Hungarian Participation Democracy's Ghost.

A blogon körbe járt téma röviden belefér abba a kérdésbe, hogy "jogunk van az álmainkhoz?"

Mint közösségfejlesztő támogattuk helyi közösségek tervezési folyamatait vagy az alapítás körüli fázist. Nagyban attól függ egy születő szervezet, egy civil csoport sikeressége, hogy a szövetkező egyének mennyire találják meg személyes álmaikat abban a közegben, amelyet létrehoznak.

A Mikroműhely tréning kultúrának egyre komolyabb fókuszává vált, hogy az önismereti mélységig támogassa ezt a folyamatot.

A Kultrúrkörös tudásanyag nagyon erős rálátást segítő panelekkel támogatja a belső mű elemző munkáját, az egyén és a közösség, a szervezeti misszió és a társadalmi folyamatok közötti kapcsolódási folyamatokat.

Az egyik Mikroműhelyes kollegánk Szmicsek Gizi egy nemzetközi konferencián azzal mutatta be az EDÖK-öt, hogy a mi segítői eszköztárunk " létra a komplexusok gödréből a rózsaszín álmok felhőibe."

Nagyon megtetszett ez a kép, mert tényleg ez egy egymásra épülő dolog. Egy jó része kognitív ismeret anyag de nagyobb részben puha - túlságosan is rugalmas - emberi szándékok / álmok / vágyak irányának teret adó struktúrák alkotó formálásáról szól.

Most, hogy már nem gyakorlom a közösségfejlesztő munkát van időm eggyel hátrább lépve az ügyben szemlélődni, hogy kultúra kutatások vagy a történelem kontextusában mit gondolok erről.

A kivándorlás tömegessé válása fókuszba helyezi azt a témát, hogy az emberek megtalálják-e az álmaikat a "Magyarország" nevezetű keretek között.

Egyre valószínűbb, hogy a sajtó fókusza miatt nemzedéki élmény lesz, hogy a kirekesztés formái, ahogyan azt mi magyarok rendszerről-rendszerre felépítjük elementáris erővel hat a személyiségre vagy a családra.

Ha a rálátás igényével körülnézünk magunk körül, megtaláljuk a kilátástalanságunk okait.

A multunkban is látszik, hogy miként építettek fel korábbi generációk hasonló konstellációkat.

A héten a legnagyobb sajtó élményem az volt, ahol egy idős blogger társunk Poldi bácsi történelmi kontextusba helyezte a debreceni "örüljetek, hogy nem vertük szét a kocsmátokat, és nem vágtuk át a torkotokat" - "társadalmi vitát."

Fiatalabb korában ő megélte, hogy a hatalaom ezzel a "magabiztossággal" tör össze személyiségeket, vagy családi életstratégiákat. Ezen a nyelven. Az erőszak ilyen primitív eszközeivel.

A történelmi kontextus azért ilyesztő, mert kulturális betegség méretűvé nő a téma. Felmerül a kérdés, hogy lehet, hogy a kulturális "félázsiai" gyökereinkből következik, hogy mi az együttműködés, a párbeszéd, a megegyezés útja helyett, mi a nyílt erőszak útját választjuk? Újra és újra bele lépünk ebbe a folyóba?

Ahogy egy Kádár korszak beli rendőr, párt titkár, múzeum portás megengedett magának ilyesmit, úgy megint ezt kapjuk iskola igazgatóktól, színház igazgatóktól, Hagyó Miklósoktól, Kövérektől, Lázároktól, Újhelyiktől és persze lakossági fórumokon megjelenő polgártársainktól.

A másik kontextus is gyönyörűen ül. Ez az eset egy tudatos HR-es aggyal érthető felépítmény.

Abban a közegben a toborzás kiválasztás olyan, hogy nemzet vezető képviselővé lehet válni az ilyen embereknek. A toborzó ilyet keres!

Abban a szervezeti közegben él az a mítosz, hogy az emberi viszonyokat az erőszak alakíthatja és nem a megegyezés. A terror a szervezeten belüli viszonyokat meghatározza, majd amikor ez a szervezeti kultúra a minisztériumoktól kezdve az utolsó uszoda portársáig hatalmat szerez a dolgok alakítása fölött, akkor ezt teríti rá lepelként arra a korszakra, amelynek irányításához felhatalmazást kapott.

Abban a szervezetben ez az egyetlen sikeres vezetői minta.

Ha ez versenyképes, akkor elmondható, hogy mivel a többi párt jelentéktelenül kicsi, akkor tulajdonképpen más minta nincs is.

A választópolgár pillanatok alatt ott találja magát, hogy a nyers erőszak kendőzetlenül ott áll előtte.

A kultúra terepén polgárháború van.

Többségben vannak azok, akik szerint ez a kultúra és nem az, amit Te annak gondolsz! A képedbe is mondják, hogy szerintük Te nem vagy magyar! Te nem vagy ebbe a világba való! Arról is meg vannak győződve, hogy minderre nekik felhatalmazásuk van a többségtől.

Azoknak, akiknek ennél békésebb és európaibb a magyarság felfogásuk szorongató érzés lehet megbarátkozni azzal a gondolattal hogy ez nem távoli, politikai síkokon élő probléma megoldási algoritmus gyűjtemény, hanem bekopog a mi ajtónkon.

A világ nem olyan, hogy a saját iskolánktól, cégünktől, szomszédsági közösségünktől, közcélokra forrásokat osztogató grémiumoktól, politikai vezetésünktől ahoz kapunk támogatást, hogy lépjünk egyet "a komplexusok gödréből az álmaink felé."

A világ olyan lett... be kell látnunk, hogy olyanná vált, ahol a keretalkotó vagy a fenálló kereteket védő ember lefelé terel bennünket ezen a létrán.

A legutóbbi itteni cikkem, amit kitett az INDEX arról szólt, hogy amikor a parlamenti bizottság törvényt ül a fölött, hogy ő kit tekint egyháznak és kit nem, akkor felmerül a kérdés, hogy hová lett a szekularizáció!!! Látványos, hogy itt egy demodernizációs világkép kever le egy pofont élő vonatkoztatási csoportoknak

Kulturális trend lett, politikai keret alkotó szándék lett és ma már az iskolai tanár és az uszoda portás is azt fogja erősíteni számtalan esetben, hogy felejtsd el az ideálist. Kit érdekel, hogy Te mit szertnél? Te mit tartasz rendnek, jobbnak! Vedd elő a nagy nemzeti elfojtóka valamelyik konzerv üzenetét és ha valaki problémát vet fel, csak vágd a fejéhez, hogy Ő nem is magyar, miért néz ki buzinak, minek jár egyetemre, miért pont nem létező szakmát tanul, miért pont nem létező eszmékben hisz, miért nem olyan példás keresztény, mint bárki a loki szurkolók közül...

Arra költ az ország minden időt és pénzt, hogy az eljojtógép erősödjön. A feltárás, a rálátás már olyan hatalmas pofonokat kap, hogy törvényt hozunk a blogok ellen. Az egyetemek 90%-ának eltörléséről. A civil horizonton már olyan szervezetek válnak páriává, mint a NIOK. A sajtó vagy a forráselosztó kulcspontokat már 14 éve megszállták ezek. Nem mondhatjuk, hogy a társadalom nem jelzett semmilyen problémát, de ezek így csokorban töretlenül építkeznek egy irányba attól függetlenül, hogy milyen színű a kormány.

Magyar és magyar között kiépülnek azok a kulturális szakadékok, ahol maximum csak átkiabálni lehet egymásnak. Amikor a trollok elém állnak és azt kérdezik, hogy nekem miért nem azok a komplexusaim, miért nem azok az álmaim mint neki, én el tudom intézni azzal, hogy én biztosan nem vagyok olyan magyar mint Te. És ezen a ponton megnyílik a föld. Előáll a "Tordai hasadék" típusú csoda.

Két esélyes a jövő. Lehet, hogy ez az ideológus érdekcsoport sikeresen meghatározza a következő 40 -20 - 10 év Magyarországát. Lehet, hogy nem fog újjászületni a sajtó és a közvélemény közötti élő kapcsolat és a sajtó nem fog őrkutyaként működni, amikor a kormány hazudik. A hazugságok propagandagépezete lesz. Lehet, hogy előbb utóbb bedől minden rálátás szakma. Nem lesz szocio-, pszicho-, de nem lesz közgazdász se és persze a kommunikáció szak meg végképp eltűnik e föld színéről. Lehet, hogy aki kultúra idegenné válik az mind elhagyja a veszélyessé vált közeget. Mint ahogy megtörtént ez sokakkal, akik elmenekültek a Kádár rendszer elől, a Rákosi Rendszer elől, a Szálasi rendszer elől, a Horthy rendszer elől, a Szamuely rendszer elől, a Ferenc Jóska rendszere elől, Hajnau elől. A civilgyilkos nemzeti kultúrális sajátosságunk megint cunamival fenyegeti a fizikai biztonságunkat. A logos és a nyílt erőszak alternatívái egymásnak újra és újra.

Mint Domschitz tanítvány, a rendszerváltáskor tisztán láttam a rózsaszín felhőkben, hogy a rendszerváltás olyan kort hoz el, ahol nem lesz többé elnyomás. A rálátás erősebb mint a sötétség. A fénynek hatalma van bevilágítani a teret.

Még sokszor mindig azt gondolom, hogy orbán alkotmányos puccs kísérlete kijózanítja a magyarokat és elkergetik, sőt megtanulják, hogy miért érdemes társadalmi kontrollokban gondolkodni..

Nem hiszem, hogy hosszú távon "zseniális stratégia" címen el lehet adni azt, hogy nincsem stratégiám.

Nem hiszem, hogy végtelen szabadságként el lehet adni a totális kirekesztést és a lehetőségek ekkora mértékű beszűkülését.

Néha a komplexusaink újbóli megélése élményt ad ahhoz, nyakon csípjük őket.

A "tartsd magad a politikától" prototipe magyar megtapasztalta, hogy a politika nem tartja távol magát Tőled!

"Emeld fel a követ és én ott leszek! Hasítsd ketté a fát és megtalálsz!"

A politika 30% sápot szed be a debreceni vízdíjon, választási plakátnak használja a villanyszámlát, a parlameti drótkerítést, berekeszti a fórumot azzal, hogy "örülj, hogy nem vágtam el a torkodat". Békementeseteket támogat a valódi tenni akaró közösségek helyett, azt ígéri, hogy a 7%-os GDP növekedés miatt semmi szükség kiadás csökkentő intézkedésekre majd kifizet Téged egy -3 %os GDP-vel és megszorítások tömegével. Azt ígéri, kéri hogy vállald be a kínai bérszinvonalat és meglásd befektető cunami 1 millió munkahelyet hoz majd.

Bevállaltuk a kínai bérszinvonalat és csak az árok parton gereblyézők 46.000 Ft-os munkahelyeit kaptuk.

A megfeleződő bérszinvonal elvette az álmaidat! Nem csak abban az esetben, ha valaki elveszítette a munkáját, nem csak ha megduplázódott a lakáshitele. Ha valaki ugyan annyit keres, mint 5 éve, akkor fele annyi élelmet, fűtést, közlekedést tud venni a pénzből.

A kilátástalanság emiatt tömegessé vált. Ez okozza a kivándorlási hullámot.

A szociális munkás szakma csoportokba szokta ültetni a hasonló problémákkal küzdő ügyfeleket. Még magasabb szint, amikor olyan tömegű problémával állunk szemben, ami rendszer korrekciós javaslatért kiállt. Ilyenkor nem a csoportmunka az adekvált, mert nem elég terápiás eszközökkel a belső mű felé fordulni segítő szándékkal. Ilyenkor kereteket teremtünk ahhoz, hogy az emberek elmondhassák a sérelmeiket / javaslataikat. Ezt hívják társadalmi tervezésnek!

Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés, hogy a hazai közéletből miért pusztultak ki a fórumtechnikákat terjesztő civil szolgáltatók?

Az "álmodozni tilos!" politikai céllá változott?

Miért támadt rá a politika a Halász-Zuschlág paktum után a független állampolgári önszerveződések világára? A rálátás fáj nekik? Zavarja őket, hogy más szervezeti kultúrákban tudnak az emberek szövetkezni, álmodozni, segíteni helyi problémákon?

Az egyén, a család a kisközsség síkján biztosan nem mondhatunk le az álmainkról. Természtes igényünk, hogy boldog jövőt képzeljünk el magunknak.

Olykor ennek vannak rendszer illeszkedési vonatkozásai is!