Amikor felpofoz a télapó,
Amikor, halálra gázol egy mentő autó
Kutatom, hogy mégis mihez hasonílthatnám,
Hogy a gázgyár esett rám"
"A struktúra oldalán lévő személyek államigazgatási jogosítványokkal rendelkeznek, számukra a panaszos fél munkaeszközként jelenik meg a napi gyakorlatban, ezért elvitatják a konfliktusban az emberi jogait. Nem vesznek részt partneri viszonyra épülő párbeszédben, mert a civil panasztevőt nem tartják kompetensnek a saját vagy az általa képviselt csoport problémájának képviseletére.
Szélsőséges esetben a konfliktusban megengedhetőnek tartják a civil probléma felvető fizikai fenyegetését szervezeti mechanizmusok beindításával ilyen módon akadályozzák a probléma megoldását.
A jelenséget egyedi konfliktusokban Pál Tamás azonosította be a 80-as évek elején, az általa tartott képzéseken Dzsingisz Kán effektusként emlegette ezt a tünetegyüttest."
Röviden úgy szoktuk leírni a Dzsingisz kán effektust, hogy "aki rossz hírt hoz, karóba huzatik".
Aki társadalmi problémákat merészel tematizálni, vagy akár csak a saját életvilágában a szervezeti kommunikáció síkjára emeli a probléma felvetést, az kiteszi magát annak a veszélynek, hogy a zsákmányszerző struktúrák levadásszák.
A BKV esetpéldában azért kezdtem el a szakszervezetek jelenlétét firtatni, az összes újságcikk kommentjében, mert itt a BKV dolgozók tették oda az arcukat a lassító sztrjákhoz a szakszervezetek szerepe nem átlátható.
Egyének vannak közösségi szerepben a szolidaritás védelme nélkül.
A BKV hivatalos karóba húzó bizottságot alapított, fölülvizsgál minden egyes "nem forgalomképes a buszom" tipusú döntést és ez a bizottság kezdte el megtizedelni a sofőröket és műszaki szakembereket.
Még mindíg ott a szaksszervezetek kezében a lehetőség, hogy előlépjenek a függöny mögül és megvédjék a kirugott embereket. Amennyiben ez nem történik meg, abban az esetben egy tipikus esetet láthatunk arra, hogy a hazai demokráciában csakis egyénként, kiszolgáltatott kisemberként lépünk az érdekérvényesítés porondjára. Azaz nem számíthatunk másokra. Ha vagyok olyan erős "
jedi lovag", hogy egyedül megváltoztatom a kereteket, akkor máris indulhat az érdekképviseleti akció.
A zsákmányszerző struktúra is ebből nyeri az erejét. A pártokrácia megveszekedettül hisz abban, hogy a civilek alapvetően együttműködés képtelenek. Sem helyi kisközösségi szinten, sem, az országos nagy hálózatok szintjén nem lesz
semmilyen összefogás, közös érdekképviseleti megmozdulás.
A zsákmányszerző struktúra alapvetően az intézményességtagadó kultúrális mítoszra épít és addíg fennt is tudja tartani ezt a hatalmát, ameddíg magunkban nem változtatunk ezen.
Itt most nagyon fel van dobva a labda, teljesen világos, hogy ezeket az embereket a "nem álltam be a forgalomba törött tükörrel" - jellegű szabálykövetés miatt kirugták az állásukból. A szolidaritást megbontása a célja ennek a BKV döntésnek.
Amennyiben mezítlábas állampolgárként, azaz egyénként állnak a sofőrök a BKV struktúrákkal szemben, az több szempontból igazolja az intézményességtagadó hipotézis életvilág / rendszerszemlélet jelenséggel való összefüggését.
Egyrészt konkrétan ebben az érdekérvényesítési akcióban lehet olyan a percepciónk ( a sajtócikkek teljesen egyértelműen ennek állítják be), hogy az egyének, egyedül a szabad akaratukból egyszer csak el kezdték követni az írott szabályokat. Ezzel levetették magukról azt a korábbi karizmatikus vajákolást, hogy maguk kockáztatnak, azaz félig - meddig forgalomképtelen buszokkal is kifutnak, legfeljebb némi plusz munkával kompenzálják a műszaki hibákat. Velük szemben a BKV bizottság, mint intézményesség tűnik fel. A mellettük álló intézményességek, azaz a szakszervezetek és a független civil erők sem védik meg őket ebben a helyzetben. Azaz a saját érdekképviselet, a jószolgálati érdeképviselet, a nyilvánosság kontrolljának megfelelő működése és a tiszta szabályok hiánya egyszerre jelenik meg demorácia deficitként.
Maga a kiinduló konfliktus egy olyan össztársadalmi jelenség, ahol az aktuális gazdasági vállság egyik költségvetési tartalékaként a buszsofőr tipusú emberek bérkerete lett megjelölve. A kormány olyan szabályozást vezetett be, amely megszüntet sokféle kedvezmény tipusú bérhez kapcsolódó juttatást. Amikor ezt végrehajtják a különböző cégek HR osztályai, akkor ők is tehetetlen senkik a nagy hatalmas kormányzati struktúrkkal szemben.
Ha a cégek az adózás alá eső jövedelemben kompenzálni akarnák az életvilágban azaz a családi költségvetésben megjelenő összeget, az nem egyszerűen azt jelentené, hogy a korábban kifizetett 10 Ft-ot kiegészítjük másik 10 Ft adóteherrel, hanem az életvilágban megjelenő 10 Ft-ra 20 vagy 30 Ft adóteher nehezedik. Ha esetleg lenne a cégeknél valamilyen fellelhető pénztartalék az életvilág oldalon elvesztett pénzek kompenzálására, ezzel valójában a költségvetést etetnénk olyan módon, hogy ennek 3/4-e landol a zsákmányszerző pártokráca kontrollja alá és 1/3-a jelenhet csak meg az életvilágban.
Eleve olyan a hazai adórendszer, ami 60%-os SZJA tartományba sorolja azt a bérszinvonalat, ami kimozdul az éhenhalasztás tipusú sávból. Az elképesztően magas TB járulékkal együtt már ott tartunk, hogy ebben a sávban jóval több pénzt ragad el a zsákmányszerző struktúra, mint amit megkaphatnak az emberek. A buszvezetők bruttó 210e Ft-os bére már olyan magas, hogy ott már ez a zsákmányszerző struktúra érvényesül.
A cikkek kommentjeit olvasva feltűnik, hogy amikor a szakszervezet belép ebbe a helyzetbe és azzal a minősítéssel próbálkozik, hogy ezesetben a BKV agyalágyult, a karóba húzó bizottság maga a nonszensz, milyen fogadtatást vált ki az emberekből. Az emberek nem a szolidaritás megjelenését látják meg, hanem a zsákmányszerző struktúra jelenik meg a szemük előtt.
A szakszervezteknek két szerepe feltűnő ebben a matrioska baba szerűen egymásba épülő konfliktusban.
Ők védik vagy nem
védik Kis Pistát a BKV HR orsztályával szemben. Egy szinttel feljebb, ők tárgyalnak bérről, kollektív szerződésről a menedzsmenttel, ők rendelkeznek érdekképviseleti tevékenységhez szükséges háttér infrastuktúrával az általam vezetett egyesületek pusztán a családi kasszám nemlétező tőketartalékaira támaszkodhatnak bármilyen érdekképviseleti kampánytevékenységben. A mi civil intézményesültségünk nem haladja meg a mezítlábas állampolágr azaz a BKV-nál dolgozó egyének szintjét. Nagyjából ugyan akkora szolidaritási hullámot váltotott ki a mi mozgalmaink kiirtása a hazai közéletből, mint amekkora vehemenciával odaállt a társadalom a kirugott buszsofőrök mellé.
Ennél lényegesebb sík az, hogy a szakszervezetek képviselik az életvilágot a jóléti társadalom modell felé vezető úton, például a minimálbér kérdésben. (pontosabban jelen esetben az ellenkező irányba vezető úton). Emlékeztetnék arra a momentumra, hogy a kormány nevezetű apparátusi érdekcsoport az idei bértárgyalásokra azzal ment el, hogy ők már a költségvetést úgy alkották meg, hogy nem terveznek semmilyen béremelést. Nem szeretnék a hivatalnokaikat azzal zavarni, hogy az OÉT más minimálbérben állapodott meg és ezesetben át kellene írni tervszámokat, ezért ha lehetne akkor az idén ne (sem nem) tűzzék napirendre a bérkérdést.
Mekkora
mandátumképző vehemenciával szállunk be a saját érdekképviseleteink támogatásába a helyi vagy az országos tárgyalásoknál? A szakszervezetek által írott cikknél én kommentemen kívül talán 1 pedzegeti még azt, hogy nahát "halle luja" megjelentek az állampolgári öszerveződések és meg akarják védeni a kirugdosott kisembert. A többi 32 kommentelő azon akad ki, hogy mit keres a BKV dolgozóknál 32 szakszervezet. Minek ez! Ezek bizonyára csak közpénznyelő szervezetek! A napnál világosabb, hogy nem a tagok tartják fenn őket! Egészen biztos, hogy semmi közük az életvilág védelméhez, ezek a zsákmányszerző struktúra által manipulált intézményességek.
Így múlik el a világ dicsősége!
Jelen pillanatban ott tart a kultúrális percepciónk, hogy a saját érdekképviseletek azért nem tudják a sajtónyilvánosság előtt az érdekképviseleti munkájukat végezni, mert az intézményességtagadó mentalitás az előbukkanásuk pillanatában átsodorja őket a túloldalra.
A kiszolgáltatott (úgyis egyedül hagyanak a többiek) fogolydilemmában gondolkodó kisember a sajátérdekképviseleti megmozdulásban nem azt látja, hogy megtört az individualizmus, kiléptünk a magánszférából (az intézéményességtagadó attitűd a nőies és individualista attitűd együttese), hanem a sajátrédekképviselet megjelenését is átkereszteli, őt támadó, őt veszélyeztető struktúrává. A civil szervezetek vagy a szakszervezetek felé ugyan az intézményességekkel szembeni mocsári betyár düh jelenik meg, mint az állammal szemben.
A BKV jelenlegi megoldása is az. Ennek a konkrét esetpéldának is az a megoldása, hogy az életvilág térjen vissza maga mocsarába. Ezentúl nézzék el megint 190 busznál minden reggel, hogy nem működik az index lámpa, el van törve a visszapillantó tükör, megrepedt az alváz, nem működik a fűtés... Tekintsenek el a szabályoktól, mert az élet az ilyen.
Ehhez képest mi jelenik meg a struktúra tetején? Ahogy a blogomba belinkelt parlamenti felszólalás videofelvétele mutatja, a struktúra tetején a civilgyilkos zsákmányszerző pártokráca a mennyekbe magasztalja magát azügyben, hogy mekkora rendet csináltak ők itt a BKV-nál.
A bohózat következő percében megjelenik a rendőrség és
lesitteli HR igazgatót sikkasztás szerű valami miatt.
Egy Habermas ihlette létra különböző fokain próbáljuk megnézni, hogy vannak-e áldozatai ennek a társadalmi konfliktusnak, milyen anyagi érdek háttere van ezeknek.
szereplők | áldozati érintettség | adok - kapok mérleg |
adófizetők | amikor milliárdos nagyságrendű közpénzt lavíroznak illegális vizekre, olyankor az adófizetők kirabolt áldozatok | az adóelkerülés kultúra által tolerált hozzáállás |
utasok | amikor nem jönnek a menetrend szerinti buszok vagy kettétörik a csuklósbusz az utasok alatt, olyankor megkárosított áldozatok a fogyasztók | a bliccelés elfogadott fosztogatási módja a rendszernek |
BKV dolgozók | amikor kirugják amiatt a buszsofőrt, mert alkalmazza a műszaki átvétel szabályait és nem vállal irreális kockázatot, olyankor áldozat | a hazaviszem a kalapácsot vagy a gázolajat régi hagyomány az ilyen cégeknél (nem rendelkezem semmilyen tapasztalattal ezesetben) |
BKV felsővezetés | amikor a pártokrácia azzal az igénnyel lép fel, hogy fizessen a pártkasszába százmilliókat, valahogy oldja meg, hogy ez ne tünjön fel a törvényes rendnek, olyankor az adminisztratív menedzsment áldozat | a milliós fizetések, végkielégítések egyéb juttatások kompenzálják azt a kockázatot, hogy a sikkasztásért ezeknek az embereknek kell a bíró előtt felelniük, mert ők a végrehajtók |
parlamenti döntéshozatal | a pártokrácia fél már az érdekképvisleti szituációkban szemtől szembe beszélgetni a közérdekről civilekkel. A társadalmi tervezés intézményivel ezért ellenséges. | a pártokrácia irreálisan sokat lop a közkasszából, mert nem tudhatja, hogy mikor sodorja el egy népharag. Eszkalálódó sebességgel egyre beszűkültebbenek érzik azt az időintervallumot, amikor még van lehetőségük megfejni a közkasszát. Ettől egyre tetten érhetőbb a korrupciójuk. A pártokrácia kontrollja nem az ellenzék. Ott kartell szerűen leosztják a zsákmányt. A valódi ellenség civil kontroll vagy bármilyen más demokratikus kontroll. Ezért irtották ki a demokrtaikus kultúra fejlesztésével foglalkozó civil mozgalmakat. |
Politikai szocializációs szempontból a történet hasonlít az egér üldözi anyókát, anyóka üldözi a kutyát, a kutya üldüzi a cicát, cica üldözi az egeret című össznépi körbekergetőzésre.
Mindenki a másik kezében. A rendszer leggyegébb láncszeme azonban a pártokrácia kontrollja. A pártokrácia túlhatalma a civil kontrollal szemben.
Kommentek