Hungarian Participation Democracy's Ghost.

I have been a community development social worker and NGO activist from 1988 until 2007 back in Hungary. I am using the democracy development single issue movement points of view to let people understand the current affairs. During the first 7 years I wrote nearly 1000 articles about employment, democracy development, agriculture NGO situation. After this election I decided I turn my blog to English.

Kommentek

RSS Feedek

RDH Blog - RSS 2.0 hírcsatorna

Fájhat-e az, hogy ha vernek?

2012.09.18. 08:22 :: Saman

A hétvégén lezajlott feminista politikai tiltakozási akció meghátrálásra kényszerítette a kormányt!

Talán csak taktikáznak és annak a szégyenét / politikai kockázatát mégsem akarják magukra venni, hogy az erről szóló közbeszéd szintjén ignorálják a felvetett "családon belüli erőszak" témát. Ezért megígérték, hogy mégis csak lehetségesnek tartanak egy olyan jövőt, amelyben megengedik, hogy a jogalkotás síkján napirendre tűzzük a témát.

A sajtó szóhasználatában egy kicsit felnagyítják ezt a kérdést. A kommunikációs fronton aratott győzelem sokszor úgy jelenik meg, mintha az ügy megnyugtató rendezésééig eljutottunk volna.

Az, hogy megengedik, hogy napirendre tűzzük, az nem jelenti azt, hogy olyan törvényt alkotna az országgyűlés, amely rendszerkorrekciós javaslatként hatna a rendőrségi / gyermekvédelmi / ügyészi / bírói / szomszédsági és természetesen családi életvilágokra. Az egy külön kérdés, hogy egy változtatási szándék, amely akár törvényi hátteret kap hogyan hat az életvilágban!

A valódi cél ezesetben az, hogy a családi erőszak áldozatai minél hathatósabb segítséget kapjanak! Ne legyen bevett gyakorlat az, hogy a családi milliő "szentségére" hivatkozva intézményes segítő / rendfenntartó szervezetek tucatjai hagynak magukra áldozatokat, még akkor is, ha nagy számú esetről van szó.

Akik a téma szakértői, hosszasan sorolták azokat a statisztikákat, hogy az erőszakos bűncselekmények, pl. gyilkossági kísérletek, gyilkosságok fele vagy több mint fele ilyen eset.

Nem tehetjük meg mint társadalom, hogy az áldozatok fele segítség és védelem nélkül marad pusztán azért, mert nem tudunk dűlőre jutni azokban a kérdésekben, hogy hol a határ a családi privát szféra és az állam beavatkozási kompetenciája között.

Két érintettségem vitt el erre a demonstrációra. Gyerekként én is megéltem azt, hogy a szüleim tetlegességig fajuló, akár hetekig tartó balhéjait lényegében sosem reagálta le hivatalos környezet.

Talán az első ilyen eset, amikor úgy 7-8 évesen éjjel kettőkor pizsamában futottam az utcán, az utca végén lévő telefonfülkéhez, amikor megállított egy kiskatona. Megkérdezte, hogy hová rohanok. Elmondtam, hogy a szüleim verik egymást és anyám elküldött, hogy hívjam ki a rendőrt. Megkérdezte, hogy van-e nállam tantusz vagy kétforintos. Nincs. Átvette tőlem ezt a "küldetést", hazakjüldött és ő felhívta a rendőröket.

Amikor a rendőrök megjelentek, akkor nyilván a szüleim abbahagyták az ordítozást és a verekedést, a rendőrök minden ilyen esetben elmondták, hogy ők csak akkor avatkoznak be, ha vér folyik, de rendesen. Ha gyilkossági kísérlet alatti szinten folyik a "fight", akkor ott nekik nincs dolguk!

Olyan ez, mintha a szomszédság, az ismerősök, sőt maga az állam is egy boxmeccsként tekintene az ilyen esetekre, ahol megvan a tudható szabályrendszer, amit ha a felek betartanak, akkor a verekedés szabályos! A bírónak, csak akkor szabad közbe szólnia, ha olyan elem kerül a küzdelembe, ami már szabálytalan. Egy boxmeccsen harapni, vagy tökön rúgni nem ér!

A "családon belüli erőszak" témát a napirendre tűző civilek szerint a mi tűréshatárunk, - az hogy mit szabad és mit nem, - elképesztő mértékben toleráns az erőszakoskodókkal szemben és elképesztő mértékben magukra hagyja a kiszolgáltatott áldozatokat!

Engem valahol megdöbbentett az, hogy a 35 évvel ezelőtti joggyakorlat és a mai, ebben nem változott semmit. Itt a blogon sokat foglalkozom a rendőrség, mint az állam erőszak monopóliumát képviselő rendfenntartó szerv életvilágra való hatásával. Más esetekben, a falusi szegénységi kultúra kezelésében is látszik ugyan az a diagnózis. A rendőrségi gyakorlat még akkor is biztonságosnak, tehát bevatkozásra okot nem adó helyzetnek tart  egy jelenséget, amikor az, a kultúra szerint, már réges régen a kultúra alatti lét, a nyílt erőszak, az állati ösztönök, a káosz világa.

Akkor is figyelmet érdemel egy társadalmi jelenség, ha a növekvő tendenciák miatt, nem érdemes egyéni megoldásokban gondolkodni, mert tízszer akkora energia / pénz / idő egyessével lekezelni eseteket, mint csoportmunka vagy társadalmi tervezés eszközökkel. A szociális munkások ezen hármas felosztása figyelmet érdemel a nagyszámú esetekben.

Ferge Zsuzsa például annak a jelenségnek ad hangot, hogy  a szegénységi küszöb határa jelentősen kitolódik! Az az életvilág, amelyben eddig az alsó jövedelmi decilis /az a 10%, amelyik a legszegényebb/, megjelenhet a következő 3-4 decilisben. A társadalom 40%-ának, felének vannak kenyér gondjai. Kezelhetetlen feszültségekkel terhelt a családok hihetetlen nagy aránya! Azok a családok, ahol vannak gyerekek óriási feszültség alatt élnek ebben a korban! Nemhogy a jövő, de a jövő hét beláthatatlanná válik!

A szüleim rendszerint ilyentájt balhéztak! Iskolakezdés környékén szinte menetrendszerűen állt a bál! 6-tól 16 éves koromig kb. az esetek felében bedobták a törölközőt azügyben, hogy a "rendes családokhoz hasonlóan" induljunk neki az évkezdésnek. Nagyjából az esetek felében beindult egy kölcsön kéregetés ilyenkor. Az esetek másik felében pedig a nagymamám, nagynénéim bedobták magukat a szüleim helyett az iskolakezdéskor.

Tegnap a facebbokon az egyik unokatesóm, aki három gyerekes anya, ezt írta:

"Elegem van mindenből :( "

Egy ilyen " ki vagyok bukva" üzenet az érdek artikuláció fokozataiban az a szint, amikor azt lehet tudni, hogy fáj valami, jelen van a rossz érzés, a feszültség, de azt még nem lehet tudni, hogy mi is ez. Óriási munka egy emberben az, hogy ez a fájdalom a kimondom / vagy magaban tartom határon átlépjen. Két korábbi szintje van Pál Tamás szerint az artikuláció fokozatainak. Az a szint, amikor NEM mondjuk, ki, hogy mi fáj és az alatt egy olyan tudatállapot, amikor azt érezzük, hogy nincsen fájdalmas terület. Minden rendben.

/Nyilván ez az anyuka nem politikai tiltakozási akciónak szánta ezt a bejegyzését, ezért bocsánatot kérek, hogy itt elemzésnek vetem alá a szavait./

Amikor próbáltuk megtudni, hogy mégis miről van szó, azaz 3 másik sógornő, barátnő odafordult azzal, hogy mi a baj, segíthetek-e valamiben, akkor ezt írta:

"Minden csak a pénzről szól!"

Érdek artikulációs szempontból vizsgálva itt egy előre lépés az, hogy innentől kezdve tudjuk, hogy mi az, nevet kapott a fájdalmas terület.

Ezen a szinten sejthetjük hogy milyen területen van valamilyen probléma.

Mivel pontosan még itt sem látjuk, hogy mi fáj, egy újabb ismerős ezt kérdezte:

Mi a baj?:-(

Válasz:

 Tudod XXX,minden a pénzről szól,és a suliba állati összegeket fizetsz a gyerekednek

Itt megint előre lépünk egyet. Ezen a szinten jelenik meg egy megfogalmazott probléma. Innentől kezdve van esélyünk érteni, hogy mi fáj.

Megszámoltam ennél a bejegyzésnél, erre a "fáj valami" üzenetre 7 másik nő reagált. 

Amikor a nőmozgalak találkoztak azzal a jelenséggel, hogy a "Nők lázadása" címkét kapta a "családon belüli erőszak" témát felvető kampány tüntetés fázisa, sokan féltették az ügyet, hiszen leszűkíti a témát. 

A családon belüli erőszak nem csak asszonyverésről szól, ennél szélesebb kérdésköről és ennek a társadalmi beágyazottságáról, mint ahogy a cikk elején exponáltam ebből a "rendőrségi gyakorlat" című szeletét ennek a probléma tömegnek.

Én magam nem tartom nagy bajnak, ha a sajtó a feminista mozgalmak szószólóit találja meg témagazdaként. A helyükben én kifejezetten büszke lennék rá, hogy az aláírásgyűjtő akciójukkal elérték, hogy a Parlament napirendre tűzze a kérdést. Ezek szerint, jó koordinátorai ennek az érdek artikulációs folyamatnak és ahogy hallgattam a Parlament előtti tüntetés szónokait vagy a londoni Magyar Nagykövetség előtti demonstráció szervezőit, a témában elémélyült szakértőként és képviselőként is megállnak a lábukon! Ellentétben a FIDESZ KDNP ideológus érdekcsoport figuráival, akiket térdre kényszerített a saját felfuvalkodottságuk, hozzá nem értésük és érzéketlenségük.

Geréb Ágiék harca óta ez a második jelentős eset, ahol a társadalom érzékelheti a sajtó nyilvánosságon keresztül, hogy nekünk civileknek nem sok esélyünk van arra, hogy ha kimondjuk, hogy mi a bajunk, akkor az a probléma "közeledik a megoldás felé."

Pál Tamás, aki az érdek artikuláció fokozataiban megmutatta, hogy mi az a szint, amikortól kezdve esélyünk van arra, hogy panaszunk meghallgatásra talál, sok fontos dolgot mondott ki ezzel a modellel.

Az ő kutatói életműve és közösségfejlesztő munkássága azt tanítja, hogy kulturális alapja van annak, hogy a hazai kultúra szankcionálja a probléma kimondását.

Minimum azt kell tudnunk magunkról, - mint ahogy ez az esetpélda is mutatta -, hogy a kimondás nyomán egyalátalán nem lehetünk biztosak abban, hogy a probléma közeledik a megoldás felé. A címben megjelenő kötlői kérdés helyett a valódi kérdés az, hogy jogunk van-e panaszt tenni? Történik-e valami, ha panaszt teszünk? Az alapvető intézmények elérhetőségétől egészen odáig végig kell bogarászni ezt a témát, hogy jogunk van-e a jogrendszerünk változására vonatkozó javaslatot tenni?

A félázsiai önkényurak, legyenek akár MP vagy portás helyzetben, épp hogy arra éreznek késztetést ilyenkor, hogy beverjék a probléma felvető orrát.

A kultúránk ezen a ponton lenevel a problémák kimondásáról. Százezer példánk van arra, hogy azzal igazoljuk az alattvalói viselkedésünket, hogy ő és ő és ő megpróbálta... és na ugye, hogy még sem történt semmi!

A despota civilgyilkos önkényúr és a passzív "nincsenek problémáim" attitűd kéz a kézben jár!

A nyilvánosság előtt nincsen jogunk kimondani, hogy mi a problémánk.

Arra végképp nincsen jogunk, hogy a független állampolgári önszerveződéseken keresztül, az érintettek társadalmi önszerveződései által alkotott kommunikációs keretek között, részt vegyünk a saját sorsunk alakításában!

A feministák itt most visszaütöttek!

Nemcsak abban a kérdésben küldték padlóra a civilgyilkos zsákmányszerző pártcsürhét, hogy joguk van-e az "asszonyveréshez való jogot" törvényekkel és rendőrségi gyakorlattal körülbástyázni.

Abban is maradandót alkottak, hogy annak ellenére, hogy magyarok vagyunk, tudunk érdek artikulációs síkon közügyet napirendre tűzni.

Érintettek állampolgári önszerveződéseiként vagy jószolgálati szervezetként a legsötétebb civilgyilkos korban is be lehet állni a sodrásba és a hitünkkel, meggyőződésünkkel el lehet érni, hogy tárgyaló asztalhoz üljenek az illetékes elvtársak! Akik mellesleg, mint tisztességes keresztény - kommunista - királyság hívő ideológus érdekcsoport mereven hisznek abban, hogy nekik semmilyen kérdésben nem szükséges tárgyaló asztalhoz ülni semmilyen polgárral.

Gratulálok ennek a civil körnek ezért a sikerért!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reszvetelidemokracia.blog.hu/api/trackback/id/tr174784897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása