RDH Blog - RSS 2.0Lengyel László az "Ellenállás kultúrája" című minapi cikkében több fontos törésvonalat leír.
Határozottan elkülönülőnek tartja a most az utcát uraló állampolgári tiltakozási akciók beszédét és a "Gyurcsány takarodj!" mozgalmakat. Ez nem a Csákiék szalmája! Ez valódi társadalmi önszerveződés, valódi rendszerkritikával.
Az ellenzéki pártok sikertelenségét is abban látja, hogy őket is "mini orbánok" vezetik. Az összes pártunk vezérelvűség betegségében szenved.
A blogon végig vonul az a szempont, hogy se országosan, se helyi alkukban nem tudunk egy közösség által összehozott eredményt vagy akár csak egy korrektül végigvezetett procedúrát kiizzadni magunkból. Talán buták vagyunk ehhez, mintha kulturálisan be lennénk oltva ez ellen.
Ez azért nagyon fájdalmas a mi mozgalmaink számára, mert számunkra tapasztalati tény, hogy nálunk ezt a jeget igen is meg lehetett törni. A társadalmi tervezés módszereit terjesztő mozgalmaknak van vagy 340 helyi közösségfejlesztési esetpélda a tarsolyában, ami cáfolja ezt a hipotézist.
A politológia azonban főként a politikusok kivívott elfogadottságát befolyásoló áramlatokat figyelik. Ezért mondja LL, hogy itt az utcán tüntető civilek és ezek szövetségesei esetleg maguk mellé állíthatják a társadalom megsértett csoportjait és cunami szerűen elsodorhatják a civilgyilkos zsákmányszerző párttitkárkasztot és vele együtt a két új ellenzéki pártot is.
Ha a civilek demonstrálják, hogy képesek egymással értelmes párbeszédre, képesek kormányképes fejlesztő programmal előállni, akkor a béna kacsák parlamentje komoly vélhetően halálos kihívóra akadt.
Nekem 20 év nagy vesszőparipám, hogy a óriási csapda ha a szervezetek nem fektetnek energiát abba, hogy közösen alkossák a célokat, mélyen nézzenek szembe az értékeikkel és dolgozzanak azon, hogy a helyzet és a vágyott jövőkép közötti utat hogyan lehet bejárni.
Ha ezt azzal pótoljuk, hogy soha nem megyünk bele műhelymunka szerű tervezési helyzetbe, de szívesen hallgatjuk népvezér politikusok agymenéseit, majd szidjuk a rendszert, ha nem jövünk ki a kosztpénzből, az nem vezet sehová.
Madártávlatból is óriási korlátok állnak az utunkban. A politikusok ugyanis a tervezés síkot képesek keretekkel segíteni vagy elkúrni. Ha esetleg egy tervezési folyamat sikeresen végig megy a maga útján még mindig kérdéses, hogy miként fog az kinézni a gyakorlatban. A végrehajtást nem lehet megúszni az életvilág részvétele nélkül. A tervezést meg lehet a magyarok mitológiája szerint.
Ennek persze ára van!
Az LMP és a JOBBIK tényleg feltűnően hasonlít a civilgyilkos zsákmányszerző párttitkárkaszthoz abban, hogy nem fordultak szembe a szalonpolitizálós elit társadalmi kommunikációs gyakorlatával. Ugyan úgy csak a törzsükön belüli civil társadalommal állnak szóba, mint az MSZP vagy a FIDESZ.
Ők sem tisztelik polgárnak a polgárok társadalmi önszerveződéseit, ebben a tekintetben ők is magyarosan intézményességtagadó törzsi kultúrák.
Ez óriási probléma a kormányzási gyakorlatban. Ez esetben ugyanis borítékolható, hogy egy neoorbánista katyvaszt produkálnának kormány helyzetben. Sok-sok demagóg duma és minimális probléma megoldó felkészültség.
1971-ben mutatta ki Varga Károly egy nemzetközi kultúra összehasonlító vizsgálatban, hogy mi magyarok elnagyolt döntés előkészítési folyamatokat szoktunk produkálni, amelyben totálisan mellőzzük az érintettek és a kulcsfontosságú szakértők bevonását.
Majd születik egy hirtelen döntés és mivel ez így végrehajthatatlan, így döntés II. döntés III., pótköltségvetés 5., majd természetesen kihagyjuk az értékelést, mivel a veszteségek okozta szégyen miatt, nincsen kedvünk leülni és szembenézni azzal, hogy mi ment végbe az életvilágba a döntéseink nyomán.
A civilgyilkos zsákmányszerző párttitkárkaszt eleddig hadjárat szerűen pusztította azt a szabad polgári réteget, amely tevőlegesen részt vett az ország modernizálásában helyi közösségi szinten.
Ennek a nagy nemzeti harakirinek isszuk a levét.
Óriási cunami kellene helyi közösségi innovációkból. Nemcsak arra gondolok, hogy alakuljanak hiánypótló szociális szolgáltatások, szociális szövetkezetek stb. stb. A meglévő szervezeteinkben is hihetetlen erőfeszítésre lenne szükség ahhoz, hogy közös munkával emeljük a bérszínvonalat.
A héten megjelent egy elemzés arról, hogy melyik ország mennyit bukott a válságon 2008 óta.
A Center for the Study of Economic and Social Affairs kutatóintézet munkatársai, Ignacio Munyo és Ernesto Talvi hat makrogazdasági mutató alapján (GDP, munkanélküliség, belső kereslet, banki hitelezés, infláció, reálárfolyam) állapították meg, hogy egyes országok hogyan állnak 2007-hez, vagyis a válság előtti utolsó teljes évhez képest.
Ez az ára a vesztes - vesztes stratégiának, amit a civilgyilkos zsákmányszerző párttitkárkaszt követ.
Kommentek