RDH Blog - RSS 2.0A regresszió egy pszichológiai fogalom. Freud hipotézise alapján, arra használják, amikor érzelmileg visszaesünk egy korábbi korszak érzelmi állapotába, esetleg egyenesen abba a kora gyermekkori fázisba, amikor személyiségünk azon területe elkezdett kifejlődni.
A társadalomra nem szoktuk használni ezt a fogalmat, mert nincsen elfogadott lineáris fejlődésmodell, amely egyáltalán sorba rendezné, hogy mi fejlettebb és mi korábbi.
A most kormányon lévő ideológus érdekcsoport politikai szocializációs eszköztára erőteljesen a 30-as évek továbbélésének, reneszánszának tekinthető. Számos elemző bizonygatja, hogy ez a kurzus mintha csak egyenes folytatása volna a fasizmusba torkolló Horthy korszaknak. Búvópatakként előtört a magyarkodás, az etnikai alapú uszítás, az uram-bátyám világ, a 3 millió koldus országa, a szélsőségességeket kitermelő fél feudális félig modernizált rendszer.
A mozgalmainkban több elmélet is kering, amely szerint igen is létezik olyan, hogy az emberi viszonyok átrendeződnek egy más bizalmi szintre és olyan is van, hogy visszarendeződnek egy korábbi mederbe.
Akár társadalmi méretekben is.
Mostanában a fenntartható fejlődés irodalom egyik fontos műve, Daniel Quinn trilógiája fókuszba helyezte a dehumanizációs forradalom előtti kultúrák emberképét. Meghagyónak hívja a törzsi társadalmak emberi viszonyait és ezen kultúráknak a természethez való viszonyát. Elvevőnek hívja azt, amit mi az emberiség történelmeként tanulunk az utóbbi 4000 év emberi kultúrtörténetéből. Ez a társadalmi konstrukciókban élő ember történelmi emlékezete.
A fenntartható fejlődés megértése miatt kellene tanulnunk arról, hogy hogyan éltünk a "történelem előtti időkben".
Emiatt a történelmi / kulturális fókusz miatt elkezdett érdekessé válni számomra a mi dehumanizációs forradalmunk.
Amikor a jelen kor politikai szocializációs kihívásaival dolgozó közösségfejlesztőként elkezdtem elmeire szedni ezt a kérdést, rengeteg kortárs hozzászólást találtam és rengeteg forrást a 20-as 30-as évekből.
Abban a korban is óriási erővel fordult a kultúra az ősi múltunk iránt, és a mostani "nemzeti rock" hullámmal is trendivé vált ez.
A XX. század vargabetűkkel tarkított történelmében számos olyan rendszerváltás lezajlott, ahol gyökeres szakítás történt az előző rendszerrel.
Ennek vannak modernizációs lépcsőfokként értelmezhető folyamatai és van, amikor politikai világképek cserélődnek. A királytól való függetlenség, a nemzeti önállóság egy régi harc. A jobbágyi függésre alapuló rendi társadalom felszámolása / a polgári társadalom kiépülése is egy nagy európai modernizációs trend.
Amikor elkezdtem egy politikai szocializációs modellt felépíteni arról, hogy mitől épül ki a modernizációhoz kötődő identitásunk, akkor botlottam bele abba a jelenségbe, hogy az egyes újabb és újabb rendszerek, rendszeresen háborút vívtak az emberek lelkéért a politikai szocializációs frontokon.
Megvan a nyoma ennek az egyes személyiségekben, a családokban, a közösségekben. A rendszerváltások abból építkeznek, ha ebben "sikeresek".
Ha el tudják törölni a saját cunamijukkal a RÉGIT.
Ha meg tudják alapozni az ÚJAT.
A rendszerek számos alkalommal bekopogtak az ajtón és bekéredzkedtek a családi fészekbe. Be akartak költözni a fejünkbe. Át akarták és át akarják formálni a személyiségünket.
A dehumanizációs forradalom körüli kérdés nem csak az 1000 évvel ezelőtt lezajlott klasszikus ügy, hanem a modernizácóban is megvannak a maga hullámai.
Még csak azt sem lehet mondani, hogy különösen más lenne az eszköztára. Itt Kelet-Európában ugyan olyan brutálisan csap le ránk egy-egy rendszerváltó ideológus érdekcsoport, mint ahogy az állam alapító elit tette ezt a régi rend híveivel.
Két szemszögből érdemes megvizsgálni ezt a kérdést. A történészeket leginkább annak a lerajzolása izgatja, hogy megértsék a struktúra tetejét. Lefessék nekünk, hogy a hatalmi játék győztesévé miként vált az a csoport. Miért pont az az ideológia emelkedett ki győztesként.
Engem elkezdett a dolog másik vége izgatni. Hogyan működik az ellene-állás. Mi lesz azokkal, akiknek a feje fölül elmúlik a rendszer és egyszer csak rendszeridegenként élnek egy világban. Látják és talán el is fogadják valamelyest, hogy ez lett, de a lelkük soha sem fog megérkezni ide. Ha valaki beilleszti őket ebbe az új rendbe, akkor csak úgy ímmel-ámmal fognak részt venni benne.
Káprázatnak tartják azt a modellt, ahogy ez az új vezető réteg az "ember megszervezi az embert" kérdéseket intézi. A régi jobb volt!
Ilyenkor titkon abban reménykedünk, hogy a káprázat végén újra felvirrad a régi nap és újra a régi kerékvágányban haladnak tovább a dolgok.
Amikor elkezdtem a dehumanizációs forradalmak traumáival foglalkozni, akkor nagyon beleszerelmesedtem abba történelmi korba, ami a mezőgazdasági forradalomhoz kötődő általában erőszakos történelmi kor.
A rendszerváltások körül azonban a régi és új modellek között nem feltétlenül kell háborúknak, népirtásoknak bekövetkezni.
A kiegyezés, a kulturális türelem is benne van az emberiség eszköztárában... sőt. Vakság, ha csak a konfliktusra, a drámára figyelünk és nem vesszük észre a közösségekben bekövetkezett kis vagy közepes kompromisszumokat.
A blogon végig vonul egy gondolatmenet, amelyben azt feszegetem, hogy ezen a földön nem folyhatott a teljes 1000 évben ekkora magyarkodás mint manapság, hiszen akkor a szászok hogyan tartották volna meg a nyelvüket 1000 évig közöttünk? A székelyek hogyan tartották volna meg a független etnikum identitásukat? És sorolhatnám a félig asszimilálódott, egyáltalán nem asszimilálódott és teljesen asszimilálódott kisebbségek címkézését.
Ha a kirekesztés történelmére vagyunk kíváncsiak, abból is inkább arra, hogy mikor kovácsoltuk meg ezt a magyarságtudatot, amit a mai politikai pártok használtak az elmúlt 30-50 évben itt és a környékbeli országokban.
Mikor volt az utolsó olyan államilag levezényelt kulturális forradalmunk, amikor megpróbáltuk erőszakkal "megkérni" polgártársunkat, hogy hagyományosan örökölt vagy saját maguk által felépített identitásukat hagyják hátra és vegyék fel a hivatalosan hordható viselkedésformákat.
Gyakorlatilag a XX. századi történelmünkben, ehhez képest, eltörpül az, ha épp nem ezt csináljuk.
Majdnem mindig ez a recept.
Ezek szerint a dehumanizációs forradalom nem "csak" a múltban egy történelmi folyamat, hanem az erőszakos modernizációnak is rendre hasonló eszköztára van.
- Új politikai szocializációs modell.
- Új keret. A társadalmi felépítményt érintő szerkezeti változások.
- Más gazdasági modell.
- Az életmódig elérő változások.
- A családi együttműködési viszonyokat megváltoztató új kultúra.
Ezeknek az együttes felmerülése.
Ha egy rendszeralkotó ideológus érdekcsoport ezeket erőszakosan kényszeríti rá szabad emberekre megfosztva őket a szabadságuktól, akkor dehumanizációs forradalom zajlik.
A XX. századi erőszakos rezsimek, vagy az orbánizmus, azért érdekesek e modell tükrében, mert itt néha egy-egy rövid időre szabadabbá válunk.
A klasszikus dehumanizációs forradalom és a modernizációban zajló erőszakos "modernizációs" rezsimek között az a különbség, hogy a mostani szabadságot nem tudjuk a hagyományból levezetni. Ezt most meg kellene konstruálni a megállapodásainkkal.
Egy esetleges Koppányi győzelem eredményezhetett volna olyan folyamatokat, hogy a vezetés visszatér a korábbi társadalmi kontrollok hagyományaihoz. Megint lesz törzsi tanács. Megint lesz hatalom megosztás abban, hogy a kündü dönt a háború kérdésben, de a Gyula vezeti a hadat. Ez a modell jól működött 460 és 980 között.
A mostani vissza vagy előre egy ellentétes irányú ügy. Ha a diktátort letaszítja a nép a trónról, akkor elkezdődhet az alku. Akkor nincsen olyan önkény úr, aki "az ember megszervezi azt embert" ügyekben okoskodik, hanem közösen alkothatjuk a modernizációnkról szóló szabályokat.
Abban nem biztos, hogy különbség van a két kor között, hogy az egyikben van világos modernizációs minta a másikban meg nincsen kitaposott ösvény.
Szerintem a rendszerváltás alapvető társadalmi szerződése az volt, hogy mi jóléti társadalom modellt akarunk. Az viszont nem volt világos, hogy miként lehet ezt kiépíteni a szocializmus után. Az EU világosan beszél tudás alapú társadalomról és információs társadalomról, de akár csak a Visegrádi országok között is komoly különbségek alakulnak ki.
A többi ex szocialista ország példája jól mutatja, hogy lehet-e abba az irányba haladni vagy nem.
Kommentek