RDH Blog - RSS 2.0Úgy tűnik a nol-on nem lehet kommentelni, így ide írom, ami oda tartozna.
Arról faggatta egy újságíró Pokornit, hogy mi motiválta abban, hogy ellentmondásokra hívja fel orbán figyelmét az oktatáspolitikai ámokfutásról szóló törvény kapcsán.
Ebben a nagy interjúban Pokorni elmeditál azon, hogy lehet-e véleményt nyilvánítani a FIDESZ-ben és mi van azután, ha a vezért mégsem győzik meg az észérvek.
A személyiség és a többi politikai szocializációs szempontból fontos sík egy nagyon fontos tér.
Mindannyian egyedül hordozunk bizonyos felelősségeket. Szavazni, vagy politikai részvételi kérdésekről dönteni egyedül szoktunk.
E tekintetben az egész felépítmény egyénekig levezethető egységekre épül. Ezen a ponton pedig a belső ösvény rettenetesen fontossá válik.
Mi magyarok a személyiség nézőpontjából olyanok vagyunk mint a magyar kártya lapjaira festett figurák.
A rendszer,a társadalmi – politikai felépítmény éppen annyira kiszolgáltatott a személyiségben rejlő korlátoknak, mint amennyire a tehetetlen mezítlábas állampolgár kiszolgáltatott lehet egy kontrollját vesztett rendszer tetején ülő vezéregyéniség személyiségének.
Döntéseinkkel egyszerre idézünk elő egy olyan állapotot, amelyben a társadalmi kontroll szerepét betöltő intézményességek súlytalanná válnak, majd egy ponton szájtátva csodálkozunk azon, hogy egy futóbolond ötleteinek tollba mondó gépeként működik a törvényhozás.
Ebben a fejezetben kultúra összehasonlító vizsgálatok adatai mentén arra a kérdésre keresem a választ, hogy a politikai szocializáció többi síkja, a család, a vonatkoztatási csoport, a politikai marketing és a keret, milyen párbeszédben van a személyiségünkkel.
Milyen discurzus minták határozzák meg a személyiségünk politikai arcának formálódását?
Hol dől el az, hogy passzív alattvaló vagy kritikus és öntudatos polgár lesz-e belőlünk?
Eljutunk-e arra a fokra, hogy kísérletet teszünk a saját személyiségünk sisakrostélyának feltérképezésére? Elkezdünk-e akár önmagunk ellenében kritikusan viszonyulni a saját / vagy a fölöttünk működő síkok paneljeihez?
A belső dialógusban kifejlesztjük e azokat a képességeket, amelyek segítségével felismerhetjük, hogy melyik panelt honnan „örököltük”? Mikor és hogyan azonosultunk adott politikai attűdünkkel, amelyekkel a környezetünk felkínált számunkra? Ebben az adott helyzetben milyen korlátokkal jár, ha engedelmeskedünk az adott panelnek? Végső soron: kell-e most ez? Segít-e vagy korlátoz? Probléma megoldó felkészültség jellege van, vagy éppen hogy őrült problémákat idéz elő ennek a panelnak a használata ebben a helyzetben?
Elkezdjük-e azokat a hozzáférhető eszközöket használni, amelyek a személyiséget támogatják ebben az önreflexív munkában, kiszolgálva ezzel a szervezeti kultúra vagy a piac igényeit?
A nemzeti méretű tanulás is élő szervezetek élő csoportdinamikáiból áll össze.
Semmilyen szervezeti kultúra nem mentesíthet magát attól a ténytől, hogy a szervezet emberből van.
Kommentek