RDH Blog - RSS 2.0
Miért érdekes különválasztani a kultúraváltás ellen ható elemeket?
A kultúraváltás azért egy nagy bátorságot igénylő kérdés, mert nagy kockázatot jelent, hogy a többiekben bekövetkezik-e az új modellhez szervesen illeszkedő változás. Ha nem, a kultúraváltás elmarad.
Már egy család szintjén is komoly dinamikát idéz elő egyáltalán a változás igénynek a megjelenése is.
Sokszor egy két személyből álló csoportban sem lehet kizökkenni a megszokott kerékvágásból azért, mert nem világos, hogy mi az az új út, amire ráfordulunk. Nem tudjuk elhinni, hogy biztonságos-e ez az új. Elég, ha az egyik fél elkezd betartani, a változás elmaradhat.
Ugyanakkor vannak olyan történelmi korok, amelyben a változással kapcsolatos ellenállás követel hatalmas áldozatot a családtól, a kisközösségtől vagy a nemzettől.
Vélhetően a mi korunk ilyen.
A mai magyar társadalom szereplői számára nem kifizetődő fenntartani a Kádár – rendszerből örökölt szociális biztonság-intézményeket, ugyanakkor nem merünk elereszteni semmit. 20 éve ezt csináljuk.
Az egyes ember is érzékel a saját életében információs társadalommal vagy tudástársadalommal szervesen összefüggő változásokat. Mégis a leszakadás útját járjuk.
A nagyszüleink generációjának el kellett dönteni, hogy beengedik-e a családba a televíziót. Mikor, hogyan? Kellenek-e ezzel kapcsolatos új szokások? Megváltoztatja-e az időbeosztásunkat az értékrendünket, az életmódunkat?
A mi generációnkat nagyjából ekkora hatás érte az internettel kapcsolatban. Az még meglehetősen furcsán hangzik, ha ugyan ekkora vehemenciával megjelenik az önművelés vagy és a közösségi önművelés ugyan ilyen dimenziókban.
A tudástársadalommal összefüggő hatások egyenlőre nem annyira a család síkján érdekesek, bár ott is kenyértörésig feszülhet, ha a család egy része vált, más része meg nem, ezesetben inkább az az érdekes, hogy a társadalom útkereső intézményrendszere mennyire tud átállni a tudás-intenzív működésre.
Csupa fapados, lebutított, elavult szervezeti kultúra nem fog csúcsminőségű fejlesztési eredményeket produkálni és ez meghatározza a gazdaság fejlődésirányát és ezen keresztül a kisember egzisztenciáját is.
A korszerűhöz való csatlakozás kérdése vagy akár a kulturális lépéselőny megtartására való törekvés egy teljesen ellenkező irányú motivációs rendszer, mint amikor a család épphogy a leszakadásra kezd berendezkedni.
A régit megpróbáljuk megtartani, és berendezkedünk arra, hogy felvállaljuk a leszakadást.
Egészen extrém esetben a szegénységi kultúra ignorál egy sor intézményességet, amit a fősodor, a középosztály már-már általánosan hozzáférhetőnek képzel és emiatt megkövetel.
Ha a szegények technikailag nem tudják finanszírozni azt, amit a fősodor megkövetel kialakul egy értékrend beli feszültség.
A szegénységi kultúra éppen az arra való felkészülés, hogy miként tudom megszervezni az életemet azok nélkül a dolgok nélkül, amit a fősodor megkövetel.
A modernizációs kultúraváltással összefüggő lépés és a defenzív vagy offenzív stratégia tehát egymást erősítő vagy egymást kioltó relációba kerülhet egymással.
Egy ilyen vitában elve adott az a sík, amikor a különböző kultúrák eltéréseit akarjuk feltérképezni. Ott találunk majd x olyan jelenséget, amit a két különböző gyökerű kultúra másképpen old meg. Ez a körte és az alma helyzet. A különbözőségekre lehet köpködni, lehet leértékelni, hogy a másik kultúra miért így és így oldja meg a dolgait, de ezzel sem a megértés felé nem haladunk, sem a párbeszédet nem erősítjük.
Egészen az indiai kulturális gyökerekig vagy a hanyatló feudalizmus korában élő európai kasztrendszerig érdemes vizsgálni, hogy miként működött a társadalmon belüli szegregáció és az a munkamegosztásban kijelölt szerep státusa, ami a cigányokat érinti. Hogyan termeljük újra vagy milyen helyzetekben válik végletesen konfliktusossá az elkülönülés, a szembenállás évszázadokon keresztül. Feltűnő különbség a cigány kultúra és a többi kisebbségi helyzetben élő kultúra között, hogy a cigányság sokkal erősebben ellen tud állni az asszimilációnak más kisebbségi helyzetbe került népeknél. Ezzel összefügg a nagyobb arányú kirekesztettség vagy a vesztes társadalmi státusz is.
A kulturális különbségek megértése is egy érdekes univerzum, de a másik két dimenzió azonban kulturális univerzálé, azaz minden kultúrában megjelenő dimenziók. Ezekre érdemes a külön – külön és a közös válaszokat megkeresni. Különösen érdekes az indiai modernizáció sikerének tükrében megnézni ezeket a kérdéseket.
A magyar kultúra is ignorálni igyekszik az információs társadalom vagy a tudás alapú társadalom kulturális váltásokkal összefüggő kihívásokat.
A 36 éven aluliak informatikai analfabetizmusa nálunk 36% a lengyeleknél 9%, az észteknél 3%.
Ez a három kultúraváltással összefüggő folyamat és ezek negatív interferenciája a magyarok számára is tartalmaz tanulságokat. A szegénységi kultúra túlélésre berendezkedő formái eleve feltételezik a leszakadó státuszt, ami önmagát beteljesítő jóslatként működhet.
Mi is kezdünk szegénységi kultúrának tűnni az európai kultúrákon belül és a politikai térképünk változását is ez határozza meg. A fizikai biztonság keresése fölülírja az európai kultúra fősodrához hasonló fejlődési irányvonalat, sőt az ex szocialista országokhoz képest rendre alulmaradunk.
A közélet fejlesztése elkerülhetetlen volna a kultúraváltáshoz, de a mi pártjaink erre alkalmatlanok és mellesleg ez egy igen nehéz terep volna. Egyelőre mi számomra teljesen egyértelműen irtjuk a kultúraváltáshoz nélkülözhetetlen erőforrásokat. A mintaértékű helyi közösségi erőfeszítést, a modellek (probléma megoldási algoritmusok – módszerek) terjesztésével foglalkozó szervezeteket vagy az erős kultúrával rendelkező bázisdemokratikus mozgalmakat.
A HVG típusú sajtóorgánumokat bűnrészesnek tartom ebben a folyamatban, mert asszisztálnak a pártokráciának az ilyen irányú tevékenységhez. Az lenne a normális (mint ahogy az HVG eredetileg ilyen sajtó volt), ha független discurzus miatt nem lehetne fejthetnének ki ekkora romboló hatást a pártok.
Kommentek