RDH Blog - RSS 2.0A Kultúrkör egyes mozgalmai eltérő szempontból adnak hátteret az önműveléshez. Pál Tamás mozgalmai az állampolgári szerepre való felkészülés oldalról startolnak, a Va-Ga egy közösségfejlesztési modellben gondolkodik, a Mikroműhelyesek csoportmunka kultúrában és önismereti alapú vezetőképzésben, és így tovább. Ezeknek az irányzatoknak a fejlesztési eszköztára szorosan összefonódott a gyakorlatban. Mindhárom nagy irányzat elért több mint 10.000 embert a vezetőképzési gyakorlatátval, bár azok a személyek, akik komolyan érintkeztek ezekkel a mozgalmakkal, azok mindegyik ezsköztárából szereztek saját élményt, így van némi átfedés különösen a mozgalmak centrumaiban.
Az EU csatlakozás után azt gondoltam, hogy van értelme feltámasztani a szolgáltatóképes szervezeteket, mert végre lesznek források olyan humán kihívások kezeléséhez, amiket a kultúrkörös közösségfejlesztők tematizáltak.
Tévedtem, amikor azt hittem, hogy ehhez a nagy nemzeti humánfejlesztési korszakhoz szükség lesz erre a fajta tudásbázisra.
Az sem következett be, hogy általában a társadalmi tervezés forradalma bekövetkezett volna. Mi, mint Magyarország, nem kezdtük el semmilyen területen újragondolni önmagunkat. Nincsenek az EU csatlakozáshoz kötődő célkitűzéseink.
Minimum arra számítottam, hogy legalább a nonprofit szektor szolgáltatóképes része számára gyökeresen megváltozik a világ. Kikerülhetetlennek tartottam azt is, hogy a munkahelyteremtés területén történjen valami.
Megkerülhetetlen kérdés ez a pártokrácia számára is.
Meglehet, hogy nagyobb súlya van a munkahelyteremtési siker-kudarc kérdésnek a pártokrácia túlélése szempontjából, mint bármi másnak. A 8 évig kormányzó politikai erő meglehet, hogy azért fog eltűnni a sülyesztőben, mert ezen a területen nem tudott eredményeket felmutatni. Ez rossz hír Orbánnak, sőt a politika színpadára új belépőként érkezőknek is azt üzeni, hogy ezen a területen végzetes lehet nem sikeresnek lenni.
Orbán napjai is meg vannak számlálva, ha nem tud felmutatni valamilyen integrációs teljesítményt. Márpedig eddíg a kirekesztés útját járták.
Az egy érdekes kérdés, hogy a civil érdekképviseletekben és a független értelmiségben milyért nem erősödik fel a kirekesztettség hatására a pártokráciával kapcsolatos kritikai attitűd. Valójában felerősödik, de ez nem megy át a kritikus tömegekbe, csak a populista demagógia szintjén.
Konstruktív önvédelem nincs a civil szektorban vagy a szakszervezetekben. Senki nem szövetkezik az integráció felerősödése érdekében. A hazai koalíciók - időleges együttműködések is paradox módon inkább a kirekesztés keretei.
Hiányzik a mandátum képzésben tetten érhető kapocs a tömegek és a civil vezetőségek között. A civil, sajtó, és tudományos discurzus gyönge még ahhoz, hogy egy kicsit is megfékezze a pártokrácia demokrácia ellenes építkezését. Nem jön létre kapcsolat a normális népi elégedetlenség és az intézményesült állampolgári önszerveződések között.
Az utóbbi 3 évben egyre világosabbá vált, hogy milyen kultúrális korlátok idézik elő ezt a fajta integrációs deficitet.
Az individualista és nőies értékek által behatárolt sajátos attitűd az intézményességtagadó mentalitás ad kultúrális hátteret ehhez.
Arra jöttem rá, hogy az énintézmény tartományba sorolható kultúrának lényegi velejárója, hogy a magánéletben is könnyen megtalálja a közzel kapcsolatos felelősségeket. Ezzel szemben a korábban énbarbárként definiált intézményességtagadó tartomány a közéletben is könnyen megtalálja a magánszférához kapcsolódó felelősségeket.
A pártokrácia azért tudja komoly társadalmi ellenállás nélkül elképesztő mértékűvé fejleszteni a korrupciós mechanizmusait, mert a kultúra elismeri, hogy akár politikusként, akár nőgyógyászként, akár rendőrként bármikor levethessük a szakmai mundér becsületét, átváltsunk a magánérdekeinket védő közemberré. A korrupció az, amikor törvényeket áthágva kijátszuk a szabályokat a saját érdekeink érvényesülése érdekében. Ilyenkor belépünk a kultúra alatti lét világába, egy pillanatra bűnözővé válunk, eltekintünk attól, hogy tettünk megsérti a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályait, megkárosítja az állam, a piac intézményeit vagy mások szabad érvényesüléshez való jogát.
Az adócsalás / adóprés vitában hallottam egy konferencián valakitől, hogy "aki nem lop ilyen módon, a közkasszából, az meglopja a családját".
A Kádár rendszerben gyakran emlegették a környezetemben azt a Kádárnak tulajdonított mondatot, hogy "mindenki éljen meg onnan, ahonnan tud!"
Ez az attitűd az oka annak, hogy mi kultúraformáló próbálkozásaink észrevétlenül tűnhettek el, talán a többi közösségfejlesztő irányzat még tapsol is örömében.
Tényleg szélmalomharc ekkora kultúrális fundamentumnak nekimenni, de vajon megspórolhatjuk-e ezt?
Élhetünk-e olyan közösségi életet, ami nem kíváncsi arra, hogy a többiek mit gondolnak közérdeknek?
Élhetünk-e olyan közéletet, ami vésősoron az eszkalálódó kirekesztés útját járja? Lehet-e adekvált válasz a munkaerőpiaci kirekesztettségre, hogy előhívjuk a 30-as évek kirekesztő mechanizmusait, esetleg megint kitiltjuk a zsidókat az egyetemekről, a cigányokat a villamosról, a kommunistákat a politikából. Valódi megoldást jelent-e a kirekesztés újrastruktúrálása?
Nem kellene-e szembefordulnunk ezzel, és nemet mondani ennek a kultúrális hátterű jelenségnek, a közélet minden lehetséges fórumán?
Valahol ebben a blogban arra térek vissza újra és újra, hogy megtehetjük-e, hogy nem látjuk át a Pál Tamás féle mozgalmak társadalmi hasznosságát? Leragadok a szükségletfelmérés résznél, naponta ráolvasom a hazai közállapotainkra, hogy mit veszít azzal, ha a demokráciadeficitek újratermelését megvalósítja.
Mindannyian részt veszünk ebben!
A sajtó nem hajlandó hangot adni ennek a témának.
A civil eliteknek nincsen hiányérzetük, hogy eltüntek ezek a szolgáltató szervezetek.
A pártokrácia kifejezetten blogkkolja, hogy a társadalmi tervezés tevékenység felerősödjön.
Kommentek