Hungarian Participation Democracy's Ghost.

A kínai hitel körül felsejlik a kormány első potenciális munkahelyteremtési teljesítménye. Tényleg lehetne mondjuk abból munkahelyeket csinálni, hogy mondjuk a bauxitbányászatot visszaállítjuk jogaiba, annál az apropónál fogva, hogy a nyers alumínium ára a tízszerese annak, mint amikor bezártuk a teljes iparágat.

Talán az Alcoa Köfém maradt a valaha népes iparágból, azt is megvette Phill Collins.

Ha újra kinyitnának a bányák és a háttéripar meg a feldolgozó ipar is szárnyra kapna, akkor meglehet, hogy ez százezres nagyságrendben teremtene munkahelyeket.

Ehhez tőkére és alapítói elszántságra van csak szükség. A szaktudás még nem halt ki.

A munkahelyteremtési kérdéssel kapcsolatban azon kezdtem el gondolkodni, hogy a kormány és a gazdaság viszonya leírható-e egy olyan dimenzióban, ami alapvetően a segítő szakma szempontja. A segítők általában tudják, hogy mikor használnak facilitatív, azaz segített központú eszközöket és mikor nyúlnak autoriter azaz segítő központú módszerhez.

A mai Kínán az látszik, hogy ez ügyben alapvető fordulat következett be náluk. Ők a szocialista rendszer autoriter eszköztárához képest, mintha facilitatív módon viszonyulnának a gazdaságukhoz. Hagyják az üzletet pörögni az életvilágban.

Ehhez képest a Putyini Oroszország mondjuk egy új tőkés csoportocska által megerőszakolt rendszer, amit Iversenék "predator", azaz kirekesztő és versenykorlátozó logikára pörgő társadalomnak hívnak. 

Ez van nálunk is.

Az autoriter logikák gyakran viszik jégre a társadalmakat. A sajtó tele van mondjuk Ceauescu adósság visszafizetési fantáziájának társadalmi hatásairól szóló cikkekkel, de nálunk is van pár példa a "gyapottermelő" Magyarországtól kezdve "vas és acél országán" keresztül, a tengernagyunk tengeralattjárójáig, amit első útján süllyesztett el egy csónakból elindított torpedó. Egy évi GDP süllyedt el.

 A New Deal, a jóléti társadalom alapja alapvetően egy munkaügyi - jogi eszközökkel végbement struktúra váltás. A szocializmusokban az állam totalitárius kontrollt gyakorolt a gazdaság szervezése fölött, míg a jóléti társadalmakat építő kultúrák a munkajog bevezetésével beavatkoztak a tulajdonos és a munkás közötti alkufolyamatba.

Egy példa mondjuk Ausztráliából:

1907 – A minimálbér rendszerének bevezetése.

Az 1890-es évek bírkanyíró-sztrájkjának következményeként születik meg a szövetségi kormány Megbékélési- és Döntőbírósága. 
1907-ben ez a hivatal H.B.Higgins bíró vezetésével alapítja meg a minimálbér fizetésének rendszerét, és amely a szociális igazság és egyenlőség sarokkövévé válik.

A tárgyalás eredetileg egyébként a fogyasztási adó témájában ült össze.
Victor McKay, mezőgazdasági gépgyártó victoriában szertett volna mentességet kapni ez alól az adó alól Harvesting Machine Company nevű cége számára azon az alapon, hogy a munkásainak ’igazságos és méltányos’ bért fizet.

A probléma, hogy ezek a szavak nem bírnak jogi tartalommal. 

Saját megítélése szerint Higgins feltételezi, hogy az ’igazságos és méltányos’ nem az az összeg, amit a munkások ’a hagyományos rendszerben kaphatnának a munkavállalóval történő egyezség alapján’. Ebben az esetben – véleménye szerint – a juttatás biztonsággal hagyható a megszokott, ám igazságtalan elosztási rendszerre. Megítélése szerint az ’igazságos és méltányos’ azt jelenti, ami egy átlag munkásnak ahhoz szükséges, hogy a normál szükségleteit – mint pl. ’étel, menedék, ruházkodás, alapvető komfort, ellátás a nehéz időkben, stb.’ – kielégíthesse. Kiszámolja, hogy egy kb. öt fős háztartást fenntartó férfi (amely két felnőtt és három gyermek) számára hét shilling elegendő kell, hogy legyen. McKay iskolázatlan férfi munkásnak 6 shillinget fizet egy napra.
A Harvester-ítélet – ahogy az bekerül a köztudatba – korszakának egyik legnagyobb vívmányaként lesz ünnepelve, amely megtestesít egy alapvető ausztrál szabályt, miszerint lennie kell egy civilizált redszernek, amely szerint senkinek sem szabad mások profitja érdekében gürcölnie

Higgins bíró abból indult ki, hogy a bírkanyíró sztrájk vitájában részt vevő emberek nagy része egykeresős családmodellben él. Erre számolta ki a "minimálbért" egy olyan perben, ami eredetileg a fogyasztási adó ügyben kezdődött el.

Egy ilyen bírói verdikt után nagy galibát okozhat a végeken, hogy miként kell beárazni a szolgáltatásokat vagy a termékeket, ha az emberi erőforrás költségeibe olyan módon avatkozik be az állam, hogy megélhetési minimumhoz kötődő vonalat húz.

Az alatt, nem lehet beárazni a munkaerőt.

A kommunista rendszerek ezt a kihívást állami gazdaságtervezéssel oldják meg, míg a jóléti társadalom modellt követő rendszerek meghagyják ezt a kérdést a munkáltató és a munkavállaló alkujában.

Sokat gondolkodtam azon, hogy miként viszonyul ehhez a kihíváshoz orbán.

Amikor először kormányra került, a minimálbér megduplázását bátor és szükséges tettnek tartottam. Ma arról beszél, hogy az életszínvonalat lejjebb kell vinnünk a versenyképesség érdekében. Véleményem szerint ez ellentétes a folyamatos Kánaán retorikájukkal, de leginkább az lehet a háttere, hogy Berlusconi elvette tőle a költségvetési hiánnyal kapcsolatos játékteret.

Az infláció, amúgy is erodálja az életszínvonalat rendesen.

Ma Magyarországon, ha a kormány csendben van 5-10 évig, akkor magától is jelentősen zuhan az életszínvonal, mert a kultúránkban nincsen kiépült kép az inflációról vagy a jóléti társadalom modell alapjairól. A helyi béralkuk és az OÉT tárgyalások nem érzékenyek ezekre a kérdésekre. Pusztán azzal az eszközzel, hogy a kormány hazudik az inflációról, a dolog ebben a mederben folyik tovább, mint ahogy ez 6-8 éve megszokhattuk.

Az EU 53 módszer finanszírozásával segítette a hazai gazdaságfejlesztést akkor, amikor a Munkahelyteremtés.hu e-learning tananyagot összeállítottuk. Ez volt látható az évi 1000 milliárd Ft fejlesztési pénz töredékéből a civil / szociális munka horizonton. Ezek vastagon facilitatív eszközök.

Ezeket szoktuk mi nagy hatékonysággal elszabotálni.

A "tavalyi fasisztaverseny győztese" címet annak az MSZP országgyűlési képviselőnek ítéltem oda, aki egy LEADER csoport megalakulásakor azt kérdezte az egybegyűltektől, hogy ki jött FIDESZ és ki jött MSZP vállalkozástól / civil szervezettől.

Az EU szociális piacgazdaság építő eszköztára hihetetlen kudarchalmaz lett nálunk emiatt a mentalitás miatt. A többi Visegrádi ország olyan hatékonysággal használta fel ezeket a pénzeket, hogy ők plusz forrásokat kaptak.

A lengyelek, a csehek, a szlovákok elhúztak mellettünk.

Utólag úgy tűnik, hogy az ő stratégiájuk a mienkhez képest egy nyereség maximalizáló stratégia.

Amikor orbánt elkapta az az agybaj, hogy az évi 8.1%-os kamatterhet ki kellene küszöbölni a költségvetésben, akkor felmerül a kérdés, hogy megéri-e ezt folytatni. Megéri-e lefékezni a gazdasági növekedést, mondjuk a fizetőképes kereslet halálra pofozásával, a bankszektor legyalázásával és hitelezési krízissel, vagy inkább jobb lenne a többi Visegrádi ország útját járni. Több-e megspórolni évi 8%-ot, majd 15 év múlva, mint amit mondjuk egy 4-6%-os növekedés produkálna?

Csodatévő szent orbán persze odakap mindenfelé. A civil államadósság alap barbatrükktől kezdve sok minden benne van a paklijában...

de az EU eszköztárához ugyan az a viszonya, mint az előző kormányzatnak.

Na ezért hívom én ezt az egész bagázst, az MSZP-től kedzve a FIDESZ-en át egészen az SZDSZ-ig népirtó civilgyilkos zsákmányszező párttikárkasztnak.

 Amikor balkáninak vagy ázsiainak bélyegezzük a hazai politikusokat, akkor egy olyan "kínaiságról" beszélünk, ami ma már nem jellemző a kínai vezetésre.

Ők már áttértek egy facilitatív gazdaságfejlesztési gyakorlatra. Sőt ez a politikai vezetésükön is nyomot hagy.

A kínai legfelsőbb vezetés nem hoz döntést ha nincsen konszenzus közeli állapot a 7 fős grémiumban. Úgy tűnik, a kínaiak megcélozták a japánok által kikövezett politikai szocializációs utat. 

A mi individualista kultúránk ott tart társadalmi kontroll ügyben, hogy elég ha orbán borotválkozótükre visszamosolyog.