Hungarian Participation Democracy's Ghost.

I have been a community development social worker and NGO activist from 1988 until 2007 back in Hungary. I am using the democracy development single issue movement points of view to let people understand the current affairs. During the first 7 years I wrote nearly 1000 articles about employment, democracy development, agriculture NGO situation. After this election I decided I turn my blog to English.

Kommentek

RSS Feedek

RDH Blog - RSS 2.0 hírcsatorna

Fenntartható gazdaság és fenntartható közélet

2010.01.14. 03:01 :: Saman

 Az egész világban nagy bajban van a közszféra. Nemigen találunk világos választ arra, hogy mi struktúrálhatná helyes (foglalkoztatás bővítő) irányba a gazdaságokat.

A közeljövőben várható, hogy ha a bankok berekesztik a hitelezés inzétményét (a 2009-es év erről szólt), akkor leáll a beruházás és a fogyasztás jelentősen lecsökken. Általában túltermeléssel állunk szemben a legtöbb kütyü piacán. Nemigen tudunk olyan fizikai terméket találni, amelybe komoly jövőbeni foglalkoztatási potenciált tudnánk beleképzelni.

Néha ilyennek találjuk a környezetvédelmi beruházásokat. Ott tart a nemzetközi közgondolkodás, hogy azon a területen talán lesz jelentős ipari termelési mozgás. El tudjuk képzelni, hogy jelentős állami megrendelések jelennek majd meg ezen a területen, ezért a piacok ezt tartják szemmel tartandó befektetési területnek.

Lassan 40 éve már, hogy a kütyük termelésére építő ipari társadalom, ami a II. világháború után a nyugat európai országokban magas minimálbérrel komoly belső fizetőképes keresletet garantál a belső piacok számára találkozott azzal a sokkal, hogy a kreatív, a tudásintenzív gyakorta energia takarékos eszközök jobban eladhatók. Japán számára ez felelmelkedési lehetőséget jelentett, a világ egyik vezető gazdaságává vált.

A 73-as olajválság utáni időszakot ezért olyan gazdaságtörténeti határnak tartják, amely véget vetett a fizikai erőforrásokkal pazarlóan bánó ipari termelésnek. Nemcsak a fizikai termékek árképzésében jelenik meg egyre hangsúlyosabb mértékben az ember által rendszerezett információ, hanem a foglalkoztatási szerkezetet is jelentősen átrendezi ez a kor. Ahogyan korábban kiáramlott a mezőgazdaságból az önellátó gazdaságból a népesség, olyan vehemenciával következett be az ipari termelés visszaesése.

A Domschitz féle kultúrális innovációk három dimenzióban látják a nagy gazdasági váltások okait. A tőke, a humán és az információs dimezió változásai okoznak időnként gyökeres változásokat.

A modellből világossá válik, hogy mi az ipari társadalom, mi az információs társadalom, mi a tudás alapú társadalomkép vagy a fenntartható fejlődés kultúrája.

A modell 89-ben született, azzal a várakozással, hogy talán segít megértenünk, hogy milyen kihívások állnak előttünk. A rendszerváltás előtt.

Ma a 2010-es választásokra készülve talán érdemes lenne leporolni erről a fogalomkészletről ezt a 20 éves port. Nem sikerült jól kijönni a rendszerváltáskori döntéseinkből. Sok sok szerte foszlott remény, sok sok kirekesztettségtől való félelem van bennünk.

A 73-as olajválság tehát az ipari társadalom vége és az információ alapú társadalom kezdete egy olyan változás sor, ahol többé nem számíthatunk hatalmas ipari expanzióra. Ilyesmi csak kivételes esetben fordul elő, épp az információ technológiához kötődően, például Taivan esetében.

A kelet európai társadalmak számára komoly kihívást jelentett a vasfüggöny leomlása után, hogy miként épülhet ki a magasabb minimálbér egy olyan korban, amelyben vége a tőkeigényes ügyeknek, a világ már a nem tőkeiényes síkon versenyez. Azért nehéz az EU csatlakozás ellenére felzárkóztatni a bérszinvonalat a nyugati szinvonalhoz, mert 73 után már nincsen igazi ipari expanzió. Meg kell elégeni réspiacokkal, kisebb léptékű ügyekkel.

Nyugaton a jóléti társadalom erős belső piacra épül. 45 után tudatosan engedtek a munkásmozgalmak 50 évvel az előtti követeléseinek, és kiderült, hogy megfizetni a munkásokat olaj a tűzre. A piacnak jó, ha erős a fizetőképes kereslet intézménye. Ez öngerjesztő hatású.

A korábbi alapvetően hiányra és konfliktusokra épülő kapitalizmust felváltotta a fogyasztói társadalom és az ahhoz kötődő jóléti rendszer.

A magas minimálbér előfeltétele a jóléti rendszernek. Ez az, amit megcsinált 8 év alatt Szlovénia, Lettország, vagy ügyesen haladnak efelé azok, akik lehagytak bennünket számos fejlettségi mutatóban a keleti blokkból.

A rendszerváltás utáni első periódusban sokakat bizakodással töltött el, hogy Magyrországnak a legnagyobb a külföldi tőke vonzó képessége.

Mégsem mi fejlődünk legszebben. A 73 utáni fejlődés nem a tőkedimenzió kiteljesedése. Az ide áramló tőke nem csak munkahelyket teremtett, hanem sokat pusztított is. Piacokat, munkahelyeket például. A tőkevonzás sikere ellenére reprodukáltuk a Horthy rendszer-, vagy ha úgy tetszik a nagy gazdasági világválság korabeli kirekesztettséget. Az is a pártokrácia és a beáramló tőke számlájára írható, hogy lényegében nemet mondott az ország a feljett tudás intenzív szektorok fejlesztésére, felszámoltuk például a biotechnológiai kutató kapacitásainkat, a rajzfilmgyártást és helyükre olyan jellegű iparnak kezdtünk el örülni, ami nem biztosít komoly felemelkedést, legfeljebb átlagos életszinvonalon eltart 5-7000 embert. Lehetnénk a kereativitásunkról és az egyedi minőségünkről elhíresültek. Meg sem próbáltuk ezt az utat járni. Ez semennyire nem a piac bűne. Nem a Suzuki a felelős a biotechnológia tudásbázis szétszéledéséért.

Az információs társadalom épp tőke ügyben egy negatív fordulat. 73 előtt versenyképes a magas tőkeigényű, alacsonyan humanizált, magas információ igényű innováció, míg 73 után az alacsony tőkeigényű változata határozza meg a versenyt. A tudás alapú szervezeti kultúra, vagy ennek a társadalmi kivetülése, együttműködésekre és nemzeti szintű tudásmegosztássá, esetleg szinergiává válása, marad szintén alacsony tőkeigényű innováció, de ott humán dimenzióban van előretörés.

A fenntartható fejlődés újra magas tőkeigényű lesz.

Ebben sok csiki-csuki van. A világ két alacsony tőkeigényű rendszere határozza meg napjaink jövőképeit. A Liszboni Egyezmény ajánlása, amely 70% fölötti fogllakoztatottság megteremtésére kéri az EU tagállamokat az információs társdalom és a tudás alapú társadalomhoz kötődő fejlesztésekkel, vagy az a rendszeres májusi pánik, hogy az USA és Japán már megint nagyobbat növekedtek a tudásintenzív szektorokban, azt jelzi, hogy európában nem mennek jól a dolgaink ezügyben.

Elkezdődött egy olyan jövőkép kiforrása is, ami összezavarja a képletet. A fenntartható fejlődés körüli ötletek megvalósításához meg kellene duplázni az adóbevételeket és hatékonyan kellene azokat elkölteni.

Ha készen vagyunk kultúrálisan azzal, hogy a rendszerezett információt használni tudjuk mint társadalmi kontroll, ha készen vagyunk kultúrálisan azzal, hogy az hideg ész, a számok, a gazdasági haszon, az elfogyasztható javak hajszolása helyére bejöjjenek a döntéseinkbe olyan szempontok, mint a gyerekeink számára megőrzött bolygó, akkor esetleg elkezdődhet egy nagy adócsökkentési szakasz után egy erősebb állam kiépítése.

Ha nem vagyunk ezzel készen, ha nem vagyunk képesek jövő szempontot is figyelembe vevő társadalmi kontrollokat gyakorloni, ha hagyjuk elkurvulni a politikusokat, akkor a magasabb tőkeigényű kor inkább regressziót vált ki.

A fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósítása egyenlőre ilyen regressziós tüneteket mutat. Újabb technikai szörnyek teremtésétől várjuk a technológiánk által okozott sebek begyógyulását.

Kelet Európán, különösen az oroszokon és a magyarokon látszik, hogy magas tőkeigény megjelenése visszavethet a vadkapitalizmusba.

Ki kellene hordani az információs társadalom és a tudás alapú társadalom kultúrális kiforrását a bugris végeken is.

A Magyar Köztársaságba elegendő részvételi demokrácia kellene, több párbeszéd, több emberek által létrehozott jövőkép, helyzetfeltárás, terv, aktivitás.

Le kellene számolnunk azzal a korszakkal, ahol a gazdaságfejlesztést csak az érdekli, ami alacsonyan humanizált, magas információ igényű helyett alacsony információ igényű (a mi autógyáraink mérnököket alkalmaznak összeszerelő munkásnak), és magas tőkeigényű termelés, mint például a Han Kog, a Suzuki, az Autópálya Rt, stb.

Ezt a fejlődési irányt az érdekli, hogy mikor lesz már versenyképes a magyar minimálbér, azaz mikor leszünk egy szinten Kínával, ahol kb. fele annyiért dolgoznak a munkások. Ezért csökken a reálbér az elmúlt évtizedben már drasztikusan. 30 éve még 2400 buszjegyet lehetett venni egy havi átlagkeresetből, ma már csak 400-at. Buszjegyátalányban számolva hatodára csökkent a reálbérünk! Kína meg üstökösként jön felfelé, miközben mi haláltusánkat vívjuk.

Gyurcsány megpróbált meglehetősen óvodás stílusban siránkozni azon, hogy máshol az oktatásban és az egészségügyben megjelenő árbevételek a GDP részei, amíg nálunk nem. Az egszségbiztosítási reform egyik célja lett volna, hogy a rendszerezett információ szintjén kozmetikázzuk az államháztartási mérleget legális árbevételekkel. A mocsári egészségügyi árbevételek elvileg tényleg megjelenhetnének könyvelésekben, sőt az sem az ördögtől való, hogy többet fizessenek azok, akik használnak állami szolgáltatást, csakhogy a nyugati biztosítási alapú rendszerekhez és fizetős egészségügyi szolgáltatáshoz van munkaerőpiac és diszkrecionális jövedelmet tartalmazó bérintézmény. Miután beletolta így is az életvilágba a lakhatás, a minőségi közoktatás, a tömegközlekedés, a nem életveszélyes szülés, felsőoktatás költségeit a kádári bérszinvonalba, még tovább kutakodik költségvetési tartalékok után a középosztály pénztárcájában.

Nem csak az elvonást kellene nyugati tipusúra állítani. Meg kell tisztelni a munkásintézményt emberhez méltó bérrel. Ehhez képest Gyurcsány minden fórumon azzal kampányolt, hogy túl magas a bérszinvonal.

El kellene dönteni, hogy a Kínai Unióhoz tartozunk, vagy az Európai Unióhoz. A társadalomban több poton látszik a kultúrális leszakadásunk az többi kelet európai országhoz képest. A 35 év alatti számítógép analfabéták száma az észteknél 3% a lengyeleknél 9% nálunk 36%. Hihetetlen gyermekszegénységi adatokat tudunk flmutatni, mert a társadalom jelentős rétegei sülyedtek bele abba a szegénységi kultúrába, ami önmaga nem foglalkozik már a modernizáióval való lépéstartás kihívásával. A tudástársadalom szegényei kirekesztettek az önművelés lehetőségéből.

Az EU jóléti társadalomban gondolkodik. Magas foglalkoztatottságban és magas minimálbérben. A kettő összefügg egymással. Az EU számára világos az irány is.

Fel kellene ismerni a regresszióban érdekelt zsákmányszerző gazdasági csoportokat és hatékonyan fel kell lépni az ellen, hogy egész társadalmakra telepdjenek rá maffiamódszerekkel.

Az információs technológia és a kultúra természetes fejlődése lehetővé teszi, hogy a zsákmányszerző rendszereket kiépítő hatalmi centrumok helyébe valódi európai demokratikus rendszerek kerüljenek.

Gyurcsány tündöklése és bukása kitűnő példája annak, hogy az nem elég, ha a pártokrácia ezt ideológiaként visszabüfögi. Gyurcsány felfestette a rózsaszín felhőkbe azt a baloldaliságot, ami szellemi - kultúrális javak "újraelosztásának"  expanziójáról szólt. Már nem tőkejavakat kell tolni a szegénység elleni küzdelemhez... Ez egy merőben új megközelítés a gyakorlati Marxizmushoz képest. Csakhogy a saját szervezetében sem sikerül megértetnie ezt. Az MSZP tök süket erre. A legkisebb lépéséskísérleteket is úgy rázta le magáról, mint kutya a bolhát. A főnök, meg nem dolgozott tovább azon, hogy megértesse magát.

Kifejezetten kuncogtak a sorokban például az Öszödi beszéd egy éves évfordulóján tartott beszéde után. Az egyetlen újságcikkban arról írnak, hogy ebből senki nem ért egy mukkot sem. Nagy társadalmi szinten ennek a modernizációs vakságnak óriási, cunami erejű hatása van. Még a szocilaista országokhoz képest is durva állapotokat találunk, ahogy azt a fiatalok számítógép analfabétizmusa adattal érzékeltetni próbáltam.

A rendszerezett információ vagy a humán dimenzióban történő előrelépéshez erős civil szektorra a tudományos discurzus felébredésére lenne szükség. Nagy baj, hogy a civilgyilkos pártokrácia esküdt ellenségének tekinti a politikafüggetlen sajtót, a független tudóst és a független civileket.

A pártokrácia nálunk inkább az intézményességtagadó attitűdöket erősíti, és tűzzel vassal írtja a tudástársadalom konform módon dolgozó fejlesztőket.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reszvetelidemokracia.blog.hu/api/trackback/id/tr121671080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ortega.y 2010.01.19. 10:03:50

Ez nem az én napom! Rossz cikkhez írtam, bocs. Bemásolom ide.

Közgondolkodásunk nyolcvan évvel ezelőtti. Zsigerből gyűlöli azt, akinek van. A politika mindenkor a hatalmi érdekcsoportok harca volt, ma is az, s a jövőben is az lesz.
A szegények hatalma sehova nem vezet. Először a saját maguk, majd klientúrájuk, majd hatalmi érdekcsoport feltőkésítése a cél. Ebben a sorrendben. Utána lehet szó a köz javáról.
Ezek szerint az MSZP elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy vagyonosodási kényszer nélkül újrafogalmazhatja a magyarországi baloldalt. Kialakult a hazai tőkés - tőkésréteg - feltőkésítették a hátteret. Jöhet az ideológia - mint a politikai kötőanyag.
Remélem, ugyanez a helyzet a jobboldalon is. Mert ha nem, akkor forró négy évnek nézünk elébe. Nyolc éve volt a jobboldalnak, hogy meghatározza önmagát, a nemzeti - társadalmi célokat, hogy hatalomra kerülve letisztult célokat kivetítve méltóságteljes kormányzásba fogjon.
Ma a boszorkányüldözés már az egyszerű lelkeknél sem vált ki maradéktalan jóérzést. Túl kell(ene) lépni a gyűlölet időszakán.

ortega.y 2010.01.19. 10:07:34

Most meg rossz-at másoltam be:-)
Beiratkozom egy topik író tanfolyamra:-)
Ezt szántam ide.

Kedves Samam

Megpróbálom újra összeszedni gondolataim.
Bárhonnan nézem az általad leírt probléma halmazt, nem látom, hogy a mai pártokrácia képes lenne rövid időn belül hathatós választ adni a feszítő kérdésekre, normális fejlődési pályára állítani az országot.
Igen-ám! De ha az utca csinál történelmet, a kisember mindig szív, maradéktalanul.
Mi vár ránk? Képes lesz kiegyezni a politikai elit? Nem háttérmutyikra gondolok, hanem a helyzettel nyíltan szembenéző, a kiegyezést nyíltan vállaló társadalmi konszenzusra gondolok.
süti beállítások módosítása