Néha bólingozok egy angol társaságban, ahol meglepően sokuknak van Magyarországélménye.

Azt még kifejezetten viccesnek talátam, amikor miután elmondtam, hogy Csabábak hívnak és magyar vagyok, egyszerűen csak ennyit mondott az egyik megérkezett ember, hogy : "Á, sose bánd!"

Tegnap viszont hosszasan beszélgettem Magyarországról valakivel, aki érdekes országimázst festett elém.

Arról beszélt, hogy a magyaroknak valamiért fontos, hogy elsettnek, elnyomottnak, megtörtnek mutassák magukat.

Ellenpéldaként Spanyolországot említette, aminek ezzel szemben egy pozitív kisugárzása van. Ha arra gondol, hogy menne-e a spanyolok közé egy másik kultúrát megízlelni, akkor az jut az eszébe, hogy vidámság, latin tüzes táncok. Náluk is volt Franco féle diktatúra, de nem az az érdekes számukra. A franciáknál is volt diktatúra és nem arra koncentrálnak, hogy az akkori sebeiket nyalogassák.

A nemzeti identitás nem kötődik a sérelmekhez, mint ahogy erre kelet felé ez nagy divat.

Kifejezetten azt mondta, hogy nem őrült meg, hogy egyre keserűbb sirámokat hallgasson a nyaralása közben. Inkább bulizni megy egy spanyol tipusú kultúrába. Az sokkal jobb nyaralás.

Miért nincs a magyaroknak ilyen pozitív hangulat képük? Honnan van a cseheknek, az osztrákoknak?

Magyarként persze tudom, megértem, hogy miért.

Én azért voltam depressziós, amikor otthon éltem, mert a környezetem tükre előbb-utóbb hiteltelenné tette a saját énképemet.

Trénerként 20 éven keresztül támogattam közösségi önszerveződéseket, elmélyült civil vezetőképzéseken, a mi mozgalmainkba egy olyan "self made man" kultúrát lehetett megtapasztalani, amiben sokan jól éreztük magunkat. Jó volt építkezni, személyesen is, és a közösségi életben is.

De összességében ez az ügy nem volt érdekes az országnak.

Beszédes, hogy 38 évesen egy számítógép és egy televízió volt a vagyonom, és mielőtt kijöttem kiraktak az albérletemből, mert nem tudtam fizetni.

Ez nem annyira csinos egy olyan figurától, aki supportív azügyben a tréningjein, hogy "csináld meg magad!".

Ezért is vizsgálom ezen a blogon napról napra, hol a civil közösségiség, hol a munkahelyteremtés tipusú fejlesztések, hol a politikai szocializáció szemszögéből, hogy fordul-e kocka. Az én felnőtt korom első 20 éve elég szisztematikus csúszás lefelé a lejtőn!

Nehéz ehhez egy vidám Magyarország képet odamosolyogni!