Kik a vesztes generációk?
A Pál Tamás féle generációs adósság modell szerint osszuk fel a korfát három részre.
A korfa elején vannak a fiatal inaktív korosztályok. Tőlük várjuk, hogy a jövőben aktív korba lépve tartsák fenn a társadalom működő intézményességeit, ha lehet korszerűbb és egyre korszerűbb formában.
Középen vannak az aktív korosztályok.
A korfa végén pedig idős inaktív korosztályok találhatók.
A mellett nemigen tudok érvelni, hogy mit teremtett a rendszerváltás ezeknek a három csoportnak, inkább olyasmi jut eszembe, hogy mit vett el tőlük.
Gyerekek
Ma gyereknek lenni sokkal rosszabb mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt. A gyerekek jelentős tömege, 40-50% nő fel szegény családban.
Már a következő szakaszba tartozik az a kérdés, hogy fiatal felnőttként sokkal nehezebben kezdhetnek életet, ami vélhetőleg sokkal nehezebb szorongással telibb kamaszkort jelenthet. Az életkezdési szakaszt élő korosztályok sokkal tovább maradnak „kényszerfiatal” státuszban azaz a 40-es éveikben is gyerekként lógnak a szüleik nyakán, vagy az albérlet csapdájában próbálkoznak a napi túléléssel.
Aktív generáció
A rendszerváltáskor fiatal felnőtt vagy idősebb aktív korú korosztályokat generációnak lehet tekinteni, mert vannak kimondott céljaik. Ha a rendszerváltás társadalmi szerződését akár részben be tudtuk volna váltani gyakorlati tevékenységekre, akkor akár nemzedéknek is hívhatnánk magunkat.
Sajnos sem a demokrácia, sem a piacgazdaság, sem a jóléti társadalom tekintetében nem tudtuk meghaladni a Kádári viszonyokat. Jelentősen átszabtuk a kereteket, de nem sikerült előrelépnünk. Meglehet, hogy a késő Kádári rezsim nagyobb teret adott a demokratikus részvételnek, a piacgazdaságba való bekapcsolódáshoz ideálisabb berendezkedés volt és biztonságosabb jóléti társadalom modell.
A rendszerváltás társadalmi szerződésével nem tudunk elszámolni magunknak. Ez nem az a demokrácia, nem az a piacgazdaság és nem az a jóléti társadalom, amiről beszéltünk.
Az aktív korú generációkat jelentős frusztráció érheti, mert a kirekesztő és versenykorlátozó modellünk maximum ideig óráig köhécselő kisvállalkozásokat enged létrehozni nekünk, állami alkalmazottként számíthatunk a bérünk elinflálódására és piaci alkalmazottként a megalázóan alacsony bérszínvonallal sokszor irreális munkaóra elvárások párosulnak.
Az aktív generációk életpályája jentősen beszűkült. Korábban arra számíthattunk, hogy az egészségünk szabta korlát mondja meg, hogy meddig lehetünk munkában. Ma a gazdaság és az állam 45 éves kortól jelentős csoportokat dob ki a munkaerőpiacról.
Az aktív korú új belépőkkel is hasonlóan mostohán bánik a rendszer. Kitolódott az életkezdés. Hosszabb ideig vagyunk egyetemen vagy a pályakezdők „ideiglenesen elfogadható” parkoló pályáin. Az utóbbi 2-3 évben már a multik is lekezdték jelentősen csökkenteni a bérszínvonalat, azaz a gazdaság a friss szaktudással és ambíciókkal nyelvtudással rendelkező fiataloknak sem biztosít már olyan bérszínvonalat, amelyre alapozni lehetne egy életkezdést.
Előállt az a paradox helyzet, hogy 35 éves korig a pályakezdők veszélyeztetett státuszából 5 év alatt beérkezhetünk a túlkorosok veszélyeztetett státuszába. 40 év felett éppúgy kirekesztettség ügyben veszélyeztetettnek ismer el a munkaerő piaci ellátó rendszer. Ez egy beszédes gesztus a pártokráciától.
A „jövő kirablása” című nemzeti versenyfutás érdekes metszete, hogy milyen idős kori inaktív biztonság portfoliót kínálunk a három életszakaszban járóknak. A jelenleg nyugdíjas korukban járók egy folyamatosan elértéktelenedő nyugdíj színvonalat élnek meg. Az aktív korosztály 30-40%-a nem szerzi meg a nyugdíj jogosultságot. A maradék számára a három pillérű nyugdíjrendszer együttesen sem garantálja azt a nyugdíjszínvonalat, ami mondjuk egy jelenlegi lakásrezsi kifizetésére elegendő.
A gazdasági – társadalmi „fenntarthatóság” nézőpontja megkongatja bennem azt a vészharangot, hogy a fiatal generációk számítgatnak-e egyáltalán bármilyen közösségi-állami támaszra idős korukra. Ha a rendszerváltás óta tartó trendek folytatódnak, nem fog-e összeomlani a gondoskodás rendszere, nem szűnik-e meg a nyugdíjintézmény mint olyan.
Összességében az a meglátásom tehát, hogy a rendszerváltás nagy vesztesei gyermekek, az aktív korúak és az idős korosztályok.
Ebből az látszik, hogy vélhetően a rendszerváltó eliteknek nem volt társadalompolitikai koncepciójuk. Csakis így állhat elő egy össztársadalmi vesztes-vesztes helyzet.
Gyakorlatilag toldozgatják foldozgatják a kádári jóléti rendszer maradványait aszerint, hogy a költségvetési érdekek és a választási érdekek rövidlátó szempontjai mit kívánnak. Kiesett a büdzséből az állami bérlakás gazdálkodás kérdése, a bankok zsákmányszerző mentalitása vagy a pénzpiac lakáshitel körüli állami kondicionálása érdekes történet ebből a generációs szempontból.
A rendszerváltás első szakaszában megszűnt a lakáshitel, a meglévő lakáshitelek kamatait tetszés szerint emelték a bankok és szinte csak korrupció útján lehetett vállalkozói hitelhez jutni. 1999-től 2009-ig ideiglenesen újra elérhető volt a lakáshitel vagy a kisvállalkozói hitel, majd újra visszaállt a rendszer a korábbi modellre.
A nyugdíjrendszer fenntarthatósága is akkor kérdőjeleződik meg alapjaiban, ha az állami rendszer mellé megteremtett két ág befektetéseiről az derül ki, hogy nominálisan sem tudnak elszámolni a rájuk bízott tőkével.
Az állami szociális ellátások közül a rendszerváltás „sikertörténete” a rokkantnyugdíj intézménye. Ez volt az az ellátási forma, ami az ellátatlan munkanélküliség elől menekülési útvonalat jelentett sokak számára. Megalapozva ezzel a költségvetés fenntarthatatlanságát.
Összességében elmondható a defenzív gondolkodásunkról, hogy az ország tőkevonzó képességén túl képtelenek voltunk progresszív eredményeket felmutatni.
Alapvetően nyugdíjas centrikus az ellátó rendszerünk. Jobban védi a nyugdíjasok látszatbiztonságát és az idősebb aktív korúakat minimális ellátási érdekeit, kevésbé érzékeny a rendszer a fiatal pályakezdők vagy a gyermek korosztályok lépéshátrányának leküzdésére.
Anélkül képzeljük el a rendszer fennmaradását, hogy megfelelő mértékben befektetnénk a jövőbe vagy a működő (azaz helyi) gazdaságba.
Kommentek