RDH Blog - RSS 2.0Nemsokára haza megyek szabadságra, egy meghosszabbított hétvégére. Két tréninget fogok tartani arról, hogy miért gondolkozunk a kivándorláson és mi az, ami félelemmel tölt el ez ügyben.
A facebook kapcsolataim kb. 10%-a gondolkozik kivándorláson és ezek fele már meg is lépte. Részben vagy egészben.
Az azonban egy nehezebb helyzet, amikor az életpálya közepén, gyerekekkel és stabil vagy nem stabil partnerkapcsolattal vág neki valaki a kultúraváltásnak.
Szinte menetrend szerű, hogy nem egyforma a családtagok elkötelezettsége.
Általában az történik, hogy valaki a családból bele szerelmesedik az ötletbe, hogy "próbáljuk meg külföldön" és a párja egy kicsit vagy "szinte semennyire" elhiszi, hogy ez a nagy lépés hozzájárulhat a boldogsághoz.
Az is egy óriási motiváló erő, hogy van, ami lök. Nyilvánvalóvá válik, hogy a mögöttünk lévő élet, az egy felégetett híd. Azok a keretek már nem léteznek. Nem működik a kalkulálható "hagyományos világ"! Már nem érvényes az a "társadalmi szerződés" hogy én tanultam egy szakmát, végzem a munkámat és cserébe élhetem az életemet a családommal.
Az ex feleségem gazdasági vezető egy iskolában és a tanári fizetésre van rálátása. Az elmúlt 5 évben a tanárokra vonatkozó szabályok szerint fizetett emberek, szóval, akik most nominálisan 110 ezer körül keresnek, azok kb. 1%-al kevesebb forintot visznek haza, mint 5 éve. A hivatalos inflációs adatokkal számolva, ennek a fizetésnek a reálértéke megfeleződött. Akár tanár valaki, akár nem, ha ezen a bérszínvonalon keres, akkor ez van.
Aki most 220 ezret visz haza, az annyit fogyaszthat, mint, aki 5 éve 110-et kapott a bankszámlájára. Az infláció azonban, ennél bonyolultabb kérdés. Akinek lakáshitel van a költségvetésében, az ennél nagyobb reálréték csökkenést ért meg. Az egyik nagynénémék családja egy átlagos 10 milliós hitelnél elérték, hogy a kettőjük fizetése megegyezzen a lakáshitel törlesztéssel. Ennek a családnak a fogyasztói kosarában nem évi 5% körüli infláció volt, ahogy a KSH állítja.
Azok a családok, akik főként élelmiszerre és lakásrezsire, meg tömegközlekedésre költik a pénzüket, szintén nem 5% körüli inflációt éltek meg, ennél jóval nagyobbat.
Ezeknél a családoknál, akik kivándorláson kezdtek el gondolkodni, elszakadt a cérna. Elegük lett a beláthatatlan Magyarországból!
A legdurvább esetpélda az, hogy a család örökölt két lakást és az egyiket az átlagos életmód simán felemésztette kb. egy év alatt.
Annak ellenére, hogy az otthoni keretek ellenségesnek, beláthatatlannak tűnnek, mégis, a kivándorlás, nem tűnik adekvált válasznak.
A legtöbb családban, sőt akár azt is mondhatom, hogy a családok döntő többségében óriási feszültséget okoz, hogy "egyáltalán nekivágjunk-e?"!
A következő táblázatban a tréningre meghívott 16 család azon adatai szerepelnek, amelyek a kivándorlási motiváció billegésével kapcsolatosak:
|
Emiatt jutottam arra a döntésre, hogy az első ezzel kapcsolatos csoportozást szánjuk annak, hogy miért nem érdemes elindulni.
Milyen félelmeink merülnek fel ezzel kapcsolatban?
Ha a családtagok között vita van ezzel kapcsolatban, akkor mi az, amiben eltérő véleményen vagyunk?
Mi az a pont, amitől kezdve neki lehet kezdeni a tervezgetésnek? Mikor mondhatjuk, hogy a felnőttek vagy a nagyobb gyerekek is elfogadottnak tartják a kivándorlást, mint reális alternatívát és hogy néz ki az a helyzet, ami alapján még ez nem reális alternatíva?
Amikor kijöttem Angliába az ex párom összehozott egy trénerrel, aki Kineziológiával foglalkozik. Azon a terápián az volt a téma, hogy én most egy újjászületés szerű folyamaton fogok átesni. Nekem ez a kép sokat segített. Tényleg egy nagy fordulópont következett be az életemben. Gyökerestül felforgattam mindent magam körül.
Teljesen átérzem azt is, hogy egész csoport, azaz egy család, nem tud ennyire szerencsés helyzetbe kerülni, mint én. Számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem tudom folytatni a szakmámat, nincs értelme, nem tudom ellátni a szülői kötelességeimet, nem tudom kifizetni az albérleti díjamat, stb. Lépnem kell, különben a fejemre esik 4-5 ilyen gerenda.
Látom, hogy másoknál is hasonló a helyzet, komoly kihívások ostromolják az identitásunkat. Nem láthatjuk magunkat az elképzelt, a vágyott önmagunknak, vagy a régi önmagunknak!
Eljutunk, eljuthatunk arra a pontra, hogy ez már nem én vagyok!
Pedig nem a mi erőfeszítésünk változott, hanem a keretek mások!
A nyugati társadalmakban, itt, ahol nagyon nagyon sokan élünk bevándorlóként, kultúraváltóként, ismert jelenség, hogy egy-egy "első fecskét" követnek rokonai, barátai.
Amikor hazamegyek szabadságra, érzem azt, hogy akik fontolgatják a kitelepülést, vagy azt, hogy a lakáshitelüket egy itteni pár év megtakarításaiból lenullázzák, szeretnének minél több kérdésre választ kapni tőlem.
Eddig 12 embernek segítettem a kitelepülését. Ennek a tréningnek a meghívóját 16 családnak küldöm ki.
Indokolt, hogy csoportosan kezdjünk el dolgozni, mert egyesével ez kb. tízszer annyi időt venne igénybe, ami meghaladja az erőmet. Azt is remélem attól, hogy közösen dolgozunk, hogy egymással megismerkednek a hasonló kihívással küzdő családok és esetleg akadnak majd olyanok, akik egymást támogatva vágnak neki ennek a kalandnak. Csoportként könnyebb a százával felmerülő kérdésekre választ szerezni! Szinte 90%-ban közös kihívás a nyelvi tudás emelése. Óriási segítség, ha a munkaszerzéssel kapcsolatos tapasztalatokat meg tudjuk osztani egymással!
Várok minden meghívottat Szeretettel, a május 1-je körüli hétvégén!
Kommentek