RDH Blog - RSS 2.0Szokás szerint hajnalban arra ébredtem, hogy valami képileg megfogható érdekesség világosodott ki a hazai demokráciáról.
Azon tűnődtem, hogy ebben a fránya hazai demokráciában mennyire nem egyedi a Seres Mária féle jelenség. A Védegyletes hátterű civil integrációkra épülő pártkezdeményekknél is komoly startégiai hibának tartom, hogy túlságosan a pártvezető eladásával foglalkozott a kezdeti kommunikáció. Nem jó az egyensúly a "karizmát követünk" és a "közösen megyünk csapatként" történet között.
Az ügy, amiről Lányi András vagy később a Schiffer Andris vagy később a Seres Mária beszél kirekesztőnek éli meg ha egy személy rátelepszik arra a történetre, ami a szalagcímek szerint épp tárt karokkal vár minden kirekesztettet és kirekesztés ellen küzdeni akaró polgárt.
A civil közegben van olyan figura, aki pepitában ugyan ezt csinálja, utálják is a civilek rendesen, de az EU-s struktúrák felé vagy a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia felé simán el tudja adni magát főcivilként.
Bölcsődés korában a Népfront elnöke vagy alelnöke volt és most épp arra készül (immáron tizedjére), hogy újra legyen egy nagy civil csúcsszerv, aminek ő volna az elnöke és ezáltal a csóri politikusok nem lennének olyan nagy tanácstalanságban, amikor a polgárintézménnyel szóba akarnak állni. Egy civil kamarát szeretnének létrehozni.
Ha Seres Mária általában a civil kontroll ügyét szeretné rendbetenni, meg kellene küzdenie a civil arénában Hókuszpókkal. Ez ugyan így vonatkozik a Lányi Andrásra vagy a Schiffer Andrsira vagy akár rám is.
Ha csak puffogtatunk pár puskaporos odaszólást egy pártkezdeménnyel, akkor nem mentjük meg a civil kérdést. Az iii-vel folytatott levelezésemben kiderül, hogy az LMP is csak parlamenti pártként védené ezt a civil kérdést, nekem meg sok sikert kívánnak a magányos harcomhoz. Konkrétan azt írta a legutóbbi levelében, hogy "mindnekinek meg kell küzdenie a maga igazáért". Úgy tűnik a részvételi demokrácia nem annyira társas mutatvány, mint amennyire én gondolom, ez megfér egy-egy egyén tevékenységeként is.
Attól félek, hogy megint kapunk egy kudarcbafulladt változásról szóló élményt.
Megpróbáltuk és nem sikerült.
Tényleg komolyan neki kellene állni annak, hogy a civil kontroll - mint a demokrácia számára a közbiztonság számára fontos intézményesség - funkcionálni kezdjen. A pártokrácia elmaffiásodása vagy a nőgyógyász szakma elmaffiásodása és még folytathatnánk talán megfordítható, ha jön egy hatalmas társadalmi erővé váló erő és elkezdi megkovácsolni azt az új civil identitást, ami nem tűri a demokráciából való kirekesztettségeket vagy a piacgazdaságból vagy a jóléti társadalom jövőképből sőt az azon túli jövőképekből való kirekesztettségeket.
Tényleg az a szinguláris pont, hogy van-e kontroll vagy semmi sem szabhat határt a politikai bőrbe bújt maffiák és kormányfők hatalmi önkényének.
Mindhárom karizmatikus közéleti szereplő abban hisz, hogy erről a kérdésről csak kormányfőként lehet dönteni. A civil kontroll ezek szerint nem elég? Nem lehet civilként civil kontrollt gyakorolni? Vagy lehet, csak nem érdemes?
Lányi András például az előző választásokon vezette hadba az Élőláncosokat. Mivel a helyzet csak rosszabb lett, így például az Összefogás Szociális Parlament című civil integrációban lett volna alkalma civil integráció mandátumot szervezni a karizmatikus helyzeti energiájához. Csakhogy nem tette. Nem nagyon járt el az összejövetelekre, majd amikor elfelejtettek a Bizotságok egyeztetett oktatási, szocális, munkahelyteremtési, vidékfejlesztési, egészségügyi stb. koncepciókkal előállni, akkor maga feküdt keresztbe, nem engedte összehívni az ezügyben megtervezett konferenciát. Ugyan így a Schiffer Andrisék is csak kacérkodtak azzal a gondolattal, hogy Védegyletként országos mozgalommá kellene válni.
Nincs idő a civil integrációkkal pepecselni. Nincs idő arra, hogy koordinátorok legyünk és teret engedjünk a képviselők aktivitásának, mert mi magunk akarunk képviselőként megdicsőülni. Seres Máriánál látszik az a kendőzetlen lendület, hogy nálunk egy civil karizma a mezítlábas állampolgár szerepből akar győzni a kormányfői pozícióért folytatott versenyben. A pártpolitikának az a bináris kódja, hogy vannak a kormányra kerültek meg a többi. A többinek egy soványabb kontrollszerep jut. Többfajta képzavar van abban, ha a civil kontroll megvalósulását csak abban látjuk, ha ezt ellenzéki pártként vagy kormányerőként tudjuk csak kibontakoztatni.
Ez önmagában egy intézményességtagadó gesztus. Nem nézzük a civilt civilnek, csak akkor vállhat hatékony civillé, ha feladja a civilségét. Ez épphogy a jelenlegi modell megerősítése. A civileknek halgass a neve. Normális, hogy már most abból induljun ki, hogy a nagy dolgokba csak a nagypolitikusok szólhatnak bele. Ha nincs kormányzati hatalom akkor semmi nincs. Akkor nem is érdemes ezzel az egész sztorival foglalkozni.
Szerintem épp az a dolog kulcsa, hogy ha hitelesen megteremtjük a saját szervezeteinkben a saját általunk elérhető nyilvánosságokban a változást.
Szerintem is elegendő elkeseredés és változásra való igény gyűlt már össze az emberekben.
Ha a civilség emancipációját akarjuk kivívni, akkor nem azt kell megvalósítanunk, hogy egyszer majd nekünk kelljen a fülölről elfogadó hatalmasság szerepéből megengedni a polgároknak, hogy polgárok lehessennek. Résztvevői a köztársaságnak.
A társadalmi tervezés sáncain kell megvívnunk ezt a csatát. Nem lehet ezt egyetlen rohammal elintézni, mert a kultúra nem fog segíteni nekünk, a hétköznapi ember inkább elhiszi, hogy "dobáljuk a rendőröket kockakővel" elvezet bennünket a jóléti társadalomba, mint azt ha azt mondod neki, hogy vegyen részt a közéletben. Ez sok-sok kis ütközet. Sok sok kis fórum, ahol a kirekesztést maga alá temeti a civil részvétel ereje.
Ez a karizmatikus rögtönzésekre épülő magyaros világkép nem nagyon akarja elismerni a társadalmi tervezés létjogosultságát. Nem akarjuk elhinni, hogy fontosak azok a fórumok, ahol a polgárok kimondhatják a problémáikat azzal a szándékkal, hogy ezzel lépéseket tegyünk a megoldás felé.
Sajnos a politikai karrierre készülő főcivilek ezt nem hajlandók akceptálni.
Hókuszpókék pontosan tudják, hogy a civilek átlátnak a szitán és azzal a szokásos barbatrükkel próbálkoznak, hogy kérdőíves kutatást kevernek össze mandátumképzési folyamattal. Hűde sok civil kimondta egy kérdőíves ixelésnél, hogy szerinte is kellene civil kamara, 27 civil meg még Barabásban is meglátta ezt az erre alkalmas személyt, ígyhát láthatóvá is vált, hogy kinek van itt a civilek között kivívott elfogadottsága. Láttunk már ilyesmit az Állampolgári Részvétel Heténél. Ott is a kérdőív kitöltés egyenlő a részvételi demokráciával. Az LMP-nek meg az ÁRH a részvételi demokrácia.
Ha valóban pontot akarunk tenni a kirekesztés korszakára, akkor a demokratikus részvétel intézményességének alapjait kell leraknunk. Ha lehetne, akkor nem újabb kirkesztő gesztusokkal kellene kezdeni.
Egyetlen sajtónyilvánosság előtti fórumsorozat elegendő lenne arra, hogy a polgárok kérdéseivel szembesüljenek a politikusok.
Egy maroknyi csapat elég lenne arra, hogy elkezdődjön az a fórumsorozat, ahol a polgárként feltett kérdéseink végre elhangozhatnának. Ha a sajtó és a politikusok nem adnak olyan lehetőséget, hogy mi civilek interpellálhassunk, azaz kérdéseket tegyünk fel nekik, akkor nekünk polgároknak kell ezeket a kérdéseket megbeszélnünk az ő hátuk mögött.
Beszélni kellene a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia tetteiről és napi ténykedéséről helyi fórumokon, tematikus TV-ben megjelenő Igazlátó Napon . Összegezni kellene a problémákat az interneten. Az érdekartikuláció szintjén kellene megizmosodni, sőt polgárok ezreit edzeni erre a tevékenységre.
Megmutattam a Civil Mandátum Programot anno az Élőláncosoknak és később az LMP-seknek is. Nekik ez túl macerásnak tűnt. Szerintem meg ez a járható út és az a járhatatlan, ami a civilek győztes politikai erővé kovácsolása.
Olyan ez, mintha a palotapincsi, meg a tacskó, meg a csivava elindulnának medvére vadászni, ráadásul feltétlenül külön - külön akarnának megküzdeni vele. Első ránézésre ez kicsit zavaros kép, mert a kutya "A" falkaállat és a medve jár egyedül. Tök fura, hogy a valóság, amire ezt a metaforát rá akarom erőltetni, éppen fordított. A politikai hegemóniák, éppen attól olyan magabiztosak, mert azt tudják, hogy egy-egy civil integráció maximum 20-30 "ütőképes" palotapicsiből áll, miközben ők meg 400.000-en vannak, sajtóbirodalommal meg hasonló csecse-becsékkel.
Az meg egyenesen groteszkbe hajló, ha az LMP elkezdi nemlétezőnek tekinteni a képviselői visszahívhatóság intézményét.
A struccosoknak levetített filmben, a Gladiátorban épp az a fantasztikus, hogy megmutatja ezt az egész dinamikát. A vezető nem attól vezető, hogy ő maga kitűnően harcol és elsőrendű mintapolgár, sőt sztár, akit élvezet nézni. Az is kérdés, hogy ezt a csapatából elő tudja-e hívni? Meg tud-e tanítani ilyemire: "Tarsd a sort!"
Egyenlőre nincsen olyan civil koordinátor, aki rá tudja venni a civileket, hogy tekintsék önmagukat civilnek.
Az én életemben találkoztam ilyen figurával. Pál Tamás ezt tette anno. Lányi András vagy Schiffer Andris ezt meg sem próbálta.
Seres Máriáról egyenlőre annyit tudunk, hogy ezt fontos ügynek tartja, mint karizma és azt gondolja, hogy az internetes álláshirdetésre jerlentkezik egy mozgalomravaló csapat. Ezt a megveszed vagy megcsinálod HR-es dilemmát másképpen oldja meg a Pál Tamás-i és a többi megközelítés.
Seres Mária, Schiffer Andris vagy Lányi András abban hisznek, hogy lehet találni ilyen felkészültségeket, a Pál Tamás féle közeg azon a területen működött, ahol gyakorolni lehetett.
Izmosodni lehetett ezügyben. "Aki segítő kész, az nem biztos, hogy segítőképes." Ahhoz olykor tanulni kell.
Kommentek