Amikor Gyurcsány 6 évvel ezelőtt kormányfő lett, beszédet mondott a március 15.-i ünnepségen a Nemzeti Múzeumnál. Ott laktunk a Ráday utcában, így kimetünk az ünnepségre a lányaimmal, simogattuk a huszárok lovait.

Már akkor belefolytották a szót Gyurcsányba, pedig akkor az öszödi beszéd még sehol sem volt. Itt kezdték el Gyurcsányt arra tréningezni, hogy szokjon hozzá: Csak úgy tud nyilvánosan szerepelni, ha közben ordítozó kórus zengi mindenki fülébe, hogy ő hazaáruló, nemzetgyilkos stb. stb.

Kérdezték a lányaim, hogy "ezek a bácsik miért haragszanak, arra a bácsira?". Azt mondtam nekik, hogy volt egy választás és most ezek vesztettek és annak a pártja meg nyert és ezért frusztráltak ezek, de elég butaság ez az orditozás és remélem nem lesz ez megszokott jelenség az ilyen ünnepségeken. Ez veszélyes lenne, mert nem lehetne ilyen gyűléseket tartani, beszédeket mondani. Pedig amikor Petőfi versére, a márciusi eseményekre emlékezünk, akkor mindíg megborzong a hátam, hogy ott először álltak fel a magyar polgárok és először vették kezükbe az ország ügyeit polgárként. Ezért van most is ünnepség a Nemzeti Múzeum előtti téren. Ez a szép beszéd, a szívből jövő igaz beszéd ünepe és nem az ordítozásé.

Mindannyian ismerjük, hogy mi történt ezután 4 éven keresztül. Legközelebbi jelentős történelmi esemény a családi szemszögből, amikor az osztályfőnöki órán panaszkodott a tanárnéni, hogy reggel azzal kezdődik a nyitókör, hogy gumilövedéket mutat be az egyik kisfiú és arról szól a csoport, hogy 8 éves gyerekekkel kellene feldolgozni, hogy miért nem jár a villamos, mi történt tegnap este a városban, miért vannak a TV hiradóban égő utcák, és rendőri rohamok...

Pontosan azért kezdtem el ezt a blogot, mert látva az eszkalálódó erőszakot, a pártokrácia gátlástalan manipulációját, szerettem volna egy krónika szerű lenyomatot képezni a saját szemszögömből erről az embert próbáló korról.

Az állampolgári politikai tiltakozásnak vagy egyáltalán a közjó intézményének azaz, az artikulált közérdeknek a kialakításában való részvételnek vannak alternatívái.

Az is részvételi demokrácia, hogy Molotov koktéllal és kockakővel dobáljuk a rendőrök fejét, vagy enyhébb utcai akciózásban veszünk részt, mondjuk "Gyurcsány takarodj" kórusban "énekelünk" a nemzeti ünnepeken.

Az is ide tartozhatna, hogy AZ ÁLLAMPOLGÁRI ÖNSZERVEZŐDÉSEKEN KERESZTÜL, azaz civil szervezetekben mandátumot rakunk össze arról, hogy mi milyennek látjuk a helyzetet, mit szeretnénk, mi mivel járulunk hozzá... stb.

A Halász -Zuschlag paktummal a FIDESZ kormány anno nekiállt kiirtani a politikafüggetlen civil szervezeteket 1998-ban. Az MSZP - SZDSZ kormány töretlenül folytatta ezt a folyamatot. A rendszerváltást emiatt nem tudtuk úgy ünnepelni a XX. születésnapon, hogy "végre részt vehettünk a saját sorsunk alakításában".

Számtalan ilyen cikknél rákérdeztem már, hogy a civilgyilkos zsákmányszerző pártok kívánják-e rehabilitálni ezeket a mozgalmakat. Természetesen nem kívánják.

Az utcai őrjöngés preferált formája a részvételi demokráciának? Meg a terrorizmus, a polgárháborúra való uszítás?

Ez a rehabilitációs törvény erről szól!

A normális állampolgári részvétel, az érdek-képviseleti tevékenységek európai formái, vagy a hiánypótló szociális szolgáltatások megszervezésében való részvétel meg a Tiltott kategóriába tartozik?

Gondolok itt arra, hogy a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia először zsuppolt le mozgalmi vezetőt, amikor Geréb Ágit emberöléssel kezdték el vádolni.

Azért a FIDESZ mindíg is egy "egyszerű lélek" volt. A szájával nagy nemzeti összefogásról beszél, de a kezével meg hihetetlen pusztítást vitt véghez. Úgy tűnik mégsem tanultak semmit.

Napirendre se tűznek érdemi kérdéseket.

Semmi esélyünk nincs arra, hogy a politikafüggetlen civil mozgalmak kiirtása helyett bekövetkezzen valami más.

Enélkül meg ugyan annyira 0 lesz a FIDESZ integrációs képessége, mint eddig.

Óriási a munkaerőpiaci kirekesztettség, a felnőtt népesség felének nincsen helye a magyar munkaerőpiacon. Az évi 1000 milliárd EU fejlesztési pénz nyomán semmilyen munkaerőpiaci integrációs képességet nem sikerült felmutatnunk 2004 óta.

A közéleti kirekesztettség messze meghaladta a Kádári diktatúra méreteit. Az MSZMP-nek közel egymillió tagja volt, ma nálunk több párt tag van, mit amennyi civil aktivista, - ami egyedülálló az európai kultúrkörben - de ma a legnagyobb párt 30.000 tagot számlál.

Napokig találgattuk, hogy mi lehet az a "forradalom"? Orbánnak elgurult a gyógyszere, és állandóan arról beszélt, hogy a forradalom, meg a forradalom...

Most már tudjuk....

Megmondta a Hír TV anno, helyszíni közvetítésben, hogy az egy forradalom.

A szélsőjobbosok, csakúgy mint a kommunisták szeretnek történelmi kérdésekben ítéleteket hozni.

Szlota például javasolta, hogy a Szent Istvánról alakítsunk már ki egy reális képet, és lássuk be hogy németül beszélt, német lovagokkal támadt a magyar jurtásokra, tehát valójában német volt.

Ez a székház ostrom meg az azt megelőző és utána következő zavargás hullámról most kiderült, hogy a "történészek" megállapították, hogy ez egy forradalom volt. A jövő héten nyilván ki fog ez derülni.

Azt meg felejtsük el, hogy erre az alapra épül a "magyar-e vagy" politikai szocializációs kártyavár.

Sikeresen eladták az embereknek, hogy a magyarok ebben az országban elnyomott kisebbségként élnek... bla bla bla.

Elképesztőnek tartom, hogy a Halász - Zuschlag paktum kérdését napirendre sem tűzik, az utcai zavargások figuráit meg nemzeti hős státuszba emeli egy törvény.