez a politikai szocializációs blöff működött.

 

Nem működött 68 óta. Kádár, aki 12 évvel 56 után újra részt vett egy, ezesetben a csehek szocializmus elleni forradalmának leverésében, nem állt ellen a kulturális nyomásnak, beengedte a nyugati filmeket, zenét némi cenzúrával idehaza is elindultak olyan jellegű zenei irányzatok, mint amelyek nyugaton. Elkezdődött egy nagy nyugatmajmolás, ami politikai szocializációs szempontból egyenesen vezetett a rendszerváltáshoz. A 68-as generációtól kezdve számos korosztály nőtt fel egy kettős lelki állapotban. Láttuk a filmeken a jóléti társadalom modellt, de mi más rendszerben éltünk.

 

Kiérlelődött az emberekben az a vágy, hogy „talán nálunk is lehetne olyan”!

 

A szocializmus, azért 68 után is folytatta azt a fajta politikai szocializációs tevékenységét, hogy magát a keretet, a rendszerszemléletet megvédje ideológiai vitákban. A framework maradt, egyfajta érinthetetlen szent tehénként, egészen 88-ig, a rendszerváltásig nem lehetett megkérdőjelezni a szocializmus létjogosultságát.

 

Ez előtti években azonban, már a szocialista technokraták teljesen egyértelműen végrehajtás szinten azon dolgoztak, hogy a diktatúra és a demokrácia típusú váltást politikai szocializációs síkon előkészítsék. Visszagondolva az akkori időkre, a mostanihoz képes óriási befektetés történt az ország részéről civil aktivitásba és oktatás fejlesztésbe.

 

A Gazsó féle 85-ös oktatási törvény kristálytisztán kifejezi ezt. Kiveszi a KISZ-t a struktúrából és diákönkormányzatokat rak a helyébe. Megjelennek a gyakorolható állampolgári jogok, leginkább részvételi jogok az iskola világában. Akkoriban virágzó civil élet folyt sok-sok területen.

 

A rendszerváltás programjában az a hit fogalmazódik meg, hogy önmagában a szabadság megteremti a jóléti társadalom kereteit.

 

Hagynunk kell a vállalkozások tulajdonosait szabad akaratukból tevékenykedni. Az állam vonuljon vissza a gazdaságból, a politikai szocializáció területéről pedig végképp.

 

Mára világossá vált, hogy a jóléti társadalom modell helyett, mi a mumuskapitalizmust kezdtük el építgetni. Varázsütésre abbamaradt a „milyen is lesz a demokráciában élni” – típusú útkeresés. Önmagában a szabadság pedig egy olyan rendszert teremtett, ahol a verseny valójában a közkassza kirablásának versenye.

 

Ahogy Putyin valahogy kiügyeskedte, hogy Szibéria az ő magántelke legyen a teljes olajkészletével, ugyan úgy a mi politikai elitünk is azügyben próbál „sikeres vállalkozásokat” összehozni, hogy a közkasszát miként lehet megfúrni. Hogy hazai példát említsek a mi politikusaink közül, mondjuk Kapolyi multi milliárdos úr ebben a legügyesebb, aki villamos művek fergeteges megreformálása miatt óriási jól fialó tulajdonrészt szerez volt állami vállalatokban. Ennek a politikai elitnek nem érdeke a társadalmi kontrollok kiépülése az egyes ember életszínvonala is addig a határig érdekes, ameddig a gázszámla és a villanyszámla kifizethető.

 

A mi politikai elitünk zsákmányszerző mentalitása a Kelet Európai megkésett modernizációból következő kihívást levette a napirendről. Ezzel valójában hátat fordítottunk a nyugatnak és elindultunk vissza a szuverenitástagadó ázsiai modellek felé.

 

Paradox ideológiai terepre érkeztünk. A szabadság nevében sikerült kevesebb részvételi lehetőséget „felhalmoznunk”. Erodálódtak a sikeres érdekérvényesítés esélyei. A Kádári diktatúra alatt sokkal nagyobb volt az „állampolgári” érdekérvényesítés játéktere mint most. Megnövekedett az egyes ember, a kisközösség, az életvilág kiszolgáltatottsága. Sokkal tehetetlenebbek vagyunk a mostani pártokrácia arroganciájával szemben, mint a diktatúrában. A szabadság azt jelenti, hogy ők szabadon kirabolhatnak minket.

 

Végig arról beszéltünk, hogy a demokrácia a kiszolgáltatottságunk megszűnését hozza majd, hiszen eséllyel elkergethetjük a közjó ellen tevékenykedőket, de valahogy úgy sikerült, hogy inkább megnövekedett a kiszolgáltatottságunk.

 

Ott állunk egy Kádár rendszer béli bérszínvonallal, egy fele akkora foglalkoztatottsági rátával, és a pártokrácia minden korábbi állam által garantált biztonsági intézményt, nyugdíjat, orvost, lakáskérdést, gyerekek iskoláztatását elkezdte beletuszkolni ebbe a bérszínvonalba. Persze az energia is legyen szabad áras. Fizessünk még többet a gázért és a villanyért. Az adó lehet bármekkora. Határ a csillagos ég!

 

Talán fölösleges itt sorolnom, de a nyugdíjrendszerünk olyan 3 pillér, amiből kettő alig-alig fog működni. Az állam és a nyugdíjpénztárak együttesen a hajléktalan léthez elegendő egzisztenciális forrást fognak biztosítani azoknak, akik az elmúlt 20 évben alapozták meg időskori biztonságukat. Itt persze a társadalom azon feléről beszélek, akik szereplői voltak a munkaerőpiacnak és nem arról a harmadáról - feléről, akik kiszorultak onnan. A lakáskérdés teljesen magánügy maradt, ma újra kivonultak a bankok is a lakáskérdés finanszírozásából. Az állam ugye régen kivonult már. Kizárólag arról szól a pártokrácia terveinek halmaza, hogy hol ruházza át a finanszírozás felelősségét az egyénekre.

 

Képesek azzal érvelni, hogy ez nyugaton is így van.

 

Csakhogy a jóléti társadalom más. Ott egy magas minimálbér és magas foglalkoztatottság a rendszer alapja. Abból a bérszínvonalból egy virágzó kisvállalkozói réteg széles piacot, azaz széles adófizetői réteget tart fenn mind a vállalati, mind a munkavállalói oldalon. Megcsinálták ezt a szlovénok vagy az észtek. Ezen az úton járnak a csehek, a lengyelek, sőt a románok.

 

Mi rendszerünk szélsőségesen kirekesztő, amely a fokozott kirekesztettséget hozza minden az előbbiekben felvázolt lépésével, míg azok a rendszerek egészen barátságos egyensúlyokat tudnak felmutatni. Azok az egyensúlyok még felesleges integrációs kapacitásokat is fenntartanak.

Nálunk hihetetlen hiány van az integrációs képességekből. A munkahelyteremtés vagy a politikai szocializáció területén felbukkanó civil mozgalmak szürke egérként, vagy 8 egérből álló falkaként indulnak csatába oroszlán falka ellen.

 

Ez a kelet európai valóság.

 

Laki László egyik vesszőparipája, hogy a helyzet annyira groteszkbe hajló errefelé, hogy már a szociológia atyjának Webernek a fogalmai nem igazán alkalmazhatók. Mint szociológus bajban van, ha értelmezni kellene, hogy mi az a középosztály. Ki szegény? Mi a demokrácia? Mi az a piac?