RDH Blog - RSS 2.0A BKV esetén látszik, hogy a civilgyilkos zsákmánszerző pártokrácia kontrollja alatt álló cégeknél egészen életveszélyes mutatvány lehet HR vezetőként dolgozni.
Komoly erők csattanhatnak a HR-es hátán.
A civilgyilkos zsákmányszerző maffiák egymás elleni harcukban kirakatperben feláldozhatják a BKV tipusú cégek menedzsmentjét. Őket teszik meg nyilvánosan köpködhető arcoknak, míg a politkusok glóriát rajzolnak maguknak, mint ahogy Horváth Csaba tette a belinkelt parlamenti beszédben.
A HR a pártmaffiák által uralt cégeknél el kell, hogy szállásoljon olyan figurákat, akiknek adott esetben semmilyen menedzsment tudásuk nincs a zsíros állás betöltéséhez, esetleg csak az a szerepük, hogy a céget megfejjék. Érdekes HR-es kihívás lehet politikai ejtőernyősök elhelyezése egy cég struktúrában.
Hová kötődjenek döntési kompetenciák? Mivel igazoljuk a belső adminisztráció felé az adott személy alkalmasságát?
Mit csinálnak az ilyenek a menedzsmentben, amikor nem biciklitároló jellegű kérdésekről hoz döntést a cég?
Van-e kontrolljuk a "rendelt-e valaki visszapillantó tükröket?" - tipusú kérdésekben?
Amikor kiderül, hogy nincsen, akkor milyen mozgásterünk akad, ha a "tulajdonos" által ideteremtett díszköcsögökről van szó, márpedig ezesetben a tulajdonos dönt a fejlesztési forrásokról, azaz egyedül eleve nincs hatalma a menedzsmentnek a saját stratégiájáról dönteni. Nem lehetséges valódi menedzsmentet működtetni a háttérben, mert az kettős kommunikációs - döntéshozatali és bérstruktúrát jelent.
Ezek a dísztökök, pedig személyükben jelentenek garanciát arra, hogy beszélő viszonyban vagyunk a "tulajdonosunkkal". Ha őket kirúgnánk szakmai alkalmatlanság miatt, az olyan, mint amikor lefejezve küldünk vissza egy követet. Na nem háborús tárgyalási helyzetben, hanem a saját királyunknak.
Nagyjából ez a "HR szoknyája" a civilgyilkos szákmányszerző pártokrácia korában a felsővezetés ügyeiben az állami vállalatoknál. Ezt kell eltakarni befelé és kifelé. Nem kis intézményességtagadó katyvasz.
A korrupció elkendőzésénél nagyobb hatású startégiai kérdés, hogy képvisel-e a HR humán szempontokat, mondjuk egy béremelési helyzetben. Ez már egyforma kérdés a piaci és a félállami cégeknél.
Legyen az idén reálbér emelés vagy ne legyen? Ha igen, akkor mekkora? Ha reálbér csökkentést csinálunk, akkor kompenzáljuk-e ezt valaha? Mi a pénzügyi vagy stratégiai háttere ennek a dolgonak? Miből változtatunk? Hogyan?
Nagyon laikus széle ennek a skálának az, ha egyszerűen empátiával megpróbáljuk magunkat beleképzelni, hogy az a munkaerő milyen életszinvonalon él, akivel mi dolgozunk.
Vajon ennek a szakmának tényleg elég-e az a tipusú munkaerő, akinek az élete havi 86.432 Ft-ból finanszírozható? Én mint nem mindíg intézményességtagadó agyú figura, azt gondoltam, hogy a közgazdászok ilyenkor automatikusan reálbéresítik a számot az inflációval. A munkaügyi kapcsolatok órán lejátszott béralku játék meggyőzött arról, hogy egy átlag közgazdász még akkor is úgy néz a reálbér szempontra, mint fiatal szarvasmarha a frissen készült bejártra, ha multi HR-esként dolgozik.
Ha ennél többet fizetünk, mondjuk netto 120.000-et, akkor kérhetjük, hogy akkor dolgozzanak egy másik nem adminisztrált négy órát naponta, azaz kiszakíthatjuk őket a családi szerepeikből az átlagon felüli munkabérért? Itt angliában kegyetlenül ketyegtetik az órabért minden esetben. Nincs is olyan játéktér, amit a hazai gazdasági kultúra a jól fizetett munkaerővel szemben alkalmaz.
Itt már megjelenik az inzézményességtagadó társadalmi elvárás-khaosz is. Aki pusztán a felelősségterület miatt kap ilyen "magas" jövedelmet, az az intézményességtagadó kultúra miatt automatikusan kerül át a zsákmányszerző kategóriába az emberek fejében.
Ha esetleg visel felelősségeket, ha esetleg tényleg társadalmi és/vagy piaci hasznossága van annak, hogy kiegyensúlyozott, kipihent ne adj isten kreatív probléma megoldó emberről van szó, akkor veszük-e a bátorságot ahhoz, hogy közeledjünk az emberhez méltó bér tartományhoz, azaz reálértékben növeljük-e a bérszinvonalat, vagy lemondjuk erről az irányról.
Az egyetemi osztálytársaimmal való találkozás is egyfajta lenyomata a hazai gazdasági - kultúrális állapotoknak. A blogban is megírtam, azt az órai élményt, ahol az egyik tanárunk azt kérdezte a multiknál dolgozó osztálytársaimat, hogy jól érzi-e, hogy elkezdték a multik lecserélni a korábban jól megfizetett végrehajtókat 10-30-40%-kal olcsóbban dolgozó végrehajtókra.
A társadalom szerkezetben ez azt jelenti, hogy már a pesti munkaerőpiacon sem elérhetőek az éhbértől különböző jövedelmek. Ez nagyjából akkora csapás, mint amikor 93-95 táján lemondtunk arról, hogy lehet-e kisvállalkozóként újbelépőként megjelenni a hazai piacon. Az eleve "fizetőképes kereslet" hiányban szenvedő hazai gazdaság elveszíti azt a réteget, aki még bemegy néha az étterembe, aki nem a legolcsóbbat keresi mindenütt, aki esetleg nemet mondhatna az adóelkerülő vállalkozósdira, mert megteheti, azaz viselkedhetne polgárként...
Az a fajta társadalmi modell, amely felismerte, hogy a fizetőképes "belső kereslet" azaz a belső piac erőssége összefügg a munkásoknak fizetett bérrel, az nevezhető jóléti társadalom modellnek.
Rossz nyelvek pletykája szerint ezt Ford javasolta a nagy gazdasági világvállság idején egy konferencián a többi nagytőkésnek az USA-ban. Felvázolta, hogy ha engednek a munkásmozgalmak követeléseinek és minden munkás annyit fog keresni, mint egy akkori menedzsment tag, akkor itt akkora fogyasztói társadalom fog kitörni, hogy péládul az ő gyára rengeteg autót fog tudni eladni.
Itt Angliában tisztán látni lehet, hogy az angolok, akik a II. világháború után csatlakoztak ehhez a modellhez, milyen okokat találnak arra, hogy adott estben megfizessnek valakit mondjuk az itteni minimálbér másfélszeresével - kétszeresével. Csak hogy vizualizáljam, én kb 1000 Fontot tudok összerakni a minimálbérből, ami kb 300.000 Ft netto, itt arról a bértatományról beszélek, ami ennek a másfélszerese - duplája. Egy magyar ismerősöm péládul buszsofőr, és 2000 Fontot keres. Ha látok utcai aszfaltozó munkát, épületbontást, köztisztasági vállalatot, ezekben az állásokban garantáltan nem látok szinesbőrű embert, ami itt Londonban elég szép mutatvány a HR részéről. Azt gondolom, hogy azért nem látok csak fehér benszülöttet, mert ott is ez a duplázott bér a szokásos fizetés.
A jóléti társadalom modell kultúrája arról szól, hogy bármilyen intézményességre ráolvassa ezt a "duplázós mantrát". Ha foglalkoztatási célú közpénz, ha emberek szállításának a felelőssége, ha emberek tanításának a felelőssége, ha élelmiszerbiztonsági felelősség, ha vállalkozói kockázat, bármi, akármi... Bármilyen esetben okot talál arra, hogy magasabb bérrel megtisztelje a felelősségeket. Ha kitör a válság, megelmi a minimálbért, ami a magamfajta analfabétáknak ad védelemet.
Nálunk az intézényességtagadó kirekesztő és versenykorlátozó (így hívják Iversenék a zsákmányszerzőt a tudomány nyelvén) rendszer éppen ellenkező irányba építkezik egészen 81 óta, lassan 30 éve.
Bármilyen felelősségről levesszük a bármennyire szerény "intézményességi felárat". A jövő szociális demagógiájának a kedvenc terepe lesz (van, volt), hogy a miniszter elnök is éljen 50.000 Ft-ból. Az intézményesség tagadó kultúra ezt akarja hallani a fülébe.
Nálunk már a tanárok is, az orvosok is, a rendőrök is éhen halhatnak még akkor is, ha állítólag a közalkalmazotti béremelés volt a Medgyesy kormány egyetlen nagyobb lépése, nálunk egy egyetemi tanár is ebbe a 80-120 netto körüli bértartományba eső kerestettel csinálja, amit csinál. A buszsofőröknek vagy a mozdonyvezetőknek is megalázóan alacsony a bére, pedig náluk nagyobb sztrájkpotenciálja senkinek sincs. Szó sincs arról, hogy nálunk a megnövekedett felősségekhez megnövekedett bért lehetne kapcsolni. Az, hogy kitörjön a harmadik szektor felvirágzásának kora, az semmennyire nem igaz, az EU humánfejlesztésekre irányatott 300 vagy 600 milliárdjából.
Az ezzel ellentétes folyamatok viszont totálissá váltak. Az állam "rohadjon le minden" HR startégiáját a piaci szervezetek is magukévá tették.
Minden fronton, ahol valaha valami kompenzálta ezt, komoly nyomás tolja vissza a szegénységi kultúrába azokat, akik középosztályi érzelmekkel gondolhattak a jelenükre vagy a jövőjükre.
A soha ki nem beszélt jólét társadalom modell Brutszai a HR-esek. Mi szúrjuk bele a tőrt először ebbe a lehetőségbe.
A HR dolga a bértárgyalásokban nem észrevenni az életvilág érveit. A HR dolga a zsákmányszerző mentalitás kivitelezése. Tényleg meg lehet szervezni ugyan azt a tevékenységet még olcsóbban és még olcsóbban. Ezzel némiképp nagyobb kockázatokat vállalunk itt ott. Egy kicsit megnő a frukutáció, de hát szerencsétlenek más cégeknél is ezt találják, így nem tudnak hová elmenekülni. Egy kicsit több képzést kell tartani a sok új munkatárs miatt, de persze nem elmélyült képzéseket vagy ne adj isten műhelymunkákat. A startégiai emberi erőforrás menedzsmentnek a magyarok csak a címét tudják elolvasni. Ez volna a kor HR kihívása, de nálunk nincsen olyan cég, ami ezt tematizálni tudná.
Ha kevesebb a bérköltség, akkor lehet nagyobb a profit. Eleinte örültek ennek a külföldi cégek, mint tualjdonosok, de nem vagyok benne biztos, hogy még mindíg örülnek ennek. Eleinte jól működtek az ide települt nagyvállalkozások profit szivattyúként, de nem biztos, hogy még mindíg jól működnek. Egy darabig úgy tűnt, hogy ez jól megy.
Feltéve, ha ez nem a piac fundamentumát azaz a fizetőképes kereslet című intézményt iktatta ki a saját piacunkról...
Kommentek