„Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes napló bejegyzésében  megismétli a Klub Rádiónak adott interjúját amelyben a szombati atrocitások kapcsán fejti ki álláspontját.
Kialakult egyfajta demokratikus 22-es csapdája. A politikai közösség vezetői és tagjai azt mondják, hogy sokkal erélyesebb fellépésre lenne szükség az igazságszolgáltatásban, jogi megoldást keresnek és ajánlanak. Az igazságszolgáltatásban dolgozók vagy az alkotmányosság őrei, köztük a köztársasági elnök úr, pedig azt mondják, hogy ez a szabályozás rendben van. Azt gondolom, politikai választ kell adni: a demokratikus közösség mutassa meg, hogy képes kezelni ezt a fajta, mondjuk úgy, társadalmi betegséget, ami a radikalizálódás és a szélsőségesek hihetetlen agresszív fellépése. Jelenleg mindenki a másikra vár…A dühödt agresszió melléktermékeként megmondják nekünk, hogy mikor vagyunk jó, és mikor vagyunk rossz magyarok.

Szerintem a büszke, hazafias demokratizmusnak meg kell szerveznie és meg kell mutatnia magát. Nyitottan, nyugodtan, de határozottan, nem indulatból. Ezért sem baj az, hogy a következő két hónapban mindenki fölteheti magának a kérdést. De azt remélem, hogy elegendő sokaság lesz az, amely azt mondja, megértettem, hogy meg kell védenem a hazámat, meg kell védenem a demokratikus Magyarországot.
Elmegyek, felemelem a hangomat, odaállok, nem méricskélek, ez nem bal- vagy jobboldali, nem MSZP vagy Fidesz ügye, nem szervezeteknek és politikusoknak, vagy szimplán civileknek a dolga, ez mindenkinek az ügye. Elmélyülést, gondolkodást, szembenézést javaslok, utána pedig határozott kiállást, mert van dolgunk… „
 Először csak a kormány, vagy még korábban a baloldal, amely ráront a nemzetére, aztán a kormány, aztán a zsidók, aztán a cigányok, aztán a szegények, aztán a melegek, aztán a végén mindenki, aki nem úgy gondolkodik, mint ahogy a jobboldal egy része...

Forrás:  Gyurcsány Ferenc Blogja

Most aztán hátra dőlhetünk, és végignézhetjük, hogy ez az elképzelés ugyan úgy belefullad-e a szalonpolitizálás egyeztetés képtelenségébe, vagy végre lépnek is valamit!
Első olvasatra azt hittem, hogy szokásos módon a miniszterelnök kihagyja a vizsgálódásból a népet! Később amikor újra végigolvastam kiderült számomra, hogy nem. naív módon abban reménykedem, hogy az 52. pofon után végre nem fogják félretolni a civileket, hanem valóban teret engednek a civil társadalom fejlesztésének.

Úgy gondolja, hogy a civil társadalom elsorvasztott szerveződéseinek mégiscsak szerepe lehetne abban, hogy ez az eszkalálódó agresszió megálljon. Igaz úgy merül fel benne a kérdés, hogy ez „nem pusztán civil ügy!” Elképzelhetőnek tartom, hogy rendészeti és jogalkotói lépéseket is fontolóra kell venni, de pusztán jogi eszközökkel nem lehet sikereket elérni egy olyan terepen ahol a jogkövető magatartás csődjéről van szó!

Valóban itt lenne az ideje, hogy a pártokrácia szembenézzen az elmúlt 10 évben kialakult civil ellenes politikájával és végre proaktívan teret engedjen a széles körű társadalmi részvételnek.

Ha ezek az utcai szélsőséges önszerveződések felmérték, hogy semmi esélyük nincs civilizált társadalmi vitára, a létező érdek artikulációs csatornák alkalmatlanok arra, hogy polgárként részt vegyünk a saját sorsunk alakításában, akkor talán valóban időszerű lenne feltenni a kérdést, hogy nem kellene átnézni a részvételi lehetőségek szélesebb tárházát!

Az NCA szándékosan úgy van összeállítva, hogy az új belépőknek éveket kell várniuk, amíg egyáltalán pályázhatnak a tevékenységükhöz szükséges forrásokért. Az általam ismert nagy szervezetekben is igen korlátozottak a részvételi lehetőségek. A legnagyobb hálózatoknak is akkora a stábjuk, hogy 1-2 ember szervezi a tevékenységüket, a belső kommunikációra hálózat építésre vagy akár az eredeti bázistevékenységre szánható forrás nagyjából tized akkora, mint egy-egy párt alapszervezet költségvetése.

A civilek szépek lehetnek, de okosak nem! A kormány vagy az önkormányzati döntés előkészítő munka nem is számít arra, hogy a pártokrácián kívül bárki érdemben hozzá akarna szólni a közügyekhez.

Ez a részvételi krízis vezet az olyan piacgazdasághoz, ahol az aktív korú népesség fele szorult ki a munkaerőpiacról. Ez a részvételi krízis vezet oda, hogy a munkahely teremtési milliárdok elköltése nyomán nem látunk gazdasági föllendülést. Ez a részvételi krízis vezet oda, hogy a civil önszerveződések utcai zavargásokat, erőszakos fenyegetéseket szerveznek különböző társadalmi csoportok ellen.

Célszerű lenne a társadalmi vita intézményét kiszélesíteni, hiszen a hazai civil szektor az európai demokráciák között egyedül álló módon kétharmad akkora, mint a pártokrácia. Szükséges megfordítani ezt az arányt! Egy normális demokráciában a civil részvétel háromszorosa a párttagok létszámának!

A szolgáltató civil szektor a foglalkoztatottak pusztán 2%-ának ad munkát. A tudás alapú társadalmat építő kultúrákban 6-8% a nonprofit szektorban dolgozók aránya!
Kulcsfontosságú lenne a levenni a magyar társadalomról azt a kuktafedő szerűen rajtunk lévő nyomást, ami távol tartja a hétköznapi embert a közélettől, ami a helyi társadalmi tervezést a helyi problémák megértését és helyi megoldások kialakítását nagyban gátolja.

A magyar társadalom, különösen a falvak egyre nagyobb szociális és foglalkoztatási krízissel szembe néző népe tenni akar valamit, mert a helyzet vészjósló!
A kormány dolga az lenne, hogy érzékelje ezt a tenni akarást, ne tekintse ellenségének a civil önszerveződések világát, a helyi aktivitásra forrást biztosító Nemzeti Civil Alap kapjon a jelenlegi 6 milliárdnál jóval nagyobb 30 milliárdos költségvetést, és a felét ossza ezt el kis közösségi önszerveződések között, felét pedig fordítsa a bázisdemokratikusan működő hálózatok tevékenységének megerősítésére.
Ha a pártokrácia segítséget kér ahhoz, hogy a pártembereket  visszavonjuk az NCA bizottságokból, a LEADER gesztor szervezetekből, vagy bármilyen olyan a testületből ahol a pártokrácia túlzott jelenléte károsítja a társadalmi részvételt, akkor szívesen segítünk ebben.

Önmagában nyilatkozatokkal és törvény módosításokkal nem lehet a szegénységi kultúra körüli polgártáraink jogfelfogására, biztonság érzetére, társadalmi vita szokásaira hatni!

Ehhez erős civil társadalomra van szükség!

Ezért felajánljuk a segítségünket abban, hogy a pártoknak átadjuk az azzal kapcsolatos tudásunkat, hogy mi vezetett a legvidámabb barak kultúrájától a legsötétebb barakig! A pártokrácia és a civil elit mit tehetne azért, hogy ez a folyamat megálljon és elinduljon egy egészséges irányú fejlődés.