Papp László Tamás a HVG hasábjain azt a kérdést feszegeti, hogy a parlamenti bizottsági tisztek elosztásánál megcsillant JOBBIK ellenes egységfront vajon normális és elfogadható elhatárolódás, vagy demokráciától idegen kirekesztés.

Sok olvasata van ennek a kérdésnek, engem mostanában az az attitűd tart izgalomban, amivel "demokratikus párbeszéd helyzet" érzékelése helyett, úgy döntünk, hogy a másik fél nem alkalmas demokratikus párbeszédre és ezért a helyzet létre sem jön.

Itt most kihangsúlyoznám, hogy belső percepciós keretekről van szó, tehát teljesen lényegtelen számomra, hogy pontosan mik az érvek / vádak / prekoncepciók.

Oda se figyelek a "Te üzentekre", mert most az téma, hogy az "én" miként dönt úgy, hogy márpedig a kommunikációs helyzet nem jöhet létre.

Egy kicsit kiszélesítem az érintettek körét. Nem csak a JOBBIK és nem csak a parlamenti kommunikációs terepek kirkesztettsége érdekel. A polgárok kirekesztettsége és jogfosztottsága tart izgalomban, ezért is írtam a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia viselt dolgairól kb. 243 cikket.

Hamvas diákmozgalmár koromban egy olyan csapatban dolgoztam, akik a 85-ös oktatási törvényben megjelenő diákjogok kulturális emancipációjáért küzdöttek.

A tanarak egy része egy kanál vízben fojtotta volna meg a magamfajtát, később írtam is erről egy összehasonlító esettanulmányt.

A Tamás cikkében felvetett értékkonfliktus felborzolta a fantáziámat ezügyben, mert azóta sokat foglalkozom azzal, hogy a kultúrában eleve meglévő korlátokat megkíséreljem kitapogatni.

Az iskola világa nehezen emésztette/ emészti meg a diákjogok megjelenését, konkrétan az "érdemi válaszhoz való jog" amit mi komoly fegyvertényként forgattunk az iskolai demokrácia fejlesztéséhez (450 iskolában volt Igazlátó Nap, ami lehetővé tette kb. 50.000 interpelláció felmerülését)

Egy rendes mezítlábas, magyar kulturális közegben felnőtt felvilágosulatlan abszolutista pedagógusnak az az érzelmi rekaciója az ilyesmire, hogy a diákoknak nincsen joguk kérdéseket megfogalmazni, csak abban az esetben ha a kötelességeit maradéktalanul teljesítette.

Az iskolában volt egy kitűnő tanuló, aki többnyire mindig is az volt, e modell szerint tőle kellett volna várni az interpellációk előterjesztését.

Aki komolyan bele lovalja magát ebbe a kérdésbe, azt lehetetlen meggyőzni arról, hogy a jog szerint az az iskolapolgár, akinek jogszerű viszonya van az iskola világával, tehát akit még nem rúgtak ki, az ugyan úgy kérdezhet, mint az eminens. Az oktatási törvényben ugyan is nem az van, hogy az eminenseknek van joga az érdemi válaszhoz.

A Tamás féle felvetés ugyan ez a rendszerlogika.

Megkísérlem a blogomban végigjárni azt az iskola kulturális közegében megtapasztalt értékkonfliktus politikára / parlamentre kivetített verzióját.

Analógiák:

1. Az iskola világban a tanár - diák viszony, egy hatalma van - kiszolgáltatott szerepfelosztás. A közéletben a kormány, és a többi politikai szereplő (ellenzék, sajtó, állampolágri önszerveződések, tudományos discurzus) éppen úgy épülhetnek a hatalma van - kiszolgáltatott komplementer szerep modellre.

2. Ezekben a kommunikációs dinamikákban előfordul a jogfosztottság, előfordulnak túlkapások az az érdekes ilyenkor, hogy van-e valamilyen korrekciós lehetőség, panaszt tehetünk-e egy disznófejű nagyúr ellen, a probléma kimondása nyomán esetünk közeledik-e a megoldás felé. ( A hazai demokrácia deficitekkel kapcsolatban nincs kihez fordulnunk.)

3. A "forradalmi helyzet" modell (Saul Allinsky) megjelenik mindkét élethelyzetben. A régi rend hívei egyszerűen nem akarnak tudomást venni arról, hogy új igény jelent meg. Nyelvileg is érzékelhető, hogy eltérnek a hivatalos PC verziók és a valós folyamatok. A manifesztálódott új, nem illeszkedik szervesen a régi kommunikációs sablonokba, ez nehezíti a párbeszédet.

...rátérve az iskola és a nagypolitika modell hasonlóságaira:

4. Mindekét helyzetben "hatalma van" helyzetben van az autoriter és erkölcsiségét mintaként nyomó érdekcsoport, amit PRÉDIKÁTOR viselkedésnek neveztem el.

5. Maga a PLT kérdésfelvetése ennek az ellenkező tartománya, azaz a facilitatív és rendszerben - jogban gondolkodó világ. PLT olvasatában a JOBBIK-ot, mint parlamenti pártot egyenlő jogok illetik meg a parlamenti pártokéval, mert a JOBBIK, az egy parlamenti párt. Ha elvehetjük például a parlamenti pártok jogait, akkor miért félünk egy olyan párttól, akitől azért félünk, mert elvehetik péládul a parlamenti pártok jogait.

Ez egy facilitatív logika: " Had beszéljen!". Kivívta a közvélemény figyelmét!

Ez egy rendszerlogika: A demokrácia olyan kommunikációs keret rendszer, ahol formákat adunk emberi szándékok, értékek, érdekek megjelenéséhez. Ha még ez sem elég ahhoz, hogy egynelő polgárként szólhassanak, akkor mi kell még? Pecsétes papír a napistentől?

Az is analógia, hogy itt is egy reménytelenül kisebbségi helyzetben merül fel ez a partikuláris vélmény. Reménytelen, mert a kultúra által támogatott elnyomásról van szó, ami jogi - demokrácia szerkezeti nézőpontból nézve mégis csak védhetetlen.

 Az hogy mennyire jellemző a nagypolitikában az iskola világában megtalált "nyílt szemben állás", azt jelzi, hogy éppen anti korrupciós tematikával került be a parlamentbe két új erő, az egyébként bevehetetlen 5%-os küszöb ellenére.

Ezek szerint a társadalmi  közbeszédben is jellemző, hogy a humanisztikus széplekek és a fakabát lelkű hivatalnokok "mennyire teljenek meg bizalommal az emberi viszonyaink" vitája az egy magán ügy. Ezügyben tudunk eltérő kultúrális sajátosságaink ellenére együtt élni.

Az meg kiverheti biztosítékot, ha dominánsan autoriter és prédikátor kultúránkban megjelenik a jogegyenlőséget és ennek procedúrális garanciáit firtató szempont.

Egyenlőre ott tartunk a Pál Tamás százlábú modelljében, az érdek artikuláció fokozatiban, hogy nincsen neve ennek a gyermeknek, de már megszületett. Pál Tamás úgy hívja ezt az érdek artikulációs fázist, hogy "érzi", a következő lépés volna az, ha valamilyen jelzett szintű "neve" lenne.

Az LMP és a JOBBBIK egyenlőre egy rokokó sámán tánc azügyben, hogy valakinek fáj valami.

A zöld mozglamak is meg a "lehet-e ebben a k... országban magyarként élni????!!!!!" mozgalmak is nagy gyakorlatra tettek már szert abban, hogy kifejezzék világfájdalmukat,  (a zöldek megvédték már a NATO támadásoktól a bánáti bazsa rózsát a Gárdások pedig már 32 faluban libabőrt varázsoltak a cigánysor lakóinak hátára) az is világos számomra, hogy a szélsőségesen kirekesztő politikai rendszer ellen, a kirekesztettség érzése teremtett szavazótábort az LMP és a JOBBIK számára, de azt is látnunk kell, hogy ezek a mozgalmak pont annyira ügyesek a procedúrák szintjén megteremteni a sikeres integráció feltételeit, mint általában a prédikátor tipusú csoportok, azaz semennnyire.

Ők is átlavírozzák magukat abba a tartományba, ahol az erkölcsiségüket autoriter módon próbálják megetetni velünk mezítlábas állampolgárokkal.

A JOBBIK ugye abban számít állampolgári részvételre, hogy menjünk menetelni a Gárdába. Például a munkahelyteremtés körüli EU gazdaságfejlesztés körüli vidékfejlesztési eszközrendszer semennyire nem érdekli őket. Pedig a kirekesztettségnek az egy lényeges pontja.

Az LMP se védi a részvételi demokrácia terepeit a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia seregeivel szemben, pedig az LMP kommunikációjában a vége felé már világosan összekötötték a közéleti kirekesztettséget a munkaerőpiaci kirekesztettség kérdésével.

Szegény PLT egyedül marad, amikor pont a JOBBIK parlamenti kirekesztettsége kapcsán felveti azt a szempontot, hogy létezik-e polgárjoga a JOBBIK nevezetű pártnak, megvonhatjuk-e a szót egymástól ilyen módon.

Mellesleg jelzi, hogy semmi lényeges dolog nem történt. Ha adtak volna bizottsági elnöki posztokat a JOBBIK-nak, akár a nemzetbiztonsági ügyekét, akkor se történt volna semmi lényeges struktúrális szempontból. A helyzet nagyjából ugyan annyi rálátási és megszólalási lehetőséget teremt,mint amennyi most is fenn áll.

Engem inkább kultúrális rálátás oldalról érdekel ez "miért és hogyan vonjuk meg a szót egymástól" kérdéskör.

PLT egy lakatlan szigeten éldegélő Robinson. (pont mint én) Ha a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia nem írtotta volna ki mind egy szálig a társadalmi tervezés mozgalmakat a hazai közéletből, ha lenne olyan, hogy független állampolgári önszerveződések védik, például a megszólaláshoz való jogot, a részvételhez való jogot, akkor abban az esetben mondhatnánk azt, hogy ez a prédikátor - rendszerfejlesztő értékvita politikai tényezővé vált.

Egynelőre a parlamenti pártok  prédikátor - prédikátor box meccset vívnak, ami a közvéleményt nem annyira izgatja fel. Egyik ideológus érdekcsoport tépi a haját egy másiknak. Na és.

A dolog akkor válna igazán a politikai térképet (valóban) átrendező tényezővé, akkor termtene hosszú távon komoly ramazurit, ha az emberek azt érzékelnék, hogy a részvételi esélyeiket az új belépők vívhatják ki. Komoly iszapbírkózás lehetne abból, hogy melyik ebben az ügyesebb.

Persze ez történelmietlen, mert valójában egyikük sem gondolkodik érdemben az részvétel terepeinek átrendeződésében. 

Ha mégis, akkor erről hamarosan értesülni fogunk.