Hungarian Participation Democracy's Ghost.

 

Mi meg hagytuk, hogy ezt félretolják, mert nem volt egészen világos jövőkép ez a közember fejében.

 

Ma már látható, hogy a pártokráciánk milyen alternatívát képvisel. A jóléti társadalom vagy azt meghaladó információs társadalom és tudás alapú társadalom modell annyira nem tartoznak a közbeszéd fősodrába, hogy még olyankor is félretoljuk őket, amikor nem félretolhatók. A fenntartható fejlődés csak egy ezeket meghaladó kulturális állapot.

 

Többször tapasztaltam, például munkahelyteremtésről szóló tudományos felszólalásoknál G. Fekete Évánál vagy a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Stratégia társadalmi vitájában, hogy az a Domschitz féle tantusz nem esett le a hazai tudományos discurzusnak, hogy ezek az innovációk kulturálisan egymást meghaladó társadalomképek.

 

Több civil integrációs megmozdulásban próbálkoztam azzal, hogy ha már szeretnék a közvélemény figyelmét felhívni a pártokrácia legalapvetőbb hiányosságaira, akkor szembesítsük őket azzal, hogy a rendszerváltáskor másra szerződtünk, mint amit ők csináltak.

 

Meg kellene védenünk a jóléti társadalom modellt, ahhoz a modellhez képest, amit a pártokrácia képvisel.

 

Észre kellene vennünk, hogy felesleges a gázár áfa és a 0,03%-os adómérséklés típusú kérdésekben liliputi háborúkba bocsátkozni.

 

A keretről kell elkezdeni olyan társadalmi párbeszédet, amely segít megérteni a választópolgároknak, hogy a rendszerváltás utáni elit kirámolta a közkasszát, nem követi a társadalmi szerződést, sőt érdemben nem is hajlandó kommunikálni ezügyben az érdekképviseletekkel.

 

Ami miatt az én szememben ezek az urak a Kádári rendszer kiszolgálóinál is nagyobb zsarnokok az a demokrácia intézményességeinek tudatos meggyengítése.

 

Olyan sajtó és civil kommunikációs környezetet teremtettek, azaz erőszakkal elhallgatatták a független hangokat, amelyben senki nem szólhat bele a közbeszédbe, csak az általuk kezdeményezett politikai szocializációs tevékenységeknek van esélye életben maradni.

 

Ezért nem tudják megvédeni a civilek a jóléti társadalom modellt a civilgyilkos zsákmányszerző modellel szemben.

 

Mára azért a pártokrácia veszélyes helyzetbe sodorta magát ezügyben. Mivel a demokratikus keretek elviekben megengedik, hogy a nép leváltsa a nem közjó irányában tevékenykedő politikusokat, így végre megjelentek új politikai erők, amelyeknek esélye van a parlamenti küszöb átlépésére.

 

Ha a nagy civilek elkezdenék demonstrálni, hogy az új politikai erőkkel lehet érdemi párbeszédet folytatni, míg a régi elit nem áll szóba a társadalommal, akkor előállhatna az új rendszerváltás, mint reális esély.

 

Új (régi – új, hiszen ez a rendszerváltás eredeti szerződése) tartalomról van szó, amikor a jóléti társadalom modelljét szeretnénk követni, ha ehhez valóban új, működő kommunikációs kereteket tudnánk felmutatni, akkor talán letérhetnénk arról az útról, amire a jelenleg hatalmon lévő pártokrácia vezetett bennünket. Olyan demokratikus kerteket kellene teremtenünk, amelyek nem szűk körű tárgyaló asztalok mutyi-megállapodásainak modelljét követik.

 

Az egy óriási politikai szocializációs kihívás, hogy tudunk-e valóban részvételi alapú demokratikus formákat felmutatni. Pont olyan helyzet van választási szempontból, mint a rendszerváltáskor. Mindenkiknek elege van a régi rendszer leszerepelt stílusából. Könnyű lenne ráhúzni a vizes lepedőt a parlamenti pártok mindegyikére, ha átrajzolnánk a hazai médiatérképet és megjelenne a független média és megteremtenék az új pártok a saját médiahátterüket. Már érzik a parlamenti küszöb átlépésre esélyes pártok, hogy az csak a könnyebbik része a dolognak, hogy ezt a célt elérjék. Nagyobb mutatvány érdemi korrupció ellenes eredményeket felmutatni egy vérprofi civilgyilkos zsákmányszerző ellenféllel szemben.

 

Ez a két kérdés összefügg az én fejemben. Véleményem szerint a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia azért tudja lerázni magáról a demokratikus kontroll szerveit, azért tudja a jóléti társadalom modelljével ellenkező irányba tolni az országot, mert sikeresen blokkolja a frameworkről szóló discurzust.

 

Az általános iskolás történelem tankönyvből szedik a politikai alternatívákat. Szociáldemokratát játszik a tőkések és a leendő tőkések pártja, konzervatívot játszik egy olyan köpönyegforgató erő, aki négyszer cserélte le az „ évszázados hagyományait”, ráadásul arról kezdték el győzködni az országot, hogy más alternatíva nincs és nem is kell.

 

A történelemben voltak olyan válságidőszakok, amikor egyes társadalmak tudatosan szakítottak a múltjukkal és elkezdtek valami újat felépíteni. Olyat, ami nem termeli újra a régi rendszer problémáit.

 

A jóléti társadalom modell az USA-ban született, és úgy alakult hogy az USA volt olyan gazdasági – világkereskedelmi és katonai helyzetben, hogy a struktúraváltás levezénylésében minél nagyobb zökkenőmentességet tudjon biztosítani, és kierjessze ezt a vele szövetséges államokra.

 

Egyes társadalomkutatók egy konkrét konferenciához kötik a jóléti társadalom modelljének megszületését, amikor Ford azt javasolta más nagytőkéseknek, hogy kezdjenek el engedni a munkásmozgalmak követeléseinek és adjanak magas bért a munkásoknak, ez lehetett a fordulópont. Ha ugyan is, sokat keresnek, akkor a Ford és a többi luxustermék akár minden polgár hétköznapi fogyasztási cikke lehet, és ez így mindenkinek jobb, mint a túl telitett piacok, amelyek nem találnak fizetőképes keresletet termékeikre.

 

Ez a modell magas foglalkoztatottsággal és magas minimálbérrel operál, ellentétben a hazai alacsony minimálbér és alacsony nemfoglalkoztatottsági modellel.

 

A pártokrácia megszállta a sajtót és kiirtotta a politikafüggetlen civil mozgalmakat annak érdekében, hogy a témát ne nagyon piszkálják a különböző társadalmi szereplők.

 

Hiszem, hogy előbb - utóbb a civilek ráébrednek arra, hogy ez az alkotmányos célkitűzés megkövetelhető a társadalmi párbeszédben és/vagy megszervezhető egy erre fogékony politikai erővel. Fogékony politikai erőnek tekintem azt, aki nem ignorálhatja az érdemi társadalmi párbeszédet és nem ignorálhatja a jóléti társadalom jövőképet sem. A parlamenti pártokról ez nem mondható el.

 

Nem az egyetlen alternatíva a mumuskapitalizmus, a tömeges szegénység, a permanens kiszolgáltatottság.

 

Nem az a nemzeti önvédelem, ha zsidózunk, meg próbáljuk befenyíteni a szegénységi kultúrában élő cigányokat, követeljük a Szent Istváni Alkotmányt vagy a Fradi pénzügyi stiklijeinek elnézését.

 

A valódi kérdés az, hogy szakítunk-e a civilgyilkos zsákmányszerző modellel és visszatérünk-e a rendszerváltáskor megálmodott társadalomképhez és fejlődési pályához.