Kedves Olvasóim!

Ahogy azt az egyik konferencián beharangoztam, elmegyek dolgozni a nagyvilágba. Itt hagyok magam mögött sok-sok sikert és kudarcot, egymásnak feszülő indulatokat és elnyugvó, lecsendesülő dolgokat.

Megvívtam a magam csatáit, és lényegében feladtam, hogy ennél többet tegyek a hazai társadalmi tervezés kultúrájának erősítéséért.

Egyrészt ez egy nagyon nehéz terepmunka. Óriási elhivatottság kell hozzá, de túlzás azt gondolni, hogy pusztán elhivatottságból ezt a munkát lehet végezni. 4 éve a mesterem szinte könyörgött, hogy ne foglalkozzak ezzel, mert nincs semmi értelme, csak megégetem magam Azt hittem, hogy nincs igaza, vagyok elég felkészült és ambíciózus ahhoz, hogy végre stabilizáljam - intézményesült szolgáltatásként hozzáférhetővé tegyem ezt a tudásbázist. Nem gondoltam volna álmomban sem, hogy a humán fejlesztésekre megcimkézett pénzek 98%-át iskolafestés jellegű fejlesztésekre fogják költeni.

Megint lett belőle 4 olyan év, ahol rengeteget dolgoztam, gyarapodott a rálátásom, de a forráselosztás nem igazolta vissza, hogy ezek a dolgok kellenek ennek az országnak.

Miközben 300 milliárd Ft plusz fejlesztési forrást költ az ország humán infrastruktúra fejlsztésekre, továbbra is eladhatatlanok a közösségfejlesztés módszereink a vitaköri anyagaink, vagy a tudástársadalom műhelymunkánk.

Meglehet, hogy a "Kirekesztő demokrácia" könyvet is a kinti mosogatói fizetésemből fogom kinyomtatni.

Fel fogom térképzeni, hogy arra, ahol járok mennyire intézményesültek a tudástársadalom logikához szervesen illeszkedő nonprofit és HR folyamatok.

Ha valakit ez a paradigma érdekel, érdemes tovább olvasni a blogot.