Hungarian Participation Democracy's Ghost.

Ma reggel kiegészítettem még 1-2 mondattal a tegnapi cikket, belinkeltem még egy-két háttérfogalmat a szokásos vesszőparipák közül:

Intézényességtagadó kultúra, ipari - jóléti társadalom modell (hIT), fenntartható fejlődés - elvevő-meghagyó dinamika, játékelmélet, közösségfejlesztési kihívások a gazdaságfejlesztésben...

Nagyjából ezeket az elméleti háttereket kérem számon a napi politikán.

A Szanyi Tibor zen mester kinyilatkoztatása azért egy fontos böfögés a pártokrácia egyik vezetőjétől, mert hihetetlen módon, minden oldalról nézve tökéletesen igazolja a blogban 1000 szer körbejárt dörgedelmeket.

Idézni lehet azt az egy-egy beszólást - szurkálódást, felvázolt struktúrát, amelyből logikailag levezethető, hogy tényleg menjünk a vesztes-vesztes viszonyok felé, éljen az elvevő mentalitás, mondjunk le a jóléti társadalom modellről a vadkapitalizmus javára, felejtsük el, hogy miként és miért harcoltak a baloldali mozgalmak 150-50 évvel ezelőtt, de legfőképp közösségfejlesztési munkára, társadalmi tervezésre, párbeszédre nincsen szükség, mert mint megtudtuk az zsarolás volna.

Ha a tudás alapú innováció éppen az volna, hogy képesek vagyunk elmélyült megértéssel fordulni a folyamatok felé, a rálátás érdekében párbeszédet folytatni és közös megoldást keresni, akkor jól látszik az, hogy erre a politikai miért nem nyitott.

Az intézményességtagadó mentalitás ott kezdődik, hogy a politikus civilgyilkos zsákmányszerzőnek tartja a civileket, ezért semennyire nem gondolja, hogy velük kellene párbeszédet folytatni, ha állampolgári érdekeket szeretnénk integrálni a döntés előkészítési folyamatokba. Azt a modellt vázolja fel, hogy aki közéleti aktivitásra adja a fejét, az nyilvánvalóan pióca módon élősködni akar a közpénzeken és addig-addig zsarolgat, amíg ez az igénye ki nem elégül.

 Elég nyilvánvalóan projekcióról van szó. Belénk vetíti a politikusok mentalitását, mellesleg beismeri, hogy áll civilek és velük együttműködő korrupt politikusok zsákmányszerző együttműködéséről van szó az esetek 60%-ban.

A fenntartható fejlődés irodalomban megjelenő elvevő / meghagyó modell alapján érdemes elgondolkodni azon, hogy a parlamenti pártok vs. civil szervezetek viszonyában igen is megjelenik ez a feszültség. Nem is akár hogy, ez strukturálja a nyílt erőszakká fajult kommunikációs teret.

A pártokrácia kifosztja a kiszolgáltatott és tehetetlen civil életvilágot. Működő demokráciákban a civil kontroll és a többi független állami kontrollszerv védelmet jelentenek a politikusok korrupciója és egyéb túlkapásai ellen. Az a politikus, aki az erőszak és a törvények ignorálásának útjára lép, előbb utóbb rács mögött találja magát, mint elítélt bűnöző.

A civilek, még a pártokhoz sündörgő civilek is koldusok a pártmaffia centrum embereihez képest. Jó adat ide az NCA országos szervezeteinek nyertes listája. 200 szervezet közül 130-nak kevesebb a működési költség támogatása, mint egy minimálbér bérkeret.

A pártokrácia nyilvánvalóan ellenséges az állampolgári önszerveződésekkel szemben, igyekszik megsemmisíteni azok megélhetési forrásait és igyekszik kirekeszteni őket a közbeszédből. Ezzel a Daniel Quinn második kötetében megjelenő versengés definíciót sérti.

A Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért elnöke ad egy világos definíciót arról, hogy mely kulturális – gazdasági innovációt tekint fenntartható fejlődésre törekvő berendezkedésnek.

Az a definíció, a tudás alapú társadalom utáni társadalomról beszél, amely újra tőkeigényessé válik, ugyanakkor ezt a tőkét az emberiség képes a természeti egyensúly megőrzésére fordítani.

Nyilvánvaló, hogy ez csak egy erős empátiával rendelkező demokráciában lehetséges.

A jelenlegi kultúra inkább elvevő mechanizmusokat épít. Nemzeti keretek közötti demokratikus érdekérvényesítés folyik és igyekszünk nemzeti elvevő pozíciókat szerezni mások rovására. Habermasnak igaza van abban, hogy szembeötlően képtelenek vagyunk diskurzust folytatni nemzeti kereteket meghaladó perspektívában, például EU-s ügyekben.

A Kiotói egyezmény körüli nemzeti individualizmus jól mutatja, hogy nehéz  ezekben a keretekben elindulni ebbe az irányba.

A blogban pont azért jegyzetelem a hazai civil világ körüli folyamatokat, mert tudás alapú innovációhoz a civil világban megtapasztalható humán központú kultúraváltás vezet.

Ha elvevő érdekek miatt a pártok megsemmisítik a mozgalmakat, később sokkal nehezebb lesz újra eljutni oda, ahol egyszer már tartottunk.

A korrupció akadálytalan szervezése érdekében feláldozzák azokat a nemzeti erőforrásokat, amelyek adott esetben a tudás alapú társadalom felé vezető úton előbbre járnak mint egy átlagos szervezeti kultúra.

Már a fejlesztéspolitikai célokban tetten érhető, hogy a pártokrácia szinte csak  ipari társadalom – korai kapitalizmus típusú innovációkban gondolkodik.  Mi háttal állunk a modernizációnak. Visszafelé „fejlesztünk”, ez az oka a szokatlan munkaerőpiaci kirekesztettségnek, a versenyképesség fokozatos erodálódásának.

Önmagában az is fenntartható fejlődés ellenes irányvonal, ha a természetes fejlődési iránnyal szembe megyünk.

Lehet tagadni az információs társadalom jelenlétét, de hosszú távon ez visszaüt. Minél inkább hülyének néznek bennünket, annál inkább rontják a saját választási esélyeiket.

„Az 56. hozzászólásban xdoki egyébként nagyon pontosan rámutat, hogy a magyar alkotmány picit sem rendeli civil gyámság alá a hatalmi ágakat, így a törvényhozást sem. Ennek ellenére számtalan törvényünk intézkedik arról, hogy bizonyos kérdésekben ki kell kérni bizonyos civil körök véleményét. Nekem pedig durván két évnyi munkám épült be abba az intézménybe, amely Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa néven vált alkotmányos instrumentummá, s amely alapokmányszerűen hívja segítségül a civil világot úgy a kormány, mint a parlament felé történő javaslatok és vélemények kidolgozásába.”

 Régóta bevett gyakorlat a demokráciánkban, hogy végül is fel tudnak mutatni civileket a döntéselőkészítési folyamatokban, de rögtön kilóg a szög a zsákból, ha megvizsgáljuk, hogy miként kerültek oda azok a „civilek”, milyen mandátumképzési folyamat alapozza meg az általuk becsatornázott véleményeket.

Még inkább beszédes, hogy kiket hagynak ki, kiket mellőznek, vagy kitől vonják meg teljes mértékben a támogatást.

Épp a Szanyi Tibor által megnevezett pióca civileket látják szívesen a tárgyalóasztaloknál.

Zavarja őket a független érdekképviseletek jelenléte, mert adott esetben szembesülniük kell a dilettáns és laikus modernizációs teljesítményükkel.

Nyilván a házi civiljeik nem firtatnak kényes  kérdéseket… 

Nem sikerült elérnem, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődés vitájában meghallgassák Domschitz Mátyást is, annak ellenére, hogy a vitát vezető Természetjárók Szövetsége és a TFF között komoly átfedés van. Több vezetőségi tag aktív centrum ember a TFF-ben.

A későbbiekben remélem sikerül elérni amit, akkor nem sikerült.

Nem hiszek a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia által alkotott statégiáknak, ennek az irománynak is csak a neve az.

Hosszú távon remélem azért elgondolkodunk majd erről a kérdésről, mert igen fontos ügyről van szó.