Hungarian Participation Democracy's Ghost.

 Magyarországon és világ számos pontján elementáris erővel tört elő az a kérdés, hogy milyen új megoldásokkal lehetne elősegíteni a problémáink megoldását.

Mi a baj a jelenlegi keretekkel és milyen lehetne a jó keret?

Erre a kérdésre közös választ kellene keresnünk. A keret egy felettünk lévő közös rendszer, amely befoglal.

Egyedül nem vagyunk képesek változtatni rajta. Ez kizárólag másokkal együtt lehetséges.

Egy új család, vagy egy alakulóban lévő kisközösség, például egy baráti körből alakult civil csoport viszonylag szabadon alakíthatja a saját szokásait, de ahol már hagyományok kialakult, kialkudott medrében folynak a dolgok, ott a változtatásnak sokkal szűkebbek a lehetőségei.

A kultúra méretekben szinte esélytelen kimozdítani a rossz mederből a dolgainkat. A társadalmi méretű változásokhoz társadalmi méretű elégedetlenségre, társadalmi méretű célokra és társadalmi méretű cselekvésre van szükség. 

Ebben a könyvben kísérletet teszek arra, hogy az egyéni érzékelés szintjétől kezdve elinduljak azon az úton, amelyen kialakulhatnak, megszilárdulhatnak új keretek.

A legtöbb időt a közösségek világában fogjuk eltölteni, hiszen a társadalmi méretű változásokat közösségek közötti kommunikációs folyamatok eredményeképpen kristályosodnak ki.

Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez, egy belső út sok-sok egymástól elszigetelt individuum számára. A kultúra úgy fejlődik, hogy a bennünk más vágányra átállt dolgok másban is éppen úgy működnek. Ha kiszámíthatóan ez az új modell érvényesül, akkor a dolog megváltozott. Ha lehet tudni, hogy mások így és így reagálnak, akkor már az a kultúra által diktált esetleg a régi hozzáállás lesz meghaladott, megmosolyogtató.

Ez a könyv, a politikai szocializációra fókuszáló modellek sokaságát fogja felvonultatni.

A kultúra vagy a gazdasági folyamatok törvények általi befolyásolása a politikai szférába tartozó ügynek számít. A politikai pártok versengenek azért, hogy a legelfogadottabb, az emberek szerint a leghatékonyabb változtatási javaslatok folyamatosan formálják az életünket.

Ebben a könyvben azonban nem teszünk egyenlőség jelet a politikai marketing és a politikai szocializáció közé.

Ahhoz, hogy megértsük a politikai tudatosságunkat befolyásoló folyamatokat, ahhoz elemeire kell szednünk a rendszerről szóló tudásunkat.

A kultúra és a keretek felülvizsgálata a politika egyik fontos funkciója. A nagy nemzeti döntéshozatal szintjén próbálunk alkalmazkodni a változó világhoz. A politika dolga, hogy kihordja a jövőképet és feladatokra bontsa az oda vezető utat.

Ezen a magas szinten alkuszunk arról, hogy milyen állomások vezetnek el bennünket A-ból B-be. Itt dől el, hogy a társadalmi méretű sokaság honnan hová tart.

Ugyanakkor a megvalósítás nem megy parlamenti szinten. A mi kisközösségi aktivitásunk nélkül nem lesznek változások.

A személyiség vagy a családi jövőkép formáló közeg terepein és elbukhat egy új áramlat. A változások, amennyiben új hozzáállást igényelnek, abban az esetben a döntő csaták ezeken a terepeken zajlanak.

Ebben a könyvben a kulturális változásokkal tehát úgy fogunk dolgozni, hogy ezeken a különböző síkokon fogunk barangolni.

Esetpéldákat keresünk arra, hogy jövőképről esetleg társadalmi keretekről szóló vitában mi történik a különböző síkok találkozási pontjain.

Olyan magyar politikai szocializációs konfliktusokat fogok elemezni, ahol a személyiség, a család, a vonatkoztatási csoport, a politikai marketing és a társadalmi keret síkjai vitatkoznak egymással.

Ez a könyv tulajdonképpen összefoglalása a részvételi demokrácia blogban megjelenő cikkeknek. Ebben a blogban az ilyen konfliktuspontokról cikket szoktam írni. Az volt a célom ezekkel a cikkekkel, hogy segítsem a rálátást a politikai jövőkép formáló funkció és a közösségfejlesztő szakma számára.

Ez a blog segít nyilvánosan hozzáférhetővé tenni a mozgalmainkban zajló tevékenység szellemi termékeit, szemmel tartja a fejlesztéspolitikai folyamatokat, köti a kultúrakutatásról megjelenő adatokat a témához és egy sajtófigyelő munkával az aktuálpolitikai kérdések tükrében újra fésüli e témákat.

20 évig dolgoztam Magyarországon közösségfejlesztőként. Alapvetően a társadalmi tervezés jellegű közösségfejlesztő terepen mozogtunk, azaz olyan folyamatokat erősítettünk, ahol az egészséges emberek önmaguk gondolkodnak a problémák megoldásán. Ez a segítői eszköztár sohasem tekinti elesett, megmentendő áldozatnak a klienseket. A főként fórumtechnikákkal és műhelyek facilitálásával foglalkozó képzési kultúrákkal, helyi összefogásokat segítenek helyi cselekvésben.

A mozgalom, amelyben dolgoztam ABC-ként vette elő a képzésein Pál Tamás politikai szocializációs kutatásainak eredményeit, Honi László neo Rogers-i módszereit, Almási István szellemi alkotási technikákra épülő csoportmunka eszköztárát vagy Domschitz Mátyás kulturális rendszerváltásokról szóló elméletét.

Igyekszem koncentrálni arra, hogy az írás során ne feltételezzem annyira közös tapasztalati körünknek az ő fogalmaikat, mint a képzéseinken, így időnként el fogok kalandozni az ő világukba.

Ez a könyv azonban továbblépés a 89 környékén kirajzolódott diagnózisainkhoz képest. Egy új szempont, egy új eszköz, egy másfajta tükör.

Megváltozott a kor is, amelyben ez a blog és később ez a könyv született. A rendszerváltáskor óriási reménnyel és óriási lelkesedéssel vetettük bele magunkat az útkeresésbe. Ma inkább a sokk, vagy a letargia a jellemző érzelmi állapot. Nemcsak az elveszített remény fájdalma ez, nemcsak tanácstalanság, hanem egyfajta bénultság, tehetetlenség elhatalmasodása. A rendszerváltás reménye a múlté. Jól látszik, hogy a rendszerváltó politikai elit is elkopott már. Elveszítette a kontaktusát az emberekkel.

Ha vitánk van a politikával azügyben, hogy melyek a jó megoldások, akkor a jelenlegi vezetés teljesen nyilvánvalóan azt képviseli, hogy ezeket az ötleteinket vegyük elő majd akkor, ha mi leszünk kormányon.

A kirekesztés elérte azt a szintet, hogy megszűnt a részvétel minden terepe. Nem létezik magyar közbeszéd. Nincsen érdek artikuláció, ahol a hangunk eljuthatna a döntések szintjéig. Nincsen értelme az állampolgári tiltakozási akcióknak mert az üzenet nem juthat el a feladótól a vevőig.

Nemcsak a miniszterelnök személyiség problémáiról állít ki szegénységi bizonyítvány ez a nemzeti méretű kommunikációs problémahegy, hanem a kultúránkról is.

Mi vagyunk, azok, akiknek ilyen a miniszter elnöke.

A mi emberi viszonyaink olyanok, ahol ilyen törvények fogalmazódnak meg „fejlesztési” javaslatokként.

Ami összeköti ezeket, az a közéletet leszabályozó jogszabályok által meghatározott konkrét folyamatokat teremtő vagy pusztító szabályok világa.

Sok mindent értékelni fogok ebben a dolgozatban. A miniszterelnök vagy az ellenzéki pártvezetők személyisége vagy a körülötte lévő szervezeti kultúrák minősége éppen úgy érdekesek mint a kisközösségek vagy a személyiségünk által hozott attitűdök világa.

Néha el fogok kalandozni a letűnt történelmi korok világába. Úgy érzem, hogy a társadalmi kontrollt éltető alapvető polgári attitűd azért hiányzik, a magyar átlagemberből, mert rengeteg történelmi megerősítést kaptunk arra vonatkozóan, hogy életveszélyes a politikai aktivitás.

Egészen a kezdetekig visszahajolva bele kellene gondolnunk abba, hogy mennyi – mennyi tapasztalatunk erősíti ezt az attitűdöt.

Márpedig, ha a szélsőségesen kevesen figyelnek oda a közügyekre és még inkább beszűkül azoknak a köre, akik az aktivitásukkal a társadalmi kontroll felépítményét erősítik a hatalom kontrolljával szemben, akkor bizony újra és újra előáll az a helyzet, hogy a hatalom maga alá gyűri a demokráciát.

A magyar közéleti modellben elképesztően alacsony intézményesültségek állnak szemben a közéleti porondon a politikai pártokkal. A nagy pártok 8-16.000 főállású alkalmazottból álló intézményesültségeknek parancsolnak, ugyanakkor ha arra kérnék egy civil vezetőkből álló csoportot, hogy 3 perc alatt soroljanak fel 10 olyan civil szervezetet, amelynek vélhetően van 10-16 munkatársa, akkor szerintem a legaktívabb polgárok többsége is megbukna egy ilyen teszten. A pártok túlhatalmát és az általuk gerjesztett feneketlen korrupciót a társadalmi kontroll szerepet betölteni hivatott szférák elképesztő alul-intézményesültsége okozza.

A politikát úri huncutságnak tartó személyiség és a közéleti kommunikációs terek ezen sajátossága az alapja annak, hogy a rendszerváltó elit megbukott, a 89-es társadalmi szerződés semmivé lett és nincsen a helyén semmi.

Egy kétharmados parlamenti felhatalmazással egy szűk ideológus érdekcsoport kormányoz, amely semmilyen kérdésben nem kért mandátumot és semmilyen kérdésben nem egyeztet a társadalmi szereplőkkel. Döntései nem érintik valós problémákat, a saját hatalmi gépezetük építgetése lefoglalja idejüket.

Közben a társadalom egyre türelmetlenebbül csak vár.