Az utcánk végében van egy kb 300 négyzetméteres tavacska, amiben lakik egy hattyú, 100 liba (kanadai lúd),  6 ásólúd 5-6 vizityúk és 20-30 vadkacsa. Leginkább az emberek etetik őket, de azért legelni is szoktak a parkokban. Állati aranyosak, amikor összegyűlnek 20-30 fős csapatokban és szépen libasorban átmennek az úton, ezzel 2-3 percre leállítva az autóforgalmat.

Régen ez egy ökör itató hely volt, a Londoba igyekvő szekerek utasai a parton lévő "csárdában" szálltak meg. A város benőtte, de az angolok meghagyták a több száz éves fogadót a kis tóval.

A közelben lévő parkban van egy nagyobbacska tó is, aminek van 4 szigete. Ezeken a szigeteken költenek a libacsapat domináns párjai. Kb. 6 tojó kotlik mindössze.

Londonban elképzelhetetlenül sok róka van, amikor a lányaim eljönnek esténként elindulunk "rókavadászatra", ami abból áll, hogy 30 perc alatt hány rókát tudunk lefotózni.

Az egyik kotló lúd örömmel elfogadja a táplálékot, leszáll a fészkéről, betakargatja a tojásokat és kijön egy-két percre enni. Ilyenkor a párja elkergeti a többieket.

Teljesen megértem Lorenzt, hogy egy-egy hasonló megfigyelésnél miért indult el benne a kutató véna.

Hogy döntik el ezek a libák, hogy az 50 tojó közül melyiknek van joga "A" fészkelőhelyeket elfoglalni?

Miként ismerik el ezeket a "szabályokat", hogy a tojónak át kell engedni az élelmet? Van ezeknek valami etikai kódexük?

Mi lesz azoknak a genetikai "érdekeivel" akik "lemondnak" a szaporodásról?

Lorenz elkezdte lejegyzetelni a libák mindenféle hangjait, a különféle agressziós jelzéseket, az udvarlási gesztusokat, a csapatok "repülni készülünk" jelzéseit. Maga is felnevelt libákat, akik életük végéig szüleiknek tekintették őt, így meglehetősen közelről végzett megfigyeléseket a libacsaládok életéről. A résztvevő megfigyelés kreatív formáit alkalmazta az etológia alapjainak lefektetésekor.

Engem mindíg is vonzott az állatok titokzatossága. Már két éves koromban volt 100 libám, az én hangomra jöttek haza esténként a rétről. Akkor persze még nem szakmailag, vagy tudományosan érdekletek a ritusok, egyszerúen csak részt vettem. Enni adtam és elfogadták.

A mai élményem volt a leg intenzívbb kapcsolódás ehhez a Lornez-i gyökeremhez.

Persze megláttam benne a társadalmi sőt politikai párhuzamokat is, de erről majd később.

A libák genetikailag nem individualisták. Egy-egy család - klán foglal el egy-egy szigetet, és ezért az etetésnél könnyen elfogadják, hogy a domináns pár, aki effektíve költ is, előjogokat gyakorol a táplálkozásnál. Azoknak, akik az idén nem költenek (vagy csak később), azoknak egyenlőre csak abban jut szerep, hogy a kutyák és a rókák világát és a többi klánt távol tartsák a fészektől.