RDH Blog - RSS 2.0Brendel Mátyás írt egy esszét arról, hogy az Ady életművében felmerülő társadalomkritikai vonulat mennyire aktuális ma is.
Három tényezőt emel ki:
1. A valódi messiások meg nem értettsége, kirekesztettsége
"A messiásokkal kapcsolatban a magyar attitűd már Ady korában is hármas volt. Az első a pozitív értelemben vett messiásokkal kapcsolatos. Ahogy Ady klasszikus verse szól: ők ezerszer is meghalnak, és semmit sem tehetnek, legalábbis igen keveset. Ez a párhuzamok legerősebb vonala: Ady Nyugatról hazatért liberális gondolkodóként rádöbbenhetett, hogy itthon a gaz lehúz, altat, befed, s hogy halnak el az újítások a magyar Temetőben. Együtt tudok vele érezni."
2. Az állpróféták teljhatalma
"egy másik, nem kevésbé hibás hozzáállás az álmessisásokkal kapcsolatban, mely Adynál leginkább a közelgő háborúval szembeni hurráoptimizmus és kritikátlan hit kapcsán jelenik meg. Az emberek egyrészt naivan elhitték, hogy a háború lesz a megváltás, mások pedig azt, hogy rosszabb már nem lehet. Ma is jellemző ez: a választások előtt ujjongnak a ludak, a gémek, s utána jönnek azok a rabló, azok az ősi Griffmadarak. Ma is itt van a levegőben a leszámolás, a háború várása, az az érzés, hogy már minden mindegy (l. „a fasisztákra leszek muszáj szavazni”). Sokan gondolják, hogy jöjjön bármi, rosszabb nem lehet. Elhiszik, hogy az új rendszerben szent masszával be lesz töltve a szakadék. Mindenképpen hinni akarnak valamiben, valami másban, akármi is legyen az, csak a hit maradjon meg, a szent humusz. Sok gyenge embernek van szüksége az álmessiások hitére, mert a valóságot nem képes feldolgozni."
3. A minden midegy, a feneketlen nihilizmus
"A harmadik hibás attitűd a nihilizmus, minden messiással szemben: minden mindegy, majd elvezérel az Ördög már minket, farkas esz meg, ördög esz meg, de megesznek bennünket, hinni már nincs miben. A közvélemény-kutatások szerint ez az attitűd manapság elég leterjedt, és ez látszik a legkevésbé veszélyesnek, de a végén tényleg: vagy a farkas, vagy az ördög esz meg minket. Talán van közöny más értelemben is. Mintha nem lennének megfelelő új pártok és új alternatívák. Mintha nem vállalkoznának eléggé erős és új csapatok. Mi meg csak azt mondhatjuk Adyval: S kik hivattatok vezérül a népnek, Ne maradjatok gyáva csőcseléknek: Úri gazságok jobbágy őreül.
A magyar választók közönye abból adódik, hogy nem látnak olyan pártot, mely a helyes utat kínálná. És mit mondhatnánk nékik, kiknek a próféták is csak makognak? Nekik is van mondandónk: a közöny akkor sem megoldás, és ha meggondoltan, megfontoltan a legkisebb jobbra szavaznunk, az is előre visz. Lehet, hogy alig, de legalább előre."
Szerintem ez lényeges problémakört tematizáló fejtegetés és nagyon is használható az Ady életmű által felvillanó görbetükör és a történelmi párhuzamok.
Én olyan közösségfejlesztő mozgalmakban dolgoztam, ami a politikafüggetlen civil közösségek társadalmi tervezésének módszerekkel történő megsegítéséről szólt.
Megéltünk vagy 1000 fókuszcsoport szerű műhelymunkát, probléma feltáró ötletrohamot.
99%-ban a csoport azt szokta kihozni gyökérproblémaként, hogy "nagy a közöny", "a passzivitás", "nem érdekli az emberket semmilyen részvételi lehetőség".
Az utóbbi 12 évben meg azt is megéltem, hogy a hamis próféták ellenséget látnak a társadalmi tervezés technikákat tanító közösségfejlesztő mozgalmakban.
- Igazlátó Nap - Iskolapolgár Alapítvány - Országos Diák Unió
- Civitas Vitakör - DOKE, EDÖK
- Jövőműhely 1.1. Mikorműhely - Állás/pont/ Lakossági kör
sorolhatnám napestig.
Volt már olyan, hogy hátat fordítottam emiatt a közéletnek, amikor megszületett az első gyermekem, elmentem bankárnak. De valahogy piszkálta a csőrömet, hogy ennyire kiveszett a civil térből Pál Tamás vagy Domschitz Matyi életműve, és arra gondoltam, hogy ha ők kifáradtak már abban a munkában, akkor én majd folytatom. Akkor voltam annyi idős, mint amennyi idősek ők voltak, amikor 16 évesen találkoztam velük. Elkezdtem erősen hinni abban, hogy az EU csatlakozás egy sorsofrdító pont lesz az ország életében.
Rengeteg forrás jön majd humán kihívások kezelésére. Nekilendültem annak a kihívásnak, hogy újraszervezzem a Kultúrkör tudásbázisát a munkaerőpiaci szolgáltatások fejlesztése területen. Az, hogy mennyire sikerült a Pál Tamás vagy a Matyi életművét pozícionálni, azt mondjuk az a történet jelzi leginkább, hogy a Nemezeti Fenntartható Fejlődés vitátnál el tudtam-e érni, hogy jelenjen meg az ő fogalomrendszere, vagy az új zöld párt alakulásánál el tudtam-e érni, hogy jelenjen meg az ő modellje is. Pál Tamás mindent széttép amit megír és lehetetlen előadások megtartására rábírni, de Matyi aktív, zöldek között ismert guru. Elnöke a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért trénercsapatnak, ennek ellenére ezekben a "sima ügy" szituációkban nem sikerült elérnem, hogy meghallgattassék. Ennyit arról, hogy mennyire élő az igaz prófétákról alkotott kesergés. A gaz lehúz, altat, befed.
Az intézményességtagadó kultúra korlátaira erősen rájátszik a demagóg politikai elitünk. Összefog a tudatlanokkal a mellesleg zsákmányszerző és civilgyilkos pártokrácia. Arra szövetkeznek, hogy ne legyenek értelmes célkitűzések, ne legyen nyilvános kommunikáció, ne dolgozzunk a problémáink megoldásán stb. stb.. Mi vagyunk a kontra szelekció mesterei.
Nálam teljesen ül ennek a cikknek az üzenete.
Debreceni írta tegnap egy cikkében, hogy a tőke körüli versengés síkján a baloldal egy "tolvaj csürhe" a jobb oldal meg egy "szervezett rablóbanda".
Szellemileg meg vélhetően fordítva. Orbán összetákolt ideológiája tűnik csürhe tipusú próféciának és a másik oldal meg egy darabig összeszedettebbenek tűnt (amíg meg nem kóstoltuk a gyakorlatban).
Van némi drámai feszültség abban, hogy hazánkban a kimért konzervatív párt akkor van elemében, részvételi demokrácia szempontból, ha utcai zavargások vannak vagy meghirdetheti a nagyvezér, hogy ne oltassák be magukat az emberek egy vírus ellen.
Ha ugyan ez a kimért, jól fésült, vasárnap templomban imádkozó csapat állampolgári önszerveződéssel találkozik, akkor nekiesik és szerteszaggatja.
A baloldal meg állítólag a leszakadó társadalmi rétegeket védené, amit meg is hírdet ideológiaként bármikor. A gyakorlatban azonban kizárólag kirekesztő mechanizmusokat tud "sikerként" felmutatni (Bokros csomag pl.), integrációs teljesítménye nincsen. Ha ez a csapat állampolgári önszerveződéssel találkozik, menten szét tépi.
Volt még egy liberális kórus, akik szintén ideológiaként hangoztatták folyamatosan, hogy "az erős civil társadalom", meg az "elesettekről való gondoskodás", na hogy főleg "meg a szabad piac".
Ehhez képest minden érdekli őket, ami a versenykorlátozó és kirekesztő rendszer, azaz a zsákmányszerző "társadalompolitika" vagy az átláthatatlanság fokozódó megvalósítása felé mutat. Tök furi, hogy ők sem ismernek rá az állampolgári önszerveződések világára, mint a demokráciában lényeges elemre. Ha ilyesmivel találkoznak azonnal eltiporják.
Mindhárom prófétakör közös vaksága, hogy tevőlegesen tesznek a rendszerváltás nagy társadalmi szerződésének megsemmisítése érdekében. Nap mint nap.
A szabad sajtó sem lényeges elem a számukra. Vagy a minimálbér intézmény és ezzel együtt az a nyugati jóléti társadalom modell. A magas foglalkoztatottság. A demokratikus részvétel.
Inkább a háborús uszítás. A Horhy korszakot megszégyenítő kirekesztés. Az tetszik nekik.
A mozgalmaink épp a közösségi önértékelés témáját karolták fel. Azzal foglalkoztunk, hogy kisközöségeket, ad hock csoportokat egy asztalhoz ültessünk és támogassuk a helyzetértékelő, célkitűző műhelymunkáikat.
Amikor rádöbbentem arra, hogy nálunk nem egyszerűen egy természetes (minden szervezeti kultúrában megjelenő) ellenállás jön szembe az újításon gondolkodó ügyekkel, hanem itt egy elmélyült intézményeségekkel szembeni kultúrális attitűddel van dolgunk, rajta hagytam a modellen az eredeti címet.
Akkor épp ahhoz kötöttem ezt a kérdést, hogy a minőségbiztosítás miért falra hányt borsó, a modellben az a cím jelenik meg, hogy "miért idegen a TQM a hazai szervezeti kultúrák számára?".
Ez vélhetően még a HR szakmát sem hozza túlságosan lázba. Mégis úgy hagytam.
Az itt a nagy kérdés, hogy képesek vagyunk-e bármilyen síkon is az önreflexióra? Meg tudjuk-e szerkeszteni a reális helyzetértékelésre építő helyzetképet és az erre alapuló célokat, feladatokat ki tudjuk-e jelölni? Van-e közünk az öntanuláshoz? El tudjuk-e képzelni, hogy a magyar identitás része a probléma megoldás mint olyan. A szervezeti tanulás például, a startégia keresése, ne adj isten a tudás intenzív szervezeti kultúra, "HR-esül mondva" a stratégiai emberi erőforrás menedzsment mint olyan.
Etekintetben az intézményességtagadó attitűd azt garantálja számunkra magyarok számára, hogy mi be vagyunk oltva a tanulás ellen.
Szoktam sokkolni a tréningjeim közönségét, amikor stratégiai tervezést tanítok, azzal a kérdéssel, hogy ugyan mondják már meg, hogy ki robbantotta ki az első világháborút. Ez itt most azért érdekes, mert az Ady féle történelmi párhuzam azzal a korszakkal köti össze a jelenlegit.
Nagyjából 10-ből 9 embernek nem világos, hogy az mi voltunk. A mi országunk rohanta le Szerbiát először. Stratégiai szempontból nem annyira tűntünk felkészültnek bármelyik világháborút nézzük.
Ma sem a stratégia alkotás vagy a stratégiák megvalósításához hozzá integráló HR a mi nagy nemzeti erősségünk.
A közöny miatt, a napi 24 órában uszítással foglalkozó közszereplők miatt és az érdemi problémák tematizálóinak kirekesztése miatt.
Ahogy Német Lászlótól idézte az egyik kommentelő 1934-ből
"Erőnknek nincs célja s céljaink mögött nincs erő. A jobbak szándéka és a nép mocorgása nem találkoznak egymással. A tehetség eleve elítélt s a nép elhagyott"
Kommentek