Hungarian Participation Democracy's Ghost.

 Elit és szociális érzék ma:

 gazdasági integráció, quvázi noprofit szektor és a civilek

A rendszerváltás programja liberalizmusának egyik legfontosabb alaptézise volt az a közvélekedés, hogy túlóvó - gondoskodó Kádári paternalimust fel kell számolni. A második világháború utáni jóléti társadalmak látványosan nagyobb szociális biztonságot tudtak megteremteni éppen azzal, hogy hagyták a polgárokat a saját biztonságuk megteremtésén fáradozni. A magas minimálbérre és magas foglalkoztatottságra épülő rendszerek virágzó szociális ellátó rendszereket építettek ki. A rendszerváltás társadalmi szerződése arról szólt, hogy a demorkácia és a piacgazdaság bevezetése melett, ezt a modellt is bevezetjük a korábbi rendszer helyett.

Mind a piacgazdaság , mind pedig a demokrácia erről szól ott.

Bibó "Elit és szociális érzék" művében kifejezetten pálcát tör a szegényeknek tett szimbolikus gesztusokkal operáló viselkedés ellen. Nem az a dolga az eliteknek, hogy Karácsony előtt zoknit osztogassanak a szegények gyerkeinek.

Gazdaságot kell csinálni! Az a szociális érzékenység, ha ezt fel tudja mutatni egy elit.

Ez a valódi szociális érzékenység nem pótolható azzal, hogy állságos gesztusokat tesz a szegények felé a vezető réteg.

A közösségfejlesztés módszertani eszköztáraiban éppen ementén válik szét a szociális akció (social action) és a társadalmi tervezés (social planing) eszköztára. Amikor krízis intervenciós jelleggel ruhát, vagy élelemet adunk a rászorulóknak, akkor elismerjük őket elesettnek, szegénynek, önmagukról gondoskodni képtelen embertársainknak.

Ezzel szemben a társadalmi tervezés módszertana a saját sorsáért felelős és aktív polgárokat lát maga előtt. Kereteket biztosít ahhoz, hogy az érintettek a problémáikat felvethessék. Az érintettek érdekei megjelejenek a róluk szóló döntéseknél.

Ha szervezeti mechanizmusok kirekesztették őket eleddig a döntéselőkészítésből, akkor egy ad-hock nyilvános fórum is megfelelő alkalom lehet arra, hogy változás történjen.

A Kádári patriarcha kultúra egyértelműen elvette a fejlődés felelősségét az emberektől, így jogos kritika az akkori politikai szocializációs konstrukcióval szemben, hogy inkább a premodern korból örökölt alattvalói attitűdöt erősítette.

Elindult egy szerves fejlődés ennek felszámolására. Az oktatásban a 70-es évek végétől egymást érték a reformok, a 68-as gazdasági modell egyértelműen megnyitotta a kisvállakozások- sőt inkább ezek előszobája, kisvállalkozás szerű projektek jelentek meg az életünkben.

Ehhez képest a rendszerváltás derékba törte az ezzel kapcsolatos fejlődést.

A kilencvenes évek elejével vége lett a kisvállalkozások korszakának. Azóta öngyilkosság  új belépőként megjelenni a vállalkozói piacon.

A pártokrácia nem védte a kisvállalkozói szektort, ehelyett a gazdaságpolitika a külföldi tőkebeáramlásra koncentált. Gyakorlatilag a rendszerváltás utáni gazdasági rendszer azzal kezdődött hogy 8 évig nem volt elérhető kisvállalkozói hiteltermék a piacon. Megjelent egy ragadozó adórendszer.

A kirekesztettség érzés eszkalálódni látszik, mert a korábbi gazdasági részvételi formákkal szemben ellenségesen lép fel az államhatalom. Felszámolta az önellátó gazdaság maradványait. Felszámolta a pszeudo vállalkozói teret, nincsenek projekt szerűen elindítható gazdasági részvételi formák. Nem nyiltak meg azok a gazdasági ágazatok, amelyek a 73-as olajválság után felszívták az iparból kiáramló munkaerőt nyugaton. Nem alakult ki III. szektor és / vagy az információs társadalommal összefüggő gazdaság.

A hiánypótló szociális szolgáltatások kiépítésével fáradozó állampolgári önszerveződések szembe taláták magukat a Halász - Zuschlág paktum óta tartó fejlesztéspolitikai paradigmával, amely lényege, hogy pártkötődések esetén ismeri el civil szervezet létjogosultságát. Már az NCA bevezetése előtt kiirtották a közéletből a politikafüggetlen civil szervezetek jórészét, majd később az NCA mechanizmusai eleve kizárják azt, hogy korábban nem támogatott szervezet megjelenhessen a stuktúrában. Jól jelzi a nonprofit szektor súlyát, hogy a szekor maradéka az NCA-ban a szektor forrásainak kevesebb mint 1%-án gyakorol önkormányzati tipusú kontrollt.

Vélhetően az EU fejlesztésekbe bekapcsolódó civilek 80%-a pártmaffiák pénzszivattyújaként működő formáció. Már a pályázati kiírásokon gyakorta szembeötlő, hogy miként rekesztik ki a területen lévő civil szolgáltatókat a fejlesztési források felhasználásából.

A demokrácia deficit fokozott újratermelése biztosítja a civilgyilkos zsákmányszerző pártokráciának azt, hogy kasztszerűen rátelepedjen piacokra, fejlesztési forrásokra, kommunikációs folyamatokra. Ezekben kirekesztő és versenykorlátozó módon érvényesítse saját érdekeit a közérdekkel szemben.

A civilgyilkos jelző Bibói értelemben három perspektívából vizsgálandó:

1. Fizikailag megsemmisítette-e a független állampolgári önszerveződések többségét a Halász-Zuschlág paktum utáni politikai viselkedés? Fenntartják-e azt a forráselsztó gyakorlatot,  amely azóta is a politikafüggetlen civil szolgáltató szektor megtizedelésére irányul?

2. Maga a pártokrácia hatékonyan működteti-e a döntően  kvázi nonprofit szervezetekből álló nonrofit szolgáltató hálózatát? A terepmunkában, a krízisintervencióban, a helyi közösségfejlesztésben fel tudjuk-e mutatni a fejlesztési forrásokban elvárt társadalmi hasznosságokat? Mekkora az évi 1000 milliárd Ft EU pénz munkahelyteremtési eredményessége?

3. Az aktív korú népesség közel 50%-a kirekesztett a munkaerőpiacról. Bibói értelemben ez a legfontosabb indikátor. Nem mondhatjuk magunkat felelős demokráciának, szociálisan érzékeny rendszernek, ha ennyi tellik tőlünk.

Azért használom eposzi jelzőként a civilgyilkos szót a jelenlegi pártokráciára, mert készek semmibe venni a Liszaboni szerződés azon ajánlását, mely szerint a nemzeti kormányok 70% fölötti foglalkoztatottság megteremtését vállalják az EU-ban, az információs társadalom és a tudás alapú társdalom erősítésével. Lépten nyomon szembe mennek ezzel az európai követelménnyel. Szembe mennek a Bibó által szociális érzéknek nevezett értékekkel és szembe mennek a rendszerváltás eredeti társadalmi szerződésével. Ez a polgárok elleni hadviselés.

Az általuk kiépített civil szektor döntően a pártmaffiák pénzmosodájának szerepét tölti be és nem a társadalmi érdekegyeztetés kiteljesedését, vagy a hiánypótló szociális szolgáltatások kiépülését szolgálja. Emiatt a civil szektor felé ugyan az a bizalmi deficit jelenik meg az egyszerű polgárokban, mint a pártorkáciával szemben. Ez az állampolgári önszerveződések függetlensége elleni hadviselés.

Az egymillió új munkahely megteremtéséhez határozottan le kell számolni az eddigi korrupt és kirekesztő gyakorlatokkal. Jelenleg semmi jele annak, hogy a pártokrácia bármelyik szereplője egyáltalán napirendre tűzné ezt a kontextust.

Nem tekintem érdemi válasznak azt, hogy naponta csuknak le állami vezetőket. Ez csak porhintés, nem változtat a döntéshozatalból való kirekesztettségre épülő korszak logikáján, nem mutat integrációs irányokat sem. Ott tart a jelenlegi közbeszéd, hogy mélyen elhallgatja  azt a témát is, hogy az integrációs képességünk megerősödéséhez komoly kultúrális korlátokat kell átlépnünk majd.

Egyenlőre a fájdalom hangjain kívül nem hallatszik semmi. Ez a probléma nevén sem nevezhető a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia által uralt magyar sajtóban.