RDH Blog - RSS 2.0A Pál Tamás féle demokrácia fejlesztő mozgalom civil technikák terjesztésével facilitálta helyi probléma feltáró, célkitűző folyamatok módszertani támogatásával a közösségeket.
Később szociális munkás koromban azt tanultam erről a közösség fejlesztő hozzáállásról, hogy ezt abban az esetben tartja a szakma adekvált segítői eszköztárnak, ha a segítettek, egyébként felnőtt egészséges, - vagy akár ambiciózus - emberek, akik képesek a saját helyzetük elemzésére, problémák beazonosítására, megoldására.
A felnőtt itt nem életkori / jogi ügy. Tamás Igazlátó Napját főként diákmozgalmak használták. A 400 - 450 magyarországi Igazlátó Nap minimum 95%-a középiskolákban volt.
Ezeknek a helyi érdekképviseleti fórumoknak a tapasztalatai azt mutatták, hogy a diákok nyitottak a saját életükkel kapcsolatos kérdések megfogalmazására. Ha kiszámoljuk, hogy egy ilyesmi előkészítésében mennyi önkéntes energia van, tízezres nagyságrendű számot kapunk. Kb. 35.000 középiskolás diák vett részt koordinátorként, és ennél több képviselőként ezeken a fórumokon. Egyszer takarítás közben Almási Pisti listát csinált a tréning névsorokról, kíváncsi volt, hogy a nála tárolt tréning dokumentációkban mennyi embert értünk el. Több mint 10.000 jött ki.
A szociális munka adekváltnak tartja a csoportmunka keretek alkalmazását, ha sok azonos élethelyzetű kliensünk van. Ha az egyéni esetkezelésben azon vesszük észre magunkat, hogy teljesen hasonló élethelyzetben lévő embrek jönnek be a panaszaikkal, akkor értelme van őket összeereszteni, hiszen egymástól is rengeteget tanulnak.
A közösségi munka egy nagyságrenddel odébb van. Ha tömegével kerülnek az emberek nem vállalható élethelyzetbe, ha nyilván valóan rendszerbajok vannak, akár lokálisan, akár országos szinten, akkor indikolt az, hogy a polgárok összedugják a fejüket és rendszerkorrekciós alternatívákban kezdjenek el gondolkodni.
A rendszerváltást megelőzte egy felkészülés. Egy olyan korban voltam kamasz, amikor az iskola világa körül hihetetlen mennyiségű társadalmi párbeszéd folyt. A tanárok is, a politikusok is, de a diákmozgalmak is sokat gondokodtak arról, hogy mi a baj és merre kellene tovább építkezni. Egyértelmű volt, hogy a kommunista modellt leváltja majd egy nyugati típusú demokrácia, amely ugye a polgárok érdekkinyilvánításaira épülő érdekképvisleti folyamatokban hordja ki a jövőképeit. A szakmapolitikáktól kezdve az általánosabb, mondjuk pártpolitikai programokban megjelnő rendszerkorrekciós javaslatokig.
A mostani rezsim 180 fokos fordulatot vesz.
Kísérletet tesz a kommunikáció betiltására.
Nem a helyi együttgondolkodás facilitálásával az ilyen tevékenység felerősítésével generál helyi fejlesztő aktivitást, hanem évtizedes pusztító munkával eléri, hogy Hoffman Rózsa egyenlő legyen az oktatáspolitikával, vagy orbán egyenlő legyen nemzetstratégiával.
Pszichológiailag arra hivatkoznak, hogy az ő javaslatukon kívül nem hangzik el másik. Az ázsiai horda hallgat. Passzívak a népek. Sehol semmi innováció! Se a kormányban, se a pártban, se a szakmai fórumokon, se a minisztériumi szakértői testületekben, sem az érdek egyeztető testületekben sehol, de sehol nem szólt nekik senki arról, hogy az általuk képviselt karizmatikus őrjöngésért milyen árat fizet a jövő.
Eme ideológus érdekcsoport messze alulmúlja kommunikációs teljesítményben a kommunista diktatúra akkori egyeztetési mechanizmusait. Lényegesen központosítottabbak ma a döntések, mint a Kádár rendszer alatt.
Van azonban egy különbség. A Kádári apparátus megtapasztalta, hogy a helyi ellenállás milyen mértékben veti vissza az ötletelő központi szándékokat.
Ez a tudatlan bugris társaság nincsen tisztában azzal, hogy a kormányzati munka, mint bármilyen irányítási folyamat, nem ér véget azzal, hogy elhangzik, vagy törvényben rögzül az ötlet. Vélhetően akkor talákoznak az életvilág ellenállásával, amikor lecserélnek egy-egy helyi szervezeti vezetőt és felmond alóluk a stáb. Amikor 400.000 ember kivándorol. Az 56-os társadalmi krízisnek 200.000 kivándorló volt az ára. Itt most más a helyzet, hiszen az egyén számára választható identitás minta, hogy európainak hívom magam vagy magyarnak. Mivel odahaza össztársadalmi építkezés hangsúlyozza ennek a vagylagosságát, / a KDNP és a FIDESZ is ázsiainak tekint bennünket/ így a kivándorlók élnek azzal a technikai lehetőséggel, hogy használják az "európai polgár vagyok" című jogi státus quot. Másik kérdés, hogy haragszom-e annyira a "magyar" nevezetű kudarctömegre, hogy az identitásomban is hátat fordítsak a gyökereimnek.
Számomra nem csak az orbán által fabrikált homokozó a keret. Megtehetem, hogy megvédem a családi életstartégiámat attól, hogy micsoda őrjöngés folyik ez alatt a management alatt.
Én mint közösségfejlesztő az EU források felhasználását célzó kutatásban láttam azt, hogy jobb, ha elmenekülök, mert életveszélyes mértéket ölt a politikusok dilettantizmusa és civil szervezeteket irtogató agressziója.
A Halász - Zuschlág paktum országában minden társadalmi tervezéssel foglalkozó közösségi misszió halálra ítéltetett.
Halovány reménysugár volt anno, hogy a civil hátérrel induló LMP érti azt, hogy a mi mozgalmaink miért tartják a kereteket befolyásoló mélységű ügynek a részvételi demokrácia technikákat, de az pl. nagyon elvette a kedvem, hogy amikor a Védegylet irodában Schiffer Andris kifejezetten dühbe gurult, amikor társadalmi tervezésről kezdtem el beszélni neki.
A mai napig fennáll az a helyzet, hogy annak ellenére, hogy egyes pártok, köztük a FIDESZ is, vagy egyes közszereplők például Róna Péter a helyi aktivitásra, helyi innovációkra épülő aktivitás cunamitól várja az ország felemelkedését, egyik közszereplőnek sincsen érdemi viszonya ennek a gyakorlati terepmunka részével.
Sokmindenért odaláncolja magát politikai tiltakozási akciógyár. Olyan is van, hogy az új mozgalmak részvételi demokráciát kiabálnak a tüntetéseken. De olyat nem látok, hogy például a parlamentben ülő részvételi demokrácia párt érdemi társadalmi discurzus mintát mutatott volna. Itt a blogban megjelenő nézőpont kizárólag kommentekben pozícionálható, sajtóban nem, ez a szaktudás semmilyen szervezetnek nem lett fontos. Az otthon maradt 10.000 Pál Tamás hívő életútját is figyelemmel kísérem és nem látom, hogy ez tudás érdekessé vált volna bárkinek. Tamás beszélt arról, hogy Kanadában vagy itt Angliában több Igazlátó van, mint odahaza.
Egyelőre nincsen alternatívája a civilgyilkos zsákmányszerző pártcsürhe által paizsra emelt karizmáknak és az a háború is zavartalanul folyik, amelyben az "érintettek társadalmi önszerveződése" nevezetű intézményrendszereket szorgalmasan pusztítjuk.
Nem érzi a nép, hogy ha az LMP-t választaná, akkor gyökeresen megváltozna az a kép, hogy ideológus érdekcsoport próbálja az ötleteit ledugni a torkunkon.
A FIDESZ kirekesztő szándékai hihetetlenül magasra pozícionálják ezt a témát. Ekkora mértékben nem lehet háborút viselni a helyi részvételi szándékok ellen.
Aki ezt csinálja, az magára süti a civilgyilkos bélyeget. Hamar kiderül, hogy ez az icurka picurka maffiapárt nem bír el egy 10 milliós, azaz bocsánat most már csak 9 és félmilliós tömeggel.
"Jöttünk erről, mentünk arra,
Hoztuk a téglát, raktuk a falra,
Vágtuk a rendet, vittük a zsákot,
Szívünket adtuk: megkaptátok!
Hamis az eskü, hazug az álom, becsaptatok minket!
Vissza mindent, rablóbanda! Vissza a szíveinket!"
Kommentek