Hungarian Participation Democracy's Ghost.

Nagyon nehéz a saját népünk fasizmusáról és kommunizmusáról ide vonatkozó képet alkotni.

Ezek a rendszerek óriási ellentmondásokat hordoznak magukban.

Az utópiák humanisztikus ideológiák, amelyek gyakran radikális megoldásokat javasolnak a létező társadalmi problémák megoldására.

Demokratikusan nem nagyon tud egy közösség, főként egy társadalom méretű közösség szélsőséges, radikális változásokról dönteni, ezek leginkább kulturális univerzáléként szoktak végig söpörni a társadalmakon.

Az egyik nép radikális megoldása legitimálja a másikat.

Akkor, amikor mi etnikai kirekesztésben láttuk a társadalmunk problémáinak megoldását, ami a zsidó népirtásban vagy a németek kitelepítésében például óriási emberi áldozatokkal járt, rajtunk kívül számos más ország használta ezeket természetes és legitim probléma megoldási algoritmusként.

A kommunizmus is egy ugyan ilyen humanisztikus ideológiára épülő, egyszerre radikálisan kirekesztő rendszer, de ott nem etnikai alapon, hanem osztály alapon deportál, átszervez, eltüntet és alkot társadalmi rétegeket. Szintén nemzetközi hullámként működik, azaz számos országban ezzel az ideológiával avatkoznak be a társadalmi folyamatokba egy időben.

Ide kell vennünk a nyugat európai / észak amerikai jóléti társadalom modellt is, amely a szabad piac hívő, a sokszínű jóléti ellátó rendszer és a demokrácia megerősítésével kezelte a kor problémáit. Ezt nem tekintem utópiának, de egyértelműen reakcióban van ez a társadalomkép mind a fasizmussal mind pedig a kommunista ipari társadalom képpel.

A filozófusoknak könnyebb igazolni azt, hogy a zárt gondolatrendszerük a végeredményében egy humánus társadalmi rend képét rajzolja fel. Azoknak, akik élő társadalmi folyamatokat akarnak leírni, azoknak sokkal nehezebb a dolga. Óriási ellentmondásokba kerülünk. Jelen esetben az utópiákra alapuló rendszereket mint humanisztikus kísérleteket kell elemeznünk, miközben a valós történelmi képünk az ezekről a kísérletekről, hogy az utópiákra épülő, a szerves fejlődést tagadó kísérletek a legembertelenebb - legelvetemültebb próbálkozásaink közé tartoznak.

Ugyan ilyen ellentmondás, hogy sikernek tekintsük-e ezeknek a rendszereknek a társadalmi integrációs teljesítményét, ha az az ára ennek, hogy világméretű etnikai alapú öldöklés lesz belőle vagy az egyéni és közösségi szabadságjogok olyan korlátozása, amit az utópiák  rendszereiben megélhettünk.

A mai napig él a hazai fasizmus vagy a hazai kommunizmus kiinduló probléma definíciója a hazai közéletben. A mostani választás vagy a mostani alkotmány, vajon alapvetően abban a dinamikában született-e, hogy a magyarok etnikai alapon kirekesztettnek tartják magukat ( a jobb oldali ideológusok szerint ), vagy éle-e az a kép, hogy a tőkések a társadalom fennmaradására veszélyes mértékben zsákmányszerző módon viszonyulnak a munkásokhoz (szintén a jobb oldali ideológusok szerint, akik ez esetben baloldali nézeteket vallanak).

A FIDESZ választási kampány marketingje vagy az elmúlt egy év törvényei aláhúzzák azt, hogy ezek a percepciók a mai napig meghatározó elemei a társadalomról való gondolkodásunknak és cselekvésünknek.

Él-e az új alkotmányban vagy általában a FIDESZ kommunikációjában az az ellentmondás, hogy egyszerre hatalmas társadalmi sőt világméretű integrációs teljesítményeket vizionál, ugyan akkor az oda vezető úton az első dolgának tartja a demokrácia felszámolását, a kisközösségek az állampolgári önszerveződések, a társadalmi kontroll mechanizmusok félreállítását. Reneszánszát éli-e az a konstelláció, hogy óriási humanisztikus ideológia víziók vannak felvetítve a rózsaszínű felhőkre, de a valóság csak szervetlen szabás - varrás, ahol már azt sem tudjuk, hogy "akkor most műtünk vagy boncolunk?".

A kommunizmus és a fasizmus csak a saját ideológiájának a szekértolóit engedi a részvételi  terepekre. Éppen erről szól ezeknek a rendszereknek az álságos "demokráciája". Mivel ez a cikksorozat a részvételi demokrácia történelmét igyekszik kulturális kontextusban felvázolni, ezért akár mennyire ellentmondásos és veszélyes terepen vagyunk váltakozó percepcióval végig kell járnunk ezeknek a koroknak demokrácia dinamikáját és a részvételi demokráciáját.

Ez az a kor, amelyben a szavazati jog kiteljesedik, ugyan akkor még elismeri a kultúra azt a kirekesztő mechanizmust, hogy bizonyos nem tolerálható kulturális közegben élő embereket ki kell rekeszteni a demokratikus döntés hozatalból. Nem csak az etnikai alapú törésvonalak érdekesek itt. Iskolai végzettséghez és vagyoni háttérhez is kötik a szavazati jogosultság körének kiterjesztését.

A szavazati jog kiterjesztése és a hasonló élethelyzetben lévőkkel közös érdekképviselet megszervezése virágzó mozgalmi kultúrát hoz létre. Lényegében ebben a korban válik igazi demokratikus alkufolyamattá a társadalmat szabályozó rendszerek fölötti döntéshozatali folyamat.

Kialakulnak azok az intézményesült érdekképviseletek, amelyek az érintettek nevében lebonyolítják az alkufolyamatot. Kikényszerítik a döntéshozókból azokat a döntéseket, amelyek jobbá tehetik élethelyzetüket.

Hazánkban is komoly paraszt és munkásmozgalmak alakultak ki a kiegyezés után, ezek és ezek pártjai helyi és országos szinten meghatározó részesei voltak a szabályalkotásnak vagy a konfliktusok felvállalásának, kanalizálásának.

A kommunizmus megsemmisítette az önszerveződő mozgalmakat és helyükre felülről vezérelt quvázimozgalmakat állított.

A Halász - Zuschlag paktum tulajdonképpen ennek egy reneszánsza. Amikor a FIDESZ és a az MSZP megegyezett a politikafüggetlen civil mozgalmak likvidálásáról akkor ismét egy olyan rendszer vette kezdetét, ami kísértetiesen hasonlít e két utópiára épülő ipari társadalomképre.

A rendszerváltás politikusainak kezdetben még fontosnak tűnik, hogy a demokratikus alkufolyamatban az érintettek és a kulcsfontosságú szakértők kifejtsék a véleményüket.

Ma már (újra) egyértelműen és nyíltan megtagadják a döntéshozók ezen csoportokkal való kommunikációt.